Áprilisi beugratás
áldozata lettem. Elsején felhívott a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa és
megkérdezte, mi a véleményem arról, hogy az RMDSZ ki akarja fizetni helyettem a
csendőrség által március tizedikén kirótt büntetést. Jeleztem, hogy erről nem
hallottam, de – ha már alkalmam adódott – kifejtettem a véleményemet a büntetésről,
a javunkra gyűjteni szándékozókról, és azt később egy nyilatkozatban
nyilvánosságra is hoztam. Senki félre ne értsen, nem akarom én szépíteni a
tényt, hogy bolondját járatták velem, hiszen, aki egy április elsejei beugrató
kérdést komolyan vesz, arra komolyan válaszol, azt bizony lóvá tették, bármi is
volt a válasza. Mit tehet ilyenkor az ember? Kacag maga is másokkal együtt.
Nem így Kovács
Péter, az RMDSZ főtitkára, aki előbb a hír hitelességéről akart meggyőződni, majd
kapcsolt, és kimondta: április elseje! Vele nem sikerült bolondot járatni. Itt
érne véget a történet, több szót rá vesztegetni nem szabad, mondom magamban. De
talán mégis…
Ha harminc-negyven
év múlva valaki – mondjuk egy történész-hallgató a vizsgadolgozatához – felidézné
ezt a történetet, biztosan csodálkozna egy kissé. Forgatná a csendőrségi jegyzőkönyvet
egy levéltárban, s azt hinné először, hogy az maga áprilisi tréfa. De hogyan
lehetne az, hiszen ott a dátum: március tíz? Játszunk tovább gondolattal, és
tételezzük fel, arról is tudomást szerez, hogy viszont áprilisi tréfaként kell kezelni
azt a tényt, hogy az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezete felvállalta a
büntetés kifizetését. Ekkor a képzeletbeli diák, megkeresi témavezető tanárát, (aki
éppen most lehet egyetemi hallgató) magyarázná el, a huszonegyedik század elején
mást jelentett a humor, a tréfa?
Amikor
eddig jutottam a gondolatmenetben, rájöttem, hogy éppen nekem illene helyére tennem
a dolgokat. Március huszonkettedikén Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a
Duna TV vendége volt. Az interjút készítő Jegyes-Tóth Kriszta kitért a csendőrségi
büntetések kérdésére is. Válaszában Korodi Attila kijelentette: mellettünk áll,
számíthatunk a támogatására. Mondanom sem kell, messze többre értékeltem nyilvánosan
felvállalt, határozott szolidaritását, mintha a büntetés kifizetését ajánlotta
volna, mintegy üzenve: ő is hibásnak tart, de pénzt kínál, hogy büntetés ide,
büntetés oda, éhen azért ne halljunk. Ám az ő gesztusa nem erről szólt, hanem
arról, hogy velünk egy oldalon áll, küzdőtársak vagyunk!
Abban bízva, hogy a
jövendő történészhallgatója valahol ezt a levelet is megtalálja, és a huszonegyedik
századi erdélyi közéleti humorról hirtelen támadt benyomása legalább részben semmivé
lesz, magam is a nyilvánosság előtt méltányolom Korodi Attila kiállását: - s ez
bizony nem áprilisi tréfa - köszönöm miniszter úr, köszönöm Attila!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése