2014. július 17., csütörtök

Előszó


    Az olvasó a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentumát[i] tartja a kezében. Székelyföld Autonómia Statútuma világos és kimerítő választ ad arra kérdésre, mit jelentene Székelyföld területi autonómiája. Ismerteti azokat az intézményeket is, amelyeknek a létrehozása és működése szavatolná Székelyföld önkormányzását. Leírja részletesen a hatáskörüket, működésüket, elhelyezi a román alkotmány és közigazgatási jog kereteiben. Hiánytalan és meggyőző cáfolata annak a téves vélekedésnek, hogy mindenki beszél ugyan az autonómiáról, de senki nem tudja, hogy mi az.   
Alapja a Dr. Csapó József által kidolgozott tervezet, amelyre először 1995-ben figyelt fel a közvélemény. Ekkor alakult meg az RMDSZ székelyföldi területi szervezeteiből a Székelyföldi Egyeztető Tanács, amely megvitatta és elfogadta a Csapó József Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. A székelység újkori autonómiaigénye először jelent meg törvénytervezetbe foglalva, először vált mindenki számára láthatóvá az az intézményrendszer, amely Székelyföld leendő önrendelkezésének garanciája lehet. Politikai akarat hiányában azonban az egyeztető tanács rövid életűnek bizonyult, a tervezetet éppen azok fektették el, akik választások idején, a későbbiekben is az autonómia felvállalóiként léptek a szavazópolgárok elé.
Nyilvánvalóvá vált, hogy pusztán a képviseleti demokrácia eszközeivel tovább lépni nem lehet, ezért döntenek úgy a 2003 tavaszán létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai, hogy élni fognak a közvetlen demokrácia eszközével és 2003. július 7.-én megalakítják a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét. A testület állampolgári közgyűlések összehívását indítványozza Székelyföld településein, amelyek közvetlen akarat-nyilvánítással új utakat nyithatnak a székely autonómiatörekvés előtt. 2003. október 12-én ilyen állampolgári közgyűléseken jönnek létre a települési székely tanácsok, amelyek munkadokumentumként fogadják el Csapó József törvénytervezetét, és elhatározzák, hogy megalakítják a székelység autonómiatörekvésének közképviseleteként a Székely Nemzeti Tanácsot. Ez meg is történik 2006. október 26.-án Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
Ezután következik az a közvita, amelynek eredményeként száznál is több módosító indítvány érkezik, ezek többségét a Székely Nemzeti Tanács a 2004. január 17-én tartott ülésén elfogadja, és ezzel véglegesíti Székelyföld autonómiájának statútum-tervezetét, amelyet március 1-én terjesztenek Románia parlamentje elé Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró Tibor, Vekov Károly országgyűlési képviselők. A törvényja­vaslatot a képviselőház március 30.-án, a szenátus június 29-én megvitatás nélkül elutasítja.
Bízva az európai integrációs folyamattal együtt járó bizonyítási kényszer erejében 2005. június 30-án a Székely Nemzeti Tanács felkéri Sógor Csaba szenátort és Becsek Garda Dezső képviselőt, hogy ismét a parlament elé terjesszék a tervezetet, amely korábbi változathoz képest néhány módosítást tartalmaz, többek között a parlament Törvényhozási Bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasítja, a szenátus elé hét évvel később kerül, 2012. szeptember 25-én, ahol megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, 54-en pedig ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita, a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után a szenátus plénuma is elutasította.
A véleményezések közül csak a Törvényhozási Tanácsé, valamint a közigazgatási szakbizottságnak a jogi szakbizottsággal közösen kiadott véleményezése tartalmaz érdemi indoklást is, a többiek pusztán az elutasítás tényét közlik.
A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a tervezet első cikkében megfogalmazott cél, az egységes román nemzetállammal párhuzamos, de önálló állami entitás létrehozását jelenti. Valójában a megfogalmazott cél egy többlethatáskörökkel felruházott régió létrehozása a román államon belül, annak törvényeivel összhangban.
Ezek után egyenesen cinikus, hogy a Törvényhozási Tanács a nemzetközi jogra hivatkozik, nem releváns általánosságokat idézve az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásából, miközben tudatosan elhallgatja a legfontosabbat, hogy az ajánlás a központi hatalom és a nemzeti közösség közötti feszültségek megelőzésének demokratikus eszközeként ajánlja a területi autonómiát!
Hasonló módon hivatkozik az 1201/1993 számú ajánlásra is, tudatosan, és rosszhiszeműen megfeledkezve annak 11. cikkéről, amely kimondja:
Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státussal rendelkezzenek.
Ennél is súlyosabb azonban az, amit az ajánlás 12. cikkével követ el Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa. A nevezett cikk arról rendelkezik, hogy a jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az korlátozza vagy beszűkítse a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogait, illetve a nemzeti kisebbségre vonatkozó kollektív jogokat, amelyek a szerződő állam törvényeiben vagy olyan nemzetközi szerződésekben foglaltak, amelynek az állam részese.
Ezt a rendelkezést a Törvényhozási Tanács egyszerűen meghamisítja, átírja, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak a tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza. („A jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető egy kisebbséghez tartozó személy egyéni jogának korlátozásaként, vagy beszűkítéseként, vagy egy nemzeti kisebbség kollektív jogaként.”)[1]
Túl azon, hogy a nemzetközi jog egyetlen kisebbségvédelmi dokumentumát sem szabad a kisebbségek ellen használni, ez a cselekmény kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát is, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét.
Fontosnak tarjuk leszögezni, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, és eme vállalásnak mindmáig nem tett eleget, mi több az ajánlás szövegét a hatóságok meghamisítják, hogy a törvényhozási eljárásban azt eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használják fel.
Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa tizenöt-oldalas, elutasító véleményezése nagyjából egyezik a 2004. március 12-én, a tervezet első beterjesztése alkalmával kiadott szöveggel, amelynek állításait Dr. Csapó József egyenként megcáfolta, a cáfolatot megküldte a Törvényhozási Tanácsnak és nyilvánosságra is hozta. Mindezek ellenére az újabb szövegváltozatban a téves érvek, a hamis állítások úgy ismétlődnek, mintha ez nem történt volna meg.
A közvéleménynek tudnia kell, hogy a tervezet a regionális autonómiák európai tapasztalataira épül. Csapó Józsefnek a munkadokumentumként elfogadott eredeti tervezete könyvészeti anyagában nemcsak Dél-Tirol vagy a spanyol régiók autonómiastatútumait tünteti fel, hanem azokat az európai alkotmányokat is, amelyek megteremtik a régiók autonómiájának alkotmányos kereteit. Hivatkozik az Európa Tanács ajánlásaira, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet dokumentumaira, felmutatva ezzel a székely autonómia korszerűségét és európaiságát.
Érdemes összevetni például Székelyföld autonómia statútumának első szakaszát baszkföldi párjának első szakaszával:
„Történelmi azonosságának kifejezéseként, polgárai esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében, Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.”
