A Székely Nemzeti Tanács és a jobboldal

Az év utolsó napja hagyományos módon kínálja az alkalmat a mérlegkészítésre. Az ember visszapillant a végéhez közeledő esztendőre, és előre nézve terveket készít az újévre. A Székely Nemzeti Tanács utolsó ülésén is ez a szándék vezetett, amikor az elmúlt időszak eredményeit értékelve a jövő tennivalóiról is szóltam. Hadd emeljek ki ezekből egyetlen egyet: határozott lépeseket kell tennünk a kapcsolatépítés és együttműködés érdekében az erdélyi magyar szervezetek felé. Készek vagyunk egyenrangúak közti partneri viszony kiépítésére minden autonómiának elkötelezett erdélyi magyar szervezettel.

Ezzel kapcsolatban kell megemlékeznünk azokról a bíztatásokról, amelyek egy jobboldali tömörülés felé terelnék a Székely Nemzeti Tanácsot. Lukács Csaba a Magyar Nemzet december nyolcadiki számában arra buzdít, hogy félretéve a „személyi ellentéteket”, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács „egy ütőképes jobboldali pólust” hozzon létre. Hasonló igényt fogalmaz meg a Magyar Polgári Párt sarmasági szervezete is, közös fellépést sürgetve, amely az „erdélyi magyar jobboldalt is helyzetbe hozhatná.”

Nincs személyi ellentét köztem és a Lukács Csaba által felsorolt szervezetek vezetői között. Elvi vitáink voltak, és vannak ma is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel, ezeket viszont nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mint nem létezőket, sem túllépni rajtuk, mintha valóban csak személyi ellentétek lennének. Feloldani őket csakis tisztázó szándékkal lehet, akár a nyilvánosság bevonásával. Ez legyen azonban egy következő bejegyzés tárgya, és maradjunk most egyelőre a jobboldal és az SZNT viszonyánál.

A Magyar Nemzet cikkírója által felsorolt szervezetek jövőbeni együttműködésének tárgyalását azzal a megállapítással kell kezdenünk, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem jobboldali szervezet és a jövőben sem válik azzá. Bármilyen ideológiai betagolása jobb vagy baloldalra, eredeti céljának a feladását jelentené. Furcsa, hogy ezt több mint hat esztendővel az SZNT megalakulása után még mindig magyarázni kell. Pedig milyen egyszerű az a meghatározás, amelyet az SZNT honlapján is olvashatunk:

„Mi a Székely Nemzeti Tanács?
Székelyföld őshonos közösségének, a székelységnek közképviseleti testülete.”

Egy közképviseletben pedig helye van jobb és baloldalnak, RMDSZ és MPP tagoknak, vagy éppen pártoktól egyenlő távolságot tartó függetleneknek, akárcsak egy parlamentben. Próbáljuk meg felmérni annak az igénynek az abszurditását, hogy a FIDESZ, a Jobbik és a magyar országgyűlés, hármasban alkosson egy jobboldali pólust! Ugye képtelen felvetés? A parlamenttel nem lehet összefogni, mert maga a parlament az összefogás intézményi kerete. Olyan politikai erők összefogása valósul meg általa, amelyek a plurális demokráciát, a többpártrendszert közös értéknek tekintik, és parlamenti szerepvállalásukkal megjelenítik és megerősítik ezeket.

Hasonlóan a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti jellegének alapja is egy közös érték, egy közös jövőkép: Székelyföld önrendelkezése, amely az autonómia intézményei révén megvalósítható. A küldöttek pártállásuktól függetlenül ennek elkötelezettjei.

A jövőben tovább kell erősítenünk a Székely Nemzeti Tanácsot. Ennek érdekében létre kell hozni a települési székely tanácsokat ott is, ahol még eddig ez nem sikerült. Válasszanak a helyi közösségek küldötteket a testületbe a maguk soraiból.

Ha a választott küldött MPP tag, akkor hozza magával pártja elkötelezettségét az autonómia iránt.

