A román állam a román etnikum dominanciájára szerveződött

Az autonóm Székelyföld az erdélyi magyarság belső anyaországa lehet

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) célként fogalmazta meg Székelyföld területi autonómiájának kivívását, és ezt a célt alkotmányos eszközökkel, Románia parlamentje elé terjesztett szerves törvény révén kívánja elérni. Izsák Balázs, az SZNT elnöke: Ceausescu az egész megyerendszert azért vezette be, hogy végérvényesen megszüntethesse a Magyar Autonóm Tartományt. A megyehatárokat úgy alakították ki, hogy minél több román nemzetiségű honfitársunk kerüljön velünk egy közigazgatási egységbe, hiszen közülük kerültek ki a vállalat- és intézményvezetők, a milicisták, a szekusok.

Elnök urat Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke korábban felkérte, hogy legyen államelnök-jelöltjük. Miért utasította vissza a Néppárt ajánlatát?

– Nem illik ide a visszautasítás szó. Van ennek egy barátságtalan, vagy egyenesen ellenséges kicsengése, ami semmiképpen nem illik ahhoz a személyes, baráti, fegyvertársi kapcsolathoz, amely az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőihez köt. A felkérést őszintén megtisztelőnek tartva, és azt megköszönve, úgy hárítottam el, hogy egyben kifejeztem a meggyőződésemet, hogy pozitív hozadéka lehet annak, hogy két magyar jelölt is lesz a romániai államelnök-választáson. Abban a boszorkányüldözős hangulatban, amely a megosztás rémével riogat, és erkölcsi megbélyegzéssel próbál minden alternatívakeresést elfojtani, úgy gondolom, hogy levelem nem pusztán a felkérés elhárítása volt, de egyben kiállás is az erdélyi magyar, ezen belül a székely társadalom belső demokráciája, közvetve Szilágyi Zsolt indulása mellett. Az is benne volt ebben a levélben elég világosan, miért hárítottam el a felkérést. Egy hasonlattal tudnám még pontosabban megértetni a helyzetemet. Valamikor régen, a rendi országgyűlésbe a vármegyei követek kötött mandátummal érkeztek. A vármegyék olykor viharos gyűléseken elfogadott határozatait képviselték. A Székely Nemzetgyűlés hasonlóképpen működött. A küldöttek szigorúan a faluközösségeiket képviselve szólaltak fel. A Székely Nemzeti Tanács közképviseleti szervezet, a hajdani székely nemzetgyűlések mintájára működik. Engem a székely falvak és városok küldöttei arra hatalmaztak fel, hogy helyettük, értük és a nevükben a székelység autonómiatörekvését képviseljem. Nem személyes tulajdonom, tehát nem is rendelkezem afölött az erkölcsi tőke fölött, ami ezzel a képviselettel jár, tehát nem is használhatom fel más célra, mint amire a mandátumom szól.

Augusztus 14-én hivatalosan találkozott Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnök-jelöltjével. Ez azt jelenti, hogy az SZNT támogatja Szilágyi urat?

– A Székely Nemzeti Tanács egyetlen célja a székelyek önrendelkezési törekvésének valóra váltása. Semmi mást és senki mást nem áll módjában támogatni. Viszont megtehetjük, és mindannyiszor meg is tesszük, hogy választások alkalmával felkérjük a jelölteket ennek a célnak a támogatására, és egyben felkérjük a választókat, hogy szavazáskor vegyék figyelembe az egyes jelöltek erre irányuló vállalásait és tetteit. Az értékelés pedig a választók joga és felelőssége.

Miről tárgyaltak a Néppárt államelnök-jelöltjével?

– A Székely Nemzeti Tanács és a Néppártot létrehozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös küzdelmének, közös küzdelmünknek van egy szilárd elvi alapja: a háromszintű autonómia modellje, amelynek a területi autonómia, Székelyföld autonómiája a legmagasabb szintje. Ezt több mint húsz évvel ezelőtt fogadta el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség saját programjának részeként. Az akkori belső ellenzéket éppen az indította el az önszerveződés útján, hogy elégtelennek érezte a Szövetség erőfeszítéseit ennek a gyakorlatba ültetésére. Szilágyi Zsolttal áttekintettük a két évtized változásait, és megállapítottuk, hogy a háromszintű autonómiamodell semmit nem veszített korszerűségéből. Vannak kevésbé tájékozott magyar közéleti személyiségek, akik egységes autonómiaelképzelést sürgetnek. Szilágyi Zsolttal egyetértettünk abban, hogy ez megvan, és közös erőfeszítéseket kell tennünk, hogy tudatosítsuk, nem kell a spanyolviaszt újra feltalálni, hanem fel kell vállalni határon innen és túl az erdélyi magyar nemzeti közösség, ezen belül a székelység egységes jövőképét, és fel kell hagyni a fölösleges energiapazarlással, hogy ezt valami pótlékkal helyettesítsük. Tévhit, hogy nincs egységes autonómiakoncepciója az erdélyi magyarságnak. Az államelnöki kampány ennek tudatosítására is alkalmas.

Az RMDSZ is megnevezte a jelöltjét. Nem tartanak attól, hogy ha Kelemen Hunor rossz eredményt ér el, akkor a Néppárt jelöltjét és annak támogatóit pellengérezik ki?

– A romániai magyarságnak 1996 óta van államelnökjelöltje. 1996-ban Frunda György 760 000 szavazatot kapott, 2000-ben hétszázezret. 2004-ben Markó Béla volt a jelölt, ő kapott 533 000 szavazatot, Kelemen Hunornak 2009-ben 372 000 jutott. Ezt a zuhanást önerőből valósította meg az RMDSZ, nem volt ellenjelölt. Én őszintén nem kívánom ennek a trendnek a folytatását, de lehetőséget is látok az államelnök-választásban az autonómiaküzdelem számára. A jelöltek lehetősége hogy a román közvélemény felé közvetítsék a székelyek akaratát, közvetítsék a romániai magyar nemzeti közösség egységes jövőképét, a háromszintű autonómia modelljét. Ha ezt megteszik, akkor nekünk is megadják a lehetőséget arra, hogy minden magyart arra kérjünk: menjen el szavazni, és adja a voksát az egyik magyar jelöltre. Ilyen körülmények között egyetlen erdélyi magyar sem mondhatja majd, hogy nem tetszik a jelölt, hiszen szavazhat a másikra. Bereck és Kökös között a több kilométeres gyaloglást százötvenezer ember tudta vállalni az autonómia érdekében. A szavazóhelységig csak száz-kétszáz métert kell majd megtenni. A mi felfogásunkban ez a választás nem a két jelölt mérkőzése, ezért az eredményt sem olyan szemszögből nézzük, hogy melyik hány szavazatot kap. Az igazi tét az, hogy összesen hány magyar embert tudnak ők ketten megszólítani, illetve még inkább az, hogy milyen hatékonyan tudják a magyar szempontokat eljuttatni a román választókhoz.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a transzilván felfogású román, német és más nemzetiségű polgárok is a Néppárt jelöltjét támogatják?

– Ilyen szempontból szkeptikus vagyok. Nincs túl sok „transzilván” gondolkodású román, a szónak abban az értelmében, ahogy azt mi használjuk. Egy országos választáson az ő számuk nem mérhető. Azok a románok, akiknek van erdélyi tudata, aligha olvasták Kós Károlyt. Ha az ő irodalmi gyökereiket keressük, akkor azt a román nemzettudatot megteremtő erdélyi iskolánál, a modern korban Rebreanunál és Gogánál, Emil Ciorannal kell keresni, de leginkább talán Titus Popovici-nál. Persze a román nemzettudatban az irodalomnak nincs is akkora súlya, mint a magyarban. Annál nagyobb a szerepe az ortodox egyháznak. Röviden: létezik „erdélyi tudat” a románoknál is, de az mélyen nacionalista, azaz magyarellenes, függetlenül attól, hogy az ortodoxiában, vagy Titus Popovici nacionalista ihletésű műveiben gyökerezik. A Néppárt jelöltje tőlük nem kap szavazatot.