Baszkföld autonómia-statútumának első szakasza pedig így hangzik:
„A baszk nép, vagy Euskal Herria, nemzeti önazonosságának kifejezéseként, hogy valóra váltsa saját önkormányzását, önkormányzati közösségé alakul a spanyol állam keretein belül Euskadi, vagyis Baszkföld néven, összhangban az alkotmánnyal és jelen statútummal, amely intézményeinek alaptörvénye.” 
Azért is hasznos az összehasonlítás, mert Székelyföld Autonómia Statútumának az autonómiák gyakorlatában járatlan kritikusai éppen ezt a cikket kifogásolták elsőként, megkérdőjelezve a nemzeti önazonosság védelmének európai jellegét, vagy éppen összeférhetőségét a nemzetközi jog normáival.
A tervezet ugyanakkor a helyi hagyományokra is épít, és nagyfokú autonómiát biztosít a székely székeknek, azokon belül pedig a településeknek. Ennek megfelelően a 70. cikk kimondja:
„Székelyföld települési önkormányzatai sajátos jogállásúak, amely jogállás magába foglalja a jellegzetes történelmi, kulturális, területi feltételekből adódó többlet-hatásköröket, és kiegészíti a helyi közigazgatási egységekre vonatkozó, módosított 2001/215. sz. Törvény rendelkezéseit. E többlet-hatáskörök alkalmazását a jelen Statútum garantálja.”
Az idézetből az is kiderül, hogy a tervezet összhangban van Románia közigazgatási törvényével, megerősíti annak érvényességét Székelyföld autonóm régió területén. Tehát nincs szó arról, hogy Székelyföldet ki akarná szakítani az országból – ahogyan azt az autonómia román ellenzői állítják, – mindössze olyan államon belüli nagyobb önállóságot valósítana meg, amilyent Skócia, Baszkföld, Katalónia, vagy Dél-Tirol is élvez a maga országában. 
Az autonómia a területet illeti, így annak minden polgára élvezi annak minden előnyét. Ezt a 8. cikk így rögzíti:
„Jelen autonómia-statútumnak megfelelően, az állam általános törvényeivel össz­hangban, Székelyföld autonómiája megillet minden olyan román állampolgárt, aki Székelyföld bármely helységében állandó lakhellyel rendelkezik.”
Ezen túlmenően a tervezet a pozitív diszkriminációt is lehetővé teszi a székelyföldi román közösség számára (9 cikk): „Az Önkormányzati Tanács azon különleges rendelkezései, amelyek – a törvény keretei között – a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megőrzésére és fejlesztésére irányulnak, nem tekinthetőek diszkriminációnak.”
Az Önkormányzati Tanács a regionális parlament szerepét töltené be, míg a regionális kormánynak az Önkormányzati Bizottság felel meg.
Hasonlóan az autonómiák európai gyakorlatához, a statútum pontosan megjelöli azokat a területeket, amelyeken az Önkormányzati Tanács, az állam jogrendjével összhangban és saját hatáskörének megfelelően törvényerejű rendeleteket bocsáthat ki. (23. szakasz).
Nem lehet lezárni a Székelyföld Autonómia Statútumának ismertetését anélkül, hogy az autonómia-népszavazásokról szót ejtenénk.
Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa a statútumra adott, 2004. március 11-én kiadott negatív véleményezésében többek azt is kifogásolta, hogy a törvénytervezet beterjesztését nem előzte meg népszavazás azon a területen, amely Székelyföld autonóm régióhoz tartozna, márpedig a közigazgatási határokat e nélkül nem lehet megváltoztatni. A Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi önkormányzatokhoz fordult, hogy írják ki a népszavazást, a Törvényhozási Tanács véleményezését követve.  A román kormány helytartói, a prefektusok, megtámadták a népszavazást kiíró tizenegy tanácsi határozatot a közigazgatási bíróságokon és érvénytelenítették azokat.  
Ezek után a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy közvetlenül a közösség tagjait kérdezi meg: akarják-e, hogy Székelyföld autonóm jogállást kapjon? A népszavazás 2006. december 16-ától 2008. februárjáig tartott, és ezalatt 254 település 395.008 szavazatra jogosult polgárának nyílt lehetősége véleményt nyilvánítani. Közel 210.000-en éltek a lehetőséggel, és mondtak igent Székelyföld autonómiájára.
A kinyilvánított közakarat által megerősítve, a Székely Nemzeti Tanács 2008 őszén ismételten a székely önkormányzatokhoz fordul, hogy ezúttal a közigazgatási határok megváltoztatásáról szervezzenek népszavazást, megteremtve ezzel a törvényes előfeltételét a Statútum ismételt, harmadszori beterjesztésének. Ezúttal közel negyven önkormányzat hoz döntést, ám a bíróságok a 2004-ben felhozott érvekkel teljesen azonos forgatókönyv szerint ismét megsemmisítik a tanácsi határozatokat. Az ítéletek indoklásai nem a megtámadott önkormányzati határozatokkal szemben fogalmaznak meg érveket, hanem a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetével szemben. Az alkotmány kimondja, hogy a parlament az egyetlen törvényhozó hatalom Romániában. A fentiek alapján el lehet mondani: a jogsértő és alkotmányellenes valóság, hogy a törvénytervezetről a bíróságok és a prefektusok döntöttek. Véleményezték és minősítették, és végül törvénytelenül megakadályozták, hogy az a törvényhozó hatalom elé kerüljön. Ki kell mondani, az az ország, amelynek a bíróságai és kormányhivatalai beavatkoznak a törvényhozó hatalom hatáskörébe, amelynek bíróságai nem függetlenek és politikai döntéseket hoznak, az az ország nem jogállam.
Eltelt több mint tíz esztendő a statútum elfogadása óta. Sok minden történt ez alatt itthon és a nagyvilágban. Ám sem a nemzetközi, sem a közösségi jog változásai, sem a politikai események között nem találni bár egyet, amely miatt változtatni kellene Székelyföld autonómia statútumán, amely máig az egyetlen koherens, világos elképzelés, amely mögött ott van az érintett közösség, a székelység akarata is.
A magyar politikai pártok közötti verseny következtében felmerültek lehetséges alternatívái a statútumnak. Ennek kapcsán vált szükségessé leszögezni azokat az alapelveket, amelyekre jelen statútum felépül, és amelyeket sérthetetlennek lehet tekinteni. Foglaljuk össze ezeket:
1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat. 
2. Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.  
3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet. 
4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.
5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.
*
A népszavazások kiírásáért, általában az autonómiáért folytatott küzdelem nem zárult le. A Statútum első kiadásával, amelyet 2009-ben három nyelven, magyarul, románul és angolul jelentettünk meg, a közvéleményt kívántuk mozgósítani, és érzékennyé tenni a demokrácia elveinek és értékeinek romániai sérüléseire, s felerősíteni a mozgalmat, amely Székelyföld autonómiáját tűzi a zászlajára.  Jelen kiadást, amely a Székely Nép mellékleteként kerül az olvasóhoz, elsősorban Székelyöld lakóinak szántuk. Szeretnénk elmélyíteni általa a székelyek ragaszkodását ahhoz a jövőképhez, amelyről végső következtetésként elmondható, összhangban van a nemzetközi jog normáival, követi az európai autonómiák általános gyakorlatát, nem sérti sem Románia integritását, sem a székelyföldi románok jogait, de szavatolja a székelység magyar nemzeti önazonosságának és sajátos regionális identitásának, kultúrájának, hagyományainak a védelmét, és megnyitja az utat a gazdasági fellendülés előtt. Végül, de nem utolsó sorban, megtartja székelynek a jövőben is a székelyek hazáját.


[i] A Székely Nemzeti Tanács második alkalommal 2014 júniusában 40.000 példányban jelentette meg a Statútumot, a Székely Nép mellékleteként, hogy az eljusson magához az érintett közösséghez, a székely emberekhez is.    

2014. július 9., szerda

Viszontválasz Kelemen Hunornak, Románia miniszterelnök-helyettesének

Kelemen Hunor Miniszterelnök-helyettes, RMDSZ elnök részére

Tisztelt Elnök Úr! 

Közel egy hónapja nyílt levélben hat kérdést intéztünk Önhöz. Olyan kérdéseket, amelyek a nyilvánosságra tartoznak, de ezen túlmenően szükséges és hasznos is, hogy megvitatásuk közösségünk minden tagjának lehetőséget kínáljon a tájékozódásra és a véleményalkotásra.   

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a marosvásárhelyi petícióra adott válaszát egyeztette-e Önökkel Románia miniszterelnöke. Nem mindegy ugyanis, hogy ehhez a válaszhoz milyen mértékben van Önöknek közük, Önöknek, akiknek céljai közt – mint írja - szerepel Székelyföld területi autonómiája. 

Az Ön válasza nemleges volt, - ez megnyugtató – ám ezt Ön meg is indokolta: „a miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelessége, hogy kiküldött leveleiről minden egyes esetben a koalíciós partnereivel egyeztessen.” Ezzel az indoklással már nem tudunk egyetérteni, hiszen az Önök által megkötött koalíciós megállapodás harmadik pontja kötelező konzultációt ír elő minden olyan kérdésben, amely a magyar közösség identitását vagy az anyanyelvű oktatást érinti. Következésképp a Miniszterelnök olyan kérdésekben fogalmazta meg a válaszát, amelyekben köteles lett volna előzetesen egyeztetni Önökkel. 

Mi több, az is része a szerződésüknek, hogy csakis közös megállapodás alapján kezdeményezik a közigazgatási átszervezést, amelynek figyelembe kell vennie az egyes területek hagyományait, kultúráját, történelmét. Ezzel a szerződésben rögzített vállalással homlokegyenest ellentétes a miniszterelnök levelének a közigazgatási átszervezésre vonatkozó megállapítása: „az államoknak nem kötelességük az etnikai szempontoknak, vagy a szegregáció elvének megfelelő közigazgatási-területi reformot megvalósítani. Sőt, egy ilyen elveken alapuló reform súlyosan veszélyeztetné az állam működését, a többség és kisebbség együttélését, valamint az állam területén élő személyek alapvető jogainak a védelmét.” 

Ezek szerint egyenesen az állam működését veszélyeztetné, ha Románia egy sor kötelezettségvállalását tiszteletben tartva olyan jogot garantálna számunkra továbbra is, amilyent a jelenlegi közigazgatási törvény elismer! De veszélybe kerülne a többség és kisebbség együttélése, az alapvető emberi jogok! Már nem is szeparatizmus, egyenesen szegregáció, ha a közigazgatási határok kijelölésénél éppen az történne, amit az RMDSZ-el megkötött koalíciós szerződés is előír: figyelembe vennék az egyes területek hagyományait, kultúráját, történelmét. A közvélemény számára is nyilvánvaló a szakadék a koalíciós szerződés és a miniszterelnök nyilvános üzenete között. Emellett a magyarság sorsa iránt felelős közéleti ember nem mehet el szó nélkül. 

A továbbiakban Ön megismétli a Miniszterelnök állítását: nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómia megadását bármelyik ország számára előírja. Ezzel szemben a mi kérdésünk nem valamely nemzetközi egyezményre vonatkozott, hanem „csak” az Európa Tanács 1201 (1993) számú ajánlására, amelynek teljesítését Románia önként vállalta. A Monitoring Bizottság létrehozására vonatkozó, 1115 (1997) számú Európa-tanácsi határozat pedig kimondja, hogy a tagállamok kötelesek a csatlakozáskor tett vállalásaikat teljesíteni, és szankciókat is kilátásba helyez, ha valamely tagállam hosszú távon nem tenné meg ezt.   

Nem az a gond tehát, hogy nincsenek olyan kötelezettségei Romániának, amelyek elmulasztása szankcionálható lenne, hanem az, hogy él a kormányzati szerepvállalásra vonatkozóan egy téves felfogás, amelynek lényegét Markó Béla így fogalmazta meg 1999-ben:  „A külpolitikai eszközök egy részéről, azáltal hogy kormányba léptünk és koalícióra vállalkoztunk, lemondtunk. Lemondtunk arról, hogy kormányban lévén és koalícióban lévén, elmenjünk az Európa Tanácshoz, az Európai Unióhoz és hangosan, egyértelműen, világosan elhatároljuk magunkat és elítéljük a román kormányt.  Azt, amelyikben mi is benne vagyunk.  Igaz? Holott lenne rá bőven okunk, indokunk.” Márpedig a nemzetközi fórumok előtt a kötelességszegés mindaddig láthatatlan marad, amíg annak létezését maguk az érintettek, a hátrányt szenvedő közösség képviselői rejtik el. A kanadai kormány levelével kapcsolatos kérdésünkre például Ön azt írja:  „Az RMDSZ soha nem gondolta azt, hogy az erdélyi magyar emberek problémáit a kanadai kormánynak kell megoldania.” Ez a megközelítése a kérdésnek téves és káros. A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről első cikkében ugyanis kimondja: „A nemzeti kisebbségek és ezen kisebbségekhez tartozó személyek jogainak és szabadságainak védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik.” A világ államainak - így Kanadának is - joguk és lehetőségük a hátrányosan megkülönböztetett nemzeti közösségek védelmében a szavukat felemelni, az érintettek képviselőinek pedig kötelességük a helyzetet őszintén ismertetni, és soha de soha nem szabad a segítő szándékot elhárítani, soha nem szabad a jogsértő, a kötelességszegő kormányzat érveit átvéve megtéveszteni a világ államainak közösségét.  

Ön a feltett hat kérdés közül többre nem adott érdemi választ. Pedig az utóbbi napok eseményei pont a polgári kezdeményezés ügyében feltett kérdéssel kapcsolatban bizonyították be: a választ meg lehet tagadni, de ezzel még a következményeket elhárítani nem lehet. Kérjük tehát, hogy viszonyuljon jóhiszeműen a feltett kérdésekhez, vizsgálja meg az azok által érintett problémákat, és válaszoljon rájuk, illetve tegye meg azokat a lépéseket, amelyeket a helyzet megkíván. Ilyen téren biztatónak találjuk azt, hogy a FUEN európai polgári kezdeményezése ügyében igen határozottan lépett fel a kormány érthetetlen és ellenséges hozzáállásával szemben. Meggyőződésünk, hogy ez a helyes út, a romániai magyarság, a székelység ügyét a választási érdekek, pártok közti alkuk és egyéb politikai kényszerpályák fölé kell emelni. A román pártok számára pedig nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a magyar közösség alapvető jogai és érdekei nem képezhetik alku tárgyát, azokat egy magyar pártnak mindenek felett képviselnie kell.



                                                                                                              Izsák Balázs 
                                                                                             A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Calgary, 2014. július 8.        

