15. Komplex intézkedési terv
1988. február
23-án Ghile Gavrila főhadnagy „komplex intézkedési tervet” készített a
megfigyelésemre. Ezen a napon a fiam, első gyerekünk éppen öt napos volt, és én
állandó sürgésben készültem a pillanatra, amikor hazavihetem a szülészetről. Korábbi
bejegyzésben utaltam már rá, hogy 1987-ben mégis kisütött a nap, ám a
magyarázattal adós maradtam. A fiam születése és az azt megelőző boldog
várakozás volt az, ami a diktatúra mindennapi szorítását enyhítette. Emlékszem
1988 januárjának egy estéjére, amikor szokásos esti sétánkon apámmal és Oláh
Tiborral találkoztunk a főtéren. Tibor bácsi mondta ekkor Johannának:
1988. augusztus: az állambiztonsági kockázat hat hónapos |
Nekem pedig eszembe sem
jutott a Securitate, nem érdekelt a megfigyelés, nem érdekeltek a
köröttem lábatlankodó informátorok, és semmi a világon a családomon kívül. A
CNSAS bukaresti olvasótermében szembesültem először a ténnyel, hogy a
megfigyelőim ebben az időszakban is szorgosan munkálkodtak. Az intézkedési terv
feladatait szeptember elsejéig kellett végrehajtani. Hat hónapossá cseperedett ez alatt a fiam. A lakásomon lefolytatott nyomozás, a titkos megfigyelés során,
amint azt az intézkedési terv elrendeli, többször is láthattak, észlelhettek úgy,
amint a mellékelt képen látható vagyok: a fiammal a karomon. A kép hiánypótló lehet
a román nemzetbiztonság számára. Akkori „kapcsolataimról, és azok természetéről”,
valamint mindennapi elfoglaltságaimról, ha megkésve is, de majdnem mindent
elárul. („Komplex nyomozást kell lefolytatni a lakásán, hogy mindennapi
elfoglaltságát, életmódját, az általa látogatott társaságokat, valamint a
kapcsolatait és ezek természetét megismerjük.”)
Az intézkedési terv magyar fordításban |
Annak, hogy Ghile
hadnagy fogalmazását egészében lefordítottam magyarra több oka is van. Más-más
okokból ugyan, de szinte minden részlete fontos.
Itt van például a
záró mondat: „Az operatív helyzet alakulásától függően a jelen tervet újabb
intézkedésekkel bővíthetjük.”
Az Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltárának Internetes folyóiratában, a Betekintőben, Papp
István Markó Béla könyvét (Egy irredenta hétköznapjai, Pallas-Akadémia
Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) ismertetve veti papírra:
„Ugyanakkor a
lehallgatási jegyzőkönyvek olvasójának nem lehet kétsége afelől, hogy az
1987-es terv csupán az első szintet jelentette Markó Béla
megrendszabályozásában, hiszen a szöveg így zárul: »Az operatív helyzet
alakulásától függően a jelen tervet újabb intézkedésekkel bővíthetjük»”
Egyértelmű, hogy a
záró mondat kötelező befejezése volt minden intézkedési tervnek, mint ilyen
teljesen alkalmatlan arra, hogy a nimbuszteremtő igyekezet nyersanyaga legyen.
Az intézkedési
terv több részlete is arra világít rá, hogy az iratcsomót megcsonkították,
illetve utal egy olyan megfigyelési iratcsomóra, amelyet „AZ ENERGETIKUS”
fedőnév alatt állítottak össze a nevemre, és amelyet nem kaptam kézhez.
Nem valószínű,
hogy a határidő leteltével, 1988. szeptember 1. után, Ghile hadnagy ne jelentett
volna ismét a feladatok teljesítéséről. Érthetetlen és indokolatlan, hogy ez az
utolsó önálló dokumentum az iratcsomóban, amelyet 1991. május 28-án zártak le,
és amelyről 1991. január 7-én mikrofilmmásolat készült, hiszen az egész „komplex intézkedési terv” éppen a megfigyelés fokozásáról szól. Furcsa az is,
hogy hiányzik az iratról Moldovan Vasile alezredesnek, a II. Ügyosztály
főnökének a jóváhagyó aláírása.
Ghile Gavrila, aki
1986 júliusában hadnagyként kommentálja „Constantin” fedőnevű besúgó kollégám
jelentését, a mellékelt intézkedési tervet már főhadnagyként írja alá. A nevét
hiába keresem a CNSAS honlapján, úgy tűnik, eddig senki nem kérte az
azonosítását, én pedig a megfigyelőim és besúgóim leleplezésére vonatkozó,
2010 márciusában benyújtott kérésemre még nem kaptam választ. Lesz-e válasz egyáltalán?
Elgondolkodtató apróságra figyeltem fel. Bukaresti megfigyelőmnek, Bota Emilnek
a nevét is hiába keresem a CNSAS által nyilvánosságra hozott névsorban, ilyen
nevű tiszt nincs. Megtalálom viszont a Tőkés László által nyilvánosságra hozott
szekus névsorban. Ennek megfelelően 1988-ban a Maros megyei Securitatén volt
egy Bota Emil nevű kapitány. Markó Béla megfigyelési iratcsomójában, egy
1989-es jelentést Bota Emil őrnagy ír alá. A CNSAS nyilvántartásában azonban
„egyikük” sem szerepel. Az idézőjellel nyilván arra akartam utalni, hogy a
három szerintem egy és ugyanaz. Ami érthetetlen: miért nem lehet a román
politikai rendőrség teljes állományának névsorát, adatait nyilvánosságra hozni
húsz évvel a rendszerváltás után? Hogyan lehetséges az, hogy van olyan név,
mint a Bota Emilé például, amely már három különböző, a CNSAS által
tanulmányozásra évekkel korábban kiadott iratcsomóban szerepel, az intézmény
számára mégis láthatatlan? A neve bukkan fel itt, ott, de se arca, se
személyleírása, se életrajza nincs. Mint egy árnyéknak. Lehet, hogy
találkozom vele néha az utcán. Ő tudja, hogy én ki vagyok, az én tekintettem
pedig átsiklik rajta. Ki látja meg közülünk az árnyékok árnyait?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése