Az iratcsomó időrendben utolsó lapja legfelül van. Logikus, hiszen így nem kellett minden újabb lap, minden újabb bejegyzés kedvéért az egész lefűzött aktahalmazt kibontani. Ám a sz
ámozás mégis fordított, tehát a legfelső lap viseli az egyes számot. Következésképp ez a számozás csakis az iratcsomó végleges lezárása után kerülhetett rá, amikor egyértelmű volt, hogy a legfelső és egyben legutolsó lap viseli az egyest. Az én iratcsomómban ez a felső-utolsó oldal egy jelentés 1977. szeptember 30.-áról. Érdekes módon ezt megelőzi egy egész sor papiros 1977 utáni időponttal. A magyarázatot egy, erre az utolsó oldalra kézzel írt bejegyzés adja meg, amelyet a cím fölé írtak: „1990. április 11.-én Budapestre utazott felesége unokatestvéréhez N.J.-hez, a V.P. utcába, Magyarországra.” (Az eredeti iratban a név is, az utca is teljes névvel szerepel, a törlés a fénymásolatban tőlem származik.) A fiatal nemzedéknek mesélem: 1989-ben a securitate megszűnt. Irattárát és minden jel szerint személyi állományát az 1990 márciusában megalakított Román Hírszerző Szolgálat, a SRI vette át, és – amint ez a megfigyelésem folytonosságából is kiderül – ott folytatta a „munkát”, ahol 1989-ben a securitate abbahagyta. Az iratot aláíró Ignat Alexandru őrnagy, (azaz Ignát Sándor, mivel magyar ember volt) a marosvásárhelyi Electromures vállalat szekusa, annak a referátumnak a címe fölé írta be ezt a megjegyzést, amelyet eredetileg 1977-ben szerkesztett, amikor a katonai szolgálatból leszerelve a munkahelyemre visszatértem.
Az 1977-es referátum tartalmával később foglalkozom, egyelőre csak az 1990-es bejegyzés érdekel. A törvényes rendelkezések értelmében csakis azokba az iratcsomókba lehet betekinteni, amelyeket a kommunista diktatúra elnyomó szervei állítottak össze, de semmiképpen sem a rendszerváltás után létrehozott Román Hírszerző Szolgálat, vagy más, ma is törvényesen működő hatóság.
Az illetékes, akinek arra kellett volna ügyelnie hát, hogy ne kerüljön a kezembe az 1990-es bejegyzés, amely már nem a Securitate, hanem a Román Hírszerző Szolgálat emberétől származott, nyilván csak a gépelt keltezésre figyelt, és így csúszott vissza a SRI nevemre összeállított megfigyelési iratcsomójának első lapja a régi szekus dossziéba, és került – tévedésből - a CNSAS irattárába.
Lám a securitatét váltó SRI a rendszerváltás után változatlan érdeklődéssel követi útjaimat, kapcsolataimat, tevékenységemet. A diktatúra bukását túlélte a hivatalos, hatósági butaság, amely állambiztonsági kockázatot látott a gondolkodásomban, s változatlanul helyteleníti nézeteimet, és figyelmetlenségből erről egy árulkodó bizonyítékot is a kezembe ad.
3. Szökni készülő magyar nacionalista, irredenta és zsidó
Az 1977. szeptember 30.-án elkészített referátum a személyi adataimat tartalmazza, és javaslatot, hogy általános megfigyelés alá helyezzenek. Ez egy kicsit furcsa, mivel ennek elrendelése már 1974-ben megtörtént, és figyeltek is rendesen, amint az iratcsomóból is kiderül.
Ennél érdekesebb a javaslat indoklása. Az okok között nacionalista-irredenta megnyilvánulásaimat helyezik első helyre. Nem kell különösebb magyarázat, hogy az ő szóhasználatukban a nacionalizmus mást jelentett, mint az enyémben. Apám nyomdokain haladva szívesen ismételtem Illyés Gyula tanítását: „Nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért.” Ebben a megközelítésben nacionalista az egész rendszerváltás előtti Románia volt, hivatalos ideológiájával, és teljes állami apparátusával, a Ceausescu által meghirdetett homogén nemzeteszménnyel, és az ebből fakadó egységes nemzetállam fogalmával. Egy totalitárius, nacionalista állam, ahol naponta megsértették az alapvető emberi jogokat, és amelyet ma is elrettentő példaként emlegetnek a nagyvilágban, egy sorban Duvalier Haitijével, vagy Idi Amin Ugandájával. Lehet, hogy a 89 után felnőtt nemzedék nehezen érti meg, hogyan találhatta meg a helyét egy magyar ember egy ilyen elnyomó gépezeten belül? Milyen lelkületű lehetett egy Ignát Sándor őrnagy, vagy a bukaresti megfigyelésemet végző Szilágyi Sándor kapitány? Amikor a rendszerváltás után tizennégy évvel megalakul a Székely Nemzeti Tanács, és törvénytervezetet terjeszt Románia parlamentje elé Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, akkor egy RMDSZ-es országgyűlési képviselő, a szintén magyar nevet viselő Székely Ervin Hitlerhez hasonlít bennünket, mondván: ilyent még Hitler sem mert volna papírra vetni. El kell mondanom, hogy az egész szekus iratcsomóban nem találtam ennél gyűlölködőbb denunciálást, a magyarellenességben buzgóbb megfelelési igyekezetet. Bizonyságul, hogy nemcsak a hajdani vallató és megfigyelő fogdmegek élnek közöttünk, de az a gondolkodásmód is, amely egyeseket "méltóvá" tett arra, hogy a román politikai rendőrség szolgálatában magyarok ellen magyarként fellépjenek.
A megfigyelésem másik oka, hogy az egyetem elvégzése után szökni akarok nyugatra, egy mese. Alapja egy lakásunkban lehallgatott beszélgetés, amelynek során Budapesten élő unokatestvérem megpróbált rábeszélni, hogy telepedjek át Magyarországra, én pedig elmagyaráztam, hogy miért nem tehetem. A lehallgatást rögzítő jegyzőkönyv szerint azt is mondtam, hogy szívesebben mennék Amerikába, ott is sok magyar él. Nem tartom kizártnak, hogy mondtam ilyet. Az értelme nyilván az volt, hogy az ember, ha már megy, ne kerüljön cseberből vederbe, egyik szocialista országból a másikba. Tény az, hogy szent elhatározásom volt, hogy Marosvásárhelyre, azaz haza kerüljek az egyetem elvégzése után, és még a gondolattól is borzadtam, ho
gy valaha is átutazó turistaként érkezzem abba a városba, ahol felnőttem, és amelyhez emlékeim kötöttek. Ettől függetlenül az ország illegális elhagyásának szándéka nem sokkal a megfigyelésem elrendelése után jelenik meg egy átiratban, (48. oldal) amelyet a Bukaresti Securitate főnöke, Stan Nicolae vezérőrnagy küldött a Securitate Informatikai és Dokumentációs Központjának (Centrul de Informatica si Documentare a Ministerului de Interne, rövidítve CID). Ezt követően az állítást változatlanul másolják át több iratba is, amelyet velem kapcsolatban gyártanak.
Befejezésül egy furcsaságot kell említenem. A nemzetiség rovatba Ignat Alexandru őrnagy, - Isten tudja milyen megfontolásból - azt írta, hogy zsidó vagyok. Szerintem pontosan tudta, hogy ez nem igaz, hiszen apámat is megfigyelték, és soha másnak nem vallottuk magunkat, mint magyarnak. Ez állt az útlevelünkben és minden iratunkban, ahol volt ilyen rovat, de a felmenőim között sem találhatott az őrnagy úr egyetlen zsidót sem. Református székelyek voltak az őseim, dédapám, akit szintén Izsák Balázsnak hívtak, a családi emlékezet és a Református Egyház anyakönyve szerint Egerpatakon született, ahol ma is élnek Izsákok. Akár el is tekinthettem volna ennek a kis tévedésnek a kommentárjától, mondván: az embert nem a származása minősíti, hanem a cselekedetei, a jelleme. És ez alól én sem vagyok kivétel. Megítélnek majd, elismerve talán a jót, amit életemben tettem, s elmarasztalnak az utánam jövők a tévedéseimért, vagy mulasztásaimért. Mégis érdemesnek tartottam szólni erről az „elírásról”, mert szándékosság van benne. A vasgárda mentalitását őrző, és annak szellemében működő securitate szitokszóként használta a zsidót, és mit is rakhatott volna rá az „irredenta, nacionalista" erdélyi magyarra, mint azt, hogy mindezek tetejébe még zsidó is! De terjesztették is ezt a valótlanságot a maguk sajátos eszközeivel a securitate munkatársai, kollaboránsai, hogy épp az általuk gerjesztett antiszemitizmus légkörében fokozzák a bizalmatlanságot irántam, amint a mai román szélsőjobb kommentátorai sem mulasztják el személyemmel kapcsolatban a zsidózást, ha a Székely Nemzeti Tanácsra vonatkozó sajtóhíreket kommentálják
ámozás mégis fordított, tehát a legfelső lap viseli az egyes számot. Következésképp ez a számozás csakis az iratcsomó végleges lezárása után kerülhetett rá, amikor egyértelmű volt, hogy a legfelső és egyben legutolsó lap viseli az egyest. Az én iratcsomómban ez a felső-utolsó oldal egy jelentés 1977. szeptember 30.-áról. Érdekes módon ezt megelőzi egy egész sor papiros 1977 utáni időponttal. A magyarázatot egy, erre az utolsó oldalra kézzel írt bejegyzés adja meg, amelyet a cím fölé írtak: „1990. április 11.-én Budapestre utazott felesége unokatestvéréhez N.J.-hez, a V.P. utcába, Magyarországra.” (Az eredeti iratban a név is, az utca is teljes névvel szerepel, a törlés a fénymásolatban tőlem származik.) A fiatal nemzedéknek mesélem: 1989-ben a securitate megszűnt. Irattárát és minden jel szerint személyi állományát az 1990 márciusában megalakított Román Hírszerző Szolgálat, a SRI vette át, és – amint ez a megfigyelésem folytonosságából is kiderül – ott folytatta a „munkát”, ahol 1989-ben a securitate abbahagyta. Az iratot aláíró Ignat Alexandru őrnagy, (azaz Ignát Sándor, mivel magyar ember volt) a marosvásárhelyi Electromures vállalat szekusa, annak a referátumnak a címe fölé írta be ezt a megjegyzést, amelyet eredetileg 1977-ben szerkesztett, amikor a katonai szolgálatból leszerelve a munkahelyemre visszatértem.Az 1977-es referátum tartalmával később foglalkozom, egyelőre csak az 1990-es bejegyzés érdekel. A törvényes rendelkezések értelmében csakis azokba az iratcsomókba lehet betekinteni, amelyeket a kommunista diktatúra elnyomó szervei állítottak össze, de semmiképpen sem a rendszerváltás után létrehozott Román Hírszerző Szolgálat, vagy más, ma is törvényesen működő hatóság.
Az illetékes, akinek arra kellett volna ügyelnie hát, hogy ne kerüljön a kezembe az 1990-es bejegyzés, amely már nem a Securitate, hanem a Román Hírszerző Szolgálat emberétől származott, nyilván csak a gépelt keltezésre figyelt, és így csúszott vissza a SRI nevemre összeállított megfigyelési iratcsomójának első lapja a régi szekus dossziéba, és került – tévedésből - a CNSAS irattárába.
Lám a securitatét váltó SRI a rendszerváltás után változatlan érdeklődéssel követi útjaimat, kapcsolataimat, tevékenységemet. A diktatúra bukását túlélte a hivatalos, hatósági butaság, amely állambiztonsági kockázatot látott a gondolkodásomban, s változatlanul helyteleníti nézeteimet, és figyelmetlenségből erről egy árulkodó bizonyítékot is a kezembe ad.
3. Szökni készülő magyar nacionalista, irredenta és zsidó
Az 1977. szeptember 30.-án elkészített referátum a személyi adataimat tartalmazza, és javaslatot, hogy általános megfigyelés alá helyezzenek. Ez egy kicsit furcsa, mivel ennek elrendelése már 1974-ben megtörtént, és figyeltek is rendesen, amint az iratcsomóból is kiderül.
Ennél érdekesebb a javaslat indoklása. Az okok között nacionalista-irredenta megnyilvánulásaimat helyezik első helyre. Nem kell különösebb magyarázat, hogy az ő szóhasználatukban a nacionalizmus mást jelentett, mint az enyémben. Apám nyomdokain haladva szívesen ismételtem Illyés Gyula tanítását: „Nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért.” Ebben a megközelítésben nacionalista az egész rendszerváltás előtti Románia volt, hivatalos ideológiájával, és teljes állami apparátusával, a Ceausescu által meghirdetett homogén nemzeteszménnyel, és az ebből fakadó egységes nemzetállam fogalmával. Egy totalitárius, nacionalista állam, ahol naponta megsértették az alapvető emberi jogokat, és amelyet ma is elrettentő példaként emlegetnek a nagyvilágban, egy sorban Duvalier Haitijével, vagy Idi Amin Ugandájával. Lehet, hogy a 89 után felnőtt nemzedék nehezen érti meg, hogyan találhatta meg a helyét egy magyar ember egy ilyen elnyomó gépezeten belül? Milyen lelkületű lehetett egy Ignát Sándor őrnagy, vagy a bukaresti megfigyelésemet végző Szilágyi Sándor kapitány? Amikor a rendszerváltás után tizennégy évvel megalakul a Székely Nemzeti Tanács, és törvénytervezetet terjeszt Románia parlamentje elé Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, akkor egy RMDSZ-es országgyűlési képviselő, a szintén magyar nevet viselő Székely Ervin Hitlerhez hasonlít bennünket, mondván: ilyent még Hitler sem mert volna papírra vetni. El kell mondanom, hogy az egész szekus iratcsomóban nem találtam ennél gyűlölködőbb denunciálást, a magyarellenességben buzgóbb megfelelési igyekezetet. Bizonyságul, hogy nemcsak a hajdani vallató és megfigyelő fogdmegek élnek közöttünk, de az a gondolkodásmód is, amely egyeseket "méltóvá" tett arra, hogy a román politikai rendőrség szolgálatában magyarok ellen magyarként fellépjenek.
A megfigyelésem másik oka, hogy az egyetem elvégzése után szökni akarok nyugatra, egy mese. Alapja egy lakásunkban lehallgatott beszélgetés, amelynek során Budapesten élő unokatestvérem megpróbált rábeszélni, hogy telepedjek át Magyarországra, én pedig elmagyaráztam, hogy miért nem tehetem. A lehallgatást rögzítő jegyzőkönyv szerint azt is mondtam, hogy szívesebben mennék Amerikába, ott is sok magyar él. Nem tartom kizártnak, hogy mondtam ilyet. Az értelme nyilván az volt, hogy az ember, ha már megy, ne kerüljön cseberből vederbe, egyik szocialista országból a másikba. Tény az, hogy szent elhatározásom volt, hogy Marosvásárhelyre, azaz haza kerüljek az egyetem elvégzése után, és még a gondolattól is borzadtam, ho
gy valaha is átutazó turistaként érkezzem abba a városba, ahol felnőttem, és amelyhez emlékeim kötöttek. Ettől függetlenül az ország illegális elhagyásának szándéka nem sokkal a megfigyelésem elrendelése után jelenik meg egy átiratban, (48. oldal) amelyet a Bukaresti Securitate főnöke, Stan Nicolae vezérőrnagy küldött a Securitate Informatikai és Dokumentációs Központjának (Centrul de Informatica si Documentare a Ministerului de Interne, rövidítve CID). Ezt követően az állítást változatlanul másolják át több iratba is, amelyet velem kapcsolatban gyártanak.Befejezésül egy furcsaságot kell említenem. A nemzetiség rovatba Ignat Alexandru őrnagy, - Isten tudja milyen megfontolásból - azt írta, hogy zsidó vagyok. Szerintem pontosan tudta, hogy ez nem igaz, hiszen apámat is megfigyelték, és soha másnak nem vallottuk magunkat, mint magyarnak. Ez állt az útlevelünkben és minden iratunkban, ahol volt ilyen rovat, de a felmenőim között sem találhatott az őrnagy úr egyetlen zsidót sem. Református székelyek voltak az őseim, dédapám, akit szintén Izsák Balázsnak hívtak, a családi emlékezet és a Református Egyház anyakönyve szerint Egerpatakon született, ahol ma is élnek Izsákok. Akár el is tekinthettem volna ennek a kis tévedésnek a kommentárjától, mondván: az embert nem a származása minősíti, hanem a cselekedetei, a jelleme. És ez alól én sem vagyok kivétel. Megítélnek majd, elismerve talán a jót, amit életemben tettem, s elmarasztalnak az utánam jövők a tévedéseimért, vagy mulasztásaimért. Mégis érdemesnek tartottam szólni erről az „elírásról”, mert szándékosság van benne. A vasgárda mentalitását őrző, és annak szellemében működő securitate szitokszóként használta a zsidót, és mit is rakhatott volna rá az „irredenta, nacionalista" erdélyi magyarra, mint azt, hogy mindezek tetejébe még zsidó is! De terjesztették is ezt a valótlanságot a maguk sajátos eszközeivel a securitate munkatársai, kollaboránsai, hogy épp az általuk gerjesztett antiszemitizmus légkörében fokozzák a bizalmatlanságot irántam, amint a mai román szélsőjobb kommentátorai sem mulasztják el személyemmel kapcsolatban a zsidózást, ha a Székely Nemzeti Tanácsra vonatkozó sajtóhíreket kommentálják
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése