Izsák Balázs blogja

A szubszidiaritás elvének következetes alkalmazása a helyes út!

2012-01-23T11:53:00.001+02:00

A Székely Nemzeti Tanács, mint a székely nép autonómia-törekvésénekközképviselete, önálló testület, nemfogadhat el alárendeltséget sem egyének, sem testületek részéről, ám azempátia és a nemzeti szolidaritás jegyében, az erdélyi magyarság és a nemzetegésze iránti felelősséggel kész az együttműködésre mindazokkal, akiktámogatják Székelyföld autonómiájának elnyerését, a székely népönrendelkezését. Természetesnek tartjuk, hogy magyar emberek sokasága késztámogatni a székelyek szabadságtörekvését, ám azt, hogy milyen legyen a jövőbena székelyek hazája, Székelyföld, maguknak a székelyeknek kell eldönteniük, de aszékelyek joga és lehetősége megválasztani az autonómia-törekvésük eszközeitis. Nemcsak az autonómia létjogosultságának, de minden önmagát becsülő közösségönálló cselekvéshez való jogának igazolása a szubszidiaritás elve, ahogyan azt XI. Pius pápa a Quadragesimo anno pápaienciklikában megfogalmazta:

„…amit egy kisebb és alacsonyabbszinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, azt egy nagyobb ésmagasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség, ésegyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének fölforgatása, mivel mindentársadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni –szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nemszabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.”

A Székely Nemzeti Tanács ennekszellemében döntött úgy már 2007-ben, hogy élni kíván Székelyföld javára, aterületi autonómia előmozdítása céljából az uniós polgári kezdeményezéslehetőségével.

Ezek fényében elfogadhatatlan, hogy TőkésLászló külön-utasnak nevezi a Székely Nemzeti Tanácsot, holott az út,amelyen közel egy évtizede jár a székelyek közképviselete nem külön út, hanem a helyes út! Ezen túlmenően érthetetlen is aminősítés, hiszen nem jelölt ki Székelyföld számára más célt, más utat senki,amelytől el lehetne térni, mi több a magyar szervezetek között teljes azegyetértés arra vonatkozóan, hogy Székelyföldet megilleti az autonómia. Azértfontos ezt hangsúlyozni, mert a külön-utas kifejezés nézetkülönbséget,konfliktust sejtet, ezzel szemben viszont az uniós polgári kezdeményerzésvonatkozásában a jó együttműködés feltételei adottak és együttműködésiszándékunknak többször is hangot adtunk.

A Székely Nemzeti Tanács nem párt, döntéseit nem befolyásolja a közelgőválasztási kampány, és nem engedheti meg, hogy a székelység jogérvényesítéséneknemzetközi porondon használható új eszköze a választási évben a politikaipártok szavazatszerző éhségének áldozatául essen.

Hangsúlyozzuk: szövetségeseket éspartnereket keresünk, és készek vagyunk az együttműködésre mindenkivel,beleértve Tőkés László pártját is, készek vagyunk a párbeszédre, ám ennekelőfeltétele az érdemi javaslat, tartalmi kérdésekkel foglalkozó műhelymunka.

Nyomatékosan megismételjük január 3-i levelünkben tett javaslatunkat: lehetséges partnereink tekintsékmunkaanyagnak a Székely Nemzeti Tanácsnak az uniós polgári kezdeményezéstárgyában hozott határozatait, a tanulmányokat, amelyek ezen határozatokismertetése, népszerűsítése érdekében nyilvánosságot láttak. Örömmel fogadjuk ajobbító szándékú javaslatokat, és meggyőződésünk, hogy a Székely Nemzeti Tanácsküldöttei is el fogadnak majd minden olyan kiegészítést, módosító indítványt,amely a kezdeményezést Székelyföld, a székely nép javára teljesebbé éshatékonyabbá teszi.

Izsák Balázs

A Székely NemzetiTanács elnöke

Marosvásárhely 2012. január 23.

A Székely Nép nevében

2012-01-11T22:45:00.000+02:00

Az újesztendővelválasztási év köszöntött ránk. Amint ez történt eddig is, valószínű sokanmegpróbálják majd a Székely Nemzeti Tanácsot egyik vagy másik oldalon bevonni aválasztási küzdelembe. Máris történt rá kísérlet, hiszen az Erdélyi MagyarNéppárt, személyesen Tőkés László kezdeményezésével, az arányos képviseletrevonatkozó javaslattal kapcsolatban olyan álhírek jelentek meg a sajtóban, hogy mielutasítanánk azt. Ezzel szemben az igazság az, hogy nem foglalkoztunk TőkésLászló javaslatával, hiszen ez a kezdeményezés és a körülötte zajló vita: választásiküzdelem. A Székely Nemzeti Tanácsnak viszontnincsenek sem párt-, sem ideológiai kötődései, és nem avatkozik be aválasztásokba. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennemondanivalónk, vagy ne lennének elvárásaink a választásokon megfogalmazottprogramokkal szemben. Ezt többször meg is fogalmaztuk, például a 2011.szeptember 1.-én kiadott közleményben: Végrekell hajtani a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatait! De hasonló tartalmú határozatot fogadott el aSzékely Nemzeti Tanács 2011. november 19.-én tartott ülésén: Önkormányzati választásokra vonatkozófelhívás.

Nem kívánunkbeavatkozni a választási versenybe, de a közösség természetes igényekéntfogalmazzuk meg minden résztvevővel szemben Székelyföld autonómiáját előmozdítóelvek és vállalások programba foglalását, mi több az azonnali cselekvést.

Míg a SzékelyföldiÖnkormányzati Nagygyűlés határozatainak végrehajtása nem zárja ki a versenyt,azaz a politikai szereplők természetes és egymással versengő igyekezetét, hogyminél inkább megfeleljenek a Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában ésSepsiszentgyörgyön megfogalmazott közösségi elvárásoknak, addig az uniós szintűpolgári kezdeményezés a versengés nélküli együttműködést feltételezi. Olyanközös fellépést, amelyet nem szabdalhatnak szét a pártpolitika törésvonalai.

Többen kérdezték,kaptunk-e választ a magyar pártok vezetőihez írott nyílt levélre? Elmondtuk, aválasznál fontosabb nekünk az együttműködés őszinte szándéka, a közös fellépésa nemzetközi közösség előtt. Ha így közelítjük meg a kérdést, akkor egyetlenválaszra kell várnunk, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének válaszára.Ugyanis Tőkés László és Szász Jenő „válaszát” megkaptuk jóval azelőtt, hogy alevelet megírtuk volna. Előbbi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács marosvásárhelyiülésen üdvözölte a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését. A nyilvánosság előtttett gesztus, amely értékközösségre és bizalomra épül, elegendő azegyüttműködéshez. Hasonló a helyzet Szász Jenő esetében is. A Székely NemzetiTanács alelnökeként nemcsak megszavazta az uniós polgári kezdeményezésrevonatkozó határozatainkat, hanem felszólalásával, érveivel hozzájárult ahhoz,hogy a küldöttek pontosan megértsék, miről van szó, és abban a formábanszavazzák meg, ahogy az a tervezetben megfogalmazást nyert. Felmerülhet akérdés, szükséges-e nyílt levélben támogatást kérni attól, akinek a támogatásanyilvánvaló? Akinek viszonyulása uniós polgári kezdeményezésünkhöz nem pusztánlevezethető következménye a következetes politikusi tartásnak és nemzetielkötelezettségnek, hanem az értékközösség nyilvános vállalásának bizonyossága?

Azértkellett egyetlen levélben megszólítani az erdélyi magyar pártok vezetőit, hogyaz egyenrangúnak tekintett címzettek akaratát a közös feladat egyesítse, ésemelje a pártpolitikai frontvonalak fölé. A Székely Nemzeti Tanács - túl azon,hogy nincsen szüksége politikai tőkére, azaz nem versenytársa egyetlen megszólítottnaksem, - az egyetlen, aki világos, konkrét elképzelést vázolt az uniós szintűpolgári kezdeményezésre vonatkozóan. Küldötteinek szándéka szerint, akik aszékely falvak és városok közösségeinek akaratát képviselik. A Székely Népnevében.

Nyílt levél az erdélyi magyar pártok vezetőihez

2012-01-03T22:27:00.002+02:00

Kelemen Hunor

Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke

Szász Jenő

Magyar Polgári Párt elnöke

Tőkés László

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

Tisztelt Elnök Urak!

A 2007-ben,illetve a 2009-ben megtartott EP választások romániai eredményei megnyitottákaz utat a romániai magyarság előtt, hogy a képviseleti demokrácia révénbeleszólása legyen az Európai Unió jogalkotási folyamatába. A lisszaboni szerződésmeghozta a közvetlen demokrácia eszközét is minden uniós polgárnak, hogyaktívan és közvetlenül részt vegyen az európai döntéshozatalban, azazmegteremtette a közvetlen lehetőséget, hogy polgári kezdeményezésseluniós jogi aktus beterjesztésére kérje fel a Bizottságot. Ez az új jogalkotásitávlat, amely korábban csak az Európai Parlament számára volt adott, nemhelyettesíti, hanem csak kiegészíti a képviseleti demokrácia kínálta korábbi lehetőséget,azaz nem is sérül és nem is szűkül be az EP képviselők joga és lehetősége, hogyuniós szintű jogi aktust kezdeményezzenek minden olyan tárgyban, amelyben erremegítélésük szerint az uniós szerződések végrehajtásához szükség van.

A Székely NemzetiTanács felismerte a közvetlen demokrácia új, uniós szintű eszközénekjelentőségét, felismerte, hogy ezt hasznosítani lehet az Unió minden olyanrégiója számára, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális jellegzetességeimegkülönböztetnek a szomszédos régióktól. Ezeknek a régióknak a lakói, és avelük rokonszenvező uniós polgárok közvetlenül fordulhatnak az Unióintézményeihez, annak érdekében, hogy regionális sajátosságaikat az Uniókohéziós politikája ne gyengítse, hanem erősítse a szubszidiaritás és azönkormányzatiság elveinek érvényesítésével, de a diszkrimináció mindenformájának, így a burkolt diszkriminációnak a tilalmával is.

Meggyőződésünk,hogy történelmi lehetőség áll előttünk, hogy egy határozott lépést tegyünkelőre Székelyföld területi autonómiája felé. Akkor lehetünk sikeresek, ha összefogunk,és közösen élünk az Unió által felkínált lehetőséggel.

Kérem, tekintsékmunkaanyagnak a Székely Nemzeti Tanács ebben a tárgyban hozott határozatait, atanulmányokat, amelyek ezen határozatok ismertetése, népszerűsítése érdekében nyilvánosságotlátták, és amelyeket jelen levélhez csatolunk. Örömmel fogadjuk a jobbítószándékú javaslataikat, és meggyőződésünk, hogy a Székely Nemzeti Tanácsküldöttei is el fognak fogadni minden olyan kiegészítést, módosító indítványt,amely a kezdeményezést Székelyföld, a székely nép javára teljesebbé éshatékonyabbá teszi.

Szeretnémemlékeztetni Önöket, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem párt, politikai tőkérenincsen szüksége, az Önök belátása, kezdeményezésünket elfogadó bölcsességenincsen kihatással a választásokra, és csakis egy ilyen pártérdekek felettimegközelítés teheti sikeressé a Székelyföld javára elindítható uniós szintűpolgári kezdeményezést.

Sikeres, boldogújesztendőt kívánok mindnyájuknak, a jó együttműködés reményében:

Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely2012. január 3.

Kohézióspolitika és nemzeti régiók, avagy a polgári kezdeményezés székelyföldiszempontjai

Különleges jogállást a nemzeti régióknak

A Székely Népnek joga van az önrendelkezéshez!

Uniós szintű polgári kezdeményezésre vonatkozó határozat

Európa népei egyenlőek!

Az uniós polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételéhez szükséges információkra vonatkozó határozat

Árnyékok árnyai közöttünk VII.

2011-12-26T21:55:00.029+02:00

9. Hazatérés

1976-ban befejeztem bukaresti tanulmányaimat. Ugyanebben az évben, februárban megnősültem, az államvizsga után pedig Besztercére helyeztek. Félévnyi kérvényezés, kihallgatások sora után hazakerültem Marosvásárhelyre. Az „Electromures” vállalathoz tartozó kábelgyár laboratóriumában kötöttem ki, de alighogy megismertem az új munkatársakat, elvittek katonának a Kárpátokon túlra, tartalékos tiszti iskolába, ahogy abban az időben minden egyetemet végzettel tették. 1977 őszén tértem haza végleg. Feleségemmel bankkölcsönt vettünk fel, és befizettünk egy öröklakásra, s nem messze a helytől, ahol a majdani lakás épült – és amelyben ma is lakom - kivettünk egy albérleti szobát. Feleségem, Johanna kezdetben helyettes tanárként dolgozott, majd versenyvizsgával a megyei múzeum muzeológusa lett. 1978-ban még albérletben laktunk. Én reggel fél héttől negyed négyig dolgoztam, Johanna este hat-hét után ért haza az iskolából. Szüleimet hétvégeken látogattuk meg, de előfordult, hogy ők látogattak meg kicsi albérleti szobánkban.

1977 júliusában a bukaresti szeku többoldalas, tájékoztató anyagot küld a Maros megyei szekuritaténak. Erről számol be Todea Aurel alezredes, a Belügyminisztérium Maros megyei Felügyelősége Tájékoztatási és Dokumentációs Irodájának a főnöke. (Az iratcsomó 25. lapja mellékelve.) Az átiratban közlik, hogy nacionalista irredenta megnyilvánulásaimért helyeztek megfigyelés alá, és kérik a megfigyelés folytatását. Az iratra kézzel vezetik rá a személyes utasítást Ignat Alexandru őrnagynak: „Beazonosítani, és megfigyelés alá helyezni.” Ignat őrnagy nem tétlenkedik, már augusztus negyedikén átiratot küld a levelezés követésére szakosodott Bukaresti 0647 számú katonai egységnek, hogy kövessék a külföldi levelezésemet. (Az iratcsomó 24. oldala mellékelve). Igen rossz levélíró voltam, ritkán szántam rá magam, hogy akár egyetlen sort is leírjak. Ebben az időben, tekintettel arra, hogy katonai szolgálatot teljesítettem, és tudtam, hogy a leveleimet, leveleinket elolvassák, a ritkát a soha váltotta fel, azaz nem írtam én senkinek sem külföldre, sem belföldre. És nyilván, aki nem ír, az nem is kap levelet. Így semmiféle információhoz nem jutott Ignat őrnagy, akit az átirat szerint az érdekelte, hogy milyen előkészületeket teszek az országból való végleges távozásom érdekében, hogyan értékelem a belföldi és a nemzetközi eseményeket, milyen kapcsolataim vannak. Ezért 1978. január 28-án, egy újabb átiratban már lehallgatást kért. (23 oldal mellékelve) Ez sem volt egy sok eredménnyel kecsegtető intézkedés. Mint jeleztem a bejegyzés elején, elköltöztem már otthonról, és feleségemmel együtt albérletben laktunk, így a két hónapra szóló lehallgatási intézkedés kizárólag a szüleimet érintette. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem volt titok ideiglenes, albérleti címem, a munkatársaim, összes ismerősöm és rokonom ismerte, de beszéltünk róla telefonon is, és sokan meg is látogattak. Csak a félelmes hírű román politikai rendőrség nem tudta, hogy hova helyezze a mikrofonjait, ha le akar hallgatni. Ma is felkavar a gondolat, hogy miattam, az én megfigyelésem miatt szüleim lakását, telefonját ismét lehallgatták. S módom sincs már elmesélni nekik: így történt.

Különben Ignat őrnagy ebben az iratban is megismétli mire kíváncsi, mi több ki is egészíti a sort: az elégedetlenségemről és nacionalista megnyilvánulásaimról is tájékozódni szeretne. Az átiraton különben egy tájékoztató megjegyzés is megjelenik arra vonatkozóan, hogy megfigyelés alatt állok. Ez alatt a kézzel írott megjegyzés alatt a hírhedt Băţaga ezredes aláírása olvasható. Magyarázatként kell hozzáfűznöm, hogy az AST rövidítés speciális telefonos lehallgatást jelentett (ascultare speciala telefonica), a CE – külföldi levelezést (corespondenta externa). Akár az előbbiről, akár az utóbbiról rendelkeztek, az intézkedést mindig korlátozott időhöz kötötték. A mellékelt átiratokban a külföldi levelezés megfigyeléséről szóló intézkedés egy évre szólt, míg a lehallgatás két hónapra.

Üzenetek egy bátor, székely kisvárosból

2011-12-18T18:11:00.021+02:00

Nyárádszeredában ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága
December tizenhetedikén, szombaton Nyárádszeredában ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. A bizottság tagjai meghallgatták Izsák Balázs elnök beszámolóját, állásfoglalást fogadtak el a Nyárádszereda főtere, illetve az ortodox templomépítés ügyében.

Döntés született arra vonatkozóan, hogy a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron-díjat a 2011 évre, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációja kapja. A díj ünnepélyes átadására 2012 év első felében kerül sor.

A díjat olyan egyéniségek, csoportosulások, szervezetek vagy intézmények kaphatják meg, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a székely nép önrendelkezéséért, Székelyföld autonómiájáért folyó küzdelemben.

A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége 2010. szeptember 15-én Kövér László házelnökkel folytatott megbeszélés után tanácskozott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Braun Márton képviselő által vezetett magyar delegációjával. A tanácskozás során a magyar küldöttség tagjai vállalták, hogy támogatják, és az Európa Tanácsban képviselik Székelyföld autonómia törekvését. Az együttműködés nyomán a magyar delegáció az elmúlt évben a Közgyűlés minden egyes ülésszakán felemelte szavát Székelyföld ügyében, majd az őszi ülésszakon sikerült elfogadtatni egy olyan határozatot, (1832/2011) amely megerősíti a Székely Nemzeti Tanács eddig használt érveit, alátámasztja célkitűzéseinek jogosságát, és komoly támogatást jelent a további küzdelemben.

Az Állandó Bizottság megvitatta az SZNT novemberi gyűlése után eltelt időszak legfontosabb eseményeit, és a közeljövő feladatait, különös tekintettel az uniós szintű polgári kezdeményezésre.

Sepsiszentgyörgy 2011, december 18.

A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök

A Nyárádszeredára, az ortodox templomépítési terv körüli vitára vonatkozó, a sajtónak is továbbított állásfoglalás pedig itt olvasható:

Törvényességet és igazságot Nyárádszeredának!
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága Nyárádszereda Székely Tanácsának kérésére megvizsgálta a Nyárádszereda főtere és az ortodox templomépítés ügyének legújabb fejleményeit, és megállapította az alábbi tényeket:

Marius Paşcan, Maros megye prefektusa a Maros megyei Törvényszékhez beterjesztett keresetében kérte Nyárádszereda város önkormányzata képviselőinek megbüntetését. Kérését azzal indokolta, hogy a városi tanács nem hajtotta végre a Maros Megyei Törvényszék Közigazgatási Bírósági Részlegének 2010. május 3-án meghozott ítéletét, amely a 30/24.09.2008. számú határozatának megváltoztatására kötelezte.

Nyárádszereda város tizennégy önkormányzati képviselőjét beidézték a Marosvásárhelyi Törvényszékre, ahol a kezükbe adták a prefektusi keresetet, amely a törvényre hivatkozva a romániai minimálbér 20%-ával egyenlő, napi késedelmi kamatot helyez kilátásba mindegyikük számára, ha nem változtatják meg korábban elfogadott határozatukat. Nyárádszereda tanácsa a fenyegetések terhe alatt a határozatot megváltoztatta, és ezzel kikerült a város leltárából az a főtéri terület, ahová a 95%-ban nem ortodox vallásúak által lakott város harmadik ortodox templomát építtetné fel az ortodox egyház háta mögé rejtőző román kormány.

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága ezeknek a tényeknek a figyelembevételével és a korábbi történések ismeretében az alábbi állásfoglalást fogadja el:

1. A 30/24.09.2008 számú határozat visszavonása és módosítása a helyi tanácsosok megfélemlítésével és törvénysértő nyomásgyakorlással történt. Éppen a prefektus által idézett, az önkormányzati képviselők jogállására vonatkozó törvény 20. cikke mondja ki: 1. Megbízatásuk teljesítése során az önkormányzati képviselők a közösséget szolgálják, és a törvény védi őket. 2. Az önkormányzati képviselők vélemény- és cselekvési szabadsága biztosított. A 23. cikk szerint pedig: Megbízatásuk teljesítésének egész ideje alatt az önkormányzati képviselők közhatalmat gyakorolnak és a büntető törvény védelmét élvezik. A megfélemlítés eszközével, fenyegetéssel, zsarolással, a döntéshozók szabad akaratának sérelmével kikényszerített döntés a világ bármely jogállamában érvénytelen.

2. A szabad vallásgyakorlás hívei vagyunk, de az is meggyőződésünk, hogy mint minden emberi jogot, a szabad vallásgyakorlást is diszkriminációmentesen kell szavatolni. Az állam, mint különböző felekezetű adófizető polgárok közös intézménye nem lehet részrehajló egyik felekezet javára sem. Ezzel szemben Romániában az elmúlt húsz évben 4000 ortodox templom felépítése – ott is, ahol ortodox vallásúak nem élnek - csakis az állam álcázott támogatásával, a felekezetek közti egyenlőség és az arányos támogatás felekezeti törvénybe foglalt elvének a megsértésével történt.

3. Hangsúlyozzuk, hogy Romániának, mint az Európai Unió tagállamának nem lehetnek rejtett költségvetési tételei, az egyházaknak juttatott állami támogatásoknak is átláthatóaknak kell lenniük. Egyben emlékeztetünk arra, hogy az Európai Unió alapvető értékei közé tartozik a tagállamok állampolgárainak jogegyenlősége, amely a diszkrimináció minden formájának, így a burkolt diszkriminációnak a tilalmát is jelenti.

4. Székelyföld településeinek építészeti arculata része a helyi közösség kultúrájának, azok önkényes és a helyi közösség akaratába ütköző megváltoztatása ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és csakis a nem román, illetve nem ortodox közösségek elleni erőszakos fellépésként értelmezhető.

5. Szolidaritást vállalunk Nyárádszereda lakosságával, a város minden egyes önkormányzati tisztségviselőjével, elismerve és példaértékűnek tartva eddigi kitartásuk és hűségük magas szintű erkölcsi értékét, és felszólítjuk Románia kormányát, hagyjon fel az asszimilációs, diszkriminatív politika burkolt formáival, és ne fenyegesse a közhatalom nemesebb célokra rendelt eszközeivel ennek a bátor, székely kisvárosnak a közösségét.

Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

Nyárádszereda 2011. december 17.

Kohéziós politika és nemzeti régiók, avagy a polgári kezdeményezés székelyföldi szempontjai

2011-11-29T14:19:00.042+02:00

A Székely Nemzeti Tanács 2011. november 19.-én tartott ülésén döntést hozott arra vonatkozóan, mi legyen az uniós szintű polgári kezdeményezés tárgya, melyek legyenek a céljai. A határozat javaslatnak tekinthető a szervezők felé azokra az információkra vonatkozóan, amelyeket a 211/2011 rendelet szerint a Bizottság elé kell terjeszteni ahhoz, hogy az a kezdeményezést nyilvántartásba vegye.

A Krónika Szempont rovatában korábban megjelent írásom (Különleges jogállást a nemzeti régióknak; Krónika, 2011 november 11-13.) arról szólt, milyen módon kapcsolhatók a közösségi joghoz Európa nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal jellemezhető régióinak törekvései, illetve a regionális önkormányzás szükségességét milyen módon lehet megközelíteni a közösségi jog szemszögéből, hogy az egyáltalán uniós polgári kezdeményezés tárgya lehessen. Most arra teszek kísérletet, hogy Székelyföld gazdaságának közelmúltja és jelene felől közelítsem ugyanezt a kérdéskört, és próbáljam megvilágítani, miként szolgálhatja az uniós célkitűzés, a területi, gazdasági, társadalmi kohézió erősítése a székely autonómiatörekvést.

Hátrányos megkülönböztetés a gazdaságpolitikában
A rendszerváltás előtti évtizedekben, - mint a társadalom életének minden területét - az ország gazdaságát is kizárólag a pártállami diktatúra irányította. Az állam volt egyedüli birtokosa a földeknek, gyáraknak, és a legfelső pártvezetés döntött arról, hogy hova telepít ipart, hol és hogyan fejleszti az infrastruktúrát, hogyan képezi a szakembereket. A bukaresti hatalom a gazdaságpolitikát is alárendelte a „homogén nemzet” megteremtésének, amely a magyarság beolvasztását, asszimilációját is jelentette. Székelyföld gazdasági lemaradásának, elszegényedésének a munkahelyek hiánya volt az oka. A székelyeket arra kényszerítették, hogy szülőföldjüktől távoli építőtelepeken, vagy nagy ipari központokban vállaljanak munkát, – sokan haza sem tértek onnan – vagy ingázzanak például a román többségű Brassóba. A köznapi logika szerint a helyi közösség érdeke az ipartelepítés, munkahelyteremtés lett volna. Ám ahol ez megtörtént, oda román lakta vidékekről telepítettek munkaerőt, s a kevés beruházás kizárólag Székelyföld elrománosítását szolgálta. Marosvásárhelynek, Székelyföld fővárosának létezett egy elrománosítási titkos terve, amely a rendszerváltás után a kommunista párt irattárából kikerült a nyilvánosság elé. Sokan emlékeznek még rá, hogy a vásárhelyi vegyipari kombinátot azután kezdték építeni, miután két mezőségi, román többségű közigazgatási területet (rajont) a Magyar Autonóm Tartományhoz csatoltak. Több ezer alkalmazottat hoztak családostól a romántöbbségű Mezőségről, illetve az Ókirályságból. Székelyföldet mindezek ellenére ma is 75%-ban magyarok lakják és a 175.000 főnyi itt élő románságnak közel a fele Marosvásárhelyen él. Többségüket az iparfejlesztés címén telepítették ide. Megoldhatatlannak tűnt a dilemma: legyen Székelyföld elmaradott régió, ahonnan a szegénység elüldözi az ott élő őshonos közösséget, vagy jöjjön a modernizáció, a fejlesztés, amely a románok betelepítésével is jár. Annak, aki ezeken a kérdéseken töprengett, - már puszta megfogalmazásukért is - a román politikai rendőrség kitüntető figyelmével és súlyos büntetéssel kellett számolnia.

A rendszerváltás után nem javult a helyzet. Az iparvállalatok magánosítása úgy történt, hogy abból a helyi közösséget, a székelységet teljes mértékben kiszorították, az állami vagyon átláthatatlan körülmények között került Székelyföldtől idegen érdekeltségek birtokába.

Hátrányok az Unióban
A csatlakozás az Európai Unióhoz jelenthette volna az esélyt Székelyföld fent leírt dilemmájának megoldására, hiszen az Unió kohéziós politikája épp arra hivatott, hogy az egyes régiók gazdasági lemaradását megelőzze, illetve felzárkóztassa az elmaradottabbakat, a hátrányos helyzetűeket, fenntartva ezzel párhuzamosan Európa kulturális sokszínűségét is. A „különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentését” szolgálják az Unió strukturális alapjai és más pénzügyi eszközei. Az Unió ezeket a közös statisztikai célú területi osztályozás keretében kialakított területi egységek számára teszi hozzáférhetővé, amelyek a NUTS osztályozás régióiként, vagy fejlesztési régiókként mentek be a köztudatba. Székelyföld egy második szintű, különálló NUTS területi egységgé válhatott volna – azaz különálló fejlesztési régióvá – ha a magyarság képviselői ennek fontosságát idejében felismerik, és képesek a közösségnek ezt a regionális érdekét érvényesíteni. Nem így történt. Pedig erre Székelyföldet 800.000-nél magasabb számú népessége is alkalmassá tette volna, de a statisztikai célú területi egységekre vonatkozó 1059/2003/EK számú rendelet előírása is kimondja, hogy a NUTS területi egységek kialakításánál figyelembe kell venni a társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális körülményeket is. Emlékeztetünk arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésén, 2003 október 26-án külön határozatban fogalmazták meg ezt az igényt a küldöttek. Ennek ellenére Székelyföldet végül betagolták a Középrégióba, amelyben a magyarság részaránya 30% alatt van.
A csatolt térképen a Középrégió és az őt alkotó megyék határvonalait vetítjük rá Erdély etnikai összetételének térképére. Rátekintve megállapíthatjuk, hogy Székelyföldet nyelvi és kulturális határok választják el a Középrégió többi részétől. Ugyanakkor az is tudott, hogy a Középrégió nem képes megoldani Székelyföld gazdasági felzárkóztatását, esélyt sem ad neki, hogy az Unió strukturális alapjaihoz hozzáférjen. Románia kormányának az a terve pedig, hogy az ország közigazgatási átalakítása során a fejlesztési régiókból alakítja ki az új közigazgatási egységeket, az ősei földjén ma is többséget alkotó, egy tömbben élő székelység asszimilációját célozza, ez pedig nyilván ellentétes az Unió azon céljával, hogy Európa kulturális sokszínűségét megőrizze.

Székelyföld lakóiként joggal érezzük úgy, hogy szülőföldünk nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságai, különbözősége a környező régióktól gazdasági szempontból hátrányt jelent. Nincsenek meg a feltételei annak, hogy az elnyomó, asszimilációs politika gazdasági örökségét felszámoljuk, és a diszkrimináció burkolt formái nem teszik lehetővé az esélyegyenlőséget az Unió pénzügyi eszközeinek igénybevételénél. Joggal érezzük úgy, hogy a román állam a nemzeti homogenizáció programjáról nem mondott le, és ma is számtalan módon próbálja Székelyföld hagyományos kultúráját, építészeti arculatát, nemzetiségi összetételét megváltoztatni, amely túl a magunk sorsán, még Európa kulturális sokszínűségét is sérti.

A Székely Nemzeti Tanács javaslata
A második csatolt térképen Székelyföld határait jelöltük meg, úgy ahogyan az a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetében áll. Hangsúlyozzuk, hogy ez az elképzelés az, amely összhangban van a statisztikai célú területi egységekre vonatkozó 1059/2003/EK számú rendelet már említett előírásával, amely kimondja, hogy a NUTS területi egységek kialakításánál figyelembe kell venni a társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális körülményeket is. Ez egyik nagyon fontos eleme a Székely Nemzeti Tanács célkitűzéseinek, hiszen a területi autonómia kivívása magának a területnek, azaz a régióhatároknak a kijelölésével kezdődik. Gyakran hangzik el, hogy az Európa Tanács határozataiban lefektetett elvek, a tagállamai által vállalt kötelezettségek nem érvényesíthetők az Európai Unióban. Ezzel a szemlélettel ellentétes az Európai Parlament állásfoglalása a kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában (2005/2008(INI)), amely negyvennegyedik cikkében kimondja:

Az Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy különös figyelmet kell fordítani a nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek csoportjaira, és felszólítja a Bizottságot, valamint a tagállamokat arra, hogy őket a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában, A Nemzeti Kisebbségek Védelmét Szolgáló Európai Keretegyezményben és a fent említett hágai és lundi ajánlásokban lefektetett elvekkel összhangban kezelje;”

Ezek után vizsgáljuk meg, a Székely Nemzeti Tanács határozatának azt a részét, amely a polgári kezdeményezés céljaira tesz javaslatot. Ennek első fele szembesíti az Unió jogalkotóit, azzal a valósággal, amely egy uniós jogi aktus megalkotását tenne szükségessé:

„A nemzeti, etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkező régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek gazdasági lemaradását úgy kell megelőzni, fejlődésüket biztosítani, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságaik ne változzanak meg.”

Épp Székelyföld példája igazolja, hogy önmagukban ezt a feladatot sem a strukturális alapok, sem az unió egyéb pénzügyi eszközei nem oldják meg. A statisztikai régiók, lám úgy is kialakíthatók – igaz az 1059/2003/EK rendeletben előírt szempontok mellőzésével, - hogy az eredmény épp az Unió kohéziós politikájának az eltérítése legyen, és fennálljon a veszélye annak, hogy egy térség elveszítse történelmileg kialakult kulturális arculatát, a gazdasági lemaradása pedig fokozódjék. A Bizottság számára a hatáskörébe tartozó feladat már ennek megfogalmazásával is adott. A polgári kezdeményezésre vonatkozó rendelet ugyanis a konkrét megoldást, az uniós jogi aktus megfogalmazását a Bizottság hatáskörébe utalja. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a kezdeményezők, ha akarják, akkor részletezzék az igényeiket, céljaikat, esetleg jogszabálytervezetet is csatoljanak a kötelező információk mellé. Ez utóbbiakhoz mutatja az irányt a Székely Nemzeti Tanács javaslatának második része:

„Ennek érdekében biztosítani kell az adott földrajzi körzet számára a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.”