Ha RMDSZ tag, hozza megvalósítandó feladatként az RMDSZ által szervezett Csíkszeredai Önkormányzati Nagygyűlésen megfogalmazott célt: „régiónk és közösségünk jövőjének egyetlen törvényi garanciája Székelyföld területi autonómiája lehet.”

Ha más párt tagja, hozza magával párttagságát is felülíró személyes hűségét szülőföldje iránt.

Ha párton kívüli, hozza meggyőződését, hogy pártkötődés nélkül is lehet küzdeni a székely szabadságért.

De hozzák mindannyian felelősségüket az őket megválasztó falugyűlések közössége iránt, hozzák szigorúan kötött mandátummal a székely falvak, városok népének akaratát. Így, és csakis így fog hitelesen, vállalt céljainak megfelelően működni a jövőben is a Székely Nemzeti Tanács.

Kívánok boldog újesztendőt minden magyarnak, minden székely embernek, bárhol éljen a nagyvilágban, kívánok hitet és erőt, és reményeink valóra válását a közeli jövőben.

Közösségként legyünk megkerülhetetlenek!

Kilépve a szavazó helyiségből megkérdezett engem is egy közvéleménykutató, hogyan szavaztam? Elmagyaráztam neki, ő pedig jelezte – amint várható volt – erre nincs rovat a kérdőíven. Bár sejtettem a választ, rákérdeztem: az érvénytelen szavazatra sincs? Hogyan is lenne, hiszen a közélet szereplői közt van egy hallgatólagos megegyezés: a romániai politikai rezsim megfelel a demokrácia kívánalmainak, és azt mindenkinek el kell fogadnia. Szociáldemokraták, liberálisok, nagyromániások, vagy RMDSZ politikusok, mind résztvevői a látszatdemokrácia nagy játékának, amelynek legfontosabb szabálya: rajtuk kívül nincs más választás! Mindannyian ellenségnek tekintik azt, aki az egész politikai rezsimet elutasítja, és kimondja róla, hogy voltaképpen a demokrácia látszata mögött egy antidemokratikus, jogsértő hatalmi mechanizmus rejtőzik, amely a 89 előtti diktatúra tudatosságával tör a magyarság felszámolására.

Ezért nincs helye ebben a berendezkedésben a magyarság kollektív jogainak, nincs helye Székelyföld autonómiájának, hiszen nemkívánatos minden olyan megoldás, amely a magyar nemzeti közösség fogyatkozásának gátat vetne.

Ez a rezsim nem ismeri el a lehetőségét sem annak, hogy lehetnek olyanok, akik elutasítják a rendszert, akik tiltakoznak ellene. Nem akar tudomást venni arról, hogy az érvénytelenített szavazat tudatos állampolgári magatartás kifejezője is lehet, az szerinte tévedés, bocsánatos emberi ügyetlenség. És ebben a rezsim támogatójaként lép fel a közvéleménykutató is. Hiszen ha jelezné előre az érvénytelen szavazatokat, azzal éppen a mögöttük álló tudatosságot bizonyítaná! A hazugság úgy hatékony, ha egy államilag is támogatott gépezet áll mögötte. Egy hazugsággép, amelynek a politikai közszereplők, a sajtó és a közvéleménykutatók alkatrészei.

Megkerülhetetlen kérdés, van esélye ilyen körülmények között az autonómiának? A válaszom: van. De a közösségi jogok elismertetésének előfeltétele, hogy közösségként is viselkedjünk. Ne váljunk például szavazóivá olyan román politikusoknak, akik nem ismerik el jogunkat az autonómiára, s még arra sem tesznek ígéretet, amire Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt. (Lásd az Európa Tanács 1201-es számú ajánlását.) Legyünk szolidárisak egymással a jogkövetelő következetességben, s tegyünk naponta azért, hogy közösségként legyünk megkerülhetetlenek a román és nem román politikusok számára.