Az alábbiakban az eredeti levél, és az RMDSZ válasza olvasható:


Az RMDSZ válasza Izsák Balázsnak


Az RMDSZ programjában 1993 óta szerepel kiemelt célkitűzésként az autonómia, és ettől huszonöt év után sem áll el a Szövetség. Az SZNT által megfogalmazott petíció kérdésében a kormányfő nem konzultált az RMDSZ-el, mert a miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelezettsége, hogy a kiküldött leveleiről minden egyes esetben a koalíciós partnereivel egyeztessen.
Azt tudni kell, hogy egy kormánykoalícióban mindig egyezség tárgya a kormányprogram, és az még soha sem történt meg, és ezután sem valószínű, hogy ez teljes mértékben azonos legyen az RMDSZ programjával, bármennyire is szeretnénk. 1996 óta az RMDSZ különböző kormányokat támogatva, vagy kormánytagként programjának számos pontját megvalósította, például az anyanyelv használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy az egészségügyben, az oktatási törvény, az aradi Szabadság-szobor visszaállítása, és műemlékké való nyilvánítása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása, ami pedig a nemzetközi politikát illeti, a Szövetség már a ’90-es évek elejétől az Észak- Atlanti Szövetséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozás elkötelezett híve volt. Mindez természetesen csak egy töredéke az RMDSZ megvalósításainak, a részletes beszámolókat az érdeklődők megtalálják a Szövetség honlapján.
Az RMDSZ kormányzati tényezőként, de ellenzékben is mindig arra törekedett, hogy programja minden egyes pontját megvalósítsa. Minden józanul gondolkodó erdélyi magyar ember számára világos, hogy vannak olyan programpontok, amelyeket könnyebben, és vannak olyanok, amelyeket nehezebben tud az RMDSZ megvalósítani. A nehezebben megvalósítható pontok között van az autonómia is, amellyel szemben még mindig jelentős az ellenállás. De azért van RMDSZ, hogy minden eszközt bevetve folytassa a párbeszédet a román politikai osztállyal és társadalommal, még akkor is, ha ez a párbeszéd időnként akadozik, vagy nem olyan válaszok érkeznek, amelyek elfogadhatóak. De ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ feladta volna elveit, céljait.
Amint azt bizonyára Izsák Balázs úr is tudja, a nemzetközi közjogban nincs egyoldalú kötelezettségvállalás. Tény az, hogy nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómiát bármely aláíró és ratifikáló állam részére kötelező módon, jogi erővel, szankciókat rögzítve előírja. Ilyen értelemben sem az Európa Tanács 1201-es ajánlása, sem az ECRI jelentése, sem a Kalmár-jelentés, sem a Koppenhágai dokumentum, sem az EBESZ Lund-ajánlása nem írja elő az államoknak azt a jogilag értelmezhető kötelezettséget, hogy szankciók terhe mellett területi autonómiát biztosítson. Ilyen értelemben tehát a területi autonómiát „szabályozó" dokumentumok be nem tartása nem von maga után semmilyen szankciót, senkit sehonnan nem zárnak ki, az államok belátásuk szerint tekintik azokat magukra nézve irányadónak vagy teljes mértékben mellőzik azokat. Ez nem jelenti azt, hogy nem adnak támpontot az autonómiák biztosításához, nem emelik az államok megítélését, amennyiben azok megteszik, nem képezik alapját különböző európai és nemzetközi jelentéseknek. Romániának tehát elsősorban morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása. Ezt maga a Gyulafehérvári nyilatkozat is megerősíti, bár annak sincs törvényi ereje. Románia politikai osztálya és társadalma előtt még nagyon sok feladat áll, és az RMDSZ-nek az a dolga, hogy az erdélyi magyar emberek jogkörei bővüljenek, biztonságérzetük állandósuljon.
Ami a romániai régióátszervezést illeti, az RMDSZ már bebizonyította, hogy akkor, amikor az erdélyi magyarokra, a Székelyföldre vonatkozóan bárki ártó, szétválasztó szándékot fogalmaz meg, akkor minden közösségi és politikai súlyát latba vetve ezt meg tudja akadályozni. Így volt 2011 júniusában is, így volt ez utána is, akárhányszor felmerült a régiók átszervezésének kérdése. A tavalyi alkotmánymódosítási tervezetbe is bekerült az RMDSZ azon javaslata, hogy a régiók átszervezésénél figyelembe kell venni a történelmi, kulturális összefonódásokat, és a jelenlegi koalíciós megállapodás is tartalmazza azt a kitétet, hogy az RMDSZ beleegyezése nélkül ebben az ügyben nem születhet döntés.
Az RMDSZ minden erejével azon van, hogy a közösségi jogok, a közösségi önrendelkezés terén partnereket szerezzen mind Romániában, mind pedig külföldön. Nemzetközi színtéren számos partnere, szövetségese van az érdekképviseleti szervezetnek: mind az ECRI, mind pedig az Egyesült Államok azért foglalta a jelentésébe az RMDSZ közösségi szimbólumokért folytatott küzdelmét, az egyházi és közösségi ingatlanok visszaadásának fontosságát, vagy minden más problémánkat, mert a Szövetség politikusai, szakértői tájékoztatták őket ezekről. Az RMDSZ folyamatos kapcsolatot tart fenn az Európa Tanács testületeivel és intézményeivel, a világ jelentős, demokratikus államainak diplomáciai testületeivel.
Az RMDSZ soha nem gondolta azt, hogy az erdélyi magyar emberek problémáit a kanadai kormánynak kell megoldania. A nemzetközi politikában mindig is vitás kérdésnek számított az, hogy egy adott kisebbségnek közösségi vagy csupán egyéni jogokat kell biztosítani. Az RMDSZ megalakulása óta következetesen a kollektív jogokért harcolt, mert ezek az őshonos erdélyi magyar kisebbséget megilletik.
A Szövetség bízik abban, hogy közösségi vezetőkként – politikai vagy civil oldalon – a cél ugyanaz: közösségi gyarapodás, jólét és anyagi biztonság, önrendelkezés a maga különféle formáiban, hatékony önkormányzatok, az anyanyelvünk szabad és teljes körű használata, színvonalas oktatás minden szinten, erős és megtartó magyar egyházak. Ugyanakkor az RMDSZ abban is bízik, hogy nemzetközi és hazai jogi kényszer híján mindannyian felismerjük az ezekhez vezető, egyáltalán nem könnyű, de mindeddig egyedülálló utat: a többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd útját.
rmdsz.ro
        

Hat kérdés az RMDSZ vezetéséhez

Kelemen Hunor Miniszterelnök-helyettes, RMDSZ elnök részére

Tisztelt Elnök Úr!

Románia kormánya válaszolt arra a beadványra, amelyet a Székely Szabadság Napján közfelkiáltással fogadott el több tízezer résztvevő. Tekintettel arra, hogy az RMDSZ tagja Románia kormányának, fontos a közvélemény előtt, nyilvánosan tisztázni a kormánypolitikával kapcsolatban néhány kérdést, köztük a válaszlevélben foglaltakat is:

1. A válaszlevelet a kormány illetékese egyeztette-e a Románia Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel, mint koalíciós partnerével?

2. Románia kormányának álláspontja szerint az 1201/1993 számú ajánlásnak nincs kötelező jogi ereje az ET tagállamai számára. Ezzel szemben a valóság az, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt ennek teljesítésére, és a tagállamok csatlakozáskor tett vállalásai kötelezőek. Mit tett, és mit fog tenni Románia Miniszterelnök-helyetteseként, hogy Románia kormánya teljesítse vállalt kötelezettségeit, különös tekintettel az ajánlás 11. cikkére?

3. Az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról kimondja, hogy amennyiben a NUTS2 régiók kialakításához a népességszám szükségessé teszi létező közigazgatási egységek összevonását, akkor ennek során figyelembe kell venni a kulturális és történelmi körülményeket is. Romániában a Középrégió kialakítása ennek mellőzésével történt, a kormány álláspontja mégis az, hogy a rendelet nem ró semmilyen kötelezettséget Romániára. Valójában az Unió rendeletei minden tagállam számára kötelezőek és közvetlenül alkalmazandók! Mit tett, és mit fog tenni Románia Miniszterelnök-helyetteseként, hogy a rendeletben előírt szempontok figyelembevételével önálló fejlesztési régióvá váljon Székelyföld?

4. Románia kormánya úgy értékeli, hogy az Európa Tanács intézményei maradéktalanul elégedettek a Kisebbségi Keretegyezmény és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazásával. Ezzel szemben az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) számos kérdésben bírálja Romániát, és határozott intézkedéseket sürget a diszkrimináció leküzdésére. Megállapítja például azt is a székely zászlóval kapcsolatban, hogy Románia kettős mércét alkalmaz, amikor a románok, illetve amikor a székelyek jelképeiről van szó. Rá tudja-e venni az RMDSZ koalíciós partnerét, hogy vessenek véget a székely jelképek üldözésének, és a kormány maradéktalanul tegyen eleget az ECRI jelentésben megfogalmazott kéréseknek/felszólításoknak?

5. Az RMDSZ és a FUEN európai polgári kezdeményezése ügyében indított luxemburgi perbe beavatkozott-e Románia az alperes Európai Bizottság oldalán? Rá tudja-e venni az RMDSZ koalíciós partnerét, hogy egy másik, az SZNT által kezdeményezett, a nemzeti régiók perében az alperes oldalán beterjesztett beavatkozási kérelmet Románia visszavonja?

6. A Székely Szabadság Napján néhány kanadai állampolgár beadvánnyal fordult saját kormányához, kérve a székelyek törekvéseinek támogatását. A kanadai kormány válaszában leszögezte: a kanadai külpolitika lényeges eleme az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása az egész világon. Romániában viszont a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak része a romániai magyarság közképviselete, és ezzel lényegében a helyzete megoldott. Mindezeket figyelembe véve: igényli-e a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a nemzetközi közösségnek, a világ demokratikus államainak, így Kanada kormányának támogatását, vagy elegendően erős ahhoz, hogy a román kormány tagjaként a jogainkat kivívja, beleértve Székelyföld területi autonómiáját?

Marosvásárhely, 2014. június 11.

Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
                                              

2014. június 29., vasárnap

A zászlótörvény tervezete továbbra is elfogadhatatlan!


     A Székely Nemzeti Tanács saját jelképeinek elfogadásáról döntött 2004. január 17.-én.  A testület zászlóról, lobogóról és címerről szavazott, amelyek a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett célnak, Székelyföld területi autonómiájának, a székely önrendelkezésnek jelképeivé is váltak a következõ években. A székelység nagymúltú jelképeit, hagyományos színeit megjelenítõ zászló, lobogó és címer ma általánosan elfogadott egész Székelyföldön, de ismertté válik Európában és az egész világon.
     2010-ben Románia mûvelődési minisztériuma a segesvári ügyészség kérésére adott hivatalos szakvéleményezésében egy „történelmi közösség jelképeként” határozta meg a székely zászlót, az ügyészség pedig megállapította, hogy annak kitûzése nem ütközik törvénybe. Ennek ismeretében értelmetlen bármiféle jogszabályt kezdeményezni, ami lehetővé tenné a székely zászló szabad használatát. 
     Ha azonban valaki mégis ilyet tesz, annak föltétlenul figyelembe kell vennie az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014.-es  országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely  jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza  az egyenlő elbánás elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatához való viszonyában.
     Áttanulmanyozva a készülő zászlótörvenyt, bárki számára nyilvánvalóvá válik, hogy annak célja nem az, hogy a székely zászló szabad, a románnal egyenlő alkalmazását tegye lehetővé. Ha ugyanis a zaklatások beszüntetésének az az ára, hogy megyezászlóvá vagy községi zászlóvá kell leminősíteni Székelyföld, a székely nép zászlaját, akkor túl azon, hogy egy ilyen eljárás méltatlan és elfogadhatatlan volna bármely nép jelképeivel szemben, joggal lehet feltenni a kérdést, hogyan fog ilyen körülmények között érvényesülni az egyenlő bánásmód elve?
     Egy hónap sem telt el az ECRI jelentés nyilvánosságra hozatalától, s az eddigi önkényes eljárást a parlament immár törvénybe foglalná? Nyilvánvaló tehát, hogy a tervezet nem a székely jelképek használatát akarja megkönnyíteni, ellenkezőleg, jelenlegi formájában ráadásul mélységesen antidemokratikus.
     Ismételten a székely önkormányzatokhoz, és a székely falvak és városok közösségeihez fordulunk: álljanak ki határozottan és következetesen a székely zászló, Székelyföld zászlaja mellett, ne engedjék azt átminősíteni sem községi, sem megyezászlóvá. A helyi zászlók elfogadását pedig halasszák el addig, amíg azok elfogadását és használatát az autonóm székely hatóságok fogják szabályozozni. 
       Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében. Mi azzal tudjuk segíteni ezt az egységet, hogy közzétesszük a székely zászló, lobogó és címer pontos képét és leírását.
        A továbbiakban is fenntartjuk a székely zászló védelmében, nagypénteken kiadott felhívásunkat, abban a reményben, hogy meg tudjuk akadályozni, hogy önazonosságunk illetve közösségi céljaink jelképeit Bukarest az ellenőrzése alá vonja. 

Strasbourg 2014. június 26.

                                                                                                           Izsák Balázs
                                                                                         A Székely Nemzeti Tanács elnöke

2014. június 21., szombat

Răspuns Primului Ministru al României




Către Domnul Dr. Victor-Viorel Ponta, Primul Ministru al României
Stimate Domnule Prim-ministru,

Am primit cu satisfacţie şi mulţumire răspunsul cancelariei Dvs. la petiţia adoptată de demonstranţii din Târgu-Mureş, cu ocazia Zilei Libertăţii Secuieşti din 10 martie anul curent. Această satisfacţie şi mulţumire se datorează în primul rând dispoziţiei Dvs. pentru dialog, abordării în fond a majorităţii problemelor ridicate de noi, a preocupării Dvs. de necesitatea protejării diversităţii culturale a României, a exprimării intenţiei Dvs. pentru respectarea şi onorarea pe deplin a tuturor obligaţiilor asumate de România, precum şi preocupării Dvs. în vederea „identificării unui standard cât mai ridicat de protecţie a drepturilor persoanelor aparţinând minorităţilor naţionale”.