Ha a Bizottság ettől eltérő megoldást talál az Unió kohéziós politikájának érvényesítésére a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző régiókban, azt is üdvözölni lehet, hiszen akkor is a céljaink elérése felé tennénk egy fontos lépést. Azt is tudni kell azonban, hogy a Székely Nemzeti Tanács határozatában az önkormányzásra vonatkozóan megfogalmazott javaslat, összhangban van az EP fennebb idézet állásfoglalásának 45. pontjával:

Az Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek problémái kezelésének a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvein alapuló döntéshozatalban történő hatékony részvétel az egyik leghatékonyabb módja, az Unión belüli legjobb gyakorlatot követve;”

A 46. pont pedig kiemeli, hogy a “hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek olyan különleges szükségleteik vannak, amelyek eltérnek az egyéb nemzetiségi csoportokéitól, illetve, hogy magának az Uniónak megfelelőbb módon kell ezeket a szükségleteket figyelembe vennie.”

A polgári kezdeményezés szervezőinek, a kötelező információk mellett benyújtható, részletesebb tájékoztatásban ki kell térniük erre az állásfoglalásra is, azaz nyilvánvalóvá kell tenniük, hogy az általuk kínált megoldás az uniós jogforrásokban megjelölt értékekre épül.

Székelyföld lehetséges szövetségesei
Befejezésül szólni kell arról is, számíthat Székelyföld, mint szövetségesekre, azokra az európai régiókra, amelyek az autonómia valamilyen szintjére már eljutottak? A nemzeti régiók önrendelkezéséhez vezető utat olyan hajóútként lehet elképzelni, amelyen a rajta haladók egy irányba vitorláznak, s bár más-más távolságig jutottak, a jó szél mindegyikük számára ugyanazt jelenti. Ilyen jó hátszél lehet egy uniós jogi aktus, amely Székelyföldet a régió törvény általi elismeréséhez és az autonómia intézményeinek megteremtéséhez közelíti, Dél-Tirolt a Néppárt által meghirdetett „vollautonomie” – teljes autonómia – programjához viheti közelebb, de megteremheti a kedvező feltételeket, hogy a katalán nyelv hivatalos nyelve legyen az Uniónak, és minden nemzeti sajátosságokkal rendelkező régió fokozott esélyt kapjon a már elismert jogkörök bővítésére. Feladat hát ez is, megkeresni a potenciális szövetségeseket és velük közösen alakítani ki azt a részletes elképzelést, amely mindenki számára az előrelépést jelenti.

Ezek között a kapcsolódási pontok között elsőként kell említeni azt a közös célt, hogy az Unió tekintse kiemelt fontosságúnak, hogy kohéziós politikája a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző régiókban maradéktalanul érvényesüljön, miközben ezek minden felsorolt sajátossága változatlanul megmaradjon. Az Uniónak biztosítania kell e régiók számára az esélyegyenlőséget a strukturális alapok és egyéb pénzügyi eszközök felhasználásánál, és ki kell zárnia a diszkriminációnak a burkolt formáit is. A statisztikai régiók kialakításánál tiszteletben kell tartani az ott élő közösségek nyelvi és kulturális határait, tekintettel kell lenni egy kisebbségi vagy regionális nyelv használatának területére, a kifejezésnek abban az értelmében, ahogyan azt a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája meghatározta.

Szükség van egy uniós szintű jogszabályra, amely a fenti elveket és célokat kodifikálja. Ennek érdekében össze fogjuk gyűjteni az egymillió aláírást az Európai Unió legkevesebb hét tagállamából és fel fogjuk mutatni a világnak, hogy Európa nemzeti régiói képesek összefogni közös céljaikért.

(A térképek Sebők László térképeinek felhasználásával készültek)

Különleges jogállást a nemzeti régióknak

2011-11-13T19:52:00.026+02:00

Az alábbi írás a Krónika Szempont rovatában jelent meg 2011. november 11.-én. A Székely Nemzeti Tanács november tizenkilencedikére meghirdetett gyűlésének napirendjén szerepel a javaslat. Fontos, hogy a döntés előtt a szélesebb nyilvánosság elé kerüljön.

Javaslat az uniós polgári kezdeményezés címére, tárgyára és céljaira
Az elmúlt évben az uniós polgári kezdeményezés többször is a figyelem középpontjába került. Előbb a Székely Nemzeti Tanács, majd az erdélyi magyar közélet más szereplői is bejelentették, hogy élni kívánnak az új lehetőséggel. Kevés szó esett azonban arról, hogy ennek hol vannak a korlátai, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egyáltalán el lehessen indítani az aláírások összegyűjtését. Az uniós jogban járatlanok néha érdekes, de teljes mértékben kivitelezhetetlen ötletekkel állnak elő. Ilyen jó szándékú, de naiv és esélytelen elgondolás az is, amely magyar felsőoktatási intézményt, vagy magyar tagozatot is uniós szintű jogi aktussal hozna létre. Vizsgáljuk meg közelebbről, mit lehet, és mit nem lehet kezdeményezni a polgároknak az Európai Unióban.

Az uniós jog és a polgári kezdeményezés
Az Európai Unió tagállamai 2007. december 17.-én írták alá az Unió alapszerződéseit módosító reformszerződést a portugál fővárosban. A Lisszaboni Szerződés egyik fontos újítása az uniós polgárok aktív részvételi lehetőségének megteremtése az európai döntéshozatalban. Egész pontosan: az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikkének 4. bekezdése alapján legalább egymillió uniós polgár kezdeményezheti, hogy a Bizottság terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a kezdeményezést jegyző polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra van szükség. Két hónappal a Lisszaboni Szerződés aláírása után, 2008 februárjában a Székely Nemzeti Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében egy uniós szintű szabályozást kezdeményez az Európai Unióban élő, szülőföldjükön őshonos népek és népcsoportok jogaira vonatkozóan, különös tekintettel az önrendelkezés jogára. A polgári kezdeményezés végrehajtási rendelete tervezetének ismeretében megerősítettük ezt a szándékunkat. A rendelet elfogadása után tartott első munkaülésén, - ez év június 3-án - a Székely Nemzeti Tanács határozatban is kimondta, hogy élni kíván az uniós szintű polgári kezdeményezés lehetőségével, hogy az „Unió nemzeti sajátosságokat és hagyományokat őrző és sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségei önrendelkezési jogát uniós szintű jogi aktus elismerje, és sajátos jogállást biztosítson az általuk lakott régióknak.” Észre kell venni, hogy az uniós polgári kezdeményezés szigorúan az uniós alapszerződésekhez kötött, ha valaki egy ilyenre javaslatot akar tenni, annak föltétlenül ismernie kell a két szerződést.

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) jelenlegi, tehát a Lisszaboni Szerződéssel módosított változata hat címre tagolt, és 55. cikkből áll, míg az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) hét részből áll, az egyes részek címekre, a címek esetenként fejezetekre tagolódnak, ám a cikkek számozása folyamatos és 358-ig tart. Ezen felül a mellékletek és a harminchét jegyzőkönyv számít a szerződések szerves részének, a bennük foglalt rendelkezések pont olyan kötelező erővel bírnak, mintha a szerződések főszövegében lennének. Ezek együttese az Unió elsődleges joga. Az elsődleges jogban megfogalmazott alapelvek, célok, feladatok valóra váltása érdekében az Unió intézményei jogi aktusokat fogadhatnak el, amelyeket - az elsődleges jogból fakadó származtatásuk miatt – az Unió másodlagos jogforrásainak neveznek, összességük az Unió másodlagos joga. Az uniós polgári kezdeményezés kizárólag egy olyan másodlagos jogforrás – uniós jogi aktus – elfogadtatására vonatkozhat, amely nélkül az elsődleges jogban megfogalmazott valamely cél nem valósítható meg, vagy valamely feladat nem hajtható végre.

A EUMSZ 288. cikke értelmében az uniós jogi aktus a rendelet, az irányelv, a határozat, az ajánlás és a vélemény. Az első három minősül az Unió kötelező, míg az utolsó kettő a nem kötelező jogi aktusának.

Nem lehet cél általános kisebbségvédelmi jogszabály
Az RMDSZ az Európai Népcsoportok Szövetségi Uniójában vetette fel a polgári kezdeményezés kérdését, és a jelek szerint Európa hagyományos kisebbségeitől remél támogatást az aláírások összegyűjtéséhez. Az erről szóló hírekben tartalmi kérdésekről nem esett szó, de okkal lehet feltételezni, hogy az RMDSZ kezdeményezése az Unió sokak által hiányolt kisebbségvédelmi jogszabályait véli megalkothatónak a polgári kezdeményezés nyitotta távlatokban.

Ez a gondolat talán az Alapjogi Chartára épül, amely az Unióról szóló szerződés hatodik cikke szerint ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint maguk a Szerződések. Viszont azt is leszögezi, hogy a „Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit”, vagyis az alapvető jogok védelmében az Unió nem alkothat jogi aktusokat. Tiszteletben tartásuk a tagállamokra háruló kötelesség, illetve az Unió azon passzív kötelezettsége, hogy ezekkel ellentétes jogszabályt ne alkosson. Ugyanez érvényes a csatlakozásra az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, amelyre vonatkozóan szintén leszögezi ugyanaz a cikk, hogy az nem érinti a Szerződésekben meghatározott hatásköreit az Uniónak.

Hasonlóan nem származtatható az Unió alapvető értékeiből sem jogalkotási hatáskör, ezek tiszteletben tartása szintén passzív kötelezettséget jelent az Unió intézményei számára. Márpedig az uniós polgári kezdeményezést a 211/2011/EU számú rendeletnek megfelelően a Bizottság csak akkor veszi nyilvántartásba – ez előfeltétele az aláírásgyűjtés megkezdésének – ha az „nem esik nyilvánvalóan a Bizottság azon hatáskörén kívül, hogy a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be.”

Bármennyire is sajnálatos a következtetés, szembe kell nézni vele: esélytelen minden olyan kezdeményezés, amely nem számol egyszerre a szerződések előírásaival és az Unió jogalkotói hatáskörének korlátaival. Esélytelen egy általános kisebbségvédelmi jogszabály kezdeményezése is, hiszen nincsen olyan előírása a Szerződéseknek, amely ne lenne végrehajtható egy kisebbségvédelmi jogi aktus elfogadása nélkül, a lehetséges hivatkozási alapok (Alapjogi Charta, az Unió alapvető értékei) pedig – pusztán önmagukban – nem ruházzák fel a jogalkotáshoz szükséges hatáskörökkel az Unió intézményeit.

Nemzeti ambíciókkal rendelkező régiók
Amikor Európa nemzeti régióiról beszélünk, akkor olyan földrajzi körzetre gondolunk, amely nemzeti, etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkezik azáltal, hogy területén egy őshonos nemzeti kisebbség többséget alkot, amely történelmileg is kötődik hozzá. Ezekre a földrajzi körzetekre utal az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának 11. cikke, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, amikor a „regionális vagy kisebbségi nyelv használatának területét" meghatározza. Ennek megfelelően, olyan földrajzi körzetről van szó, ahol a regionális nyelv olyan számú személy kifejezési eszköze, amely indokolja a Charta által előírt különböző védelmi és ösztönző intézkedések meghozatalát. Ugyancsak ezekre a régiókra utal a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezmény, amikor több rendelkezésében is a „nemzeti kisebbséghez tartozó személyek által hagyományosan, vagy jelentős számban lakott területekről” beszél.

Az Európa Tanács 2007/1811 számú ajánlása 28.2 cikkében „nemzeti ambíciókkal rendelkező” régiókról beszél, a hatodik cikkében pedig megállapítja, hogy: „…az Európa Tanács legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek, és amelyek nem csupán régiók, de népek és társadalmak, ugyanakkor szembetűnő kollektív önazonossággal rendelkeznek attól függetlenül, hogy régióként, nemzetiségként, országként határozzák meg őket, ám nem alkották meg önálló államukat.”

Európa nemzeti régióiról szólva olyan területekről beszélünk tehát, amelyeknek a meghatározását, közös jellegzetességeik leírását az Európa Tanács már elvégezte, és ezek szempontjából másodlagos, hogy ezek ebben a pillanatban milyen közigazgatási jogállással bírnak. Azaz a fenti meghatározások sora egyformán érvényes az autonómiával rendelkező, törvénnyel szavatolt jogállású Katalóniára, és a területi-közigazgatási entitásként el nem ismert Székelyföldre, és ez jogosít fel arra, hogy közös megnevezéssel Európa nemzeti régióiként jelöljük meg őket.

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés harmadik, az Unió belső politikáira és tevékenységeire vonatkozó részének XVIII. címe a gazdasági, társadalmi és területi kohézióra vonatkozik. A 174. cikk leszögezi, hogy „átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Unió úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze. Az Unió különösen a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.” A továbbiakban a 174. cikk kitér arra, hogy az „érintett régiók közül kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók.” A következő cikkek az Unió strukturális alapjainak és más pénzügyi eszközeinek a felhasználásáról úgy rendelkeznek, hogy az Unió a 174. cikkben meghatározott célokat elérje.

Természetesen a harmadik rész XVIII. címének előírásai Európa nemzeti régióira is kiterjednek. Azonban e régiók gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának úgy kell erősödnie, a lemaradásukat úgy kell megelőzni, az Unió strukturális alapjaihoz a hozzáférésüket, az esélyegyenlőséget olyan módon kell biztosítani, hogy közben nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik ne változzanak, hiszen az sértené az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke által védett nyelvi és kulturális sokszínűséget. Ez a két követelmény lehet egy uniós szintű polgári kezdeményezés páros pillére, amely lehetővé teszi, hogy egymillió aláíró támogatásával a Bizottság egy jogszabály tervezetet terjesszen az Európai Parlament elé, Európa nemzeti régióinak különleges jogállására vonatkozóan. Egy ilyen uniós polgári kezdeményezésben a Bizottság felismerheti a saját hatáskörén belüli kodifikálási feladatot, és el lehet indítani az aláírások összegyűjtését.

Nem kétséges, az Unió belső politikájában eszközként értett régiók, és az Európa Tanács ajánlásainak regionalizmus-felfogása között nagy a különbség. Ám a nemzeti régiók lakóinak, így nekünk, székelyeknek is érdekünk, hogy a két felfogás közeledjen egymáshoz, oly módon, hogy az Európa Tanács ajánlásainak szellemét, a demokrácia vívmányaiként értékelhető meghatározásait és elveit próbáljuk az Unió jogrendjébe emelni, ha úgy tetszik abba benyomni, bepréselni. Ezt a polgári kezdeményezés egyik stratégiai céljaként is fel lehet fogni, mindenképpen ezzel a stratégiai céllal épül közös alapra a fentiekben megfogalmazott cél és érvrendszer.

Cím, tárgy, célok
A 211/2011/EU számú rendelet 4. cikkét és a rendelet II. számú mellékletét figyelembe véve a nemzeti régiók különleges jogállására vonatkozó polgári kezdeményezés nyilvántartásába vételéhez szükséges információkat az alábbiak szerint kell megfogalmazni:

A javasolt polgári kezdeményezés címe: A nemzeti, etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkező régiók sajátos jogállása

A javasolt polgári kezdeményezés tárgya: Sajátos jogállást biztosítani azoknak a régióknak, amelyekben egy őshonos nemzeti kisebbség többséget alkot, és amelyeket az őket körülvevő régióktól megkülönböztető nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok jellemeznek.

A Bizottságot a javaslat beterjesztésére felhívó, javasolt polgári kezdeményezés céljainak leírása: A címben megjelölt régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek gazdasági lemaradását úgy kell megelőzni, fejlődésüket biztosítani, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságaik ne változzanak meg. Ennek érdekében biztosítani kell az adott földrajzi körzet számára a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

A közeljövő tartalmi feladatai
A terjedelmi korlátok ennél bővebb részletezést nem tesznek lehetővé, ám a kezdeményezők „mellékletben bővebb információkat is megadhatnak a javasolt polgári kezdeményezés tárgyával, céljaival és hátterével kapcsolatban.” Mi több, a beadványhoz jogszabálytervezetet is lehet mellékelni.

