2012. augusztus
4-én Makfalván ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (SZNT ÁB).
A testület meghallgatta az utolsó bizottsági ülés után eltelt időszakra
vonatkozó beszámolót, különös hangsúlyt fektetve az önálló székely diplomácia
kiépítésének koncepciójára és első eredményeire.
Az SZNT 2011.
november 19-i ülésének meghatalmazása alapján a testület egyhangú döntéssel
elfogadta a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés
részletes indoklását – a dokumentumot jelen közleményünkhöz csatoljuk –,
továbbá kijelölte a kezdeményezést szervező polgári bizottság romániai tagját,
az SZNT elnöke, Izsák Balázs személyében, akit egyben megbízott a polgári
bizottság megszervezésével. Az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet
értelmében a kezdeményezés beterjesztője egy olyan, legkevesebb hét személyből
álló polgári bizottság lehet, amelynek tagjai az Unió hét különböző
tagállamának lakói. Az ÁB tagjai megállapították: a kezdeményezés egyre
szélesebb körű támogatottságát jól mutatja, hogy folyamatosan bővül a partnerek
köre, számos önkormányzat és civil szervezet döntött már úgy, hogy támogatja
azt. Ezek napra kész listája fellelhető a kezdeményezés honlapján, a www.nationalregions.eu címen. Ilyen téren kiemelt jelentőséggel
bír, hogy a hazai magyar politikai szervezetek majd mindenike már a támogató
szövetségesek között található, s jó esély mutatkozik arra, hogy e téren az
RMDSZ-el is hamarosan sikerül megállapodni.
Az ÁB-ülés
napirendjén szerepelt, hogy ki kell használni a Románia iránt megnövekedett
nemzetközi figyelmet, így az SZNT hamarosan nyílt levélben keresi meg az
Európai Bizottság, illetve az Európa Tanács vezető tisztségviselőit, hogy
felhívja a figyelmet Székelyföld és a székely nép jogfosztására, sajátos
gondjaira, autonómiatörekvésére.
Az Állandó
Bizottság döntött arról, hogy a Székely Nemzeti Tanács csatlakozik a szeptember
elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetés szervezéséhez. Teszi ezt azzal a
meggyőződéssel, hogy ami a Székely Mikó Kollégium esetében történik, az nem
csak a város, a református egyház, avagy a történelmi magyar egyházak ügye,
hanem jelzés-értékű egész Székelyföld szempontjából, egyben intő példa arra
nézve, hogy az ilyen esetekben is egyetlen megnyugtató és hosszú távú megoldás
van: Székelyföld autonómiája. A konkrét sérelem kapcsán akkor járunk el
helyesen, ha szeptember elsején nem csak a Mikó Kollégiumért, hanem Székelyföld
autonómiájáért tüntetünk. Az ÁB tagjai és a széki elnökök gondoskodnak arról,
hogy a küldöttek a rendezvényre eljussanak és ott a kérdés megoldását,
Székelyföld területi autonómiáját megjelenítsék.
Makfalva 2012. augusztus 4.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtóirodája
Ferencz Csaba, tájékoztatási alelnök
Európai polgári kezdeményezés a régiók egyenlőségéért
és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért
- Részletes indoklás -
Az Európai Uniónak számos olyan régiója, illetve
közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzete van, amelyeket
nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a velük szomszédos
területektől. A helyi többséget alkotó, vagy jelentős számban ott élő nemzeti
közösségek, amelyek az adott tagállamban számbeli kisebbségben vannak, és az
állam azokat kisebbségként kezeli, régi európai kultúrák, nyelvek őrzői, és
jelentős forrásai az EU és a szélesebb Európa kulturális, nyelvi
sokszínűségének. A továbbiakban ezeket a területeket nemzeti/etnikai kisebbségi
régióknak, vagy még egyszerűbben nemzeti régióknak fogjuk nevezni.
Szükséges a nemzeti/etnikai kisebbségi régiók
jogszabályban foglalt meghatározása, amelyhez az Európai Unióról szóló
szerződés 6. cikke kontextusában is támpontként szolgálhat:
1. Az Európa Tanács 1811/2007 számú, „Régiósítás
Európában” című ajánlása, amely 6. pontjában megjegyzi: az Európa Tanács
legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális,
politikai és történelmi identitással rendelkeznek, és amelyek nem csupán
régiók, de népek és társadalmak, ugyanakkor szembetűnő kollektív önazonossággal
rendelkeznek attól függetlenül, hogy régióként, nemzetiségként, országként
határozzák meg őket, ám nem alkották meg önálló államukat. Ennek ellenére
látható megkülönböztető jegyekkel rendelkeznek, amelyek politikai akaratot
jeleznek az önkormányzatiság elérésére;
2. A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről
több rendelkezése, amely a „nemzeti kisebbséghez tartozó személyek által
hagyományosan, vagy jelentős számban lakott területekről” beszél;
3. Az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának 11.
cikke, amely kimondja: „Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez
tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek joguk van ahhoz, hogy
sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső
törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve
különleges jogállással rendelkezzenek.”;
4. A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai
Chartája, amely a regionális vagy kisebbségi nyelv használatának területét úgy
határozza meg, mint azt a földrajzi körzetet, „ahol ez a nyelv olyan számú
személy kifejezési eszköze, amely indokolja a jelen Karta által előírt
különböző védelmi és ösztönző intézkedések meghozatalát.”;
5. Az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásának
16. cikke, amely kimondja: „a központi kormányzatnak megértéssel kell
reagálnia, amikor a kisebbségi csoportok, különösen, ha számottevőek, és régóta
élnek egy adott területen, nagyobb szabadságot követelnek saját ügyeik önálló
intézésében.”;
6. Az EU-tagállamok közös alkotmányos hagyományai a
Lisszaboni Szerződés 6. cikke értelmében és az Európai Bíróságnak, továbbá az
Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei, többek között a Hauer, a Nold
illetve a Thimosev ügyben hozott ítéletek – ez utóbbiban a bíróság kifejti: „ethnicity has its origin in the idea of
societal groups marked by common nationality, tribal affiliation, religious
faith, shared language, or cultural and traditional origins and backgrounds”;
7. Az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke,
amely előírja az Unió kulturális és nyelvi sokféleségének tiszteletben
tartását, Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását;
8. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 167.
cikke, amelynek értelmében az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának
virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket.
Ezek a jelenlegi meghatározások, rendelkezések,
állásfoglalások egyformán alkalmazhatóak a jogalkotói hatáskörökkel
felruházott, autonómiát élvező régiókra, valamint olyan területekre, amelyek
közigazgatási hatáskörökkel sem rendelkeznek, de megfogalmazták azt az
igényüket, hogy az államon belül autonómiával rendelkezzenek.
A fentiekből le kell vonni azt a következtetést, hogy
a „nemzeti/etnikai kisebbségi régió” (v. nemzeti régió) fogalma nem a jelen
polgári kezdeményezés szervezőinek az újítása, a fogalom EU jogszabályban
történő meghatározásának minden lényeges eleme adott, számos, a tagállamok
által is elfogadott nemzetközi dokumentumban, amelyek tökéletes összhangban
vannak az EU alapvető értékeivel és céljaival.
Az e területeken élő közösségek sajátos, történelmi
gyökerű hagyományai, kultúrája, nyelve, vallása a társadalmi, területi kohézió
olyan fontos eleme, amelyeket az EU kohéziós politikája nem mellőzhet. A
kulturális sajátosságok kihatással vannak az adott régiók, illetve a tagállamok
és az Unió gazdasági életére és fejlődésére, az Unió kohéziós politikája pedig
meghatározó lehet eme régiók kultúrájának, ez által Európa kulturális
sokszínűségének fenntarthatóságában, Európa kulturális sokszínűségét ugyanis
éppen ezekben a régiókban fenyegeti a legtöbb veszély. Egyrészt a régióknak a
tagállamokénál lényegesen kevesebb erőforrás áll a rendelkezésére, amelyet a
sajátos, regionális kultúráik megőrzésére fordíthatnak, de őket veszélyeztetik
leginkább azok a gazdasági változásokat kísérő spontán folyamatok is, mint
amilyen a munkaerő vándorlás és az ezzel járó asszimilációs folyamatok. Ezeken
túlmenően ki vannak szolgáltatva egyes tagállamokban a gazdasági diszkrimináció
akár nyílt, vagy burkolt formáinak, amely az ott élő őshonos lakosság
elvándorlását és a sajátos regionális identitás felszámolását célozza.
