2012. október 1., hétfő

Megkérdőjelezhető az autonómia-statútum parlamenti elutasításnak törvényessége



Ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága pénteken, szeptember 28.-án ülésezett Székelyudvarhelyen. Megvitatta, többek között, Székelyföld autonómia statútumának a román szenátus általi, ismételt elutasítása után kialakult helyzetet, és az elutasítás indoklásának részletes elemzéséről, és az ebből fakadó további lépésekről döntött.    
       A Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezetet – felkérésre – Becsek Garda Dezső képviselő és Sógor Csaba szenátor terjesztette Románia Parlamentje elé. A Parlament Törvényhozási Tanácsa és az illetékes szakbizottságok jelentései alapján a tervezetet vita nélkül utasította el 2005. december 12.-én a képviselőház, majd 2012. szeptember 25-én a szenátus. A szenátusi szavazás során – a hivatalos honlapon elérhető információk szerint – a tervezet mellett szavazott Fekete-Szabó András Levente, Günthner Tiberiu, Albert Álmos és Cseke Zoltán RMDSZ, Marcu Gheorghe PSD szenátor, tartózkodtak Pop Gheorghe PSD, és Luca Raymond PNL szenátorok.
      A véleményezések közül csak a Törvényhozási Tanácsé, valamint a közigazgatási szakbizottságnak a jogi szakbizottsággal közösen kiadott véleményezése tartalmaz érdemi indoklást is, a többiek pusztán az elutasítás tényét közlik.
        A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a tervezet első cikkében megfogalmazott cél, az egységes román nemzetállammal párhuzamos, de önálló állami entitás létrehozását jelenti. Valójában a megfogalmazott cél egy többlethatáskörökkel felruházott régió létrehozása a román államon belül, annak törvényeivel összhangban. A tudatos és rosszindulatú torzítás olyannyira elfogult, hogy szerzőjük azt sem veszi észre, hogy az idézett és kifogásolt részek szó szerint megtalálhatók a Regionális Autonómia Európai Chartájában, amely kimondja:  
A regionális autonómia azt jelenti, hogy a tagországokban lévő legnagyobb kiterjedésű területi kollektivitások joga és tényleges képessége saját felelősségükre és az illető népesség érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően, és amelyek az állam és a kollektivitások között elhelyezkedő választott testülettel rendelkeznek, az önigazgatás hatásköreit gyakorolják, illetve állami jogosítványokkal is bírnak.
       Ezek után egyenesen cinikus, hogy a Törvényhozási Tanács a nemzetközi jogra hivatkozik, nem releváns általánosságokat idézve az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásából, miközben tudatosan elhallgatja a legfontosabbat, hogy az ajánlás a központi hatalom és a nemzeti közösség közötti feszültségek megelőzésének demokratikus eszközeként ajánlja a területi autonómiát!
     Hasonló módon hivatkozik az 1201/1993 számú ajánlásra is, tudatosan, és rosszhiszeműen megfeledkezve annak 11. cikkéről, amely kimondja:
        Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státussal rendelkezzenek.
Ennél is súlyosabb azonban az, amit az ajánlás 12. cikkével követ el Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa. A nevezett cikk arról rendelkezik, hogy a jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az korlátozza vagy beszűkítse a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogait, illetve a nemzeti kisebbségre vonatkozó kollektív jogokat, amelyek a szerződő állam törvényeiben vagy olyan nemzetközi szerződésekben foglaltak, amelynek az állam részese.
       Ezt a rendelkezést a Törvényhozási Tanács egyszerűen meghamisítja, átírja, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak a tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza. („A jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető egy kisebbséghez tartozó személy egyéni jogának korlátozásaként, vagy beszűkítéseként, vagy egy nemzeti kisebbség kollektív jogaként.”)[1]
      Túl azon, hogy a nemzetközi jog egyetlen kisebbségvédelmi dokumentumát sem szabad a kisebbségek ellen használni, ez a cselekmény kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát is, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét.
     Fontosnak tarjuk leszögezni, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, és eme vállalásnak mindmáig nem tett eleget, mi több az ajánlás szövegét a hatóságok meghamisítják, hogy a törvényhozási eljárásban azt eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használják fel.
Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa tizenöt-oldalas, elutasító véleményezése nagyjából egyezik a 2004. március 12-én, a tervezet első beterjesztése alkalmával kiadott szöveggel, amelynek állításait Dr. Csapó József egyenként megcáfolta, a cáfolatot megküldte a Törvényhozási Tanácsnak és nyilvánosságra is hozta. Mindezek ellenére az újabb szövegváltozatban a téves érvek, a hamis állítások úgy ismétlődnek, mintha ez nem történt volna meg.
Az Állandó Bizottság a továbbiakban döntött az SZNT soron következő ülésének összehívásáról, amelyre Marosvásárhelyen kerül sor ez év novemberében.
           
                                                                                                Izsák Balázs
                                                                            A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2012. október 1.


[1] A Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa által meghamisított szöveg:  “…nici o dispoziţiei a Protocolului nu poate fi interpretată ca limitând sau restrângând un drept individual al unei persoane aparţinând unei  minorităţi naţionale sau ca un drept colectiv al unei minorităţi naţionale.” Ugyanez a szöveg a valóságban: "Nici una din dispoziţiile acestui protocol nu poate fi interpretată ca o limitare sau restrângere a unui drept individual al persoanelor aparţinând unei minorităţi naţionale, sau a unui drept colectiv al unei minorităţi naţionale cuprins în legislaţia statului contractant sau într-un acord internaţional la care acest stat este parte". A szöveg angol eredetije: Nothing in this protocol may be construed as limiting or restricting an individual right of persons belonging to a national minority or a collective right of a national minority embodied in the legislation of the contracting state or in an international agreement to which that state is a party.