A polgári kezdeményezéssel elindított uniós jogalkotásnak két szakaszát kell világosan elkülöníteni. Az első a kezdeményezés nyilvántartásba vételével kezdődik, és az aláírások benyújtásával ér véget. A második szakasz a tényleges jogalkotási folyamat, amely akkor ér véget, amikor a kívánt uniós jogi aktus megszületik. Az első szakasz sikeréhez elegendő a cím, a tárgy és a célok tömör leírása és az egymillió aláírás összegyűjtése 211/2011/EU számú rendeletnek megfelelően. A második szakasz sikeréhez azonban már szükséges a részletezés, a melléklet, de akár egy jogszabálytervezet elkészítése is. Ez utóbbiak kidolgozásához akár most is leszögezhetjük az alapelveket és a minimumot, amelynek teljesülnie kell a kívánt uniós jogi aktus által, ám a részletek kidolgozása közös feladat a potenciális szövetségesekkel, Európa nemzeti régióinak őshonos nemzeti közösségeivel.

Izsák Balázs
A szerző a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Árnyékok árnyai közöttünk VI.

2011-10-30T12:17:00.036+02:00

8. Otthonában látogattam meg Móra Ferencet

Azoknak a fiataloknak mondom, akik Móra Ferenc nevét az ezredfordulón tanulták meg, hogy a fenti cím a hetvenes években épp olyan képtelenül hangzott, mintha ma róluk állítana ilyent valaki. Amikor először olvastam a Rab ember fiait, én is a születésem előtti idők megfoghatatlan homályába helyeztem el az írót, ahová Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, vagy Móricz Zsigmondot, s irodalmi ismereteimben a legtisztább bizonyosság az volt, hogy a könyveik ott vannak egymás mellett könyvszekrényünk polcain. Ám a román politikai rendőrség mégis rendelkezett olyan információval, hogy személyesen is ismerem, mi több, az otthonában meg is szoktam látogatni.

András barátom beszervezésére tett kísérlettel párhuzamosan egy másik magyar diákra vonatkozóan is adatokat kérnek, - nevezzük őt a továbbiakban X-nek - ezúttal a Szatmár megyei securitatétól. Az átirat szövege tökéletesen egyezik a Hargita megyébe küldöttével, érdekes módon még az iktató száma is ugyanaz: 133/BE/0076591. Ezt is a bukaresti securitate főnöke, Stan Nicolae vezérőrnagy és Lazarut alezredes írják alá, a választ pedig ez esetben is a 133/BE számmal jelzett szekusnak kell küldeni. (Egyértelmű, hogy ez Bota Emil hadnagy, az András beszervezésére tett kísérlet egyik résztvevője.) Csatolják az iratcsomómhoz a Szatmár megyei securitate válaszát, ám többet nem esik szó X-ről. Nincs beszervezési jegyzőkönyv, és semmilyen támpont, hogy a kettő darab rá vonatkozó irat mit keres az én iratcsomómban. Megjelenik viszont egy Aci Paunescu fedőnevű besúgó, aki többször is jelent rólam, és megalapozott a gyanúm, hogy X-el azonos. Nem elhanyagolható tény, hogy az X-ről szóló szatmári jelentés kiemeli, apai nagybátyja milicista őrnagy. Aci Paunescu tartótisztje egy Szilágyi Alexandru nevű kapitány, de van olyan jelentés, amelyet Bota Emil, illetve Roghin Ion hadnagyoknak ír.

X-el szemben nemcsak én voltam távolságtartó. Tolakodó kérdései gyanússá tették, hiszen a kényes témákról csak bizalmas, baráti körben beszélt az ember, lehetőleg négyszemközt, de semmiképpen nem ismeretlenek előtt. X mintha nem ismerte volna ezt az íratlan szabályt, olyan kérdéseket tett fel, olyan dolgokról faggatott, amelyek eleve gyanússá tették. Ezeket többnyire válasz nélkül hagytam, vagy olyan választ adtam, hogy az ne legyen semmire sem használható. Így is sok mindent tudott rólam, de én úgy véltem, hogy politikai szempontból semleges dolgokat. Egy alkalommal megkérdezte, kik azok a magyar írók, akikkel a Petőfi Házban, illetve az írók házában találkozni szoktam. Szemrebbenés nélkül vágtam rá: azok közül, akikkel találkozom, talán a legismertebb Móra Ferenc. X egy kicsit meglepődött, majd rákérdezett: - Te ismered személyesen Móra Ferencet? – mert talán derengett neki, hogy hallotta valahol ezt a nevet. Hogyne – válaszoltam – meg szoktam látogatni az otthonában, rendszeresen megosztja velem a gondolatait. Örökre elfeledtem volna ezt a kis ugratást – tájékozatlanabb ismerőseimmel gyakran követtem el hasonló, apró gonoszságokat – ha harminchat év után nem köszön vissza rám ez a kis tréfa. Aci Paunescu 1975. április 10.-én írt rólam egy jelentést, amely – igaz, ami igaz – sok jó, egyenesen hízelgő megállapítást tartalmaz. Mindig jól öltözött vagyok, szépen viszonyulok a kollégáimhoz, intelligens vagyok, jó nevelést kaptam, s hadd ne idézzem tovább a lelkiismeret-furdalás diktálta szép szavakat. A jellemzés után jönnek a tények: gyakran járok a Petőfi Házba, ahol a barátaimmal, mi több idősebb írókkal is találkozom. Mit mondjak? Sejthette X, hogy Móra Ferenc régebben született, mint mi. Majd a jelentés második oldalán: Gyakran szavalok verseket, nagyon aktív vagyok, ha recenziót kell írnom (?), vagy fel kell szólalnom különböző rendezvényeken. És most szó szerint: „Úgy tűnik, jó viszonyban van az író Móra Ferenccel, akit az otthonában is meglátogatott.” (Se pare că este în relaţii bune cu scriitorul Móra Ferenc, pe care l-a vizitat şi acasă.) Bota Emil hadnagy, aki átveszi a jelentést, ezt a mondatot aláhúzta. Gondolom a bukaresti securitate egy darabig lázasan kereste a román fővárosban Móra Ferencet.

Befejezésül egy gondolat X-ről. Nem haragszom rá, amint akkor sem haragudtam, amikor a jelentéseket írta rólam, és én tudtam, vagy legalábbis sejtettem ezt. Sajnáltam inkább az esetlenségéért, tudatlanságáért, tájékozatlanságáért és látható, feltűnő zavartságáért. Az interneten találtam rávonatkozó adatokat, s tudom, hogy Erdélyben él, talán családja is van. Nem visz rá a lélek, hogy a nevét nyilvánosságra hozzam. Ám amikor az iratcsomómat áttanulmányoztam a CNSAS székhelyén Bukarestben, letettem egy kérvényt, amelyben kértem az iratcsomómban szereplő besúgók és szekus tisztek azonosítását. A CNSAS gyakorlata az, hogy az éves jelentések függelékében nyilvánosságra hozza azoknak a besúgóknak a neveit is, akiket egyéni kérésre, a személyes iratcsomóik tanulmányozóinak a kérésére azonosítanak. Ezek a CNSAS honlapján olvashatóak az „Éves jelentések” menüpont alatt. Tehát amennyiben X ma már nem dolgozik a román titkosszolgálatnak, és ezért nem védi a törvény a leleplezés ellen, akkor a neve előbb-utóbb fel fog tűnni a CNSAS honlapján. Ha meg ma is aktív, akkor gondolom, hogy a bejegyzéseimet szorgosan olvasó utódai Szilágyi Alexandrunak, Bota Emilnek, Roghin Ionnak – sejtem, hogy ők már a magas nyugdíjat élvezik – megteszik a szükséges lépéseket, hogy a neve titokban maradjon. Mielőtt azonban ebbe beletörődnénk, még egy dolgot el kell mondanom. A jelentésekhez megjegyzéseket fűző tartótisztek, olyan dolgokat is bejegyeztek, amelyek nem rám vonatkoztak. Aci Paunescu1975. november 18.-án írt jelentéséhez toldott beírásában például Szilágyi Alexandru kapitány nemcsak azt jegyzi meg, hogy a securitaténak meg kell szereznie a kézirataimat, hogy elejét vegyék az „ellenséges természetű cselekedeteknek”, (pentru a preveni anumite fapte de natura ostila) de azt is, hogy Aci Paunescu utasítást kapott Nishisaka Tohru japán diák megfigyelésére is. Egy másik jelentéshez fűzött megállapításában pedig ugyancsak Szilágyi kapitány jelzi, hogy Aci Paunescunak kell jelentenie a szintén megfigyelés alatt álló Szaniszló Ferencről is. Előbbit alkalmam volt személyesen ismerni. Éppen X mutatta be nekem, és körülbelül egy órát beszélgettem vele románul. Rokonszenves és művelt fiatalember volt, arra is emlékszem, hogy Kavabata Jaszunariról is beszélgettünk, nekem akkor volt friss irodalmi élményem a japán író világa. Szaniszló Ferenc nevére viszont nem emlékszem, hiába is töprengek, s hiába is keresem a nevét bukaresti emlékeim között.

Következtetésként elmondható: egy besúgó leleplezése nem egyszemélyes felelősség kérdése. Ha én úgy is vélem, hogy nekem személyesen nem ártott X, árthatott másnak, a japán diáknak, Szaniszló Ferencnek, vagy azoknak, akiknek a nevét Szilágyi kapitány nem írta be az én iratcsomómba. A társadalom egésze érdekelt abban, hogy tisztán lássuk a múltat, ismerjük a besúgókat, de még inkább a tartótiszteket. Ezért kell a leleplezést egy intézménynek végeznie, és végül ezért várom meg én is, hogy a fedőnevek mögött rejlő besúgók nevét a CNSAS tárja a nyilvánosság elé.

Sokan kérdezik tőlem: hogyan lehet hozzáférni a személyi megfigyelési iratcsomóhoz? Elmondom itt is: a CNSAS honlapjáról (http://www.cnsas.ro/) le lehet tölteni a szükséges űrlapot. Ki kell tölteni, és elküldeni az alábbi címre: Consiliul National pentru Studierea Arhivelor Securitatii, str. Matei Basarab nr. 55-57 sector 3, 030671 – Bucuresti.

És ne feledjük, aki kezébe veszi a megfigyelési iratcsomóját, annak erkölcsi kötelessége a besúgók és a pribékek leleplezését kérni.

Árnyékok árnyai közöttünk V.

2011-10-15T17:24:00.028+03:00

7. Példázat a becsületről és barátságról

Negyedévre Andrással ketten maradtunk a "csapatból". Korábban négyen voltunk, akik a bukaresti idegenségben magyarként egymásra találtunk. Szobatársak voltunk a diákotthonban, a Petőfi Házba is együtt mentünk, és téli vasárnapokon síelni Predealra. Ám 1974-ben ketten befejezték tanulmányaikat és hazatértek. Nekünk Andrással még két évünk volt az ötből az energetika karon. Andrásnak a hidro-, nekem a termo-energetikán, ami azt jelentette, hogy voltak közös előadásaink, s bár a szaktantárgyakat külön tanultuk, azért az órarendünk egyezett, s ez arra is lehetőséget adott, hogy egy kantinjegyen éljünk meg ketten, - duplázásnak nevezte ezt a gyakorlatot a diákzsargon - némi zsebpénzre téve szert ilyen módon.

Valamikor 1975 januárjában lehetett az a műsoros bál – farsangi talán - a Petőfi Házban, amelyen egy szavalattal magam is szerepeltem. Ismeretlen diákként rangos előadók megtisztelő társaságába kerültem, a Petőfi Ház pedig megtelt zsúfolásig magyar diákokkal és bukaresti magyarokkal. Emlékszem Józsa Erika és Horváth Károly fellépésére, meg arra, hogy Halász Anna Karinthy verseket adott elő. Én Magyari Lajos versét szavaltam, a Csoma Sándor naplóját. A vers hosszú, előadása legalább negyedóra. Bár tudatosan választottam, mégis megrendített, hogy a bukaresti magyarokban és az otthonuktól távol szakadt diákokban milyen drámai visszhangra talált a vers majd minden sora: „..óvom a szót, a hazulról hozottat. Idegen csendben rügyezik ki bokra.” Tudtam, hogy a teremben levők a munkahelyükön, sokan a családban is románul beszélnek, és épp a magyar szó kedvéért jönnek el egy ilyen rendezvényre. Ki érezhette volna náluk jobban, hogy mit jelent meghalni „idegenek és máslelkűek közt”? Mit jelent az, hogy „üzent utánam az otthoni világ”? Vagy az, hogy „mindenemet otthon őrzöm,/ semmim sincs, hát lehetetlen,/ hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.”

A taps elkísért az öltözőig, ott leültem, várva hogy véget érjen. Halász Anna jött utánam: - Vissza kell jönnöd, és el kell mondanod még egy verset. Vonakodtam, még a versmondás élménye, és a nem várt siker okozta izgalom is gátolt, kint pedig zúgott a taps, amelyet nem annyira az én teljesítményem, mint a vers és annak sajátos bukaresti akusztikája váltott ki. Végül elmondtam ráadásként Tóth Árpád „Aquincumi kocsmában” című versét. A közönség soraiban ott ült András és a menyasszonya, későbbi felesége, Éva, aki néhány napra lejött Bukarestbe. Őket szemeltem ki magamnak, akiknek a verset mondjam, többnyire az ő szemükbe néztem. Mellettem voltak, amikor fogadtam a gratulációkat, vagy hallgattam az aggódó kérdéseket, hogyan is mertem ilyen verset választani? - Itt megjelent vers ez - mondtam én, ám az idős bukaresti magyar ember, akinek ugyan tetszett az egész, de azért aggódott is, azt mondta: „Az nem számít fiatalember. Attól magának még lehet baja.” Nem lettem ettől különösebben nyugtalan, azt megelőzően is együtt éltem a tudattal, hogy valószínű megfigyelnek, és a securitate keze elér egyszer engem is.

Nem tudom már pontosan mennyi idő telt el ezután: egy hét, tíz nap? Egy este ott ültem megint a Petőfi házban, hangos társaságban, amikor feltűnt András, és messziről intett, menjek ki, beszélni akar velem. Szokatlanul sápadt volt és nagyon komoly. Elmondta, hogy megkereste a securitate két tisztje, be akarták szervezni, ám ő megtagadta az együttműködést. A nevemet nem ejtették ki, de ő elébe is ment ennek, mert jelezte, hogyha családtagról vagy barátról kérdezik, akkor ő legrövidebb időn belül tájékoztatni fogja az érintetteket. Részletesen elmondta nekem az egész beszélgetést, és mindketten úgy gondoltuk, hogy rám kíváncsiak. Most, mikor több mint harminchat évvel a történtek után az én megfigyelési iratcsomómban olvasom a jelentést az András beszervezésére tett sikertelen kísérletről, megállapítom, hogy igazunk volt, valóban rám voltak kíváncsiak. De alkalmam van megismerni ennek a beszervezési kísérletnek az előzményeit is. 1974. december 2.-én Dinu Dumitru hadnagynak jelenti írásban Corneliu fedőnevű informátor, aki évfolyamtársam volt – a jelentés ugyanis így kezdődik: „Nota - În legătură cu Izsák Balázs, coleg de an de naţionalitate maghiară”, azaz „Jelentés Izsák Balázs magyar nemzetiségű évfolyamtársamra vonatkozóan” - elmondja, hogy zárkózott és távolságtartó vagyok, nincsenek barátaim, kivéve a szintén magyar nemzetiségű Kalfás Andrást. A jelentés margóján Dinu Dumitru hadnagy felettesének a bejegyzése olvasható: „Pe lînga IB să se creeze noi posibilităţi informative cât mai urgent.” – Azaz „I.B. mellett új információs lehetőségeket kell minél sürgősebben teremteni”. Ez volt hát az előzménye annak a beszervezési kísérletnek, amely barátomnak, Andrásnak zaklatást hozott, de a becsület és barátság bátorsággal kiállt próbatételét is. Harminchat év után tudtam meg, hogy több jelentésben is szerepel ugyan, hogy járok a Petőfi Házba, ennek a január végi közjátéknak azonban még sem volt köze farsangi szereplésemhez.