Ugyanilyen hátránnyal jár a nyelvi jogok bármilyen
korlátozása, a régió saját nyelvének kiszorítása a gazdasági életből és
általában a közéletből, a diszkrimináció más jogi, gyakorlati megnyilvánulása,
ideértve az EU-politikákhoz és megvalósulásukat szolgáló Uniós pénzügyi
eszközökhöz kapcsolódó egyes tagállami eljárásokat.
Ezek a folyamatok ellentétesek az Európai Unióról
szóló szerződés 2. cikkében meghatározott alapvető értékekkel, és tevőleges
jogalkotói kötelezettséget rónak az Unióra, amennyiben a Szerződés 3. cikke már
nem csak azt mondja ki, hogy „az Unió tiszteletben tartja saját kulturális
és nyelvi sokféleségét”, hanem ezen túlmenően azt is, hogy: „biztosítja
Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását.” Tehát a
passzív jogalkotói magatartás, pusztán csak az Unió alapvető értékeinek
tiszteletben tartása önmagában elégtelen a fenti folyamatok megállítására és az
Unió politikáinak az alapvető európai értékek sérelme nélküli érvényesítésére.
Az Unió kulturális sokszínűségének tiszteletben
tartását a kötelező jogi erőre emelkedett Alapjogi Charta 22. cikke is
megerősíti: Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.”
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés pedig 19. cikkében ugyanakkor
kimondja: „A Szerződések egyéb rendelkezéseinek
sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén
belül a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, különleges
jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a
nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen,
fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés
leküzdésére.”
A régiók egyenlőségéért indított polgári
kezdeményezésnek hármas célja van. Egyrészt az Unió kohéziós politikája fontos
szerepet tölthet be a fentiekben megfogalmazottak valóra váltásában, és a
régiók közti egyenlőség szavatolásának fontos eszköze lehet a nemzeti régiók
tekintetében is, ha ezt egy külön jogszabály szavatolja, másrészt minimális
elvárásként fogalmazható meg, hogy maga az Unió kohéziós politikája ne sértse
az EU általános jogelveit, céljait, Európa kulturális sokszínűségét a nemzeti
régiók nem megfelelő kezelésével. Ezeken túlmenően a nemzeti/etnikai kisebbségi
régiók társadalmi, területi kohéziójában rejlő addicionális gazdasági potenciál
megfelelő kohéziós politika mellett felszabadítható, és gazdasági erőforrássá
változtatható az adott régiók hasznán túl a tagállamok és az Unió egészének
javára.
Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 174. cikke
kimondja: átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Unió úgy
alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és
területi kohézió erősítését eredményezze. Az Unió különösen a különböző régiók
fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű
régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.
A továbbiakban a 174. cikk kitér arra, hogy az érintett
régiók közül kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket és az olyan
súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a
legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon
átnyúló és a hegyvidéki régiók.
A 174. cikk példaként hat kategóriáját sorolja fel
azoknak a régióknak, amelyek az Unió kitüntetett figyelmét élvezik kohéziós
politikájának valóra váltásában. A megfogalmazás azonban nem kizárólagos,
nyitva hagyva a lehetőséget, hogy a régióknak ez a sora egy külön jogszabályban
kiegészüljön más kategóriákkal, így a nemzeti, nyelvi, kulturális
sajátosságokkal rendelkező, - azaz a nemzeti/etnikai kisebbségi - régiókkal. Az
Uniónak kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti,
etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy
lakosságuk jelentős arányát vagy éppen többségét egy őshonos európai kisebbség képezi,
amely ott saját, történelmi gyökerű kultúrát teremtett.
Szigorúan meg kell tiltani eme régiók hátrányos
megkülönböztetését, beleértve a diszkrimináció burkolt formáit is. Biztosítani
kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét az Unió strukturális alapjaihoz,
minden más EU alaphoz, forráshoz, programhoz. Semmiképpen nem fordítható az
Unió kohéziós politikája nemzeti, nyelvi, kulturális jellegzetességeik
felszámolására, vagy gyengítésére, semmiképpen nem tehetők az Unió gazdasági
eszközei és céljai kisebbségellenes politikák akár közvetett eszközeivé. Így
például az Unió politikái és pénzeszközei nem használhatóak az adott régiók
nemzetiségi összetételének, regionális identitásának, kulturális arculatának
megváltoztatására, olyan foglalkoztatás-politikák támogatására, amely más
kultúrájú és nyelvű munkaerő betelepedését mozdítaná elő. Az ilyen gyakorlat
ellentétes a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásával, közös alkotmányos
örökségével is.
Ennek megfelelően a NUTS régiók kialakításánál
tekintettel kell lenni a nyelvi, nemzetiségi, kulturális határokra, a régióban
többséget alkotó, vagy jelentős arányban élő őshonos nemzeti közösségek akaratára, amely a
NUTS régiók kijelölését megelőző népszavazáson nyilvánítható
ki.
A statisztikai célú területi egységekre vonatkozó
1059/2003/EK számú rendelet előírása is kimondja, hogy a NUTS területi egységek
kialakításánál figyelembe kell venni a társadalmi-gazdasági, történelmi,
kulturális körülményeket is. Szükségesnek tartjuk, hogy ezt az előírást, a
nemzeti régiók védelmében hozott jogszabály egyértelműen és határozottan megfogalmazza,
a tagállamok vállalt kötelezettségeivel és az Unió alapvető értékeivel,
valamint az Unió kohéziós politikájának céljaival összhangban.
Az Unióban több olyan nemzeti régió van, amely
széleskörű jogalkotói hatáskörrel rendelkezik. Ezek önállóságuk révén képesek
sajátosságaikat gazdasági erőforrássá tenni. Sem az Unió kohéziós politikája,
sem a tagállamok gazdaságpolitikája nem működhet a „fűnyíró elv” alapján. Ha
egy nemzeti régió képes az önszerveződés képességének, a saját kultúrába
gyökerező munkaerkölcsnek, a regionális hagyományoknak köszönhetően magasabb
életszínvonalat kialakítani, akkor azt a regionális kultúra részeként kell
kezelni, semmiképpen nem szabad sem korlátozó intézkedéseket hozni, vagy
többletadókat kiróni rájuk. Ez aláásná az Uniónak azt az addicionális
növekedési potenciálját, amelyeknek épp ezek a régiók a forrásai. Tekintettel
kell lenni arra, hogy számos ilyen, EU tagállamban létező, széleskörű
önigazgatási joggal felruházott régió fejlődési eredménye mutatja, hogy az államon
belüli autonómia az adott népcsoport fejlődésén túl, gazdasági, kulturális
többletet nyújtott az adott tagállamnak és az EU egészének is. A
nemzeti/etnikai régiók általános, Európai Uniós meghatározása és jogi,
intézményi kerete olyan addicionális előnyt kínál az EU egésze számára, mely
más módon ma nem biztosított.
A nemzeti régiók többségi közösségei: népek.
Következésképp a nemzeti régiók népek hazái, akárcsak Európa országai, és ennek
megfelelően kell kezelni őket. Semmiképpen nem kezelhetők gyarmatként,
kizsákmányolásuk bármilyen, akár rejtett formája is ellentétes az Egyesült
Nemzetek alapvető értékeivel, így az Európai Unió értékeivel és céljaival is.
Emlékeztetünk arra, hogy az Egyesült Nemzetek népei,
az ENSZ alapokmányában hitet tesznek a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága
mellett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig
kimondja: „Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén
alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek
tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és
erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a
létfenntartásához szükséges eszközeitől.” Az emberi jogok egyetemességéből
következik, hogy ez a jog a kisebbségekhez tartozó személyekre is kiterjed,
függetlenül attól, hogy a közösségeket, amelyhez tartoznak régióként, nemzetiségként, vagy országként
határozzák meg.
Számos olyan nemzeti régió van, amelynek nyelve nem
tartozik az Unió hivatalos nyelvei közé. Az ilyen nyelvek (katalán, baszk,
korzikai, breton, walesi, skót. fríz, stb.) régi, hagyományos európai kultúrák
hordozói, semmiképpen sem kezelhetők másodrendű nyelvekként. Hozzátartoznak
Európa kulturális sokszínűségéhez, hátrányos megkülönböztetésük nem
megengedett. Ennek jegyében egyes nyelvek a Szerződés hivatalos nyelvévé is
válhatnak, az EUSZ 55. cikke értelmében: "E szerződés a tagállamok által meghatározott bármely további olyan
nyelvre lefordítható, amely egy adott tagállam területének egészén vagy egy
részén a tagállam alkotmányos rendjének megfelelően hivatalos nyelv."
Az európai gazdasági életben, az Európai Unió
intézményeiben ugyanaz a jogállás illeti meg őket, mint a tagállamok hivatalos
nyelveit.
A kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés
elleni politikákról a bővítés utáni Európában című EP állásfoglalás a 44. cikkében kimondja: az
Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy különös figyelmet kell fordítani a
nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek csoportjaira, és felszólítja a
Bizottságot, valamint a tagállamokat arra, hogy őket a Regionális vagy
Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelmét Szolgáló
Európai Keretegyezményben és a fent említett hágai és lundi ajánlásokban
lefektetett elvekkel összhangban kezelje.”
Ugyanez az állásfoglalás 45. cikkében úgy ítéli meg, „hogy
a hagyományos nemzeti kisebbségek problémái kezelésének a szubszidiaritás és az
önkormányzatiság elvein alapuló döntéshozatalban történő hatékony részvétel az
egyik leghatékonyabb módja, az Unión belüli legjobb gyakorlatot követve”. A
46. cikk ugyanakkor kiemeli, hogy a “hagyományos nemzeti kisebbségi
közösségeknek olyan különleges szükségleteik vannak, amelyek eltérnek az egyéb
nemzetiségi csoportokéitól, illetve, hogy magának az Uniónak megfelelőbb módon
kell ezeket a szükségleteket figyelembe vennie.”
Mi, a régiók egyenlőségéért indított polgári
kezdeményezés szervezői és támogatói messzemenően egyetértünk az Európai
Parlamentnek ezzel az állásfoglalásával, és csatlakozunk a Bizottsághoz és a
tagállamokhoz címzett felszólításhoz, igényeljük, hogy a Bizottság által
megalkotandó jogszabály tegyen eleget az állásfoglalásba foglalt igényeknek.
Üdvözöljük az ez irányba mutató szerény lépéseket, ideértve az EU AJÜ által
közzétett Migránsok, kisebbségek, oktatás
című dokumentumot, mely külön fejezetet szentel az őshonos és „bennszülött”
nemzeti kisebbségeknek (The Educational
Situation of National Autohtonous and Indigenous Minorities).
Úgy véljük, hogy a régiók egyenlősége és a regionális
kultúrák fenntarthatósága érdekében Európa nemzeti régióinak gazdasági
lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió
feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez
biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális és más
EU alapokhoz, forrásokhoz, programokhoz, meg kell teremteni a garanciákat
sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió
átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is
fennmaradjon.
Ezek a garanciák a fent idézett állásfoglalással és az
érintett közösségek akaratával összhangban a regionális önkormányzás
többlethatáskörrel felruházott intézményei lehetnek, amelyeknek elegendő
hatáskörrel kell rendelkezniük, hogy a régió nemzeti, nyelvi, kulturális
sajátosságai, regionális identitása fenntartható legyen.
A jogszabálynak ki kell mondania azt is, hogy a
tagállamoknak maradéktalanul teljesíteniük kell a kisebbségekkel kapcsolatos
nemzetközi kötelezettségvállalásaikat, ezek megsértése, nem teljesítése az
Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében felsorolt értékek megsértésének
minősülnek és a 7. cikkben meghatározott eljárást vonják maguk után.
A megalkotandó jogszabálynak túl azon, hogy meg kell
határoznia a nemzeti régiók fogalmát, a függelékben tételesen meg is kell
neveznie azokat, figyelembe véve a felsorolt nemzetközi dokumentumokban foglalt
kritériumokat és az érintett közösségek
akaratát.
A jogszabálynak tartalmi szempontból az Európa Tanács
1201/1993, 1334/2003, 1811/2007 számú ajánlásaiban, a Helyi Autonómia Európai
Chartájában, a Regionális Autonómia Európai Chartájában, a Kisebbségi és
Regionális Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló
keretegyezményben, az Európa Parlament uniós állampolgárságra vonatkozó, 1991.
november 21.-én elfogadott határozatában, az Európai Parlament 2005/2008(INI)
számú, A kisebbségek védelméről és a
megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában című állásfoglalásában
meghatározott értékekre kell épülnie, és ezek céljait kell követnie. Ezzel egy
időben EU- és nemzetközi standardként kell kezelnie mindazoknak az egyéni és
kollektív jogoknak az elismerését, amelyeket az Európai Unió tagállamai eddig
általánosan elfogadtak, a közös alkotmányos örökséget, mégpedig abban az
értelemben, ahogyan azt az Európai Bíróságnak a Hauer ügyben hozott ítélete
meghatározta.
Makfalva 2012. augusztus 4.
A Székely Nemzeti Tanács Állandó
Bizottsága
Izsák Balázs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése