2015. június 17., szerda

Nem hagyhatjuk elhalni Strasbourgban az önkormányzati határozatok ügyét!

            Kétszeri halasztás után, márciusban végre érdemben tárgyalta a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Monitoring Bizottsága a romániai közigazgatási átszervezés tárgyában megfogalmazott önkormányzati határozatok ügyét. A strasbourgi ülésre elutaztak romániai magyar pártok vezető tisztségviselői is, akik igyekeztek elősegíteni a kedvező fejleményeket.
            Mindezek ellenére az eredmény felemás lett, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Franciaországba tényfeltárókat küld a Bizottság, akik megvizsgálják a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatos panaszokat. Fontos lenne megismerni a Monitoring Bizottság márciusi ülésének jegyzőkönyvét, de az sajnos nem elérhető. A Románia esetében hozott határozat szövegét – úgy tűnik – titokként kezelik. Az ülés utáni sajtónyilatkozatok szerint a Bizottság érdemi döntést nem hozott, az ügyet visszautalta a Kongresszus Bürójának. Ez nehezen értelmezhető, nemcsak a francia példa ismeretében, de azért is, mert Románia ratifikálta a Helyi Autonómia Európai Chartáját, a tervezett közigazgatási reform előkészítése során viszont megsértette azt. A Monitoring Bizottságnak pedig pontosan az a feladata, hogy megvizsgálja: a tagállamok tiszteletben tartják-e a Chartát?
            Dicséretes, hogy a hazai magyar pártok felismerték az európai intézményekben rejlő lehetőséget, és Strasbourgban közösen léptek fel. Pozitívum, hogy a Kongresszus főtitkára - Andreas Kiefer - fogadta a székelyföldi küldöttséget, és támogatásáról biztosította. Erre építeni lehet és kell a továbbiakban. A legfontosabb azonban, hogy a székelyföldi politikusok egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy ez csak az első lépés volt, hazatérésük után azt újabbak fogják követni.
Több mint két hónap eltelte után azonban mintha megtört volna a márciusi lendület. A Kongresszus Bürójának májusi ülésén nem szerepelt napirenden a téma, és nincs jele annak, hogy szándékában állna foglalkozni vele a jövőben. Az önkormányzati határozatok elfogadása is megtorpant, március óta mindössze négy újról van tudomásunk. Hasonlóképpen arról sincs hír, hogy a Strasbourgban szereplő politikusok tettek-e további lépéseket, hogy az Európa Tanács Székelyföld javára fontos intézkedéseket hozzon. Márpedig, ha maguk az érintettek nem kellőképpen aktívak, akkor sok jóra nem lehet számítani.
            Változatlanul meg vagyunk győződve arról, hogy nemzetközi téren fontos eredményeket lehet elérni, ha kellő kitartással és céltudatossággal lépünk fel. A jövő tehát döntő mértékben rajtunk múlik, azon, amit meg tudunk és meg kell tennünk az elkövetkezőkben. A teljesség igénye nélkül:
- Az összes feltüntetett nemzetközi fórumnak el kell küldeni a már elfogadott határozatokat, hiszen sajnos ez sem történt meg minden esetben.
- Minél több új határozatot kell meghozni, hogy azok száma érje el legalább a magyar többségű képviselőtestületek számát.
- Rendszeres tájékoztatást kell küldeni az Európa Tanács testületeinek és tisztségviselőinek arra vonatkozóan, hogy Románia miképpen tartja be vállalt kötelezettségeit.
- Meg kell értetni az Európa Tanács illetékeseivel, hogy Székelyföld érdeke az, hogy a helyzetet békés módon, a jog és a demokrácia eszközeivel oldják meg, ehhez azonban szükség van az ő segítségükre is.
Az események eddigi alakulása bebizonyította, hogy érdemes segítségül hívni az Európa Tanácsot annak érdekében, hogy a közigazgatási átszervezés Székelyföld számára egy sikert, az autonómia-törekvés megvalósulását eredményezze. Ez még hangsúlyosabbá teszi azok felelősségét, akik ebben a folyamatban szerepet játszhatnak. Bízunk benne, hogy ezzel mindannyian tisztában vannak és el is fogják végezni a munka rájuk eső részét.

Marosvásárhely, 2015.VI.16.
                                                                                                                          Izsák Balázs
                                                                                                         a Székely Nemzeti Tanács elnöke