A beszervezési kísérletről Bota Emil hadnagy ír jelentést, amelyet 1975. február 3.-án iktatnak. A jelentésből kiderül, hogy kollégájával, Palade Nicolae hadnaggyal 1975. január 30.-án keresték meg Kalfás Andrást, aki közli velük, hogy nem érdekelt abban, hogy a securitatenak dolgozzon, nem kíván együttműködni a securitate szerveivel, és szeretné úgy kikerülni (kidriblizni - így áll a jegyzőkönyvben), hogy soha ne legyen velük dolga. A kérdésre, hogy miért, András azt válaszolja: „A securitate olyan eszközöket és módszereket használ, amelyek nekem nem tetszenek." (Securitatea foloseste diferite mijloace, si metode care nu-mi plac.) Aki megélte azt a kort, aki legalább hallomásból tudta, hogy mire képesek a román politikai rendőrség fogdmegjei, az bizonnyal tisztában van azzal, hogy nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy valaki ezt két securitates tisztnek az arcába mondja. Ez a beszélgetés különben a Ciresica vendéglőben folyt le, - még az András elbeszéléséből tudom, - alig egy ugrásra a Cismigiu park sarkától. A belügyminisztérium központi épülete környékén gondolom több ilyen vendéglőként működő vallatóhely volt.

A jelentés nem tartalmaz nyilván mindent, amit András nekem elmesélt, de amit tartalmaz, azt én már szó szerint ismertem az ő elbeszéléséből. Amit ő sem tudhatott, és én is csak most tudtam meg, a jelentést író Emil Bota hadnagy javasolja a felvételét az „ellenjavalt" személyek nyilvántartásába – „evidenţa persoanelor contraindicate” – feltehetőleg azért, hogy a jövőben ne próbálkozzanak a beszervezésével, és javasolja a megfigyelését a továbbiakban.

Az iratcsomóm még három iratot tartalmaz Andrásra vonatkozóan. Az első a Bukaresti Securitate átirata a Hargita megyei Securitatenak, amelyet Stan Nicolae vezérőrnagy és Lazarut Ioan alezredes ír alá, és amelyben tájékoztatást kérnek Andrásról. A Hargita megyei Securitate válaszát 1975. január 3.-án iktatják, ezt Singeorzan Dumitru és Kiss Ludovic alezredesek írják alá. Ehhez csatolnak egy részletes jelentést András szüleiről, testvéréről, amely azonban nem tartalmaz semmilyen lényeges információt, csak személyi adatokat és azt, hogy egyikük sem fejtett ki ellenséges tevékenységet. Ezt a jelentést Barabás Lajos/Barabas Ludovic alezredes írta alá.

Az emberek többsége, amikor a szeku szóba kerül, a besúgókról és az alkalmazottakról, azaz a fogdmegekről beszél. Van mit mondani róluk, az biztos. De soha, vagy nagyon ritkán beszélünk azokról a névtelen hősökről, akiket nem védett a tulajdon ismertségük, azaz a nyilvánosság sem, és akik mégis képesek voltak nemet mondani, szembeszegülni Európa legfélelmesebb elnyomó gépezetével, a román politikai rendőrséggel. Ezért kellett elmesélnem ezt a történetet.

Diákkori barátommal, Kalfás Andrással több mint harminc éve nem találkoztam. Ám ha valahol Európában – Ausztriában például? – olvassa ezt a bejegyzést, akkor arra kérem, hogy az üzenetemet adja át a fiainak, hadd tudják meg tőlem, hogy régen is kemény fából faragták a csíki hokisokat, meg azt is, hogy büszkék lehetnek az édesapjukra.

Árnyékok árnyai közöttünk IV.

2011-10-02T21:04:00.047+03:00

5. Régi beszélgetés öcsémmel

Orwell totális államának minden elemét ördögien okos, tervszerű és nagyon gonosz elképzelések irányítják. A diktatúra kiválóan képzett emberei nemcsak a múltat írják át, de az emberek gondolatait is. Egyik lehallgatási jegyzőkönyvet olvasva jutott ez eszembe, amikor szembesültem saját és beszélgető partnerem – unokatestvérem – gondolatainak eltorzított, önkényesen átírt és megcsonkított változatával. A torzítás oka azonban - eltérően az orwelli világtól - nem az ördögien okos tervszerűség, hanem a butaság és az esetlegesség.

Unokatestvérekkel nem kényeztetett el a sors. Első nincsen, második is kevés. Ezért mindig igyekeztem becsülni kicsiny rokonságomat, s Budapesten élő unokatestvéremet, Dr. Földváry Józsefet – mivel van közöttünk egy kevés korkülönbség – már gyermekkoromban atyáskodó fölénnyel és szeretetteljes ugratással szólítottam öcsémnek. Vette és veszi ma is a lapot, és válaszként megtiszteli koromat a bátyám titulussal. Egyszóval öcsém 1973 augusztusában érkezett hozzánk családi látogatásra. A lehallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint 1973. augusztus 11.-én, 13,31.-kor kezd pörögni a securitate magnószalagja, hogy beszélgetésünket rögzítse. Az én megfigyelésem csak 1974 novemberében kezdődik, a securitate kiemelt figyelme ekkor még kizárólag Édesapámnak szól, de azért a mi beszélgetésünket is jegyzőkönyvbe foglalják az ügyeletes lehallgató tisztek, és a megfigyelésem elrendelésekor csatolják bűneim többi bizonyítékához.

A négyoldalas, harmincnegyedik oldallal kezdődő irat fejlécében ez áll: Belügyminisztérium – Egyes számú Igazgatóság, Szigorúan titkos, 1. számú példány. A cím pedig: „Kivonat a 00228/1974.VIII.13. számú átiratból, amely „Ivánka” fedőnevű célszemély megfigyelésére a Maros Megyei Felügyelőség által foganatosított rendkívüli intézkedésekre vonatkozik.” Ivánka édesapám fedőneve lehetett, de ezt teljes bizonyossággal akkor fogom tudni, ha az ő iratcsomóját a kezembe vehetem. A kézzel írott szöveg fokozottabb megfigyelésemet rendelte el, és annak kivizsgálását, hogy a környezetemben terjesztem-e nézeteimet. (Bizony terjesztettem, de nagyon gyorsan és könnyen felismertem a besúgókat, a provokatőröket, ennek megfelelően voltam óvatos, amint ez ki is derül az egyik jelentésből.) Ez a kézzel írott bejegyzés 1975. szeptember 8.-án került az első oldalára a szóban forgó dokumentumnak, az elrendelt intézkedésekről pedig 1976. január tizenötödikére kér jelentést az olvashatatlan aláírású alezredes. A továbbiakban J.B. monogrammal jelölnek meg engem, öcsémet pedig Dl. rövidítéssel tisztelik meg, ő ugyanis "egy magyarországi úr" (un domn din RPU), akinek a személyazonosságát a félelmes hírű román politikai rendőrségnek nem sikerült megállapítania, jóllehet a lakásunkat, személyi kapcsolatainkat fokozottan figyelték.

Bevallom a jegyzőkönyvet olvasva a butaság torzításai jobban felbosszantottak, mint maga a lehallgatás ténye. Például elmondom öcsémnek, hogy miként románosítják a magyar történelem és kultúra nagyjainak nevét, miként lesz Dózsa Györgyből Gheorghe Doja, Kinizsi Pálból Paul Chinezu, Mátyás királyból Matei Corvinul, Szathmáry Papp Károlyból Carol Pop Satmareanu. Ez utóbbiról még azt is elmesélem, hogy hosszú ideig élt Bukarestben, mint udvari festő és fényképész, de hát ez nem ok arra, hogy a nevét elrománosítsák. Amint mi sem magyarosítjuk Szlávics Jánosra Ioan Slavici nevét, pusztán azért mert hosszú ideig élt Budapesten, és magyar nőt vett feleségül. A lehallgatási jegyzőkönyvbe ezt „tömörítik”, mintha azt mondtam volna, hogy Szathmáry Papp Károly vagy Szlávics János nevét Romániában Carol Pop Satmareanura, illetve Ion Slavicira fordítják.

A jegyzőkönyv egy másik bekezdésében a bécsi döntésről beszélgetünk. Öcsém méltányosnak nevezi, én vitázom vele: igazságos csakis a történelmi határok visszaállítása lett volna. Ebben egyetértünk, és abban is, hogy Észak-Erdély visszatérése azért csak jobb volt, mint ami ma van. Én még Édesapám történetét is elbeszélem, hogyan fogadták a bécsi döntést a kolozsvári magyarok, hogyan skandálta a tömeg Kolozsvár főterén: „Horthy, Csáky, Teleki! Nem határ a feleki!” Ezek azonban már nincsenek benne a jegyzőkönyvben. Szerencsémre – mondhatnám – a hosszú beszélgetésből nem a lényeget értették, s a kiragadott mondatokból, töredékekből, a beszélgetés zanzásított, lebutított változatából csak következtetni lehet arra, hogy Erdélyről s a határok visszaállításának történelmi esélyeiről, illetve esélytelenségéről is beszélgettünk.

A rendszerváltás után azt hittem, a hatalom fizetett emberei, akik a szavainkat kiforgatják, mondanivalónkat a saját butaságukhoz igazítják, akiket a vezetői fölény gesztusairól leszoktatni nem lehet, eltűnnek végképp. Ez sem így történt. A pártegyetemet végzett főszerkesztő, az alapszervezeti titkárból lett képviselő, a volt pártaktivista, a volt igazgató, a rendszerváltás után a nyilvánosság előtt, akár a sajtóban teszi azt, amit 1973-ban a szigorúan titkos feliratú jegyzőkönyvekben ők maguk, vagy az elvtársaik elvégeztek. A következmények szempontjából mindegy az, hogy amit tesznek ma, azért teszik, mert feladatot teljesítenek ma is, vagy életük végső szakaszába érve, jóvá akarnak tenni, annyit bár, amennyit még lehet. Sem az első esetben, sem a másodikban nem a közösséget szolgálják, és annak nem is használnak.

6. Majd felpanaszlom én, mit láttam utamon…

Valahol pörög egy magnószalag, két huszonéves mérnökhallgató pedig mit sem sejtve, a nemzet sorsáról, az erdélyi magyarság jövőjéről beszélget. Elmondom, - és ezt viszonylag pontosan rögzíti a jegyzőkönyv, - hogy Románia folytatni, fokozni fogja asszimilációs politikáját. Szeretném, ha öcsém pontosan értené, mi történik velünk. Az asszimilációs politikának két fő iránya van, magyarázom, egyfelől az egy tömbben élő magyar közösségek szórványosítása, másfelől a magyar értelmiség szétszórása az ország egész területén és ezzel a közösség megfosztása saját, nemzeti értelmiségétől. Ezt a megállapításomat a jegyzőkönyvben aláhúzták. A szerénységet félretéve bevallom, magam is pontos, lényeglátó, akár tanítható értékelésként minősítem. Gondolom a securitate tisztjei is okultak belőle.

Majd egyszer csak bejelentem, Kádárral szeretnék beszélni. Ha elmegyek Magyarországra, kihallgatást akarok kérni tőle. „Ravasz” tervem is van: beszédeinek egy kiadványát akarom dedikáltatni vele. Öcsém szerint, ha a titkárságán bejelentem ezt a szándékomat, nem valószínű, hogy elutasítanak. Őszintén bíztam magamban, abban, hogy helyzetünkről mindenki másnál meggyőzőbben tudnék beszélni. Felvillanyozva dúdolgattam ebben az időben a Bánk bánból: „Majd felpanaszolom én, mit láttam utamon,/ hogy éhségtől irtva, az ország sírhalom!”

Az RKP szovjetbarát frakciójáról kérdezett az Öcsém. Azokról a veterán pártvezetőkről, akiket Ceausescu félreállított, és a Szabad Európa Rádióból szerzett információink szerint ellenségesen kezel. Ők a nemzetiségi kérdés megoldását is a szovjet befolyás megerősödésében látnák. Hangsúlyozom, hogy a Magyar Autonóm Tartomány is szovjet sugallatra jött létre. Öcsém összegez: akkor egy ilyen frakció létezése a mi számunkra a reményt jelentheti. Válaszomban elmondom, a Szovjethez való viszonyulásban mutatkozó nézetkülönbségeket a pártvezetésen belül nagy titokban tartják, akár börtönnel is büntetnék azt, aki erről beszélni mer.

Szóba kerül az áttelepedés lehetősége is. Öcsém elmeséli, hogy egy ismerősét, miután Nyugatra szökött, Magyarországon elítélték. Aztán az amnesztiatörvény kihirdetése után hazatért, és nem lett semmi baja. Persze a te helyzeted más, - és én a kaján mosolyán látom, hogy most megint ugrat – te nem jöhetsz Magyarországra, hogy végleges letelepedést kérjél, mielőtt itt Romániában jogerősen elítélnek. Ezen biztosan jól szórakoztunk, nem sejtve, hogy Damoklész kardja a fejünk felett. Majd észérveket hozok fel, miért nem telepszem át. Az érzelmi kötődésről, hogy soha nem tudnék máshol élni, szó sem esik. Szégyellném is. Végtére is kemény férfiemberek vagyunk, a fenébe is!

Tény azonban, hogy a négyoldalas jegyzőkönyv csak a hangfelvétel kezdetét rögzíti. Közben bizonnyal ebédeltünk is, mert egyszer bejött a szobába édesanyám, feltehetőleg ebédelni hívott. Az amiről ebéd közben beszélgettünk már nem került a jegyzőkönyvbe. Egy másik jegyzőkönyvből tudom, hogy a lehallgató rendszer vételi területe nem terjedt ki az egész lakásra. Erről azonban majd máskor mesélek.

Árnyékok árnyai közöttünk III.

2011-09-02T11:43:00.030+03:00

4. Az eszmények hiánya ma a legnagyobb veszély

Az apám kilencven évet töltött volna az idén. Az életműve lezárt, ahhoz senkinek nincsen módja bármit is hozzátenni vagy elvenni belőle. A könyvei egymás mellett a polcomon, és fülembe csengnek szavai: „Ami halálom után marad belőlem, azt itt találod meg, ezeknek a könyveknek a lapjain.”

Sem a securitate félművelt, vagy földbuta fogdmegjei, sem az irodalomban jártasabb besúgók nem fogják egyetlen vesszővel kiegészíteni azt, amit apámról tudnia illik az utókornak. Illyés Gyulát parafrazálva: nem ők mondják meg, ki volt. Ám a lehallgatási technikáknak köszönhetően, vagy felbontott és jegyzőkönyvekben rögzített leveleiből a saját szavai is eljutnak újból hozzám, s nekem – emlékeimtől segítve – módom van arra, hogy a valamikor hozzám írott levélről a leghívebb magyar fordítást elkészítsem. Közzé is tehetem tiszta lelkiismerettel, mert üzenete egész nemzedékemnek szólt, de szól a ma ifjúságának is.

A levél részletét a nevemre összeállított iratcsomó harminchatodik oldalán találtam. A dokumentum címe: Kivonat az „S” Speciális Egység 00386 számú, 1974.III.4.-i átiratából, amely a Marosvásárhely, Lupeni utca 1. szám alatt lakó Izsák J.-re, illetve a Bukarest Splaiul Independetei 290. szám alatt lakó Izsák Balázsra vonatkozik.

Az „S” Speciális Egység, amint az a Securitate múltját feltáró munkákból kiderül, a román politikai rendőrségnek az írott anyagok megfejtésére, a postai levelezések megfigyelésére szakosodott egysége volt. A levél eredetije, amelyet Édesapám nekem címzett Bukarestbe, a diákotthonba, nincsen már meg. Megsemmisítettem, amint ő kérte, de mint kiderült, teljesen fölöslegesen, mivel a másolata és román fordítása akkor már a securitate különleges egységének birtokában volt. Ezt továbbította - egyebek között - a Maros megyei securitate a belföldi hírszerzés egyes igazgatóságának, Dumitru Borsan vezérőrnagy pedig a megfigyelésem elrendelésével a fővárosi securitate parancsnokának.

A levél bevezető része rokonokra, családtagokra vonatkozik, és kimondottan személyes jellegű. Ezt követően Édesapám közösségi gondjainkról írt, aggódva és tanítva, nevelve engem, amint tette azt 83 éves korában bekövetkezett haláláig: "Te, aki Illyés Gyulán nőttél fel, nem mondhatod, hogy mindez nem érdekel. Ki értené meg Sütő Perzsák-ját, ha még a magunk fiatal értelmisége is teljes mértékben mellőzi? Múlt héten Udvarhely környéki székely falvakat jártam, – gyerek alig van – sok, sok öreg, lakatlan, üres házak is vannak már, és huszonöt év múltán lélek sem lesz ezekben a székely falvakban, csak a temetők maradnak és az elnémult harangok. Az urbanizáció nem lenne rossz, de úgy kellene végbemennie, hogy meg is maradjunk. Az egészben a legtragikusabb, hogy fiatal értelmiségünket mindez hidegen hagyja, és egyáltalán nem érdekli. (…) De akkor kiben bízhatunk? Ha még a saját gyermekeink is érdektelenséggel viszonyulnak mindenhez, amiért apáink, nagyapáink valamilyen módon megszenvedtek. Az eszmények hiánya ma a legnagyobb veszély. Nem szavakra van szükség, ezekkel nem sokra megyünk, hanem okos, értelmes cselekvésre, amely a közösségünket sikeressé teheti. Legjobban a cinikus közöny fáj. Nem folytatom, nincs értelme… Értsél jól, és égesd el ezt a levelet… Ne kerüljön mások kezébe.”

Az eszmények hiánya ma a legnagyobb veszély – jut el hozzám, hozzánk Édesapám üzenete. Egyetemi tanárként alkalma volt a legifjabb értelmiségi nemzedék, az én nemzedékem közömbösségét megtapasztalni. És ma nem ugyanez a helyzet? Árnyékok árnyaként vetül ránk, hogy közösségünk tagjait csak a megélhetés gondjai foglalkoztatják. Vezető politikusaink szájából hangzik el, nem a magyar nyelv jogállása, nem az autonómia, nem az asszimiláció és az elvándorlás, ami közösségünk többségét foglalkoztatja, hanem a megélhetés gondjai. Az ő logikájuk szerint ebből már következik, hogy hiteltelen és a közösségtől, a közösség valós igényétől idegen az, aki a nemzeti sorskérdésekre keresi a jó megoldásokat. Kétségtelen, hogy segíteni kell azokon, akik megélhetési gondokkal küzdenek. Ám az is kétségtelen, hogy az anyagi gondok is a magyarokat sújtják elsősorban. A hátrányos megkülönböztetés nyílt és burkolt eszközeivel próbál a hatalom szegénységbe taszítani, és elvándorlásra kényszeríteni bennünket. És erre a jó válasz épp az a törvényekre épülő intézményrendszer, amelyet autonómiának, a szűkebb hazában Székelyföld területi autonómiájának nevezünk. Érte eszmények nélkül küzdeni nem lehet.

Hadd zárjam Édesapám szavaival ezt a bejegyzést: Az eszmények hiánya ma a legnagyobb veszély. Nem szavakra van szükség, ezekkel nem sokra megyünk, hanem okos, értelmes cselekvésre, amely a közösségünket sikeressé teheti.

Árnyékok árnyai közöttünk II.

2011-08-25T21:19:00.059+03:00

2. Az utolsó bejegyzés

Az iratcsomó időrendben utolsó lapja legfelül van. Logikus, hiszen így nem kellett minden újabb lap, minden újabb bejegyzés kedvéért az egész lefűzött aktahalmazt kibontani. Ám a számozás mégis fordított, tehát a legfelső lap viseli az egyes számot. Következésképp ez a számozás csakis az iratcsomó végleges lezárása után kerülhetett rá, amikor egyértelmű volt, hogy a legfelső és egyben legutolsó lap viseli az egyest. Az én iratcsomómban ez a felső-utolsó oldal egy jelentés 1977. szeptember 30.-áról. Érdekes módon ezt megelőzi egy egész sor papiros 1977 utáni időponttal. A magyarázatot egy, erre az utolsó oldalra kézzel írt bejegyzés adja meg, amelyet a cím fölé írtak: „1990. április 11.-én Budapestre utazott felesége unokatestvéréhez N.J.-hez, a V.P. utcába, Magyarországra.” (Az eredeti iratban a név is, az utca is teljes névvel szerepel, a törlés a fénymásolatban tőlem származik.) A fiatal nemzedéknek mesélem: 1989-ben a securitate megszűnt. Irattárát és minden jel szerint személyi állományát az 1990 márciusában megalakított Román Hírszerző Szolgálat, a SRI vette át, és – amint ez a megfigyelésem folytonosságából is kiderül – ott folytatta a „munkát”, ahol 1989-ben a securitate abbahagyta. Az iratot aláíró Ignat Alexandru őrnagy, (azaz Ignát Sándor, mivel magyar ember volt) a marosvásárhelyi Electromures vállalat szekusa, annak a referátumnak a címe fölé írta be ezt a megjegyzést, amelyet eredetileg 1977-ben szerkesztett, amikor a katonai szolgálatból leszerelve a munkahelyemre visszatértem.

Az 1977-es referátum tartalmával később foglalkozom, egyelőre csak az 1990-es bejegyzés érdekel. A törvényes rendelkezések értelmében csakis azokba az iratcsomókba lehet betekinteni, amelyeket a kommunista diktatúra elnyomó szervei állítottak össze, de semmiképpen sem a rendszerváltás után létrehozott Román Hírszerző Szolgálat, vagy más, ma is törvényesen működő hatóság.

Az illetékes, akinek arra kellett volna ügyelnie hát, hogy ne kerüljön a kezembe az 1990-es bejegyzés, amely már nem a Securitate, hanem a Román Hírszerző Szolgálat emberétől származott, nyilván csak a gépelt keltezésre figyelt, és így csúszott vissza a SRI nevemre összeállított megfigyelési iratcsomójának első lapja a régi szekus dossziéba, és került – tévedésből - a CNSAS irattárába.

Lám a securitatét váltó SRI a rendszerváltás után változatlan érdeklődéssel követi útjaimat, kapcsolataimat, tevékenységemet. A diktatúra bukását túlélte a hivatalos, hatósági butaság, amely állambiztonsági kockázatot látott a gondolkodásomban, s változatlanul helyteleníti nézeteimet, és figyelmetlenségből erről egy árulkodó bizonyítékot is a kezembe ad.

3. Szökni készülő magyar nacionalista, irredenta és zsidó
Az 1977. szeptember 30.-án elkészített referátum a személyi adataimat tartalmazza, és javaslatot, hogy általános megfigyelés alá helyezzenek. Ez egy kicsit furcsa, mivel ennek elrendelése már 1974-ben megtörtént, és figyeltek is rendesen, amint az iratcsomóból is kiderül.

Ennél érdekesebb a javaslat indoklása. Az okok között nacionalista-irredenta megnyilvánulásaimat helyezik első helyre. Nem kell különösebb magyarázat, hogy az ő szóhasználatukban a nacionalizmus mást jelentett, mint az enyémben. Apám nyomdokain haladva szívesen ismételtem Illyés Gyula tanítását: „Nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért.” Ebben a megközelítésben nacionalista az egész rendszerváltás előtti Románia volt, hivatalos ideológiájával, és teljes állami apparátusával, a Ceausescu által meghirdetett homogén nemzeteszménnyel, és az ebből fakadó egységes nemzetállam fogalmával. Egy totalitárius, nacionalista állam, ahol naponta megsértették az alapvető emberi jogokat, és amelyet ma is elrettentő példaként emlegetnek a nagyvilágban, egy sorban Duvalier Haitijével, vagy Idi Amin Ugandájával. Lehet, hogy a 89 után felnőtt nemzedék nehezen érti meg, hogyan találhatta meg a helyét egy magyar ember egy ilyen elnyomó gépezeten belül? Milyen lelkületű lehetett egy Ignát Sándor őrnagy, vagy a bukaresti megfigyelésemet végző Szilágyi Sándor kapitány? Amikor a rendszerváltás után tizennégy évvel megalakul a Székely Nemzeti Tanács, és törvénytervezetet terjeszt Románia parlamentje elé Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, akkor egy RMDSZ-es országgyűlési képviselő, a szintén magyar nevet viselő Székely Ervin Hitlerhez hasonlít bennünket, mondván: ilyent még Hitler sem mert volna papírra vetni. El kell mondanom, hogy az egész szekus iratcsomóban nem találtam ennél gyűlölködőbb denunciálást, a magyarellenességben buzgóbb megfelelési igyekezetet. Bizonyságul, hogy nemcsak a hajdani vallató és megfigyelő fogdmegek élnek közöttünk, de az a gondolkodásmód is, amely egyeseket "méltóvá" tett arra, hogy a román politikai rendőrség szolgálatában magyarok ellen magyarként fellépjenek.

A megfigyelésem másik oka, hogy az egyetem elvégzése után szökni akarok nyugatra, egy mese. Alapja egy lakásunkban lehallgatott beszélgetés, amelynek során Budapesten élő unokatestvérem megpróbált rábeszélni, hogy telepedjek át Magyarországra, én pedig elmagyaráztam, hogy miért nem tehetem. A lehallgatást rögzítő jegyzőkönyv szerint azt is mondtam, hogy szívesebben mennék Amerikába, ott is sok magyar él. Nem tartom kizártnak, hogy mondtam ilyet. Az értelme nyilván az volt, hogy az ember, ha már megy, ne kerüljön cseberből vederbe, egyik szocialista országból a másikba. Tény az, hogy szent elhatározásom volt, hogy Marosvásárhelyre, azaz haza kerüljek az egyetem elvégzése után, és még a gondolattól is borzadtam, hogy valaha is átutazó turistaként érkezzem abba a városba, ahol felnőttem, és amelyhez emlékeim kötöttek. Ettől függetlenül az ország illegális elhagyásának szándéka nem sokkal a megfigyelésem elrendelése után jelenik meg egy átiratban, (48. oldal) amelyet a Bukaresti Securitate főnöke, Stan Nicolae vezérőrnagy küldött a Securitate Informatikai és Dokumentációs Központjának (Centrul de Informatica si Documentare a Ministerului de Interne, rövidítve CID). Ezt követően az állítást változatlanul másolják át több iratba is, amelyet velem kapcsolatban gyártanak.

Befejezésül egy furcsaságot kell említenem. A nemzetiség rovatba Ignat Alexandru őrnagy, - Isten tudja milyen megfontolásból - azt írta, hogy zsidó vagyok. Szerintem pontosan tudta, hogy ez nem igaz, hiszen apámat is megfigyelték, és soha másnak nem vallottuk magunkat, mint magyarnak. Ez állt az útlevelünkben és minden iratunkban, ahol volt ilyen rovat, de a felmenőim között sem találhatott az őrnagy úr egyetlen zsidót sem. Református székelyek voltak az őseim, dédapám, akit szintén Izsák Balázsnak hívtak, a családi emlékezet és a Református Egyház anyakönyve szerint Egerpatakon született, ahol ma is élnek Izsákok. Akár el is tekinthettem volna ennek a kis tévedésnek a kommentárjától, mondván: az embert nem a származása minősíti, hanem a cselekedetei, a jelleme. És ez alól én sem vagyok kivétel. Megítélnek majd, elismerve talán a jót, amit életemben tettem, s elmarasztalnak az utánam jövők a tévedéseimért, vagy mulasztásaimért. Mégis érdemesnek tartottam szólni erről az „elírásról”, mert szándékosság van benne. A vasgárda mentalitását őrző, és annak szellemében működő securitate szitokszóként használta a zsidót, és mit is rakhatott volna rá az „irredenta, nacionalista" erdélyi magyarra, mint azt, hogy mindezek tetejébe még zsidó is! De terjesztették is ezt a valótlanságot a maguk sajátos eszközeivel a securitate munkatársai, kollaboránsai, hogy épp az általuk gerjesztett antiszemitizmus légkörében fokozzák a bizalmatlanságot irántam, amint a mai román szélsőjobb kommentátorai sem mulasztják el személyemmel kapcsolatban a zsidózást, ha a Székely Nemzeti Tanácsra vonatkozó sajtóhíreket kommentálják

Árnyékok árnyai közöttünk I.

2011-08-19T19:41:00.028+03:00

1. Bevezetés

Emlékeimben úgy él a román politikai rendőrség, a securitate, mint egy világunkkal párhuzamos valóság. Tudtunk róla, bár láthatatlan volt, ritkán említettük, de amikor másról beszéltünk is, ott lapult a szorongásainkban, a félbeszakadt mondatokban, vagy ahogyan Illyés Gyula írja: „a száj elé hulltan/ pisszt jelző ujjban”. Követtek néha, hangtalanul és oly természetesen, mint az árnyék, de minden létező dolognak volt valami lenyomata náluk. Fényképek, hangfelvételek, régi levelek, ügynöki jelentésekben rögzített, rég elfelejtett mondatok. A rendszerváltás pillanatában úgy tűnt, ennek örökre vége. Ám attól, hogy a rendszer összeomlik, vagy átalakul, a szereplői még tovább élnek és tevékenykednek. A vallató tisztek, a besúgók, a velük közösséget vállalók közéleti szerepet vállalnak, újságot szerkesztenek, befolyásolják a közvéleményt, egyszóval hatást gyakorolnak a társadalom egészére. Történnek megmagyarázhatatlan dolgok néha, amelyek okai ebben az elmúltnak vélt, árnyvilágba gyökerezhetnek.

Amikor lehetővé vált a bepillantás a securitate iratcsomóiba, megkérdeztem az apámtól, éljünk-e a lehetőséggel? Ha akarod, nézd meg, engem nem érdekel – volt a válasz. Az intézmény iránti megvetése és haragja írhatta felül azt a kíváncsiságot, amely minden érintetett – feltétezem, hogy őt is – elfogta, amikor dossziék megtekintése előtt megnyílt az út. Ha olyan vita zajlott, amelyhez illetékesként szólhatott volna hozzá, de amelyeket hangnemük vagy tartalmuk miatt méltatlannak tartott, soha nem szólalt meg. Unszolásomra, sürgetésemre ilyenkor is azt válaszolta: „Százszor elmondtam fiam, nem nyúlok a csatornába!”

Nem titkolom, édesapám és édesanyám nagyobb hatással voltak rám, mint az iskoláim vagy az olvasmányaim. Tőlük tanultam a legtöbbet, gyerekként, felnőttként őket tekintettem példaképeimnek. Osztottam hát apám véleményét, s magam is megvetettem az intézményt, amelynek milliónyi írott papírját meddőhányónak tartottam, nem gondolva arra, hogy a megfigyelt, értékes emberek jóvoltából, bekerülhetett néhány jó gondolat, találó megállapítás is a megfigyelési iratcsomókba. Végül azonban nem ez késztetett arra, hogy kérjem a hozzáférést a magam és édesapám ügycsomójához, hanem az egyre erősödő meggyőződés: nem lesz addig tiszta és áttekinthető közélet, amíg fény nem derül a múlt árnyékaira.

Ez év március huszonegyedikén alkalmam volt bepillantani a magam megfigyelési iratcsomójába. Néhány hónap várakozás után az igényelt fénymásolatokat is átvehettem. Nem lepett meg, hogy létezik egy ilyen iratcsomó, hiszen pontosan tudtam, hogy megfigyeltek. Meglepett viszont az, hogy a lakásunkba mikrofonokat szereltek, és lehallgatták a beszélgetéseinket, és az is, hogy a megfigyelésemet maga Dumitru Borsan vezérőrnagy, a belföldi hírszerzés, azaz a belügyminisztérium egyes igazgatóságának főnöke rendelte el. Az indoklás szerint a politikai rendőrség érdeklődését helytelen álláspontom és nézeteim (poziţia si concepţiile necorespunzătoare) keltették fel, amelyek nagyrészt édesapám negatív befolyásának tulajdoníthatók, akinek hasonló módon tudnak „magyar nacionalista tevékenységéről.” Az iratcsomóból az nem derül ki egyértelműen, hogy miért tulajdonítottak kiemelt fontosságot nekünk. Ebből és néhány emlékemből, amelyekre a későbbiekben visszatérek, arra lehet következtetni, hogy hiányos az iratcsomó, amelyet a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) őriz. Az viszont kiderül a megfigyelésemet elrendelő okiratból, hogy a Maros megyei securitate egy három oldalból álló "anyagot" juttatott el a belügyminisztérium egyes igazgatóságára, azaz a securitate belföldi hírszerzéséhez, amelyeket "speciális eszközökkel" állítottak össze. A jelen blogbejegyzéshez is csatolt dokumentumot 1974. október 22-én gépeltek, és november 14.-én iktattak a belügyminisztérium egyes igazgatóságán, és Dumitru Borsan mellett Wagner Ioan alezredes, osztályvezető is aláírt. A lap alján egy kézzel írott megjegyzés, amely arról szól, hogy a megfigyelésen túl a környezetemet és közeli kapcsolataimat is követni kell. Huszonkét éves voltam, és negyedéves a Bukaresti Politechnikai Intézet Energetika karán.

A kegyosztó érdeme?

2011-07-31T20:25:00.013+03:00

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége úgy döntött, hogy a tandíjas helyeket egy ügyes manőverrel kizárólag román diákoknak juttatja. Ezzel, - túl a magyarok hátrányos megkülönböztetésén - tesz egy nagy lépést az egyetem elrománosítása felé. Alig telt el néhány nap, a sajtóból arról értesültünk, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes közbenjárására a tanügy-minisztérium negyven tandíjas hellyel „segítette ki” a magyar diákokat. Bár nem ért véget sem a tanulságok levonása, sem az e tárgyban folytatott közvita, mondhatjuk, hogy ennyi a történet. A különböző internetes fórumokon, de akár utcai beszélgetésekben is visszatérő érv, hogy lám milyen nagyszerű, hogy van egy képviseletünk a román fővárosban, ismételten sikerült valamit elintézni.

Ma már csak az ötvenéveseknél idősebbek nemzedéke őrzi személyes emlékei közt a diktatúra nyolcvanas éveinek a hangulatát. A korábbi évekhez képest is nyomasztóbb idők voltak, a fenyegetettség érzése és a félelem nyomta rá bélyegét a mindennapokra. Valódi híreket, igazat legtöbben a Szabad Európa Rádióból hallgathattunk. Így jutott el az emberek többségéhez a hír 1982 végén, hogy fiatal erdélyi értelmiségiek egy csoportja, az egyetlen romániai szamizdat folyóirat, az Ellenpontok szerkesztői egy beadvánnyal fordultak a helsinki értekezlet megállapodásának betartását ellenőrző madridi konferencia résztvevőihez. A romániai magyarság helyzetét feltáró memorandum és „jogfosztott helyzetének megváltoztatása érdekében” megfogalmazott programjavaslat időközben történelmi dokumentum lett. A mai olvasónak tudnia kell, hogy a lényeget megragadó, pontos megfogalmazásokkal a kortárs magyarok nagy többsége egyetértett, és úgy érezte, hogy a szerzők a nevükben, helyettük mondták el, amit a helyzetről mindannyian gondoltak. A két dokumentumnak számos megállapítása, sajnos ma is érvényes. Íme, egy idézet: „Bármiféle kérelem megvalósulása elképzelhetetlen valamely befolyásos személy központi támogatása nélkül, teljesítése pedig a hűbéri kegyosztás gesztusával történik. (…) A kegyúri gesztus tárgya nem a kérelmező joga, hanem a kegyosztó érdeme.”

Véssük mindannyian emlékezetünkbe a súlyos demokrácia-deficitet jelző mondatot, amely úgy érkezik a múltból a jogfosztottság diagnózisaként, mint palackpostával sodródó üzenet:

A kegyúri gesztus tárgya nem a kérelmező joga, hanem a kegyosztó érdeme.

Kérdezzük meg egyben azt is magunktól, egymástól, hogyan lehetséges, hogy azt a demokrácia-deficitet, amelyet a diktatúra ránk kényszerített valamikor, ma szabad akaratunkból fenntartjuk? Nem ismerjük az alternatívát? Nem volt elég húsznál is több év megtanulni, hogy a jogokat nem alkalmanként kikönyörögni, hanem intézményi és törvényi garanciákkal szavatolni kell? 1982-ben az Ellenpontok szerzői, a már említett dokumentumban többek között ezt követelik: „Nyerjen Székelyföld újból – ezúttal valódi és egész területére kiterjedő autonómiát.”

Ez a megoldás, amelynek közképviseletére a Székely Nemzeti Tanács 2003-ban megalakult, akkor lehet sikeres, ha mindannyian őszintén akarjuk, és teszünk is érte. Ha nem a kegyosztók kiváltságát akarjuk fenntartani, hanem az autonómia intézményei révén szavatolni azokat a közösségi jogokat, amelyek megilletnek, beleértve az önrendelkezés jogát is. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen történtek is azt példázzák, hogy nem Bukarestben kell dönteni a minket érintő kérdésekben, hanem itthon. Tény, hogy erre nincsen meg a vezetőkben a szükséges politikai akarat, de tény az is, a közösség ki tudja kényszeríteni azt. Ennek eszköze minden választási évben, így 2012-ben, is a mi kezünkben van.

A Székely Nemzeti Tanács és a jobboldal

2009-12-31T13:31:00.012+02:00

Az év utolsó napja hagyományos módon kínálja az alkalmat a mérlegkészítésre. Az ember visszapillant a végéhez közeledő esztendőre, és előre nézve terveket készít az újévre. A Székely Nemzeti Tanács utolsó ülésén is ez a szándék vezetett, amikor az elmúlt időszak eredményeit értékelve a jövő tennivalóiról is szóltam. Hadd emeljek ki ezekből egyetlen egyet: határozott lépeseket kell tennünk a kapcsolatépítés és együttműködés érdekében az erdélyi magyar szervezetek felé. Készek vagyunk egyenrangúak közti partneri viszony kiépítésére minden autonómiának elkötelezett erdélyi magyar szervezettel.

Ezzel kapcsolatban kell megemlékeznünk azokról a bíztatásokról, amelyek egy jobboldali tömörülés felé terelnék a Székely Nemzeti Tanácsot. Lukács Csaba a Magyar Nemzet december nyolcadiki számában arra buzdít, hogy félretéve a „személyi ellentéteket”, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács „egy ütőképes jobboldali pólust” hozzon létre. Hasonló igényt fogalmaz meg a Magyar Polgári Párt sarmasági szervezete is, közös fellépést sürgetve, amely az „erdélyi magyar jobboldalt is helyzetbe hozhatná.”

Nincs személyi ellentét köztem és a Lukács Csaba által felsorolt szervezetek vezetői között. Elvi vitáink voltak, és vannak ma is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel, ezeket viszont nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mint nem létezőket, sem túllépni rajtuk, mintha valóban csak személyi ellentétek lennének. Feloldani őket csakis tisztázó szándékkal lehet, akár a nyilvánosság bevonásával. Ez legyen azonban egy következő bejegyzés tárgya, és maradjunk most egyelőre a jobboldal és az SZNT viszonyánál.

A Magyar Nemzet cikkírója által felsorolt szervezetek jövőbeni együttműködésének tárgyalását azzal a megállapítással kell kezdenünk, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem jobboldali szervezet és a jövőben sem válik azzá. Bármilyen ideológiai betagolása jobb vagy baloldalra, eredeti céljának a feladását jelentené. Furcsa, hogy ezt több mint hat esztendővel az SZNT megalakulása után még mindig magyarázni kell. Pedig milyen egyszerű az a meghatározás, amelyet az SZNT honlapján is olvashatunk:

„Mi a Székely Nemzeti Tanács?
Székelyföld őshonos közösségének, a székelységnek közképviseleti testülete.”

Egy közképviseletben pedig helye van jobb és baloldalnak, RMDSZ és MPP tagoknak, vagy éppen pártoktól egyenlő távolságot tartó függetleneknek, akárcsak egy parlamentben. Próbáljuk meg felmérni annak az igénynek az abszurditását, hogy a FIDESZ, a Jobbik és a magyar országgyűlés, hármasban alkosson egy jobboldali pólust! Ugye képtelen felvetés? A parlamenttel nem lehet összefogni, mert maga a parlament az összefogás intézményi kerete. Olyan politikai erők összefogása valósul meg általa, amelyek a plurális demokráciát, a többpártrendszert közös értéknek tekintik, és parlamenti szerepvállalásukkal megjelenítik és megerősítik ezeket.

Hasonlóan a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti jellegének alapja is egy közös érték, egy közös jövőkép: Székelyföld önrendelkezése, amely az autonómia intézményei révén megvalósítható. A küldöttek pártállásuktól függetlenül ennek elkötelezettjei.

A jövőben tovább kell erősítenünk a Székely Nemzeti Tanácsot. Ennek érdekében létre kell hozni a települési székely tanácsokat ott is, ahol még eddig ez nem sikerült. Válasszanak a helyi közösségek küldötteket a testületbe a maguk soraiból.

Ha a választott küldött MPP tag, akkor hozza magával pártja elkötelezettségét az autonómia iránt.

Ha RMDSZ tag, hozza megvalósítandó feladatként az RMDSZ által szervezett Csíkszeredai Önkormányzati Nagygyűlésen megfogalmazott célt: „régiónk és közösségünk jövőjének egyetlen törvényi garanciája Székelyföld területi autonómiája lehet.”

Ha más párt tagja, hozza magával párttagságát is felülíró személyes hűségét szülőföldje iránt.

Ha párton kívüli, hozza meggyőződését, hogy pártkötődés nélkül is lehet küzdeni a székely szabadságért.

De hozzák mindannyian felelősségüket az őket megválasztó falugyűlések közössége iránt, hozzák szigorúan kötött mandátummal a székely falvak, városok népének akaratát. Így, és csakis így fog hitelesen, vállalt céljainak megfelelően működni a jövőben is a Székely Nemzeti Tanács.

Kívánok boldog újesztendőt minden magyarnak, minden székely embernek, bárhol éljen a nagyvilágban, kívánok hitet és erőt, és reményeink valóra válását a közeli jövőben.

Közösségként legyünk megkerülhetetlenek!

2009-12-06T23:10:00.007+02:00

Kilépve a szavazó helyiségből megkérdezett engem is egy közvéleménykutató, hogyan szavaztam? Elmagyaráztam neki, ő pedig jelezte – amint várható volt – erre nincs rovat a kérdőíven. Bár sejtettem a választ, rákérdeztem: az érvénytelen szavazatra sincs? Hogyan is lenne, hiszen a közélet szereplői közt van egy hallgatólagos megegyezés: a romániai politikai rezsim megfelel a demokrácia kívánalmainak, és azt mindenkinek el kell fogadnia. Szociáldemokraták, liberálisok, nagyromániások, vagy RMDSZ politikusok, mind résztvevői a látszatdemokrácia nagy játékának, amelynek legfontosabb szabálya: rajtuk kívül nincs más választás! Mindannyian ellenségnek tekintik azt, aki az egész politikai rezsimet elutasítja, és kimondja róla, hogy voltaképpen a demokrácia látszata mögött egy antidemokratikus, jogsértő hatalmi mechanizmus rejtőzik, amely a 89 előtti diktatúra tudatosságával tör a magyarság felszámolására.

Ezért nincs helye ebben a berendezkedésben a magyarság kollektív jogainak, nincs helye Székelyföld autonómiájának, hiszen nemkívánatos minden olyan megoldás, amely a magyar nemzeti közösség fogyatkozásának gátat vetne.

Ez a rezsim nem ismeri el a lehetőségét sem annak, hogy lehetnek olyanok, akik elutasítják a rendszert, akik tiltakoznak ellene. Nem akar tudomást venni arról, hogy az érvénytelenített szavazat tudatos állampolgári magatartás kifejezője is lehet, az szerinte tévedés, bocsánatos emberi ügyetlenség. És ebben a rezsim támogatójaként lép fel a közvéleménykutató is. Hiszen ha jelezné előre az érvénytelen szavazatokat, azzal éppen a mögöttük álló tudatosságot bizonyítaná! A hazugság úgy hatékony, ha egy államilag is támogatott gépezet áll mögötte. Egy hazugsággép, amelynek a politikai közszereplők, a sajtó és a közvéleménykutatók alkatrészei.

Megkerülhetetlen kérdés, van esélye ilyen körülmények között az autonómiának? A válaszom: van. De a közösségi jogok elismertetésének előfeltétele, hogy közösségként is viselkedjünk. Ne váljunk például szavazóivá olyan román politikusoknak, akik nem ismerik el jogunkat az autonómiára, s még arra sem tesznek ígéretet, amire Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt. (Lásd az Európa Tanács 1201-es számú ajánlását.) Legyünk szolidárisak egymással a jogkövetelő következetességben, s tegyünk naponta azért, hogy közösségként legyünk megkerülhetetlenek a román és nem román politikusok számára.

Késleltetett interjú

2009-09-30T21:04:00.018+03:00

Meglepődve olvastam a Krónikában a Fodor Imrével készült interjút. Nem a tartalma lepett meg, hiszen ismerem a Marosszéki Székely Tanács elnökének egy összmagyar erdélyi szervezetre vonatkozó régebbi elképzeléseit. A meglepő elsősorban a megjelenés időpontja. Tekintettel arra, hogy az interjúból nem derül ki, hogy az a tegnap készült-e, vagy korábban, magától az interjúkészítő Szucher Ervintől kértem választ erre a kérdésre. Megtudtam, hogy a ma megjelent interjú több mint két hete készült.

Miért fontos ez? Mert pont az SZNT önállóságával kapcsolatban történt egy és más az elmúlt két hétben. Volt például egy állandó bizottsági ülés, épp a csíksomlyói Fodor-házban, ahol egy, az SZNT önállóságára vonatkozó nyilatkozatot vitatott meg és fogadott el a testület, és döntött arról, hogy azt a Székely Nemzeti Tanács elé terjeszti. Ez meg is történt, az SZNT pedig elfogadta az önállóságra vonatkozó határozatot, amely kimondja: „A Székely Nemzeti Tanács független, önálló közképviselete Székelyföld autonómia-törekvésének, és a székely nép önrendelkezési akaratának. Nem tagja, nem része, nem alárendeltje sem most, sem a jövőben egyetlen más szervezetnek sem.” Ezzel az SZNT lényegében megerősítette az Állandó Bizottság februárban elfogadott, hasonló tartalmú határozatát. Ezek után már nincsen értelme arról beszélni, hogy az SZNT részese lesz-e bármilyen integráló szervezetnek. A válasz nyilván: nem.

A határozat azt is leszögezi: „A Székely Nemzeti Tanács az empátia és a nemzeti szolidaritás jegyében, az erdélyi magyarság és a nemzet egésze iránti felelősséggel, a továbbiakban is kész az együttműködésre, a romániai magyarság többi szervezetével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, a Magyar Polgári Párttal, az RMDSZ-el, a magyar egyházakkal és a székelyföldi önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, amelyek felvállalják Székelyföld autonómiáját.” Hol itt a szélsőség? Nyilván sehol.

Nem tudok egyetérteni Fodor Imre azon megállapításával, hogy egy integráló szervezetben azért nem veszünk részt, mert „Izsák Balázs elköveti azt a hibát, hogy azt vallja: a Székelyföld területi autonómiájának a kiharcolásában egyetlen hiteles szervezet létezik, és az az SZNT” Hogy Izsák Balázs mit vall, célszerű lett volna magától Izsák Balázstól megkérdezni. Mert a nekem tulajdonított, ráadásul idézőjelbe tett gondolatot, sehol nem fogja senki megtalálni, sem írásaimban, sem nyilatkozataimban.

Tény azonban, hogy vallom: maguknak a székelyeknek kell eldönteniük, hogy milyen legyen Székelyföld autonómiája, milyen legyen Székelyföld jövője. A székelység kinyilvánított akaratát támogathatja minden magyar közéleti személyiség. Mi több, ez erkölcsi kötelességük. A küzdelmet pedig, amelyet a székelyek ügyéért az egyes közszereplők folytatnak, emberi és erkölcsi tartásuk teheti hitelessé. Ezt megítélni viszont nem az én tisztem. Megteszi majd a közvélemény, és az utókor.

Milyen lesz a magyar összefogás?

2009-06-07T20:45:00.010+03:00

Az MPP tizenhárom, vezető tisztséget viselő tagja az EP választásokat megelőzően felhívásban fordult a közvéleményhez, mert „bízva a magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésében” úgy látták, „itt az ideje annak, hogy vasárnap, június 7-én mi is elmenjünk szavazni. Szabad akaratunkból, senki által nem kényszerítve, egyedül a nemzet érdekét tartva szem előtt.” A felhívás megfogalmazói így érveltek:

„Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken a Vajdaság autonómiájának a lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül.”

A felhívás logikai buktatója, hogy az úgynevezett „magyar összefogás” három képviselőt juttathat be – jó esetben – az Európa Parlamentbe, pont azt a hármat, aki abban az időben is EU képviselő volt, amikor a felhívásban felsorolt sérelmek megestek. A felhívás megfogalmazói a status quo fenntartásában látnák a változás zálogát? Ne találgassunk, elégedjünk meg annak megállapításával, hogy beismerték, nem látnak sem utat, sem eszközt a felsorolt jogsérelmek orvoslására vagy megelőzésére, csak a választókat akarnák az urnákhoz terelni, és hirtelen a fentieknél hitelesebb kampányszöveget nem sikerült kitalálniuk.

De nem ez ösztönzött elsősorban arra, hogy bírálóan szóljak a felhívásról, hanem az a megelőlegezett bizalom, amely a „magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésének” szól. A felhívás megfogalmazásakor már a közvélemény előtt is ismert volt Nyárádszereda Székely Tanácsának a választási kampány bizonyítási kényszerét kihasználó kezdeményezése - próbára téve egyben a „magyar összefogás” erejét és hitelességét is, - hogy sikerre vigye a népszavazás ügyét a helyi tanácsban. Ismert volt az is, hogy sem a bizonyítás kényszere, sem az adott szó megtartásának erkölcsi parancsa nem tudta az autonómia ellenzőit rávenni arra, hogy ezúttal megszavazzák a népszavazás kiírását, amint azt már előttük megtette közel negyven székely önkormányzat.

Milyen lesz a „magyar összefogás” kampányon kívül? Csak annyira lesz autonómiaellenes, mint a kampányban volt, vagy vannak még fokozatok?

Tudott dolog, hogy a rendszerváltás után az egység-demagógia egész Kelet-Európában a kommunizmus haszonélvezőinek lett az ideológiája. Szemben állva a többpárti rendszerváltókkal, a régi, pártállami egységet és vele saját hatalmukat féltették és féltik. Nekünk, erdélyi magyaroknak sem az „egység” elvesztése vagy hiánya a legnagyobb gondunk, hanem az, hogy késik azoknak az intézményi garanciáknak a megteremtése, amelyek hosszú távon szavatolnák a jogainkat. Maga az erdélyi közélet polarizációja, a szakadás is akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a hatalom uszályába került politikai elit alapvető közösségi érdekeket feladott, és éppen azokról az intézményi garanciákról, azaz az autonómiáról mondott le, amely a magyar összefogás egyedüli alapja lehet. Következésképp akkor lesz újra egységes az erdélyi magyarság, ha az autonómia ellenzői irányt váltanak, és cselekedni is fognak az autonómiáért. Tehát érte tesznek és nem ellene. Ez önmagában elegendő lesz az egység megteremtéséhez, nem lesz szükség a pótcselekvés látványos, testületeket és bizottságokat fialó, ám erkölcsi, szellemi fedezet nélküli gesztusaira.

Június hetedike van, este kilenc óra. Az urnákat lezárták, ez a beírásom senki szavazókedvét nem fogja befolyásolni.

A székely nép és az RMDSZ

2009-05-24T22:17:00.009+03:00

A Székely Nemzeti Tanács rendszeresen használja a „székely nép” kifejezést. Használata természetesnek tűnt, nemcsak azért, mert az önrendelkezés joga népeket illet meg – ez alapnormája a nemzetközi jognak –, és az autonómia révén a székelység épp az önrendelkezés jogával kíván élni, de azért is, mert a szóhasználatnak kialakult a hagyománya, és ha maga az érintett közösség népként határozza meg önmagát, akkor azt mindenkinek el kell fogadnia.

Ezért volt kicsit furcsa, hogy 2008 őszén Markó Béla személyes találkozónk alkalmával a köztünk levő elvi különbségek egyikeként jelölte meg, hogy mi székely népről beszélünk, míg az RMDSZ megközelítésében egységes erdélyi magyarságról kell beszélni. Jeleztem, a mi álláspontunk szerint nem mond ellent sem az erdélyi magyarság, sem a magyar nemzet egységének, ha a székelyek népként határozzák meg önmaguk és ragaszkodnak ahhoz, hogy népként kezeljék mások is. Érdekes, ha a bajorok nevezik önmagukat népnek, ez nem kelt a németekben egységféltő aggodalmakat.

A szakirodalom a nép fogalmát a történelem során változó tartalmú fogalomnak írja le, és pontos meghatározása ma sincs, amikor az önrendelkezési jogot a népek jogaként fogadja el a nagyvilág. Nem tévedünk, ha nem az elméletet, hanem a nemzetközi gyakorlatot tekintjük irányadónak, és népnek olyan területi, történelmi, kulturális közösséget tekintünk, amelyik él, vagy élni kíván az önrendelkezés jogával. Ez lenne az a meghatározás, amely országok és régiók népeit egyformán jelöli, függetlenül attól, hogy etnikailag egységesek vagy sem (Svájc), vagy részei egy nagyobb nemzeti közösségnek (bajorok, székelyek), van-e önálló államuk, autonóm régiójuk, vagy csak törekvéseikben fogalmazták meg ezt az igényt.

Az, hogy az RMDSZ-ben is változott valami, ami a nép fogalmához, a székely néphez való viszonyulást illeti, Markó Béla Csíkszeredában május 22-én elmondott beszédéből tudtam meg.
A magyar vezetők leváltásával kapcsolatban mondta:
- Velünk ezt nem lehet megtenni! A székely nép szabadságszeretete ezt nem hagyja! Ez az autonómia, ezt akarjuk.

Bár Székelyföld autonómiája sokkal több, mint magyar vezetők kinevezése, jegyezzük meg ezt a napot. A székely nép megjelent az RMDSZ szóhasználatában is. Reméljük nem kampányfogásként, és a szövetség a választások után is törekedni fog, hogy érvényt szerezzen a székely nép szabadságszeretetének.

Az el nem hangzott előadás

2009-05-17T10:42:00.015+03:00

A május elsejei csíkszeredai autonómia konferenciára engem is meghívtak. Jeleztem, hogy nem zárkózom el, de köt a korábbi program, a Makfalvi Székely Majális. Megírom az előadás szövegét, de nem tudom elhagyni a Székely Nemzeti Tanács sátorát, ahova a szervezés során én magam is hívtam vendégeket. A megírt előadást épp Makfalván, május elsején délelőtt adtam át Toró T. Tibornak, mivel Tőkés László püspök úr és a konferencia előadóinak kíséretében a makfalvi rendezvényt ő is megtisztelte jelenlétével. Mint később értesültem, időhiány miatt az előadásomat már nem olvasták fel Csíkszeredában. Pedig arra törekedtem – ha már konferencia, – hogy újat is mondjak, de főképpen a magunk kényesnek vélt dolgairól is szó essen. Íme az el nem hangzott előadás:

Önállóság és együttműködés az autonómia küzdelemben

Székelyföld tízezer négyzetkilométer területű és több mint nyolcszázezer lakosú régiója Romániának. Ebben a történelmi régióban 75%-os többséget alkot a magyar nemzeti önazonosságú székelység. A Székelyföld történelmének hosszú századokon át alakítója, kulturális értékeinek, anyagi és szellemi javainak megteremtője volt. Saját katonai önigazgatási rendszere, saját alkotmánya és jogrendje a magyar királyságon belül is kivételes helyzetet biztosított számára.

Éppen ezért a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómia statútumába beépítette a nemzetközi tapasztalatok mellett azokat a helyi hagyományokat, amelyek a helyi közösségek élethelyzetének a leginkább megfelelnek, nem sértik sem mások, sem Románia érdekeit és nem ellentétesek a demokrácia elveivel, vagy a nemzetközi jog normáival.

Szerteágazó lenne, és meghaladná egy előadás keretét Székelyföld autonómia statútumának átfogó elemzése. Az előadás címéhez igazodva egyetlen kérdést fogunk elemezni: ki illetékes Székelyföld autonómiáját kezdeményezni, ki illetékes autonómia tervezeteket kidolgozni, illetve elfogadni?

Spanyolország alkotmányának 143. cikkének második szakasza kimondja:
„Az autonómia-folyamat kezdeményezője lehet minden érdekelt tartományi tanács, vagy illetékes szigetközi szerv, és a községek kétharmad része, feltéve, hogy lakosságuk minden tartományban vagy szigeten a választójogosultak többségét teszik ki.”

A 146. cikk előírja, ki készítheti el az autonóm közösségek statútum-tervezetét:
„A statútum tervezetét az érintett tartományi tanácsok vagy szigetközi szervek tagjaiból, az ott megválasztott képviselőkből és szenátorokból álló gyűlés dolgozza ki, majd a Cortes elé terjeszti törvénybe iktatás végett.”

Mielőtt bármilyen következtetést is levonnánk, szólni kell egy magyar jogtörténetből jól ismert fogalomról, a székely jogról. Eckhart Ferenc, a kiváló magyar jogtörténész is leírja a székely közgyűléseknek (congregatio generalis), illetve nemzetgyűléseknek egész Székelyföldre kiterjedő hatályú törvényhozó szerepét. A rendtartó székely falvak falutörvényei, a székely nemzetgyűlések által elfogadott konstitúciók jelzik, hogy közösségi életének szabályozásában a székelységnek Európában is ritka törvényhozó hagyományai vannak.

Nem gondoljuk, hogy az autonómiák különböző európai példáit másolni kellene. Azt sem gondoljuk, hogy át lehetne emelni a mába a törvényhozás középkori gyakorlatát. De meggyőződésünk, hogy a felhozott példákban olyan általános érvényű elv nyilvánul meg, amely itt is, és ma is érvényes, és a demokrácia egyik elveként ismerjük.

Ez a szubszidiaritás elve. Egyszerűen fogalmazva: egy közösség jövőjéről, sorsáról magának közösségnek kell döntenie. Milyen legyen a székely autonómia, ezt a székelyeknek kell eldönteniük.

A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájának közképviseletére kapott felhatalmazást a településeken összehívott állampolgári közgyűléseken, majd 2007-2008-ban megszervezett népszavazás során 220.000 lakos mondott igent Székelyföld autonómiájára. A Székely Nemzeti Tanács a felmutatott közakaratnak kíván érvényt szerezni, következetesen tiszteletben tartva a szubszidiaritás elvét.

Ennek megfelelően Székelyföld autonómia törekvését saját lakóinak sorából erre megválasztott testület hivatott képviselni. Székelyföldön kívülről politikus, testület, párt, vagy intézmény támogathatja azt, és ez a támogatás lehet egy olyan együttműködés alapja, amely magyarokat a Székelyföldről és Székelyföldön kívülről összeköt.

A Székely Nemzeti Tanács ezek alapján tekinti magát függetlennek, tekinti úgy, hogy csak saját határozatainak, illetve a székelység olyan magasabb szinten szervezett fórumainak van alárendelve, mint amilyen a Ditrói Székely Nemzetgyűlés volt.

Együttműködni olyan feladatok megoldásában lehet, amelyek hozadéka az erdélyi magyarság, vagy a kárpát-medencei magyarság egészét érinti.

Az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogának uniós szintű szabályozása például közös érdeke a Magyarország határain kívül kisebbségi sorba szakadt nemzetrészeknek.

Együttműködés tárgya lehet a sajátos jogállású önkormányzatok autonómia statútumának elfogadtatása. A kölcsönösség elve alapján a szubszidiaritásnak ugyanazt az alkalmazását kínálhatnánk Székelyföld román többségű településeinek, mint amelyet a Székelyföldön kívüli magyar többségű településeknek kívánunk.

Az elavult, 1968-as megyerendszert ilyen módon egy decentralizált közigazgatás váltaná fel, amelyen belül a magyarság jogai biztosítottak, a román-magyar együttélés pedig a demokrácia intézményeire, többség és kisebbség teljes és tényleges egyenlősége pedig a kölcsönösség elvére épül.

Együttműködés tárgya lehet Románia küszöbön álló alkotmányos és közigazgatási reformja. Kezdeményező módon elébe kell mennünk a megyerendszer átrajzolásának, hogy az - Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban - ne távolítson, hanem közelebb vigyen Székelyföld autonómiájához.

Világossá kell tennünk, hogy Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, és csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell!

Szükséges és elodázhatatlan Románia alkotmányának módosítása a decentralizáció regionális intézményeinek megteremtése végett. Szükséges megteremteni a leendő romániai régiók - köztük Székelyföld - regionális önkormányzásának alkotmányos biztosítékait.

Szükséges megteremteni a székelyföldi összefogás konszenzusra épülő keretét, támogatni és bátorítani a példát, amelyet a Székely Városok Szövetsége mutat. Ezen belül a székely székek regionális érdekeinek megjelenítésére és képviseletére létre kell hozni az önkormányzatok széki szövetségeit. Ez a székelyföldi politikai erők együttműködésével érhető el, és csak az ő feladatuk a székely önkormányzatok szolidaritásának a megteremtése, például a népszavazások és a székely jelképek használatának ügyében.

Az Európa Parlamenti magyar képviselők és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának támogatásával lehetne Székelyföld érdekeit hatékonyan megjeleníteni az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeiben, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában, valamint a Régiók Bizottságában.

A példákat lehetne tovább sorolni. De álljunk meg itt, azzal a következtetéssel, hogy együttműködni világos és konkrét célok érdekében lehet, tiszteletben tartva alapvető értékeket és elveket, tiszteletben tartva a szubszidiaritás elvét és az együttműködő partnerek egyenlőségét.

A Székely Nemzeti Tanács kész a jövőben is az együttműködésre Erdélyben, Romániában, a Kárpát-medencében, vagy bárhol a világon minden szervezettel és közéleti személyiséggel, aki a fentieket el tudja fogadni.

IZSÁK BALÁZS

________________________________________

[1] The initiative for the autonomous process belongs to all the interested deputations or to the pertinent inter-island body and to two-thirds of the municipalities whose population represents at least the majority of the electorate of each province or island.
[2] Statute of Autonomy The draft of the statute shall be prepared by an assembly consisting of members of the Deputation or inter-insular organ of the affected provinces and by the Deputies and Senators elected in them and shall be forwarded to the Parliament for its enactment into law.

Beköszöntő

2009-05-17T10:33:00.001+03:00

Különös műfaj a blog. Nemcsak a cenzúra, de a minőségi szűrés hiányával is jár. Ez utóbbi egy rangos folyóirat esetében olyan többletszolgáltatás, amelynek szerző és olvasó egyformán haszonélvezője. Az olvasó szavatoltan minőségi olvasmányt kap, világos, érthető mondatokba ágyazott gondolatokat, a szerző pedig a lap védjegyét, amely a közléssel az ő munkájára is kiterjed.

A blog más. Itt se szűrés, se védjegy. Azonban a közvetlen kapcsolatot, a gyors tájékoztatatást, a párbeszéd lehetőségét kínálja annak, aki a kommunikációnak ezt az eszközét választja. Ha közéleti szereplőről van szó, ezt éppen azok felé teheti meg, akiknek sorsáért, jövőjéért a nyílt színre lépett.

A Székely Nemzeti Tanács törekvései világosak. Öt esztendő alatt elfogadott határozatai, folyamodványai félreértésekre nem adnak alkalmat. Sokan mondják mégis, hogy sok mindent helyére kell tenni, szükséges pontosítani, árnyalni, kiegészíteni, vitázva tanítani és tanulni. Minden közlés, legyen párbeszéd, vagy közéleti diskurzus a megfogalmazástól a befogadó megértéséig ível, és állandó csiszolásra szorul, ha úgy tetszik, wittgensteini nyelvi játékok sorozatában. Bevallom, a modern nyelvfilozófia értelempróbáló elméletei fölött az én gondolkodásomban Illyés Gyula egyszerű és érthető tanítása uralkodik:

“Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetnivalójuk egymás előtt. Akik nem szorultak se hazugságra, se hízelgésre.

Ebből az következik, hogy a jó magyar írás és beszéd tanítását voltaképpen a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkodik helyesen? Aki az igazat keresi.

Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés.”

Ezt a tanítást követve, de vitára, párbeszédre és tisztázásokra készen nyitom meg ezt a blogot. Sem nekem, sem az SZNT küldötteinek nincsen rejtegetnivalója. Ha vannak vitáink egymás között, azok is a nyilvánosságra tartoznak.

Azokhoz szólok, akiknek nem közömbös Székelyföld jövője.

Izsák Balázs