Bizonyára naív, aki azt hiszi, hogy Szilágyi úr lesz Románia államfője… De! A kampányt menynyire lehet kihasználni arra, hogy Székelyföld és a Partium autonómia törekvései nagyobb teret kapjanak a sajtóban és a közéletben?

– Az államelnök jelöltekre odafigyel a média, odafigyel a román közvélemény. Most kell kihasználni az alkalmat, és elmondani, hogy az ellenséges propaganda állításaival szemben az autonómia nem jelent szögesdrótkerítést, útlevelet és határőrséget, nem igaz, hogy államot jelent az államon belül. Azt viszont igen, hogy az adott terület, a mi esetünkben Székelyföld minden lakójának a javát szolgálja és az ország csak nyerhet vele.

Ön azt kéri mindkét jelölttől: „fogadják el viták felett álló, közös alapként a Székely Nemzeti Tanács autonómia statútumát, közös jelképként Székelyföld tíz éve ismert és elterjedt zászlaját és címerét, és ezt nyilatkozatban erősítsék meg.” Mit válaszolt a fölvetésére Kelemen és Szilágyi úr?

– Szilágyi Zsolttól kaptam eddig választ, aki elfogadja közös alapként a Székely Nemzeti Tanács autonómia statútumát, és úgy gondolja, hogy egyformán gondolkodunk az önrendelkezés ügyét illetően. Ezen túlmenően minden felvetett kérdésben támogatásáról biztosította a Székely Nemzeti Tanácsot. Kelemen Hunortól még várom a választ. Bízom benne, hogy nem akarja megosztani az autonómiamozgalmat a Székely Nemzeti Tanács céljaitól eltérő, Székelyföldre vonatkozó jövőképpel és előbb-utóbb ő is válaszol.

Kelemen úr szerint nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómia megadását bármelyik ország számára előírja. Nem félő ezért, hogy az RMDSZ ismét csak választási propagandacéljaira kívánja használni az autonómiát?

– Az a tény, hogy huszonhárom év után az RMDSZ Kongresszusa is arról döntött, hogy autonómiatervezetet terjeszt a román parlament elé, mindenképpen egy olyan újdonság, amelyet üdvözölni kell. Persze nem kergetek illúziókat, a szándékot, bármilyen jó legyen, az eredmény alapján kell majd megítélni.

Mennyire lesz nehéz megértetni az Erdélyben élő románokkal, hogy Székelyföld autonómiája az egész ország lakosságának a javát szolgálja?

– Ezt a munkát – a várható azonnali eredménytől eltekintve – el kell végezni. Mondom, amit Babits a Jónás könyvében: Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik / szívben még Jónás szava kicsirázik / mint a jó mag ha termőföldre hullott, / s pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt. Van olyan visszajelzés, amely már eredményként könyvelhető el ilyen szempontból. Gabriel Andreescu után megszólalt mellettünk Valentin Stan, Catalin Avramescu vagy Lucian Mandruta, az ő példájuk visszaigazolja, hogy a román társadalom jeles személyiségei között van már olyan, aki felelősen gondolkozva és empátiával közelíti meg a székelyek ügyét.

Tavaly találkoztam Kolozsvárott olyan magyar ifjakkal, akik magukat nemzeti érzelműnek mondták, magyar állampolgárok is, de megdöbbenésemre, valami megmagyarázhatatlan ellenszenvvel viseltettek a székelyek iránt. Ez általános, vagy marginális jelenség?

– Bukarestben, egyetemi éveim alatt a magyar diákok körében tapasztaltam azt a kulturális különbséget – senki ne gondoljon rangsorolásra – amely érzékelhető módon a székely-magyar és a nem székely észjárást megkülönbözteti. Kezdetben csodálkoztam, ha közép-erdélyi, vagy partiumi barátaim egyik másik mondásomat, vagy csíki barátunk mondását idézték, nevettek rajta, vagy csak összenéztek. Igaz mi sem hagytuk szó nélkül a szatmárias beszédet, sem a pesti divatszavakat, amelyek annyira gyakoriak voltak a Magyar Televízió jóvoltából partiumi barátaink szóhasználatában. Nem akarom én ezt nagyon hosszúra nyújtani, de kétségtelen létezik székely észjárás, amelyre mi székelyek büszkék is vagyunk, és különösen büszkék vagyunk arra, hogy ez az észjárás Tamási Áron és Nyirő József révén szépirodalmi rangot is kapott. Ugyanakkor azt is tudom, hogy minden kulturális különbség nemcsak egy sajátos identitás és ezzel elkülönülés forrása is lehet, de feszültségeké, ellentéteké is. Nem kell azonban túldramatizálni a kérdést. Az Ön által említett példával szemben ellenpélda is felhozható épp elég. Nemcsak barátságok hidalják át sűrűn ezt a kulturális különbséget, de gyakran hoznak feleséget maguknak a székelyek Erdély távolabbi tájairól, vagy köt ki Csíkban vagy Udvarhelyen egy székely leány szép szeméért partiumi, vagy Közép-erdélyi fiatalember. Azaz a székely–magyar ellentét a valóságon messze túlnövelt álprobléma. Én a hangsúlyt arra helyezem inkább, hogy az autonóm Székelyföld az egész erdélyi magyarság belső anyaországa lesz, a székely észjárás pedig a magyar nemzet kulturális kincse, egy igazi hungarikum. Hogy is lehetne székely–magyar ellentétről beszélni, amikor mi székelyek is magyarok vagyunk!

Mit gondol, az erdélyi, székelyföldi magyar civil szervezetek, történelmi egyházak képviselőinek mennyire szükséges hangsúlyozniuk az autonómiamozgalom egységének fontosságát?

–A célt, amelyet több mint tíz éve kitűztünk, Székelyföld területi autonómiáját nem sikerült a mai napig megvalósítani. De teremtettünk egy egységes autonómiamozgalmat, amely pártok fölötti, abban az értelemben, hogy pártállástól függetlenül áll a soraiba az egyszerű székely ember, és a fontos közéleti szereplő. Ennek a mozgalomnak egy jelképe van, az aranysávos székely zászló, és a holdas, csillagos címer, amelyet – azóta, hogy erről így döntött 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés – Székelyföld zászlajának és címerének is tekintünk. Az autonómia kivívásának előfeltétele, hogy ennek a mozgalomnak az egységét megőrizzük, sőt erősítsük is a jövőben. Ebben óriási segítséget nyújthatnak a magyar történelmi egyházak és a civil szervezetek. Jelzésértékű, hogy a Székelyek Nagy Menetelése ökumenikus istentisztelettel kezdődött mind a tizennégy helyszínen. Jelzésértékű, ahogyan a civil kezdeményezésekre megmozdul a székely társadalom az autonómia érdekében. Épp a napokban járta be lóháton Székelyföld határait sok-sok lelkes székely lovas a Lutz Levente vezette csíkcsicsói Csodaszarvas Egyesület kezdeményezésére, épp a napokban zajlott a székely labdarugó válogatott első hazai mérkőzése.

Az SZNT területi autonómiát szeretne. Székelyföld határai megegyeznének Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival?

– Nem. Maros, Hargita és Kovászna megyék a Ceausescu-diktatúra termékei. Ceausescu az egész megyerendszert azért vezette be, hogy végérvényesen megszüntethesse a Magyar Autonóm Tartományt. A megyehatárokat úgy alakították ki, hogy minél több román nemzetiségű honfitársunk kerüljön velünk egy közigazgatási egységbe, hiszen közülük kerültek ki a vállalat- és intézményvezetők, a milicisták, a szekusok. És persze ezenfelül „javították” is a nemzetiségi arányokat. A Maros megyéhez tartozó részén a Mezőségnek háromszázezer román él, az általuk lakott falvak soha nem tartoztak Székelyföldhöz. A Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútumában megjelölt Székelyföld a történelmi Székelyföldet tartalmazza, és a vele szomszédos, magyar többségű településeket. Itt a magyarság részaránya 75%, míg a három megye együttesében ez az arány alig lépi túl az 50%-ot. A megyerendszert ránk kényszerítette a diktatúra. Mi ezt szabad akaratunkból soha el nem fogadtuk. Bármilyen lépés, amely úgy értelmezhető, hogy mi, ha utólag is, de elfogadjuk, amit eleinkre kényszerített a Ceausescu-diktatúra, kimeríti az árulás fogalmát.

S ha már a területi autonómiáról van szó; a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója George Maior úgy nyilatkozott: „az általa vezetett intézmény feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén.” Ebből arra következtethetünk, hogy az SRI megfigyelteti azokat, akik területi autonómiát szeretnének, esetleg le is hallgatja a telefonbeszélgetéseiket?

– Még mindig elmondhatom, hogy hatvankét esztendőm nagyobb részét, 37 évet a diktatúrában éltem. A hírhedt Securitate, a román politikai rendőrség 21 éves koromban helyezett megfigyelés alá. A nevemre kiállított megfigyelési iratcsomómnak a CNSAS irattárába átkerült részében az utolsó bejegyzést 1990 áprilisában eszközölték, négy hónnappal a román forradalom és a Securitate állítólagos feloszlatása után. Semmi okom feltételezni, hogy 1974-ben elrendelt megfigyelésemet bármikor szüneteltették volna. George Maior csak megerősítette ezt.

Egyáltalán a Maior úr által vezetett szolgálatnak van olyan törvényi jogköre, hogy döntsön az ország közigazgatási rendjéről?

– A Maior úr által vezetett szolgálatnak nincsen ilyen hatásköre, de szerintem lehetősége sincs. A politikai rendőrségek mindig szerették azt hinni magukról, hogy komoly befolyásuk van a történelmi folyamatokra. A román Securitate emberei is úgy vélték, hogy képesek megvédeni Románia szocialista berendezkedését, vagy a Ceausescu házaspárt. A XVIII. század végén pedig a bécsi titkosrendőrség vélhette azt, hogy a forradalmi Franciaországban kiadott nyomtatványok tiltásával, üldözésével a felvilágosodás eszméi megállíthatók a birodalom határán. Szívesen ismétlem meg: a politikai rendőrségek minden időkben az emberi butaság csúcsintézményei voltak. Ez engem nem zavar, nem tartozom közéjük. Őket sem zavarja, elvégre a butaság nem fáj.

Most már kérem, hogy ezek után csak egy kérdésre válaszoljon – s nem provokatív a felvetésem –: demokratikus országnak tartja Romániát?

–Összehasonlítva a mai napot az 1989 előtti idővel, elmondhatom: szabadon élek. Az emberek romániai szabadságát azonban nem az biztosítja, hogy felépültek az emberi jogok és szabadságok intézményi garanciái, hanem az, hogy összeomlott a rabtartó rendszer. Nem a börtönajtó nyílt meg 1989-ben, hanem a földindulásban leomlott börtönfalak helyén léphettünk a szabadba. Ám a demokrácia több ennél. Értékek és érdekek pluralizmusának intézményi kerete és az állampolgárok közötti teljes és tényleges jogegyenlőség törvényi és intézményi garanciája. Ezzel szemben a román állam a többségi román kultúra és nyelv hegemóniájának megtartására és a román etnikum dominanciájára szerveződött. Ez viszont szöges ellentétben áll az Egyesült Nemzetek Szervezete által megfogalmazott célokkal és eszmékkel. Nem, Románia nem demokratikus ország. Még nem.

(Megjelent a Magyar Fórum 2014. évi 35. számában)