2013. március 17., vasárnap

Európa és a nagyvilág minden magyar közösségéhez!



 Drága barátaink!

A Székely Nemzeti Tanács nevében megköszönöm, hogy március 10-én mellettünk voltatok, és egyértelművé tettétek, hogy amennyiben a hatalom tovább is fenyeget bennünket, vagy erőszakot akar tenni a közösségünkön, ti nem fogtok magunkra hagyni. A Marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek, és Európa, valamint Észak-Amerika nagyvárosaiban velük szolidaritást vállaló székelyek, magyarok meg tudtuk közösen mutatni, hogy népünknek van ereje nemet mondani, ha Románia kormánya fel akarja számolni létezésének maradék intézményi kereteit, és továbbra is elutasítja a demokráciához oly nélkülözhetetlen párbeszédet a székelység képviselőivel. A kormányhoz benyújtott beadványunkban ismételten párbeszédet, tárgyalást kértünk. Válaszként Traian Basescu államfő bejelentette, hogy a régiósítás során szét kell választani Kovászna és Hargita megyét! Mintha csak két, kiskorú árva testvérről rendelkezne a Ceausescu rendszer gyámhatósága!  
Az államfő azt is kijelentette, Romániának nincsen olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon létre. Régi hagyomány, hogy Románia előnyökért, pillanatnyi haszonért vállal valamit, majd később letagadja azt. Arra kérlek benneteket, szerte a nagyvilágban segítsetek tudatosítani, hogy Románia azért, hogy felvételt nyerjen az Európa Tanácsba, kötelezettséget vállalt a Tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, és most az államfő – akárcsak korábban Ion Iliescu – nyíltan tagadja ezt!
Kérünk benneteket, segítsetek tudatosítani a nemzetközi közvéleményben, hogy a román államfő javaslata Kovászna és Hargita megye szétválasztására, illetve a kormány javaslata a beolvasztásukra egy nagyobb régióba, egyformán ellentétesek a Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezmény, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, és a Helyi Autonómia Európai Chartája rendelkezéseivel. 
A román hatóságok azzal az ürüggyel próbálják a beadványunkat lejáratni, és a vele való érdemi foglalkozást halogatni, hogy azon nincsen sem aláírás, sem bélyegző. Emlékeztetek arra, hogy a beadvány első mondata így hangzik:
 Ma 2013. március 10.-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Nemzetgyűlések hagyományainak folytatásaként összegyűlt székelyek, valamint a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösségek képviselői kinyilvánítjuk: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját!
A beadványt közfelkiáltással fogadta el harmincezer ember a televízió kamerák tucatjainak kereszttüzében. Megtörtént a legmagasabb szintű hitelesítés, a népakarat kinyilvánítása a nyilvánosság előtt!
Minden akadékoskodás, halogatás ellenére, bízunk abban, hogy a párbeszéd ideje jött el. A következőkben esélyt kell adnunk a tárgyalásoknak, és tájékoztatnunk kell a nagyvilág legszélesebb nyilvánosságát a helyzetünkről, a román kormány elé terjesztett beadványunkról. Ez a közeljövő feladata. Kérünk, kövessétek figyelemmel a Székelyfölddel kapcsolatos híreket. Számítunk a jövőben is rátok!


                                                                                                                 Izsák Balázs
                                                                                     A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2013. március 17.                                                            

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése