2013. szeptember 17., kedd

Felhívás a székely fiatalokhoz

          Találtam egy képét a világhálón, és úgy gondoltam, el kell küldenem nektek. Katalónia nemzeti ünnepén készült ez év szeptember 11.-én, amikor a katalán szabadságért tüntetők egy négyszáz kilométer hosszú élőláncot alakítottak ki. 
            Aki rápillant a képen látható fiatalokra, biztosan ki fogja azt is találni, hogy minek örülnek. A páratlan közösségi erőnek, amelynek ők is részesei. Annak, hogy ott, abban a percben tudták, érezték, hogy a jövőjük Katalóniában biztosított. Aki rápillant erre a képre, megérti: ha Isten meg akar tartani, fel akar emelni egy népet, annak fiataljait beoltja a szabadság szeretetével.
Közeledik október 27. amikor rajtunk székelyeken a sor, megmutatni a világnak, nem hátrálunk, s nem mondunk le Székelyföld autonómiájáról.
            Közeledik október 27. amikor látni fogja az egész világ, tudnak-e a székely fiatalok úgy kiáltani, úgy nevetni, úgy lelkesedni, mint katalán kortársaik. Ha igen, akkor október 27.-én, Bereck és Kökös között, mi székelyek történelmet fogunk írni! Veletek és értetek. Ha nem így tennénk, mi értelme volt megtanulni Gábor Áron nevét és tetteit, s Kányádi Sándorral felidézni, miként dörögtek 1849-ben a kökösi hídfőn a székely harangok?    
            Küldök nektek egy kisfilmet is. Terjesszétek a világhálón, biztosan ügyesebbek vagytok ebben, mint én, remélem ez is fog mozgósítani. És ne feledjétek, október 27-én, Bereck és Kökös között akkorákat kell kiáltanotok, hogy meghallják a bukaresti kormánypalotában, de hallják meg kortársaitok a messzi Katalóniában, akik barátaitok és szövetségeseitek lesznek a jövőben.


Marosvásárhely 2013. szeptember 17.                                     

                                                                                                                                    Izsák Balázs

 
video
         

5 megjegyzés:

  1. tisztában vagyok/vagyunk azzal, hogy milyen tartalmú üzeneteknek kell elhangzania az aktuálpolitikai légkörben egy autonómia-tüntetést népszerűsítő felhívásban/videóban stb.; de ha valóban azt szeretnék, hogy értelmes fiatalok - hitük és álláspontjuktól függetlenül - nagyobb számban csatlakozzanak az sznt tágabb mozgalmához/szervezéseihez, akkor elengedhetetlen a (sokszor patetikus) katonai kürtszó zenei aláfestését és zengzetes mondatait kiegészíteni (hanem felcserélni) a korszerű tüntetés eszközeivel, képi világával és üzenetével! kulturális és történelmi érveket ki kell föltétlenül egészíteni gazdasági és szociális érvekkel (mert ezekből is van bőven), ugyanakkor - és ez lenne a profizmus csúcsa - a román anyanyelvűek számára is érthetővé/vonzóvá tenni harcunkat.

    elszánt tisztelettel, egy-két-három..száz..stb székely fiatal (nevében)!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Levente!
    Egyetlen kisfilmmel biztosan nem lehet mindenkit megszólítani. Még kettővel sem, hiszen a Magyar Televízióban eddig is többször ismételt, szintén a felkérésünkre készült video-reklám "képi világa" és stílusa is egészen más. Biztos, hogy még ezzel a kettővel sem fedjük le a székely társadalom egészét. De Önnek, és az Önhöz hasonló értelmes fiataloknak joga és lehetősége konkrét koncepciókat vázolni, filmet készíteni akár, azokat terjeszteni, hiszen egy mozgalom lényege és lehetséges ereje éppen abban áll, hogy akik részeseivé akarnak válni, azok cselekvő módon lépnek fel. Gazdasági, szociális érvekkel is elő kell állni, meg is tettük erőnkhöz mérten eddig is, bár igaz, nem harminc másodperces klipben. Száz szónak is egy a vége: szabad a pálya a "korszerű tüntetés eszközei" számára is. A román anyanyelvűeknek érthetővé tenni, és vonzóvá tenni a harcunkat, no ez nehezebb lesz, de szerintem is meg kell próbálni. Ezen is munkálkodunk, tény kevés sikerrel. Ennek megvannak az okai, most nem mennék bele a részletekbe. Lehet Önnek, vagy annak a pár száz fiatalnak, akiknek a nevében szólt jobban fog menni, mint nekünk. Hát csak rajta!

    VálaszTörlés
  3. Tisztelt Izsák Balázs!

    Köszönöm válaszát és javaslatait is. Bízom abban, hogy idővel hozzájárulhatok/hozzájárulhatunk én/mi is mozgalmunkhoz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Keressen még, kell az utánpótlás, a hozzájárulás, és nem is idővel, hanem most! Személyes elérhetőségem: izsak.balazs@gmail.com

      Törlés
  4. Székely fiatalok - használjátok saját írásotokat! A Székelyek Nagy Meneteléséhez letölthető rovásfeliratokat biztosít a Rovás Infó. A székelység saját írásával is nyomatékosíthatja önrendelkezési igényét!
    http://rovas.info/index.php/hu/koezelet/1767-szekely-meneteles-rovasfeliratok

    VálaszTörlés