2015. január 22., csütörtök

Gânduri despre Declaraţia româno-maghiară



În anul trecut lumea a comemorat multe evenimente ale anului istoric 1989. Nu a fost amintită însă a 25-a aniversare a Declaraţiei româno-maghiare (Declaraţia de la Budapesta).   
La vremea când puţini au avut curajul să prevestească sfârşitul dictaturii ceauşiste,  şi când relaţiile româno-maghiare s-au înrăutăţit într-o măsură neobişnuită în lumea socialistă, la Budapesta, zece intelectuali maghiari şi şase intelectuali români au semnat o declaraţie comună, enunţând necesitatea concilierii istorice între poporul român şi cel maghiar, arătând şi drumul posibil al acesteia. Ulterior au aderat la declaraţie mai multe personalităţi, atât de partea maghiară cât şi cea de cea română. Versiunea românească a textului este accesibilă şi pe internet, deseori însoţită de comentarii naţionaliste şi tendenţioase, iar versiunea maghiară nici măcar nu este accesibilă. Redăm mai jos numele semnatarilor, în ordine alfabetică, inclusiv ale celor care au aderat ulterior:      
  De pe partea maghiară: Antal G. László, Antall József, Balogh Julia, Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Illyés Mária, Jeszenszky Géza, Keszthelyi Gyula, Kodolányi Gyula, Molnár Gusztáv.
De pe partea română: Dan Alexe, George Barbul, Stelian Bălănescu, Mihnea Berindei, Daniel Boc, Doru Braia, Dina Brătianu-Missirliu, Matei Cazacu, Sofia Cesianu, Ariadna Combes, Antonia Constantinescu, Theodor Cazaban, Neagu Djuvara, Florica Dimitrescu, Paul Goma, Virgil Ierunca, Eugen Ionescu, Marie-France Ionescu, Monica Lovinescu, Alexandru Missirliu, Bujor Nedelcovici, Adrian Niculescu, Alexandru Niculescu, Alain Paruit, Alex. Sincu, Sanda Stolojan, Vlad Stolojan, Vladimir Tismăneanu, Ileana Verzea, Ion Vianu, Ileana Vrancea, Dinu Zamfirescu.
Pe 4 iulie 1989, o delegaţie formată din Ariadna Combes, dr. Ion Vianu şi Dinu Zamfirescu a prezentat documentul la reşedinţa sa de lângă Geneva, fostului rege al României, Mihai I., care şi-a exprimat acordul cu conţinutul acestuia.  
Declaraţia conchide:
„Dialogul început astăzi între noi doreşte să învingă aceste piedici şi să stabilească bazele unor relaţii normale între cele două naţiuni care s-au format in acelaşi spaţiu geografic…
Transilvania a fost şi este un spaţiu de complementaritate şi trebuie să devină un model de pluralism cultural şi religios. Este în folosul popoarelor noastre ca diversitatea culturală, religioasă şi de tradiţii, care a făcut specificul Transilvaniei, să fie prezervată. Dreptul la o reprezentare politică autonomă şi la autonomie culturală a fiecărei naţiuni trebuie garantat.”
Declaraţia se pronunţă în favoarea învăţământului în limba maghiară şi a reînfiinţării universităţii maghiare din Cluj. 
La douăzeci şi cinci de ani de la schimbarea de regim nu se găseşte nimeni care să-şi asume declaraţia de la Budapesta. A remarcat pe bună dreptate Takács Ferenc într-un studiu [1]:
„Este demn de remarcat faptul că o parte a personalităţilor şi organizaţiilor româneşti din emigraţie s-au detaşat de Declaraţie, prevestind evenimentele ulterioare. Autonomia şi reînfiinţarea universităţii maghiare din Cluj sunt inacceptabile din punctul de vedere al politicii tradiţionale româneşti privind Transilvania. Majoritatea covârşitoare a elitei politice şi culturale româneşti consideră şi azi orice formă de autonomie drept separatism. Astfel, se poate înţelege că presa românească de după 1990, în cel mai fericit caz, trece peste acest eveniment, sau, ce e mai rău, etichetează semnatarii maghiari iredenţi şi pe cei români trădători de ţară.”         
Pentru noi, este şi mai interesant că viziunea UDMR în privinţa viitorului maghiarimii din Ardeal după 1989 reprezintă un pas înapoi faţă de cele cuprinse în declaraţia de la Budapesta. În această viziune, maghiarimea din Transilvania apare ca şi una din cele optsprezece minorităţi din România, a căror situaţie va fi soluţionată concomitent şi în egală măsură prin legea minorităţilor naţionale. Această abordare este o revenire evidentă la politica naţională a Partidului Comunist Român, pentru care populaţia României se compunea pe deoparte din naţiunea majoritară, iar pe altă parte din minorităţile naţionale. Situaţia celor din urmă se poate rezolva exclusiv de către Bucureşti. Orice încercare din partea organizaţiilor internaţionale de a face chiar şi recomandări, precum şi din partea Ungariei de a-şi exprima vreo poziţie privind situaţia noastră, a maghiarilor din România, a fost calificată drept amestec în problemele interne.
Aceasta este situaţia şi în ziua de azi.
Minorităţile naţionale de pe cuprinsul întregului teritoriu al României sunt în egală măsură subiecte ale proiectului de lege elaborat de UDMR, nepunându-se problema că Transilvania ar fi un spaţiu de complementaritate culturală, nepunându-se problema garantării drepturilor maghiarilor şi prin urmare, ale secuilor.
Crearea garanţiilor instituţionale ale acestor drepturi ar fi parte a concilierii istorice româno-maghiare, a unui parteneriat strategic de durată între România şi Ungaria.       
Motivele sunt uşor de înţeles. Concilierea istorică între popoarele noastre este în primul rând responsabilitatea guvernelor de la Bucureşti şi Budapesta, a guvernului român şi a celui maghiar. În acest context ar scădea importanţa vreunui partid maghiar sau a oricărei organizaţii de reprezentare maghiară din România şi s-ar deprecia politica aranjamentelor de după culise. 
Dacă considerăm drept model cooperarea dintre Austria şi Italia  în ceea ce priveşte experienţa autonomiei Tirolului de Sud, atunci imediat putem conchide: exemplul bun există deja pentru statutul de autonomie a Ţinutului Secuiesc. Pentru aplicarea lui însă este nevoie de o schimbare de mentalitate şi de schimbarea clasei politice maghiare socializate în Bucureşti.
Iar guvernul de la Budapesta trebuie să îşi asume obligaţiile sale constituţionale, independent de opiniile politicienilor maghiari din Transilvania şi trebuie să acţioneze în conformitate cu tratatul bilateral româno-ungar şi conform intereselor Ungariei şi a naţiunii maghiare.
Iar noi sperăm că şi la Bucureşti se va recunoaşte că este şi în interesul României şi al naţiunii române concilierea istorică dintre cele două popoare, aşa cum au crezut acum douăzeci şi cinci de ani semnatarii români ai declaraţiei de la Budapesta.       


Tîrgu Mureş 2015-01-09                                                                IZSÁK BALÁZS

Declaraţia de la Budapesta in Magyar Hírlap 20 iunie 1989



Declaraţia de la Budapesta
Astăzi, 16 iunie 1989, odată cu celebrarea funeraliilor victimelor represiunii revoluţiei maghiare din 1956, eveniment de o deosebită importanţă pentru popoarele Europei şi, în special, pentru cele care trăiesc încă sub dictaturi comuniste, a avut loc o întâlnire între membrii Forumului Democratic Maghiar şi Români, semnatari ai următoarei
DECLARAŢII
Noi, romani si unguri,
Considerăm că libertatea şi propăşirea celor doua popoare pot fi realizate şi garantate numai într-un cadru politic pluralist de respectare integrala a drepturilor şi libertăţilor fundamentale ale omului. O acţiune comună a forţelor democratice maghiare şi române se impune pentru atingerea acestui scop. Regimurile comuniste şi în special politica dusă de dictatura ceauşistă a creat o situaţie de criză acută care împiedică comunicarea dintre români si maghiari. Dialogul început astăzi între noi doreşte să învingă aceste piedici şi să stabilească bazele unor relaţii normale între cele doua naţiuni care s-au format in acelaşi spaţiu geografic.
Data fiind configuraţia hărţii etnice, soluţionarea conflictelor nu poate veni în nici un caz din revizuirea frontierelor, ci din schimbarea rolului lor in sensul liberei circulaţii a persoanelor, a informaţiei şi a ideilor, în conformitate cu acordurile de la Helsinki. Situam deci îmbunătăţirea relaţiilor româno-maghiare în perspectiva procesului de restructurare democratică general-europeană, care singur va fi in stare să rezolve problemele acumulate de-a lungul istoriei între popoarele continentului într-un mod care să satisfacă interesele legitime ale fiecăruia în parte.
Transilvania a fost si este un spaţiu de complementaritate şi trebuie să devină un model de pluralism cultural şi religios. Este în folosul popoarelor noastre ca diversitatea culturală, religioasă şi de tradiţii care a făcut specificul Transilvaniei să fie prezervată.
Dreptul la o reprezentare politică autonomă şi la autonomie culturală a fiecărei naţiuni trebuie garantat. Realizarea sa implica, printre altele, asigurarea unei şcolarităţi de toate gradele in limba maghiară, inclusiv reînfiinţarea universităţii maghiare din Cluj.
Principiile enunţate mai sus vor sta la baza tuturor acţiunilor comune pe care semnatarii inteleg sa le duca in viitor. Apelam la organizatiile democratice precum si la acele persoane care impartasesc aceste principii sa se alature acestei actiuni.
Budapesta, 16 iunie 1989

Antal G. László           Stelian Bălănescu din partea Cercului Roman din RFG
Balogh Júlia                Mihnea Berinedei vicepreşedinte al Ligii pentru Apărarea 
Bíró Gáspár                Drepturilor Omului în Romania (LDHR),
Csoóri Sándor             Ariadna Combes vicepreşedinte al LDHR
Für Lajos                     Mihai Korne director al revistei “Lupta
Illyés Mária                Ion Vianu reprezentant al Ligii pentru Apărarea Drepturilor Omului în România       Jeszenszky Géza        din Elveţia
Keszthelyi Gyula        Dinu Zamfirescu membru al Biroului LDHR, membru al Partidului Naţional Liberal
Kodolányi Gyula
Molnár Gusztáv


2015. január 9., péntek

Gondolatok a Budapesti nyilatkozatról



Az elmúlt esztendőben a rendszerváltás nagy évének, az 1989-es évnek számos eseményéről emlékezett meg a világ. Nem sokat emlegette azonban senki a Magyar-román nyilatkozat (Budapesti nyilatkozat) huszonötödik évfordulóját.
Abban az időben, amikor nagyon kevesen merték megjósolni a Ceausescu korszak végét, amikor a magyar-román kapcsolatok a szocialista világban szokatlan mértékben megromlottak, akkor Budapesten tíz magyar és hat román értelmiségi közös nyilatkozatot adott ki, megfogalmazva a magyar és a román nép közti történelmi megbékélés szükségességét, és megmutatva annak a lehetséges útját is. A nyilatkozathoz a későbbiekben magyar és román részről többen csatlakoztak. A szöveg román változata könnyen elérhető a világhálón is, többnyire nacionalista, elfogult kommentároktól kísérve, magyarul viszont el sem érhető! A nyilatkozathoz később csatlakozók nevével együtt olvasható alább ábécé sorrendben azok névsora, akik nyilvánosan felvállaltak a dokumentum tartalmát.  
Magyar részről: Antal G. László, Antall József, Balogh Julia, Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Illyés Mária, Jeszenszky Géza, Keszthelyi Gyula, Kodolányi Gyula, Molnár Gusztáv.
Román részről: Dan Alexe, George Barbul, Stelian Bălănescu, Mihnea Berindei, Daniel Boc, Doru Braia, Dina Brătianu-Missirliu, Matei Cazacu, Sofia Cesianu, Ariadna Combes, Antonia Constantinescu, Theodor Cazaban, Neagu Djuvara, Florica Dimitrescu, Paul Goma, Virgil Ierunca, Eugen Ionescu, Marie-France Ionescu, Monica Lovinescu, Alexandru Missirliu, Bujor Nedelcovici, Adrian Niculescu, Alexandru Niculescu, Alain Paruit, Alex. Sincu, Sanda Stolojan, Vlad Stolojan, Vladimir Tismăneanu, Ileana Verzea, Ion Vianu, Ileana Vrancea, Dinu Zamfirescu.
1989. július 4.-én Ariadna Combes, dr. Ion Vianu és Dinu Zamfirescu Genf közeli székhelyén I. Mihálynak, Románia volt királyának is bemutatták a dokumentumot, aki szintén kifejezte egyetértését. 
A rövid közlemény leszögezi:
„A két nemzet között – melyek ugyanabban a földrajzi térségben alakultak ki – most kell leraknunk a normális kapcsolatok alapjait.
Erdélynek, mely az egymást kiegészítő kultúrák földje volt és maradt, a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. Népeink érdekeit szolgálja, hogy a kultúrák, a vallások és hagyományok sokfélesége, mely mindig is erdélyi sajátosság volt, megmaradjon.”
A nyilatkozat kiáll a magyar nyelvű oktatás és a kolozsvári magyar egyetem visszaállítása mellett is.
Huszonöt évvel a rendszerváltás után nem akad felvállalója a Budapesti nyilatkozatnak. Találóan jegyezte meg tanulmányában Takács Ferenc[1]: „Külön megjegyzésre érdemes az a tény, hogy a román emigráns személyiségek és szervezetek egy része elhatárolta magát a Nyilatkozattól, előrevetítve ezzel a későbbi fejleményeket. A kulturális autonómia és a kolozsvári magyar egyetem visszaállítása ugyanis elfogadhatatlan Románia hagyományos Erdély-politikája szempontjából. A román politikai és kulturális elit döntő többsége mindenféle "autonómiát" ma is szeparatizmusként értékel. Így érthető tehát, hogy a román sajtó 1990 után jobbik esetben hallgat erről az eseményről, rosszabbik esetben a budapesti nyilatkozat magyar aláíróit irredentáknak, román aláíróit pedig hazaárulókként bélyegzi meg.”
Számunkra ennél is érdekesebb, hogy 1989 után milyen visszalépésnek számított a Budapesti nyilatkozathoz viszonyítva az RMDSZ jövőképe az erdélyi magyarság viszonylatában. Ennek megfelelően az erdélyi magyarság egyike a tizennyolc romániai kisebbségnek, akiknek helyzetét egyszerre és azonos módon oldja meg a kisebbségi törvény. Ez a felfogás nyilvánvaló visszatérés a Román Kommunista Párt nemzetiségi politikájához, amely szerint Románia lakossága egyrészt a többségi nemzetből, másrészt a nemzeti kisebbségekből tevődik össze. Ez utóbbiak helyzetét – köztük a magyarságét is – kizárólag Bukarest hivatott rendezni. Bármilyen próbálkozás arra, hogy nemzetközi szervezetek akárcsak ajánlásokat tegyenek, vagy éppen Magyarország kifejezze a véleményét a mi helyzetünkkel kapcsolatban, belügyekbe való beavatkozásnak minősült.
Ez ma sincs másként. Az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetnek az egész ország területén élő kisebbségek egyformán alanyai, szó sincs arról, hogy Erdély egymást kiegészítő kultúrák hazája lenne, szó sincs arról, hogy a romániai magyarság, ezen belül a székelység jogainak szavatolása, e jogok intézményi garanciáinak – köztük az autonómiának – a megteremtése elválaszthatatlan része lenne a magyar-román történelmi megbékélésnek, Magyarország és Románia közti hosszú távú stratégiai partnerség megteremtésének.     
 Ennek az oka érthető. Népeink közti történelmi megbékélés elsősorban Budapest és Bukarest, Bukarest és Budapest felelőssége, a magyar és a román kormányé, és ebben az összefüggésben csökkenne egy romániai magyar párt vagy érdekképviselet súlya, leértékelődne a kijáró/elintéző politika.   
Pedig ha Dél-Tirol autonómiájának megteremtéséből az Ausztria és Olaszország közötti példás együttműködést és megállapodást tekintjük mintának, és nem a Székelyföld vonatkozásában alkalmazhatatlan autonómiastatútumot, akkor máris elmondhatjuk, a jó példa adott. Az alkalmazásához azonban szemléletválásra és a Bukarestben szocializálódott magyar politikai osztály cseréjére lesz szükség.
A budapesti kormánynak pedig az erdélyi magyar vezető politikusok véleményétől függetlenül, szuverén módon vállalnia kell alkotmányos kötelezettségét, és a magyar-román államközi szerződéssel összhangban cselekednie Magyarország és a magyar nemzet érdekeinek megfelelően. Reméljük, hogy Bukarest is felismeri, hogy a két nép közötti történelmi megbékélés Románia és a román nemzet érdeke is, úgy ahogyan azt huszonöt évvel ezelőtt a Budapesti nyilatkozat román aláírói gondolták.


Marosvásárhely 2015-01-09                                                          IZSÁK BALÁZS





[1] Takács Ferenc: Románia Erdély-politikája 1989 után, Magyar kisebbség IV évfolyam- 1998. 3-4 (13-14) szám

 





A Magyar-román nyilatkozat 

(Budapesti nyilatkozat)

Ma, 1989. június 16-án, amikor az 1956-os magyar forradalmat követő megtorlás áldozatait gyászolja Magyarország, mely esemény különös jelentőséggel bír, Európa valamennyi népe, de legfőképpen a még kommunista diktatúrákban élők számára, találkozóra került sor a Magyar Demokrata Fórum és a Nyugaton élő demokratikus meggyőződésű román emigráció tagjai között. A találkozó részvevői az alábbi

NYILATKOZAT

Közzétételében állapodtak meg.  

Mi, magyarok és románok,
úgy véljük, hogy népeink szabadsága és előrehaladása csak egy olyan pluralista politikai keretben biztosítható, amely maradéktalanul tiszteletben tartja az alapvető emberi szabadságjogokat. E cél érdekében szükség van a magyar és román demokratikus erők közös fellépésére. A kommunista rendszerek, és mindenekelőtt a Ceausescu-diktatúra politikája akut válsághelyzetet teremtettek, amely megakadályozza a magyarok és románok közötti kommunikációt.  
            A ma elkezdett párbeszéd ezeknek az akadályoknak az elhárítását tekinti legfőbb céljának. A két nemzet között – melyek ugyanabban a földrajzi térségben alakultak ki – most kell leraknunk a normális kapcsolatok alapjait.
            Erdély etnikai térképének sajátos jellegéből adódóan a konfliktusok feloldása semmiképpen sem a határok revíziója, hanem szerepük megváltoztatása hozhatja magával, amennyiben azok Helsinki szellemében lehetővé teszik a személyek, az információk és az eszmék szabad áramlását. Következésképpen a magyar-román kapcsolatok megjavulását mi egy demokratikus irányú általános európai átrendeződéstől várjuk. Egyedül ez lesz képes megoldani a kontinens népei között felhalmozódott problémákat – valamennyi nép jogos érdekeinek szem előtt tartásával.
      Erdélynek, mely az egymást kiegészítő kultúrák földje volt és maradt, a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. Népeink érdekeit szolgálja, hogy a kultúrák, a vallások és hagyományok sokfélesége, mely mindig is erdélyi sajátosság volt, megmaradjon. Biztosítani kell mindegyik nemzet jogát az autonóm politikai képviselethez és a kulturális autonómiához. Ezek megvalósítása megköveteli – többek között – a magyar nyelvű oktatás megszervezését minden fokon, beleértve a kolozsvári magyar egyetem visszaállítását is.
        Az itt kinyilvánított alapelveket irányadónak tekintjük minden eljövendő közös akciónkban.
   Felhívjuk a demokratikus szervezeteket és a fenti alapelvekkel egyetértő személyeket, hogy csatlakozzanak nyilatkozatunkhoz.

Budapest, 1989. június 16. 


Antal G. László              Stelian Balanescu
Balogh Júlia                   az NSZK-beli Román Demokrata Kör részéről
Bíró Gáspár                    Mihnea Berinedei
Csoóri Sándor                 Az Emberi Jogok Romániai Ligájának (EJRL) alelnöke
Für Lajos                        Ariadna Combes
Illyés Mária                    Az EJRL alelnöke
Jeszenszky Géza           Mihai Korne
Keszthelyi Gyula           a Lupta c. folyóirat igazgatója
Kodolányi Gyula            Ion Vianu
Molnár Gusztáv             Az EJRL svájci képviselője
                                        Dinu Zamfirescu
                                        Az EJRL bürójának tagja,
                                        A Nemzeti Liberális Párt tagja


 
A Budapesti nyilatkozat a Magyar Hírlap 1989 június 20 számában







Declaraţia de la Budapesta

Astăzi, 16 iunie 1989, odată cu celebrarea funeraliilor victimelor represiunii revoluţiei maghiare din 1956, eveniment de o deosebită importanţă pentru popoarele Europei şi, în special, pentru cele care trăiesc încă sub dictaturi comuniste, a avut loc o întâlnire între membrii Forumului Democratic Maghiar şi Români, semnatari ai următoarei
DECLARAŢII
Noi, romani si unguri,
Considerăm că libertatea şi propăşirea celor doua popoare pot fi realizate şi garantate numai într-un cadru politic pluralist de respectare integrala a drepturilor şi libertăţilor fundamentale ale omului. O acţiune comună a forţelor democratice maghiare şi române se impune pentru atingerea acestui scop. Regimurile comuniste şi în special politica dusă de dictatura ceauşistă a creat o situaţie de criză acută care împiedică comunicarea dintre români si maghiari. Dialogul început astăzi între noi doreşte să învingă aceste piedici şi să stabilească bazele unor relaţii normale între cele doua naţiuni care s-au format in acelaşi spaţiu geografic.
Data fiind configuraţia hărţii etnice, soluţionarea conflictelor nu poate veni în nici un caz din revizuirea frontierelor, ci din schimbarea rolului lor in sensul liberei circulaţii a persoanelor, a informaţiei şi a ideilor, în conformitate cu acordurile de la Helsinki. Situam deci îmbunătăţirea relaţiilor româno-maghiare în perspectiva procesului de restructurare democratică general-europeană, care singur va fi in stare să rezolve problemele acumulate de-a lungul istoriei între popoarele continentului într-un mod care să satisfacă interesele legitime ale fiecăruia în parte.
Transilvania a fost si este un spaţiu de complementaritate şi trebuie să devină un model de pluralism cultural şi religios. Este în folosul popoarelor noastre ca diversitatea culturală, religioasă şi de tradiţii care a făcut specificul Transilvaniei să fie prezervată.
Dreptul la o reprezentare politică autonomă şi la autonomie culturală a fiecărei naţiuni trebuie garantat. Realizarea sa implica, printre altele, asigurarea unei şcolarităţi de toate gradele in limba maghiară, inclusiv reînfiinţarea universităţii maghiare din Cluj.
Principiile enunţate mai sus vor sta la baza tuturor acţiunilor comune pe care semnatarii inteleg sa le duca in viitor. Apelam la organizatiile democratice precum si la acele persoane care impartasesc aceste principii sa se alature acestei actiuni.

Budapesta, 16 iunie 1989

Antal G. László           Stelian Bălănescu din partea Cercului Roman din RFG
Balogh Júlia                Mihnea Berinedei vicepreşedinte al Ligii pentru Apărarea 
Bíró Gáspár                Drepturilor Omului în Romania (LDHR),
Csoóri Sándor             Ariadna Combes vicepreşedinte al LDHR
Für Lajos                     Mihai Korne director al revistei “Lupta
Illyés Mária                Ion Vianu reprezentant al Ligii pentru Apărarea Drepturilor Omului în România       Jeszenszky Géza        din Elveţia
Keszthelyi Gyula        Dinu Zamfirescu membru al Biroului LDHR, membru al Partidului Naţional Liberal
Kodolányi Gyula
Molnár Gusztáv






Egy embert a gátra!

Búcsú Márton Zoltántól

         Gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Elhunyt Márton Zoltán, a testület alelnöke, a Marosszéki Székely Tanács elnöke, Makfalva polgármestere. A mindig készséges, mosolygó, másokat is derűre, optimizmusra bátorító fiatal politikus, aki 2003-tól, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagjaként kötelezte el magát Székelyföld autonómiája mellett. Aki a hivatalos felszólításra, távolítsa el Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatáról a székely zászlót, azt mondta, hogy ezt soha nem fogja megtenni. Amikor a büntető eljárás veszélyére figyelmeztették a barátai, csak mosolygott: „Vagyonom nincs, tőlem semmit elvenni nem tudnak. Legfeljebb a szabadságomat. De ha eddig elmegy a hatalom, akkor valakinek ezt is vállalnia kell!” Aki Márton Zoltánt ismerte, tudhatta, bár mosolyogva mondja, de amit mond, az halálosan komoly.
       Mindig lehetett számítani rá.
       Hol szervezzük meg a Székely Majálist? Nyilván Makfalván. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
     Melyik polgármesteri hivatalra tűzzék ki Marosszéken elsőként székely zászlót?  Nyilván Makfalván. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
      Honnan induljon szekérkaraván a Székelyek Nagy Menetelésére?  Nyilván Makfalváról. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
       Hol fogadják el elsőként Marosszéken az autonómia mellett kiálló önkormányzati határozatot? Nyilván Makfalván. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
     Marosszéken honnan terjedhet ki újra a székely öntudat, a székely hagyományok újjászületése? Nyilván Makfalváról. Márton Zoltán és csapata vállalja biztosan.
     A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését honnan indíthattuk volna méltóbb módon útjára, mint Makfalváról. Márton Zoltán és csapata vállalta.
     Hirdesse a székely zászlók csúcsán fekete szalag: gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Hirdesse, hogy új katonákat, új védelmezőket keres a székelyek szabadságának üldözött zászlaja. Olyant, aki hittel, harag nélkül, de elszántan vállalja a küzdelmet, szellemi fegyverekkel felvértezve, mint Márton Zoltán.
       Gyászolunk, s keresünk közben valakit. Egy embert a gátra.     

                                                                                                                  Izsák Balázs
                                                                                               a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2015. január 8.                           

2014. december 21., vasárnap

Nem térhet vissza az állami terror!


    Az államelnök-választás második fordulója után felerősödtek és megsokasodtak Székelyföldön Románia kormányának magyar-ellenes lépései. Kiemelt jelentőségűek ezek között a sepsiszentgyörgyi székely-magyar közösség ellen irányuló provokációk, amelyek a székely zászló és - előzmény nélküli módon - a magyar himnusz ellen irányulnak. Figyelembe véve azt, hogy ezzel párhuzamosan és ezzel egy időben teljesen jogsértő módon Románia törvényesen megválasztott elnöke ellen is manipulatív támadás indult, és a hatóságok bírósági meghurcolására készülnek, nyilvánvaló, hogy a vesztes, posztkommunista hatalom vág vissza, ugyanolyan eszközökkel, mint 1990 márciusában. Akkor a bukott hatalom a nemzetiségi feszültségek szításával a marosvásárhelyi nemzetiségi összecsapást is kiprovokálta és megszervezte saját hatalmának visszaállítása érdekében.
     Ennek figyelembe vételével kell vizsgálni Sepsiszentgyörgy polgármesterének, Antal Árpádnak helytálló kijelentését, amely a mostani sepsiszentgyörgyi és az 1990-es marosvásárhelyi helyzetet állítja párhuzamba. Akkor a hatóságok támogatásával felfegyverzett és félrevezetett románok rohanták le az anyanyelvi oktatás megteremtéséért tüntető magyarokat, ma szintén a hatóságok lépnek fel provokatív módon a magyar közösség ellen. 
         A román állam hatóságainak - nevezetesen a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmus Elleni Ügyosztálynak (DIICOT) - ezt követő fenyegető fellépése Antal Árpád polgármester ellen jogsértő és alkotmányellenes, hiszen a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát olyan mértékben sérti, ahogyan azt csak a Ceausescu politikai rendőrsége, a Securitate merte megengedni magának. Egyben arra emlékeztetünk, hogy Románia közelmúltjában kizárólag állami terror létezett, a kommunista diktatúra államterrorja, és az alapvető emberi jogokba gázoló mai hatóság is az állami terror visszatérésével fenyegeti a romániai demokráciát.
      Ezúton is kifejezem szolidaritásomat Sepsiszentgyörgy polgármesterével, a nyilvánosság előtt azonosulok említett véleményével és kérem a DIICOT illetékeseit, hogy amennyiben a jogtalan eljárást nem szüntetik be, úgy ezek figyelembevételével ellenem is indítsanak eljárást, amiért ebben a kérdésben alkotmányos jogommal élve, összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményével a nyilvánosság előtt csatlakoztam Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményéhez és kifejeztem vele vállalt szolidaritásomat.
     Meggyőződésünk, hogy amint 1990-ben a pártállam maradék struktúráinak nem sikerült a kommunista restauráció, úgy az állampolgárok kollektív, tudatos és bátor fellépése ma is meg fogja akadályozni, hogy a romániai demokrácia fölé tudjon kerekedni a hatalmi terror.   
    Elégtétellel nyugtázzuk Kovászna megye prefektusának leváltását, az eddigi személycserék a Székelyföld részeit magukba foglaló megyékben azonban azt jelzik, a személycserén túl szemléletváltásra is szükség van.   

                                                                                                             Izsák Balázs
                                                                                          a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2014. december 19.

Teroarea de stat nu mai poate reveni!



După cel de al doilea tur de scrutin al alegerilor prezidenţiale, în Ţinutul Secuiesc s-au înmulţit acţiunile antimaghiare ale guvernului român. În rândul acestora au însemnătate aparte provocările îndreptate împotriva comunităţii secuieşti din Sfântu-Gheorghe, care vizează steagul secuiesc şi  - în mod fără precedent - imnul ungar. Ţinând cont de faptul, că în paralel cu acestea a fost demarat un atac manipulativ împotriva preşedintelui ales al României, iar autorităţile se pregătesc de hărţuirea lui în fata justiţiei, este evident, că avem de a face cu acţiunile puterii postcomuniste care a pierdut alegerile, şi care face uz de aceleaşi instrumente, ca şi în martie 1990.
Atunci, cei care au pierdut puterea nu au ezitat să facă uz de arma naţionalismului, provocând şi organizând conflictul interetnic din Târgu Mureş, cu scopul de a redobândi puterea.
Afirmaţiile corecte ale domnului Antal Árpád, primarul din Sfântu-Gheorghe, trebuie analizate din acest punct de vedere, şi se poate afirma, că este corectă comparaţia între evenimentele din 1990 din Târgu-Mureş şi cea ce se întâmplă acum la Sfântu-Gheorghe. Atunci maghiarii care demonstrau paşnic pentru învăţământul în limba maternă, au fost atacaţi de români induşi în eroare şi înarmaţi cu sprijinul autorităţilor, iar azi din nou autorităţile sunt cei care provoacă comunitatea maghiară.
Acţiunile de intimidare ale autorităţilor statului român - în speţă a Direcţiei de Investigare a Infracţiunilor de Criminalitate Organizată şi Terorism (DIICOT) - împotriva primarului Antal Árpád sunt nelegale şi anticonstituţionale, de vreme ce încalcă dreptul fundamental al libertăţii de exprimare într-un mod pe care numai Securitatea, poliţia politică a lui Nicolae Ceauşescu îşi permitea. Totodată ţinem să amintim, că în deceniile precedente în România a existat în mod exclusiv teroare de stat, teroarea dictaturii comuniste, iar autorităţile care azi încalcă drepturi fundamentale ameninţă democraţia din România cu revenirea terorii de stat.
Îmi exprim şi pe această cale solidaritatea cu primarul din Sfântu-Gheorghe, mă identific în mod public cu poziţia exprimată de el, şi solicit Direcţiei de Investigare a Infracţiunilor de Criminalitate Organizată şi Terorism, ca în situaţia în care nu încetează cercetările demarate în cazul domniei sale, atunci să demareze cercetări şi împotriva mea în acest caz, pentru că folosindu-mă de drepturile mele constituţionale, în conformitate cu Convenţia Europeană a Drepturilor Omului, în mod public împărtăşesc opinia primarului din Sfântu-Gheorghe, şi îmi exprim solidaritatea cu dânsul.
Sunt convins, că aşa cum rămăşitele structurilor partidului-stat nu au reuşit în 1990 restaurarea dictaturii comuniste, tot aşa acţiunea colectivă, curajoasă şi conştientă a cetăţenilor va împiedica ca teroarea de stat să prevaleze asupra democraţiei din România.
Constat cu satisfacţie demiterea prefectului judeţului Covasna, dar precedentele similare din judeţele care înglobează părţi din Ţinutul Secuiesc ne indică, că dincolo de schimbarea persoanelor este nevoie de o schimbare majoră de mentalitate.

                                                        Izsák Balázs
Preşedintele Consiliului Naţional Secuiesc

Târgu-Mureş/Marosvásárhely, la 19-12-2014

2014. december 14., vasárnap

A valóság, amellyel holnap számolnia kell mindenkinek, bennünk él!



 Tőkés László méltatása a Duna Díj átadásakor[1]

Nincs könnyű a dolga annak, aki a rendszerváltásról, a rendszerváltás hőseiről negyedszázad után mond méltató, értékelő beszédet. Huszonöt év alatt felnőtté váltak, akik akkor születtek, az ő számukra történelem az, amiről most beszélünk. Maguk a rendszerváltók viszont ma is aktív szereplői a közéletnek, s ami negyedszázada történt az ő számukra előzménye és magyarázata mindannak, ami ma történik, tehát része a közéletnek.  
Tőkés László, a romániai rendszerváltás elindítója is aktív részese a mindennapi politikának, és a társadalom, vagy az exponált politikai szereplők hajlamosak arra, hogy a napi eseményeket követve, hol így, hol úgy ítéljék meg történelmi szerepét is. Érdemeinek elismeréseként kitünteti például a román állam, majd a napi politika kicsinyes és elfogult nyomásának engedve a kitüntetés visszavonását kezdeményezi. Itt az ideje, hogy Temesvár esetében, a romániai rendszerváltás esetében is kimondjuk: a múlt nem változik!   
Arra kérem Önöket, vegyenek részt velem együtt egy időutazásban, hogy élesen el tudjuk választani a maradandó történelmi értékeket, a változó politikai konstellációktól és ez utóbbiakból származó ítéletektől. Ezért javasolom, hogy a kelet-európai rendszerváltás századik évfordulójáig ugorjunk előre. Addig, amikor a rendszerváltás idején született gyermekeknek az unokái alkotják a közvéleményt irányító bölcs középnemzedéket. Azt a nemzedéket, amely felállítja majd a rendszerváltók centenáriumi emlékművét valahol Kelet-Európában. Talán Moszkvában, talán Varsóban vagy Gdanskban, talán Temesváron. A gondolat szárnyán, időutazóként érkezem – és kérem, érkezzenek Önök is velem – a jövendő emlékmű elé. Három ember áll egymás mellett, egy talapzaton, épp annyi távolságra egymástól, hogy látható legyen: más-más értékeket jelenítettek meg, más-más belső indíték mozgatta őket. Az egyik közülük Mihail Szergejevics Gorbacsov. A rendszerváltók emlékművén ő a felvilágosult abszolutizmus kései megjelenítője, aki az abszolút hatalom birtokosaként akarta a közjót szolgáló reformokat, az átláthatóságot a cenzúra és a félelembe fagyott hallgatás helyett. A Német Demokratikus Köztársaság negyvenedik évfordulóján elmondott történelmi beszédével pedig kétségtelen, hozzájárult a berlini fal ledöntéséhez is. A második férfialak lengyel. Ő a nemzeti szabadság védelmének hagyományait őrző, önszerveződő közösség választott vezére: Lech Walesa. Az emlékmű tervezése során bizonnyal felmerül majd a magyar 56 megjelenítése is, ám végül győz az alapgondolat, hogy a nyolcvanas évek végén aktív rendszerváltókat állítsák a talapzatra, akiket valamilyen klasszikus európai érték tett rendszerváltóvá, és ez által legyen az emlékmű ezen értékek hirdetője is.  
Amúgy a harmadik szobor úgyis egy magyart ábrázol. Kelet-Európa utolsó diktatúrájának megbuktatóját, ilyen értelemben, a kelet-európai rendszerváltás lezáróját, Tőkés Lászlót. A kis, temesvári református gyülekezet lelkészeként nem rendelkezett hatalommal, nem állt mögötte egy olyan tömegszervezet, mint a lengyel Szolidaritás. Ő maga állt azonban egy olyan szilárd alapon, amelynél erősebbet elképzelni ma sem lehet. Ez az alap a Szentírás, ez az alap Jézus Krisztus evangéliuma, úgy ahogyan azt a magyarságot is megtartó kálvini reformáció juttatta el magyaroknak, székelyeknek. A korabeli Európa magányos hősnek tekintette Tőkés Lászlót, aki egyedül fordult szembe Európa utolsó és egyben legkegyetlenebb diktatúrájával. Bár kétségtelen, hogy Tőkés László rendelkezett egy magányos hős minden erkölcsi, emberi adottságával: bátorsággal, hűséggel és ügyszeretettel, ám mégis azt kell mondanom, akik pusztán magányos hősnek tekintették, azok nyilván nem ismerték a kálvinizmus közösségteremtő és közösségmegtartó erejét, nem énekelték együtt soha egy magyar református gyülekezettel a 90. genfi zsoltárt Szenczi Molnár Albert fordításában: „Tebenned bíztunk eleitől fogva.”
·         
Térjünk vissza a jövőből a jelenbe, és a mai helyzetünkről, közös feladatainkról is beszéljünk, de a vázolt centenáriumi távlat ismeretében immár. Annak tudatában, hogy a régi világ ma még élő, és Tőkés Lászlóra is sarat dobáló ügynökei a jövendő emlékműnek még a gránittalapzatáig sem képesek elérni.
A változást követő években az erdélyi magyarság érdekeinek hiteles megjelenítése volt az első feladat. A jövendő nemzedékek nehezen fogják érteni, hogy a diktatúra összeomlása után ez miért volt nehéz? Miért kellett keményen megküzdeni azért például, hogy az erdélyi magyar otthonokban magyarul szóljon a televízió, szolgálva a magyar műveltséget, a magyar nyelv ápolását, és amely a magyar nemzeti közösség mindennapjairól szóljon a legkisebb faluban is, ott is, ahol már szórványban, tört magyarsággal, vagy kevert nyelven szólnak egymáshoz a még megmaradt magyarok. Attól a pillanattól, hogy 1992-ben a Magyarok III. Világtalálkozóján megfogalmazódik az „égi köldökzsinór”, egy magyar televízió terve, amely összeköti a Kárpát-medence, majd a nagyvilág magyarságát, Tőkés László lelkes ösztönzője ennek, szorgalmazója, és az első adás pillanatától védelmezője a fiatal intézménynek a méltatlan támadásokkal szemben. Karácsony közeledik, természetes, hogy itt és most nemcsak 1989 karácsonyára emlékezünk, hanem 1992. december 24.-ére is, amikor délután tizenhét órakor, egy közvetítő kocsiból a Duna Televízió megkezdte műsorának sugárzását. Hogy ez megtörténhetett, abban elévülhetetlen érdeme volt Tőkés Lászlónak, nem véletlen hát, hogy Csoóri Sándor, majd Sára Sándor után, mától ő is kitüntetettje a Duna díjnak.
 Befejezésként szólnunk kell a közeljövőről is. Vitán felül áll, hogy mindannyian autonómiát akarunk. Az eszközeink: az érvek, a nemzetközi példák mindenki számára biztató gyakorlata, a közösségi akarat felmutatása, illetve a közösség kohéziójának erősítése. Látnunk kell azt is azonban, hogy ameddig mi a székelyek történelmi menetelését szervezzük az autonómia felé, addig Bukarestben egyre élesebben bontakozik ki az a hatalmi szándék, amely a székely székek emlékét végképp eltörölné és Székelyföldet egy román többségű régióba olvasztaná. A mai nap legégetőbb kérdése: meg tudjuk-e ezt állítani? A válasz: igen. Mindössze ahhoz az erkölcsi erőhöz kell visszanyúlnunk, amely a romániai forradalmat huszonöt éve Temesvárról elindította, és kimondani, realistának lenni annyit jelent, hogy képesek vagyunk alakítani a holnap valóságát. Mert a valóság, amellyel holnap számolnia kell mindenkinek, bennünk él.
A rendszerváltók szobrának gránittalapzata megvan már valahol, egy európai sziklába ágyazottan várja a kőfaragókat, akik a már benne rejlő formát láthatóvá teszik. A rendszerváltás centenáriumát mi nem, de a ma élő legifjabb nemzedék megéri. Számukra és utódaik számára a Duna Televízió, biztos vagyok benne, hogy közvetíteni fogja egyenes adásban a centenáriumi szoboravatást. És szeretném, ha ezt a kijelentést Önök elsősorban bizakodásként értékelnék, hogy jó irányba fog haladni a világ, hogy soha a diktatúra s a hidegháború sötétjébe nem süllyed vissza Európa, s szabad emberek szabad világa fölött az alapvető európai értékek őrködnek majd s a rendszerváltók gránitalakjai. 


[1] Elhangzott 2014. december 13.-án Torockón, a Duna Házban, Tőkés László kitüntetése alkalmával


IZSÁK BALÁZS