Permiteţi-mi vă-rog în acelaşi timp, ca dincolo de satisfacţie şi mulţumire, să-mi exprim respectuos şi anumite rezerve şi critici faţă de mai multe afirmaţii din scrisoarea Dvs., în speranţa că veţi aprecia sinceritatea noastră.

Nu este astfel acceptabilă afirmaţia Dvs. privind Recomandarea 1201/1993 a Adunării Parlamentare a Consiliului Europei, prin care susţineţi:

„acest document nu are valoare juridică obligatorie şi, pe cale de consecinţă, nu impune statelor obligaţia de reorganizare teritorială sau de garantare a autonomiei teritoriale pe criterii etnice.”

În urma acestui răspuns, se impune analiza mai aprofundată atât a valorii juridice obligatorii a recomandării în cauză pe de o parte, cât şi a garantării autonomiei teritoriale în urma onorării obligaţiilor provenite din aceasta pe de altă parte.   

România în momentul aderării sale la Consiliul Europei, a făcut un angajament unilateral în mod liber privind îndeplinirea prevederilor acestui document. Acest angajament a fost acceptat prin Avizul nr. 176/1993 de către Adunarea Parlamentară. (Adunarea „apreciază declaraţia scrisă a autorităţilor române prin care ele se angajează să-şi fundamenteze politica în domeniul protecţiei minorităţilor naţionale pe principiile definite în Recomandarea 1201/1993...”)

Este arhicunoscută reacţia Adunării Parlamentare a Consiliului Europei din 1995 la o afirmaţie a preşedintelui de atunci al României, Ion Iliescu, care la rândul său în mod similar cu cele cuprinse în scrisoarea Dvs. a negat valoarea obligatorie a recomandării. Drept răspuns la această afirmaţie Adunarea a adoptat Ordinul 508 pe baza raportului Columberg. Hotărârea confirmă caracterul obligatoriu al angajamentelor liber asumate de statele membre în momentul aderării lor la Consiliul Europei.

Rezoluţia 1123/1997 privind respectarea obligaţiilor şi angajamentelor luate de România şi încetarea monitorizării speciale de către Consiliul Europei solicită clar, ca România să continue „să pună la baza politicii sale pentru politica minorităţilor principiile formulate în recomandarea 1201/1993”.

Rezoluţia 1115/1997 privind înfiinţarea Comitetului de Monitorizarea a preluat locul Ordinului 508, menţinând obligaţia statelor membre de a onora angajamentele asumate, dar şi posibilitatea sancţionării neîndeplinirii pe o lungă durată a angajamentelor asumate.

Recomandarea capătă forţă juridică obligatorie pentru România şi prin includerea sa în Tratatul de înţelegere, cooperare şi bună vecinătate între România şi Republica Ungară (1996), înaltele părţi contractante înţelegându-se că prevederile acesteia le „vor aplica, ca angajamente juridice”.  


Respectarea şi onorarea angajamentelor internaţionale ale statelor este un factor fundamental de stabilitate, iar negarea, sau interpretarea evazivă ale acestora este deosebit de gravă şi nu este agreată de comunitatea internaţională. Din acest motiv vă rog respectuos Domnule Prim-ministru să reveniţi asupra afirmaţiei Dumneavoastră privind lipsa forţei juridice obligatorii a Recomandării 1201/1993, şi să confirmaţi, că România îşi va respecta atât angajamentele luate cu ocazia aderării la Consiliul Europei, cât şi cele luate prin tratatul bilateral încheiat între România şi Ungaria. 

Fiind clarificată caracterul obligatoriu pentru România al Recomandării 1201/1993 cităm articolul 11. relevantă din punctul de vedere al doleanţei noastre de autonomie:

În regiunile unde sunt majoritare, persoanele aparţinând unei minorităţi naţionale au dreptul de a dispune de administraţii locale autonome adecvate sau de un statut special, corespunzător situaţiei istorice si teritoriale specifice şi conforme cu legislaţia naţională a statului.

Ceea ce am solicitat noi, şi solicităm în continuare este începerea unui dialog în vederea punerii în practică ale acestei prevederi: Ţinutul Secuiesc să capete un statut special, corespunzător situaţiei istorice şi teritoriale specifice, să aibă autorităţi administrative autonome pe baza unei legi organice. Pentru această doleanţă suntem consideraţi duşmani, etichetaţi cu diverse calificative peiorative, ameninţaţi uneori de autorităţile statutului, iar primarii noştri sunt persecutaţi chiar şi pentru folosirea simbolurilor noastre.       

Aţi considerat  importante şi demne de menţionat
aprecierile pozitive ale Comitetului consultativ al Convenţiei cadru pentru protecţia minorităţilor naţionale, ale Comitetului de experţi al Cartei europene a limbilor minoritare sau regionale precum şi ale Secretarului General şi ale Secretarului General adjunct ai Consiliului Europei cu privire la demersurile susţinute ale României de consolidare a cadrului intern de protecţie a drepturilor persoanelor aparţinând minorităţilor naţionale, precum şi implicarea sa activă în implementarea dispoziţiilor celor două convenţii.” 


Situaţia ar fi fost prezentată real, dacă aţi fi făcut referire şi la raportul recent, referitor la România al Comisiei Europene împotriva Rasismului şi Intoleranţei (ECRI). În acest raport sunt 52 (!) de propuneri de modificare ale diverselor legi, proceduri sau practici uzuale şi în 13 cazuri se solicită aceste lucruri în mod repetat, solicitările anterioare nefiind onorate! În legătură cu drapelul secuiesc raportul remarcă atitudinea duplicitară a autorităţilor române şi recomandă ca autorităţile să asigure „aplicarea principiului tratamentului egal privind etalarea şi folosirea simbolurilor naţionale şi regionale şi să remedieze orice încălcare a acestuia.” 

Referitor la reforma administrativ-teritorială aţi afirmat:
nu există vreo normă de drept internaţional  care să impună statelor o anumită configuraţie administrativ-teritorială, statele fiind ţinute în acest proces de criteriul eficienţei şi principiul aducerii deciziei cât mai aproape de cetăţean, respectiv de obligaţia de a nu adopta astfel de măsuri cu intenţia vădită de a afecta interesele unei minorităţi naţionale.

Faţă de această afirmaţie vă atragem atenţia, că nu am susţinut niciodată, că „o anumită configuraţie administrativ-teritorială” ar fi impusă statelor, dar am atras atenţia în repetate rânduri asupra unor acte normative internaţionale ce se vor respecta în mod obligatoriu la orice reformă administrativ-teritorială:
- Carta europeană a limbilor regionale sau minoritare, ratificată de către România prin Legea nr. 282/2007, în art. 7 (obiective şi principii), stabileşte că „în ceea ce priveşte limbile regionale sau minoritare, în zonele în care aceste limbi sunt folosite şi în funcţie de situaţia fiecărei limbi, părţile îşi întemeiază politica, legislaţia şi practica pe următoarele obiective şi principii: ... b) respectarea ariei geografice a fiecărei limbi regionale sau minoritare, în aşa fel încât diviziunile administrative existente ori noi să nu constituie un obstacol pentru promovarea respectivei limbi regionale sau minoritare."
- Art. 16 din Convenţia cadru pentru protecţia minorităţilor naţionale, ratificată prin Legea nr. 33/1995, „părţile se vor abţine să ia măsuri care, modificând proporţiile populaţiei din arii locuite de persoane aparţinând minorităţilor naţionale, sunt îndreptate împotriva drepturilor şi libertăţilor decurgând din principiile în scrise în prezenta convenţie-cadru".
- Art. 5 din Carta europeană a autonomiei locale, ratificată prin Legea nr. 199/1997, care reglementează protecţia limitelor teritoriale ale unităţilor administrativ-teritoriale, şi conform căreia „pentru orice modificare a limitelor teritoriale locale, colectivităţile locale în cauză trebuie să fie consultate în prealabil, eventual pe cale de referendum, acolo unde legea permite etc.”
Dar prevedere similară conţine şi Tratatul de înţelegere, cooperare şi bună vecinătate între România şi Republica Unga:
Părţile Contractante, fără a aduce atingere măsurilor luate în cadrul politicii lor generale de integrare, se vor abţine de la orice politică ori practică având drept scop asimilarea împotriva voinţei lor a persoanelor aparţinând minorităţilor naţionale şi vor proteja aceste persoane împotriva oricărei acţiuni urmărind o astfel de asimilare. Ele se vor abţine, de asemenea, de la măsuri care, modificând proporţiile populaţiei din zonele locuite de persoane aparţinând minorităţilor naţionale, sunt îndreptate împotriva drepturilor si libertăţilor care decurg din standardele si normele internaţionale menţionate în paragraful 1 al prezentului articol.”

Aţi mai afirmat:
Argumentele CNS privind încălcarea de către RO a obligaţiilor rezultând din Regulamentul 1059/2003 privind stabilirea unei clasificări comune a unităţilor teritoriale în scop statistic (Regulamentul NUTS) sunt lipsite de fundament, având în vedere scopul Regulamentului NUTS este de a stabili o clasificare comună, din punct de vedere statistic, a unităţilor teritoriale pentru a permite colectarea, compilarea şi diseminarea unor statistici regionale armonizate la nivelul UE.

Este de notorietate, că regiunile de dezvoltare din România se suprapun unităţilor teritoriale în scop statistic NUTS2, care sunt instrumente importante de accesare ale fondurilor UE şi elemente ale politicii de coeziune a Uniunii Europene, dar în România reprezintă şi baza unor proiecte de reorganizare administrativ-teritorială, chiar celei al Guvernului Dvs. La o abordare sinceră şi cu bună credinţă a subiectului reformei administrative, trebuie amintit şi acest proiect, prin care Ţinutul Secuiesc, cu o populaţie maghiară în procent de 75%, fără consultarea prealabilă a populaţiei este înglobat forţat în regiunea Centru, cu ponderea  maghiarimii sub proporţie de 30%. Intenţia este atât de clară, încât nu ar necesita nici o adăugare. 

Să trecem totuşi în revistă pe scurt situaţia regiunilor NUTS2 la nivel european. Preambulul Regulamentului 1059/2003 privind stabilirea unei clasificări comune a unităţilor teritoriale în scop statistic (Regulamentul NUTS) prevede: unităţile neadministrative trebuie să reflecte circumstanţele economice, sociale, istorice, culturale, geografice sau de mediu.

În conformitate cu articolul 3. alineat (5): „în cazul în care, într-un stat membru, pentru un anumit nivel al NUTS, nu există unităţi administrative de o dimensiune suficientă conform criteriilor menţionate la alineatul (2), acest nivel al NUTS se constituie prin agregarea unui număr corespunzător de unităţi administrative existente alăturate, de dimensiuni mai mici.” În România prin agregarea unui număr corespunzător de judeţe au fost înfiinţate unităţile teritoriale NUTS2, dar cu ignorarea unor criterii impuse: Agregarea se realizează pe baza unor criterii corespunzătoare, precum situaţia geografică, socio-economică, istorică, culturală sau de mediu.

Criteriul cultural şi istoric a fost respectat în toată Europa, exceptând România. (A se vedea anexa la Regulamentul 1059/2003) În această privinţă este edificator exemplul unor regiuni, care prin derogare au abătut chiar de la cerinţele legate de numărul populaţiei, pentru a proteja minorităţile autohtone din regiune. Regulamentul prevede anumite praguri privind numărul populaţiei pentru anumite unităţi teritoriale, pentru NUTS2 aceasta fiind 800.000 şi 3.000.000. Totuşi, trecând în revistă aceste regiuni statistice ale Europei, găsim printre ele şi Valle d'Aosta din Italia cu o populaţie de doar de 130.000 de locuitori. Cum a devenit mult sub pragul impus această regiune unitate teritorială statistică NUTS2 de sine stătătoare? Regulamentul permite o „derogare de la aceste praguri pentru anumite unităţi neadministrative, din motive geografice, socio-economice, istorice, culturale sau de mediu”. Având în vedere că Valea Aostei are particularităţi culturale având şi populaţie autohtonă franceză, tradiţii particulare înrădăcinate în istorie, autorităţile italiene s-au conformat prevederilor Regulamentului 1059/2003, care în viziunea Dvs. nu ar conţine obligaţii pentru România. Chiar mai mult, denumirea Văii Aostei apare în două limbi în anexa regulamentului 1059/2003: Valle d'Aosta/Vallée d'Aoste. Dar aceasta depăşeşte deja cadrul obligaţiilor minimale, Italia necăutând minimul obligatoriu în domeniul protecţiei minorităţilor naţionale. În momentul în care România ajunge la acest nivel al democraţiei, Ţinutul Secuiesc nu va fi doar o regiunea statistică NUTS2 de sine stătătoare, dar prin concursul autorităţilor româneşti va apare în această anexă cu denumirea Ţinutul Secuiesc/Székelyföld. Este similară de altfel şi situaţia Provinciei Autonome Bolzano/Bozen (doar 510.000 locuitori)

În scrisoarea pe care ni l-aţi adresat, reiteraţi ideea unei reforme administrativ-teritoriale ca şi „mijloc pentru îmbunătăţirea eficienţei şi a eficacităţii administrative a unui stat, definindu-se ca o opţiune de bună guvernare”, creând impresia, ca şi cum actuala hartă a regiunilor de dezvoltare – fundamentul proiectului Dvs. de reformă administrativă – ar garanta eficienţă şi eficacitate. Realitatea este însă alta. Dinamica produsului intern brut pe cap de locuitor în regiunea Centru de exemplu, în perioada 2007-2013 arată clar ineficienţa agregării a celor şase judeţe într-o singură regiune, dar şi discriminarea indirectă a teritoriilor cu populaţie preponderent maghiară.  

Tabelul de mai jos, şi harta etnică pe care este reprezentată şi creşterea  produsului intern brut pe cap de locuitor, indică sărăcirea continuă şi artificial susţinută a Ţinutului Secuiesc, în comparaţie cu judeţele cu populaţie românească, favorizate în politica de dezvoltare regională a României.   


Judeţ
2008 (euro)
2013 (euro)
Creştere
1
Alba
6318
7111
12,5%
2
Brasov
7285
8681
19,2%
3
Covasna
4923
5009
1,70%
4
Harghita
5013
5243
4,60%
5
Mures
5269
5953
12,90%
6
Sibiu
7225
8011
10,90%
           

 Declaraţi că

statele nu au obligaţia de a promova o reformă administrativ-teritorială în funcţie de criteriul etnic sau pe principiul segregării. Mai mult decât atât, o reformă bazată. pe astfel de principii ar putea afecta grav funcţionarea statului, convieţuirea dintre majoritate şi minoritate; precum şi regimul de protecţie al drepturilor fundamentale ale persoanelor care trăiesc pe teritoriul statului respectiv”.

Nici în petiţia pe care vi l-am adresat, dar nici în documentele noastre nu figurează termenul „etnic”, sau „segregare". Nu am cerut niciodată să ne izolaţi, să ne separaţi. Am cerut doar să recunoaşteţi existenţa colectivităţii secuieşti, şi a Ţinutului Secuiesc cu particularităţile sale culturale, lingvistice, religioase în conformitate cu obligaţiile asumate de România. Chiar şi autonomia solicităm pentru toţi locuitorii Ţinutului Secuiesc, care pentru noi este o entitatea teritorială istorică şi culturală. A numi „segregare” această doleanţă este o denaturare cu rea credinţă a realităţii şi nu prevesteşte nimic bun din păcate pentru colectivitatea de care aparţin.

Negarea consecventă şi vehementă a „criteriului etnic” de către Dvs. şi în general de câţiva politicieni cu funcţii de conducere, ne duce la un text în care într-adevăr figurează acest termen. Însă acest text nu a fost formulat de noi, fiind vorba de actuala lege a administraţiei publice, Legea 2/1968:

Art. 3. - Judeţul este alcătuit din oraşe şi comune - unităţi de bază ale organizării administrativ-teritoriale a ţării - în funcţie de condiţiile geografice, economice şi social-politice, etnice şi de legăturile culturale şi tradiţionale ale populaţiei.

Citind acest text de lege devine clară atât originea termenului „criteriu etnic” în textele Dvs. şi ale altor oficialităţi ale statului, dar devine clară şi intenţia Dvs. – contrară de altfel cu obligaţiile internaţionale ale României – de a şterge acest criteriu din legislaţia administrativă a ţării. Prin aceasta maghiarii din România ar pierde un drept recunoscut astăzi.   

Desigur menţinerea acestui criteriu în procesul de înfiinţare a regiunilor şi aplicarea concomitentă a principiului subsidiarităţii, - invocat şi în scrisoarea Dvs. - ar avea drept consecinţă autonomia Ţinutului Secuiesc, tratată cu atâtea superstiţii şi prejudecăţi de clasa politică română.

Este greu de înţeles această frază din răspunsul scris pe care ni l-aţi adresat:
În concluzie România nu are vreo obligaţie în baza dreptului european de a-şi modifica ordinea administrativă internă şi de, a constitui unităţi administrativ-teritoriale in funcţie de criteriul etnic, cultural sau istoric.

În România se pregăteşte o reformă administrativă, o „modificare a ordinii administrative”. Pentru asta aţi iniţiat modificarea Constituţiei şi aţi comandat redactarea unui studiu în 2013 (raportul CONREG) pentru argumentarea şi justificarea ulterioară a modului cum au fost improvizate regiunile de dezvoltare în 2003.

Contrar afirmaţiei Dvs. la constituirea noilor unităţi administrative rămâne obligatoriu şi criteriul etnic, cultural sau istoric. Cert este, că nu doar obligatoriu, dar şi raţional, democratic fără de care nu se poate vorbi nici de eficienţă, nici de stabilitate.

Rezoluţia 1985/2014 a APCE recent adoptată, în perfectă concordanţă cu tratatele internaţionale ratificate de România, şi amintite mai sus, în articolul 10.3.2 prevede: „La definirea/reforma structurii administrative şi/sau teritoriale indiferent de motivele economice să fie luată în considerare valoarea adăugată a regiunilor istorice în privinţa culturii, limbii, tradiţiilor şi religiilor.”

Şi în sfârşit trebuie să vorbim şi despre perseverenţa cu care încercaţi să justificaţi politica guvernului Dvs. în domeniul politicii minoritare cu lipsa obligaţiilor internaţionale ale României. Chiar nu există posibilitatea ca România să fie în realitate preocupată – cum susţineţi Dvs. – deidentificarea celor mai potrivite mijloace în vederea asigurării unui standard cât mai ridicat de protecţie a drepturilor persoanelor aparţinând minorităţilor naţionale şi în consecinţă să facă demersuri chiar şi dincolo de aplicarea minimală ale actelor normative internaţionale obligatorii în domeniul protecţiei minorităţilor? De exemplu, Recomandarea 1201/1993, în articolul 12. prevede: "Nici una din dispoziţiile acestui protocol nu poate fi interpretată ca o limitare sau restrângere a unui drept individual al persoanelor aparţinând unei minorităţi naţionale, sau a unui drept colectiv al unei minorităţi naţionale cuprins în legislaţia statului contractant sau într-un acord internaţional la care acest stat este parte."

Această prevedere porneşte de la faptul, că există, sau pot exista ţări membre ale Consiliului Europei, care – în loc să nege caracterul obligatoriu al angajamentelor asumate, sau să-şi caute interpretări restrictive ori evazive – acordă chiar drepturi mai largi de cele prevăzute în recomandare. Mai mult decât atât, prevederea citată nu permite o interpretare care să limiteze sau să restrângă drepturile colective ale minorităţilor recunoscute deja în legislaţia statutului sau într-un acord internaţional! Atât litera, cât şi spiritul recomandării diferă mult de modul cum abordaţi Dvs. drepturile minorităţilor, fie individuale, fie colective.  În consecinţă există a contradicţie flagrantă între dorinţa „asigurării unui standard cât mai ridicat de protecţie a drepturilor persoanelor aparţinând minorităţilor naţionale” pe de o parte, şi căutarea minimului obligatoriu impus prin norme internaţionale, sau  interpretarea restrictivă ale acestora pe de altă parte..      

Nu ne surprinde că în opinia Dvs. dreptul internaţional recunoaşte doar drepturi individuale. În acest context ar fi fost important, ca opinia publică din România să cunoască insuccesul amendamentelor la Rezoluţia 1985/2014 a APCE, care s-au referit la ştergerea din document a noţiunii de drept colectiv, fiind respinse toate de Adunarea Parlamentară. 

În încheiere ne exprimăm din nou convingerea, că pacea socială se poate garanta doar prin dialog, aceasta fiind indispensabilă şi la asigurarea climatului de toleranţă, urgentată de altfel şi prin raportul ECRI, şi în acest spirit vă rugăm să primiţi o delegaţie formată din reprezentanţii Consiliul Naţional Secuiesc şi ai autorităţilor locale din Ţinutul Secuiesc, pentru a prezenta direct concepţia noastră privind viitorul Ţinutului Secuiesc. Suntem interesaţi, împreună cu populaţia majoritară, ca în România drepturile minorităţilor naţionale să fie asigurate în conformitate cu experienţele europene pozitive în acest domeniu.

Cu respect:                                                      
                                                                                        
                                                         Izsák Balázs
                                                                              Preşedintele Consiliului Naţional Secuiesc

Târgu-Mureş/Marosvásárhely 2014-06-20 

Scrisoarea Cabinetului Primului Ministru dr. Victor Viorel Ponta