Előszó

    Az olvasó a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentumát[i] tartja a kezében. Székelyföld Autonómia Statútuma világos és kimerítő választ ad arra kérdésre, mit jelentene Székelyföld területi autonómiája. Ismerteti azokat az intézményeket is, amelyeknek a létrehozása és működése szavatolná Székelyföld önkormányzását. Leírja részletesen a hatáskörüket, működésüket, elhelyezi a román alkotmány és közigazgatási jog kereteiben. Hiánytalan és meggyőző cáfolata annak a téves vélekedésnek, hogy mindenki beszél ugyan az autonómiáról, de senki nem tudja, hogy mi az.   

Alapja a Dr. Csapó József által kidolgozott tervezet, amelyre először 1995-ben figyelt fel a közvélemény. Ekkor alakult meg az RMDSZ székelyföldi területi szervezeteiből a Székelyföldi Egyeztető Tanács, amely megvitatta és elfogadta a Csapó József Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. A székelység újkori autonómiaigénye először jelent meg törvénytervezetbe foglalva, először vált mindenki számára láthatóvá az az intézményrendszer, amely Székelyföld leendő önrendelkezésének garanciája lehet. Politikai akarat hiányában azonban az egyeztető tanács rövid életűnek bizonyult, a tervezetet éppen azok fektették el, akik választások idején, a későbbiekben is az autonómia felvállalóiként léptek a szavazópolgárok elé.

Nyilvánvalóvá vált, hogy pusztán a képviseleti demokrácia eszközeivel tovább lépni nem lehet, ezért döntenek úgy a 2003 tavaszán létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai, hogy élni fognak a közvetlen demokrácia eszközével és 2003. július 7.-én megalakítják a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét. A testület állampolgári közgyűlések összehívását indítványozza Székelyföld településein, amelyek közvetlen akarat-nyilvánítással új utakat nyithatnak a székely autonómiatörekvés előtt. 2003. október 12-én ilyen állampolgári közgyűléseken jönnek létre a települési székely tanácsok, amelyek munkadokumentumként fogadják el Csapó József törvénytervezetét, és elhatározzák, hogy megalakítják a székelység autonómiatörekvésének közképviseleteként a Székely Nemzeti Tanácsot. Ez meg is történik 2006. október 26.-án Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

Ezután következik az a közvita, amelynek eredményeként száznál is több módosító indítvány érkezik, ezek többségét a Székely Nemzeti Tanács a 2004. január 17-én tartott ülésén elfogadja, és ezzel véglegesíti Székelyföld autonómiájának statútum-tervezetét, amelyet március 1-én terjesztenek Románia parlamentje elé Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró Tibor, Vekov Károly országgyűlési képviselők. A törvényja­vaslatot a képviselőház március 30.-án, a szenátus június 29-én megvitatás nélkül elutasítja.

Bízva az európai integrációs folyamattal együtt járó bizonyítási kényszer erejében 2005. június 30-án a Székely Nemzeti Tanács felkéri Sógor Csaba szenátort és Becsek Garda Dezső képviselőt, hogy ismét a parlament elé terjesszék a tervezetet, amely korábbi változathoz képest néhány módosítást tartalmaz, többek között a parlament Törvényhozási Bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasítja, a szenátus elé hét évvel később kerül, 2012. szeptember 25-én, ahol megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, 54-en pedig ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita, a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után a szenátus plénuma is elutasította.

A véleményezések közül csak a Törvényhozási Tanácsé, valamint a közigazgatási szakbizottságnak a jogi szakbizottsággal közösen kiadott véleményezése tartalmaz érdemi indoklást is, a többiek pusztán az elutasítás tényét közlik.

A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a tervezet első cikkében megfogalmazott cél, az egységes román nemzetállammal párhuzamos, de önálló állami entitás létrehozását jelenti. Valójában a megfogalmazott cél egy többlethatáskörökkel felruházott régió létrehozása a román államon belül, annak törvényeivel összhangban.

Ezek után egyenesen cinikus, hogy a Törvényhozási Tanács a nemzetközi jogra hivatkozik, nem releváns általánosságokat idézve az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásából, miközben tudatosan elhallgatja a legfontosabbat, hogy az ajánlás a központi hatalom és a nemzeti közösség közötti feszültségek megelőzésének demokratikus eszközeként ajánlja a területi autonómiát!

Hasonló módon hivatkozik az 1201/1993 számú ajánlásra is, tudatosan, és rosszhiszeműen megfeledkezve annak 11. cikkéről, amely kimondja:

Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státussal rendelkezzenek.

Ennél is súlyosabb azonban az, amit az ajánlás 12. cikkével követ el Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa. A nevezett cikk arról rendelkezik, hogy a jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az korlátozza vagy beszűkítse a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogait, illetve a nemzeti kisebbségre vonatkozó kollektív jogokat, amelyek a szerződő állam törvényeiben vagy olyan nemzetközi szerződésekben foglaltak, amelynek az állam részese.

Ezt a rendelkezést a Törvényhozási Tanács egyszerűen meghamisítja, átírja, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak a tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza. („A jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető egy kisebbséghez tartozó személy egyéni jogának korlátozásaként, vagy beszűkítéseként, vagy egy nemzeti kisebbség kollektív jogaként.”)[1]

Túl azon, hogy a nemzetközi jog egyetlen kisebbségvédelmi dokumentumát sem szabad a kisebbségek ellen használni, ez a cselekmény kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát is, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét.

Fontosnak tarjuk leszögezni, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, és eme vállalásnak mindmáig nem tett eleget, mi több az ajánlás szövegét a hatóságok meghamisítják, hogy a törvényhozási eljárásban azt eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használják fel.

Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa tizenöt-oldalas, elutasító véleményezése nagyjából egyezik a 2004. március 12-én, a tervezet első beterjesztése alkalmával kiadott szöveggel, amelynek állításait Dr. Csapó József egyenként megcáfolta, a cáfolatot megküldte a Törvényhozási Tanácsnak és nyilvánosságra is hozta. Mindezek ellenére az újabb szövegváltozatban a téves érvek, a hamis állítások úgy ismétlődnek, mintha ez nem történt volna meg.

A közvéleménynek tudnia kell, hogy a tervezet a regionális autonómiák európai tapasztalataira épül. Csapó Józsefnek a munkadokumentumként elfogadott eredeti tervezete könyvészeti anyagában nemcsak Dél-Tirol vagy a spanyol régiók autonómiastatútumait tünteti fel, hanem azokat az európai alkotmányokat is, amelyek megteremtik a régiók autonómiájának alkotmányos kereteit. Hivatkozik az Európa Tanács ajánlásaira, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet dokumentumaira, felmutatva ezzel a székely autonómia korszerűségét és európaiságát.

Érdemes összevetni például Székelyföld autonómia statútumának első szakaszát baszkföldi párjának első szakaszával:

„Történelmi azonosságának kifejezéseként, polgárai esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében, Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.”

Baszkföld autonómia-statútumának első szakasza pedig így hangzik:

„A baszk nép, vagy Euskal Herria, nemzeti önazonosságának kifejezéseként, hogy valóra váltsa saját önkormányzását, önkormányzati közösségé alakul a spanyol állam keretein belül Euskadi, vagyis Baszkföld néven, összhangban az alkotmánnyal és jelen statútummal, amely intézményeinek alaptörvénye.” 

Azért is hasznos az összehasonlítás, mert Székelyföld Autonómia Statútumának az autonómiák gyakorlatában járatlan kritikusai éppen ezt a cikket kifogásolták elsőként, megkérdőjelezve a nemzeti önazonosság védelmének európai jellegét, vagy éppen összeférhetőségét a nemzetközi jog normáival.

A tervezet ugyanakkor a helyi hagyományokra is épít, és nagyfokú autonómiát biztosít a székely székeknek, azokon belül pedig a településeknek. Ennek megfelelően a 70. cikk kimondja:

„Székelyföld települési önkormányzatai sajátos jogállásúak, amely jogállás magába foglalja a jellegzetes történelmi, kulturális, területi feltételekből adódó többlet-hatásköröket, és kiegészíti a helyi közigazgatási egységekre vonatkozó, módosított 2001/215. sz. Törvény rendelkezéseit. E többlet-hatáskörök alkalmazását a jelen Statútum garantálja.”

Az idézetből az is kiderül, hogy a tervezet összhangban van Románia közigazgatási törvényével, megerősíti annak érvényességét Székelyföld autonóm régió területén. Tehát nincs szó arról, hogy Székelyföldet ki akarná szakítani az országból – ahogyan azt az autonómia román ellenzői állítják, – mindössze olyan államon belüli nagyobb önállóságot valósítana meg, amilyent Skócia, Baszkföld, Katalónia, vagy Dél-Tirol is élvez a maga országában. 

Az autonómia a területet illeti, így annak minden polgára élvezi annak minden előnyét. Ezt a 8. cikk így rögzíti:

„Jelen autonómia-statútumnak megfelelően, az állam általános törvényeivel össz­hangban, Székelyföld autonómiája megillet minden olyan román állampolgárt, aki Székelyföld bármely helységében állandó lakhellyel rendelkezik.”

Ezen túlmenően a tervezet a pozitív diszkriminációt is lehetővé teszi a székelyföldi román közösség számára (9 cikk): „Az Önkormányzati Tanács azon különleges rendelkezései, amelyek – a törvény keretei között – a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megőrzésére és fejlesztésére irányulnak, nem tekinthetőek diszkriminációnak.”

Az Önkormányzati Tanács a regionális parlament szerepét töltené be, míg a regionális kormánynak az Önkormányzati Bizottság felel meg.

Hasonlóan az autonómiák európai gyakorlatához, a statútum pontosan megjelöli azokat a területeket, amelyeken az Önkormányzati Tanács, az állam jogrendjével összhangban és saját hatáskörének megfelelően törvényerejű rendeleteket bocsáthat ki. (23. szakasz).

Nem lehet lezárni a Székelyföld Autonómia Statútumának ismertetését anélkül, hogy az autonómia-népszavazásokról szót ejtenénk.

Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa a statútumra adott, 2004. március 11-én kiadott negatív véleményezésében többek azt is kifogásolta, hogy a törvénytervezet beterjesztését nem előzte meg népszavazás azon a területen, amely Székelyföld autonóm régióhoz tartozna, márpedig a közigazgatási határokat e nélkül nem lehet megváltoztatni. A Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi önkormányzatokhoz fordult, hogy írják ki a népszavazást, a Törvényhozási Tanács véleményezését követve.  A román kormány helytartói, a prefektusok, megtámadták a népszavazást kiíró tizenegy tanácsi határozatot a közigazgatási bíróságokon és érvénytelenítették azokat.  

Ezek után a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy közvetlenül a közösség tagjait kérdezi meg: akarják-e, hogy Székelyföld autonóm jogállást kapjon? A népszavazás 2006. december 16-ától 2008. februárjáig tartott, és ezalatt 254 település 395.008 szavazatra jogosult polgárának nyílt lehetősége véleményt nyilvánítani. Közel 210.000-en éltek a lehetőséggel, és mondtak igent Székelyföld autonómiájára.

A kinyilvánított közakarat által megerősítve, a Székely Nemzeti Tanács 2008 őszén ismételten a székely önkormányzatokhoz fordul, hogy ezúttal a közigazgatási határok megváltoztatásáról szervezzenek népszavazást, megteremtve ezzel a törvényes előfeltételét a Statútum ismételt, harmadszori beterjesztésének. Ezúttal közel negyven önkormányzat hoz döntést, ám a bíróságok a 2004-ben felhozott érvekkel teljesen azonos forgatókönyv szerint ismét megsemmisítik a tanácsi határozatokat. Az ítéletek indoklásai nem a megtámadott önkormányzati határozatokkal szemben fogalmaznak meg érveket, hanem a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetével szemben. Az alkotmány kimondja, hogy a parlament az egyetlen törvényhozó hatalom Romániában. A fentiek alapján el lehet mondani: a jogsértő és alkotmányellenes valóság, hogy a törvénytervezetről a bíróságok és a prefektusok döntöttek. Véleményezték és minősítették, és végül törvénytelenül megakadályozták, hogy az a törvényhozó hatalom elé kerüljön. Ki kell mondani, az az ország, amelynek a bíróságai és kormányhivatalai beavatkoznak a törvényhozó hatalom hatáskörébe, amelynek bíróságai nem függetlenek és politikai döntéseket hoznak, az az ország nem jogállam.

Eltelt több mint tíz esztendő a statútum elfogadása óta. Sok minden történt ez alatt itthon és a nagyvilágban. Ám sem a nemzetközi, sem a közösségi jog változásai, sem a politikai események között nem találni bár egyet, amely miatt változtatni kellene Székelyföld autonómia statútumán, amely máig az egyetlen koherens, világos elképzelés, amely mögött ott van az érintett közösség, a székelység akarata is.

A magyar politikai pártok közötti verseny következtében felmerültek lehetséges alternatívái a statútumnak. Ennek kapcsán vált szükségessé leszögezni azokat az alapelveket, amelyekre jelen statútum felépül, és amelyeket sérthetetlennek lehet tekinteni. Foglaljuk össze ezeket:

1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat. 

2. Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.  

3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet. 

4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.

5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.

*

A népszavazások kiírásáért, általában az autonómiáért folytatott küzdelem nem zárult le. A Statútum első kiadásával, amelyet 2009-ben három nyelven, magyarul, románul és angolul jelentettünk meg, a közvéleményt kívántuk mozgósítani, és érzékennyé tenni a demokrácia elveinek és értékeinek romániai sérüléseire, s felerősíteni a mozgalmat, amely Székelyföld autonómiáját tűzi a zászlajára.  Jelen kiadást, amely a Székely Nép mellékleteként kerül az olvasóhoz, elsősorban Székelyöld lakóinak szántuk. Szeretnénk elmélyíteni általa a székelyek ragaszkodását ahhoz a jövőképhez, amelyről végső következtetésként elmondható, összhangban van a nemzetközi jog normáival, követi az európai autonómiák általános gyakorlatát, nem sérti sem Románia integritását, sem a székelyföldi románok jogait, de szavatolja a székelység magyar nemzeti önazonosságának és sajátos regionális identitásának, kultúrájának, hagyományainak a védelmét, és megnyitja az utat a gazdasági fellendülés előtt. Végül, de nem utolsó sorban, megtartja székelynek a jövőben is a székelyek hazáját.

---

[i] A Székely Nemzeti Tanács második alkalommal 2014 júniusában 40.000 példányban jelentette meg a Statútumot, a Székely Nép mellékleteként, hogy az eljusson magához az érintett közösséghez, a székely emberekhez is.