Késleltetett interjú

Meglepődve olvastam a Krónikában a Fodor Imrével készült interjút. Nem a tartalma lepett meg, hiszen ismerem a Marosszéki Székely Tanács elnökének egy összmagyar erdélyi szervezetre vonatkozó régebbi elképzeléseit. A meglepő elsősorban a megjelenés időpontja. Tekintettel arra, hogy az interjúból nem derül ki, hogy az a tegnap készült-e, vagy korábban, magától az interjúkészítő Szucher Ervintől kértem választ erre a kérdésre. Megtudtam, hogy a ma megjelent interjú több mint két hete készült.

Miért fontos ez? Mert pont az SZNT önállóságával kapcsolatban történt egy és más az elmúlt két hétben. Volt például egy állandó bizottsági ülés, épp a csíksomlyói Fodor-házban, ahol egy, az SZNT önállóságára vonatkozó nyilatkozatot vitatott meg és fogadott el a testület, és döntött arról, hogy azt a Székely Nemzeti Tanács elé terjeszti. Ez meg is történt, az SZNT pedig elfogadta az önállóságra vonatkozó határozatot, amely kimondja: „A Székely Nemzeti Tanács független, önálló közképviselete Székelyföld autonómia-törekvésének, és a székely nép önrendelkezési akaratának. Nem tagja, nem része, nem alárendeltje sem most, sem a jövőben egyetlen más szervezetnek sem.” Ezzel az SZNT lényegében megerősítette az Állandó Bizottság februárban elfogadott, hasonló tartalmú határozatát. Ezek után már nincsen értelme arról beszélni, hogy az SZNT részese lesz-e bármilyen integráló szervezetnek. A válasz nyilván: nem.

A határozat azt is leszögezi: „A Székely Nemzeti Tanács az empátia és a nemzeti szolidaritás jegyében, az erdélyi magyarság és a nemzet egésze iránti felelősséggel, a továbbiakban is kész az együttműködésre, a romániai magyarság többi szervezetével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, a Magyar Polgári Párttal, az RMDSZ-el, a magyar egyházakkal és a székelyföldi önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, amelyek felvállalják Székelyföld autonómiáját.” Hol itt a szélsőség? Nyilván sehol.

Nem tudok egyetérteni Fodor Imre azon megállapításával, hogy egy integráló szervezetben azért nem veszünk részt, mert „Izsák Balázs elköveti azt a hibát, hogy azt vallja: a Székelyföld területi autonómiájának a kiharcolásában egyetlen hiteles szervezet létezik, és az az SZNT” Hogy Izsák Balázs mit vall, célszerű lett volna magától Izsák Balázstól megkérdezni. Mert a nekem tulajdonított, ráadásul idézőjelbe tett gondolatot, sehol nem fogja senki megtalálni, sem írásaimban, sem nyilatkozataimban.

Tény azonban, hogy vallom: maguknak a székelyeknek kell eldönteniük, hogy milyen legyen Székelyföld autonómiája, milyen legyen Székelyföld jövője. A székelység kinyilvánított akaratát támogathatja minden magyar közéleti személyiség. Mi több, ez erkölcsi kötelességük. A küzdelmet pedig, amelyet a székelyek ügyéért az egyes közszereplők folytatnak, emberi és erkölcsi tartásuk teheti hitelessé. Ezt megítélni viszont nem az én tisztem. Megteszi majd a közvélemény, és az utókor.

Milyen lesz a magyar összefogás?

Az MPP tizenhárom, vezető tisztséget viselő tagja az EP választásokat megelőzően felhívásban fordult a közvéleményhez, mert „bízva a magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésében” úgy látták, „itt az ideje annak, hogy vasárnap, június 7-én mi is elmenjünk szavazni. Szabad akaratunkból, senki által nem kényszerítve, egyedül a nemzet érdekét tartva szem előtt.” A felhívás megfogalmazói így érveltek:

„Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken a Vajdaság autonómiájának a lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül.”

A felhívás logikai buktatója, hogy az úgynevezett „magyar összefogás” három képviselőt juttathat be – jó esetben – az Európa Parlamentbe, pont azt a hármat, aki abban az időben is EU képviselő volt, amikor a felhívásban felsorolt sérelmek megestek. A felhívás megfogalmazói a status quo fenntartásában látnák a változás zálogát? Ne találgassunk, elégedjünk meg annak megállapításával, hogy beismerték, nem látnak sem utat, sem eszközt a felsorolt jogsérelmek orvoslására vagy megelőzésére, csak a választókat akarnák az urnákhoz terelni, és hirtelen a fentieknél hitelesebb kampányszöveget nem sikerült kitalálniuk.

De nem ez ösztönzött elsősorban arra, hogy bírálóan szóljak a felhívásról, hanem az a megelőlegezett bizalom, amely a „magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésének” szól. A felhívás megfogalmazásakor már a közvélemény előtt is ismert volt Nyárádszereda Székely Tanácsának a választási kampány bizonyítási kényszerét kihasználó kezdeményezése - próbára téve egyben a „magyar összefogás” erejét és hitelességét is, - hogy sikerre vigye a népszavazás ügyét a helyi tanácsban. Ismert volt az is, hogy sem a bizonyítás kényszere, sem az adott szó megtartásának erkölcsi parancsa nem tudta az autonómia ellenzőit rávenni arra, hogy ezúttal megszavazzák a népszavazás kiírását, amint azt már előttük megtette közel negyven székely önkormányzat.

Milyen lesz a „magyar összefogás” kampányon kívül? Csak annyira lesz autonómiaellenes, mint a kampányban volt, vagy vannak még fokozatok?

Tudott dolog, hogy a rendszerváltás után az egység-demagógia egész Kelet-Európában a kommunizmus haszonélvezőinek lett az ideológiája. Szemben állva a többpárti rendszerváltókkal, a régi, pártállami egységet és vele saját hatalmukat féltették és féltik. Nekünk, erdélyi magyaroknak sem az „egység” elvesztése vagy hiánya a legnagyobb gondunk, hanem az, hogy késik azoknak az intézményi garanciáknak a megteremtése, amelyek hosszú távon szavatolnák a jogainkat. Maga az erdélyi közélet polarizációja, a szakadás is akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a hatalom uszályába került politikai elit alapvető közösségi érdekeket feladott, és éppen azokról az intézményi garanciákról, azaz az autonómiáról mondott le, amely a magyar összefogás egyedüli alapja lehet. Következésképp akkor lesz újra egységes az erdélyi magyarság, ha az autonómia ellenzői irányt váltanak, és cselekedni is fognak az autonómiáért. Tehát érte tesznek és nem ellene. Ez önmagában elegendő lesz az egység megteremtéséhez, nem lesz szükség a pótcselekvés látványos, testületeket és bizottságokat fialó, ám erkölcsi, szellemi fedezet nélküli gesztusaira.

Június hetedike van, este kilenc óra. Az urnákat lezárták, ez a beírásom senki szavazókedvét nem fogja befolyásolni.

A székely nép és az RMDSZ

A Székely Nemzeti Tanács rendszeresen használja a „székely nép” kifejezést. Használata természetesnek tűnt, nemcsak azért, mert az önrendelkezés joga népeket illet meg – ez alapnormája a nemzetközi jognak –, és az autonómia révén a székelység épp az önrendelkezés jogával kíván élni, de azért is, mert a szóhasználatnak kialakult a hagyománya, és ha maga az érintett közösség népként határozza meg önmagát, akkor azt mindenkinek el kell fogadnia.

Ezért volt kicsit furcsa, hogy 2008 őszén Markó Béla személyes találkozónk alkalmával a köztünk levő elvi különbségek egyikeként jelölte meg, hogy mi székely népről beszélünk, míg az RMDSZ megközelítésében egységes erdélyi magyarságról kell beszélni. Jeleztem, a mi álláspontunk szerint nem mond ellent sem az erdélyi magyarság, sem a magyar nemzet egységének, ha a székelyek népként határozzák meg önmaguk és ragaszkodnak ahhoz, hogy népként kezeljék mások is. Érdekes, ha a bajorok nevezik önmagukat népnek, ez nem kelt a németekben egységféltő aggodalmakat.

A szakirodalom a nép fogalmát a történelem során változó tartalmú fogalomnak írja le, és pontos meghatározása ma sincs, amikor az önrendelkezési jogot a népek jogaként fogadja el a nagyvilág. Nem tévedünk, ha nem az elméletet, hanem a nemzetközi gyakorlatot tekintjük irányadónak, és népnek olyan területi, történelmi, kulturális közösséget tekintünk, amelyik él, vagy élni kíván az önrendelkezés jogával. Ez lenne az a meghatározás, amely országok és régiók népeit egyformán jelöli, függetlenül attól, hogy etnikailag egységesek vagy sem (Svájc), vagy részei egy nagyobb nemzeti közösségnek (bajorok, székelyek), van-e önálló államuk, autonóm régiójuk, vagy csak törekvéseikben fogalmazták meg ezt az igényt.

Az, hogy az RMDSZ-ben is változott valami, ami a nép fogalmához, a székely néphez való viszonyulást illeti, Markó Béla Csíkszeredában május 22-én elmondott beszédéből tudtam meg.
A magyar vezetők leváltásával kapcsolatban mondta:
- Velünk ezt nem lehet megtenni! A székely nép szabadságszeretete ezt nem hagyja! Ez az autonómia, ezt akarjuk.

Bár Székelyföld autonómiája sokkal több, mint magyar vezetők kinevezése, jegyezzük meg ezt a napot. A székely nép megjelent az RMDSZ szóhasználatában is. Reméljük nem kampányfogásként, és a szövetség a választások után is törekedni fog, hogy érvényt szerezzen a székely nép szabadságszeretetének.

Az el nem hangzott előadás

A május elsejei csíkszeredai autonómia konferenciára engem is meghívtak. Jeleztem, hogy nem zárkózom el, de köt a korábbi program, a Makfalvi Székely Majális. Megírom az előadás szövegét, de nem tudom elhagyni a Székely Nemzeti Tanács sátorát, ahova a szervezés során én magam is hívtam vendégeket. A megírt előadást épp Makfalván, május elsején délelőtt adtam át Toró T. Tibornak, mivel Tőkés László püspök úr és a konferencia előadóinak kíséretében a makfalvi rendezvényt ő is megtisztelte jelenlétével. Mint később értesültem, időhiány miatt az előadásomat már nem olvasták fel Csíkszeredában. Pedig arra törekedtem – ha már konferencia, – hogy újat is mondjak, de főképpen a magunk kényesnek vélt dolgairól is szó essen. Íme az el nem hangzott előadás:


Önállóság és együttműködés az autonómia küzdelemben

Székelyföld tízezer négyzetkilométer területű és több mint nyolcszázezer lakosú régiója Romániának. Ebben a történelmi régióban 75%-os többséget alkot a magyar nemzeti önazonosságú székelység. A Székelyföld történelmének hosszú századokon át alakítója, kulturális értékeinek, anyagi és szellemi javainak megteremtője volt. Saját katonai önigazgatási rendszere, saját alkotmánya és jogrendje a magyar királyságon belül is kivételes helyzetet biztosított számára.

Éppen ezért a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómia statútumába beépítette a nemzetközi tapasztalatok mellett azokat a helyi hagyományokat, amelyek a helyi közösségek élethelyzetének a leginkább megfelelnek, nem sértik sem mások, sem Románia érdekeit és nem ellentétesek a demokrácia elveivel, vagy a nemzetközi jog normáival.

Szerteágazó lenne, és meghaladná egy előadás keretét Székelyföld autonómia statútumának átfogó elemzése. Az előadás címéhez igazodva egyetlen kérdést fogunk elemezni: ki illetékes Székelyföld autonómiáját kezdeményezni, ki illetékes autonómia tervezeteket kidolgozni, illetve elfogadni?

Spanyolország alkotmányának 143. cikkének második szakasza kimondja:
„Az autonómia-folyamat kezdeményezője lehet minden érdekelt tartományi tanács, vagy illetékes szigetközi szerv, és a községek kétharmad része, feltéve, hogy lakosságuk minden tartományban vagy szigeten a választójogosultak többségét teszik ki.”

A 146. cikk előírja, ki készítheti el az autonóm közösségek statútum-tervezetét:
„A statútum tervezetét az érintett tartományi tanácsok vagy szigetközi szervek tagjaiból, az ott megválasztott képviselőkből és szenátorokból álló gyűlés dolgozza ki, majd a Cortes elé terjeszti törvénybe iktatás végett.”

Mielőtt bármilyen következtetést is levonnánk, szólni kell egy magyar jogtörténetből jól ismert fogalomról, a székely jogról. Eckhart Ferenc, a kiváló magyar jogtörténész is leírja a székely közgyűléseknek (congregatio generalis), illetve nemzetgyűléseknek egész Székelyföldre kiterjedő hatályú törvényhozó szerepét. A rendtartó székely falvak falutörvényei, a székely nemzetgyűlések által elfogadott konstitúciók jelzik, hogy közösségi életének szabályozásában a székelységnek Európában is ritka törvényhozó hagyományai vannak.

Nem gondoljuk, hogy az autonómiák különböző európai példáit másolni kellene. Azt sem gondoljuk, hogy át lehetne emelni a mába a törvényhozás középkori gyakorlatát. De meggyőződésünk, hogy a felhozott példákban olyan általános érvényű elv nyilvánul meg, amely itt is, és ma is érvényes, és a demokrácia egyik elveként ismerjük.

Ez a szubszidiaritás elve. Egyszerűen fogalmazva: egy közösség jövőjéről, sorsáról magának közösségnek kell döntenie. Milyen legyen a székely autonómia, ezt a székelyeknek kell eldönteniük.

A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájának közképviseletére kapott felhatalmazást a településeken összehívott állampolgári közgyűléseken, majd 2007-2008-ban megszervezett népszavazás során 220.000 lakos mondott igent Székelyföld autonómiájára. A Székely Nemzeti Tanács a felmutatott közakaratnak kíván érvényt szerezni, következetesen tiszteletben tartva a szubszidiaritás elvét.

Ennek megfelelően Székelyföld autonómia törekvését saját lakóinak sorából erre megválasztott testület hivatott képviselni. Székelyföldön kívülről politikus, testület, párt, vagy intézmény támogathatja azt, és ez a támogatás lehet egy olyan együttműködés alapja, amely magyarokat a Székelyföldről és Székelyföldön kívülről összeköt.

A Székely Nemzeti Tanács ezek alapján tekinti magát függetlennek, tekinti úgy, hogy csak saját határozatainak, illetve a székelység olyan magasabb szinten szervezett fórumainak van alárendelve, mint amilyen a Ditrói Székely Nemzetgyűlés volt.

Együttműködni olyan feladatok megoldásában lehet, amelyek hozadéka az erdélyi magyarság, vagy a kárpát-medencei magyarság egészét érinti.

Az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogának uniós szintű szabályozása például közös érdeke a Magyarország határain kívül kisebbségi sorba szakadt nemzetrészeknek.

Együttműködés tárgya lehet a sajátos jogállású önkormányzatok autonómia statútumának elfogadtatása. A kölcsönösség elve alapján a szubszidiaritásnak ugyanazt az alkalmazását kínálhatnánk Székelyföld román többségű településeinek, mint amelyet a Székelyföldön kívüli magyar többségű településeknek kívánunk.

Az elavult, 1968-as megyerendszert ilyen módon egy decentralizált közigazgatás váltaná fel, amelyen belül a magyarság jogai biztosítottak, a román-magyar együttélés pedig a demokrácia intézményeire, többség és kisebbség teljes és tényleges egyenlősége pedig a kölcsönösség elvére épül.

Együttműködés tárgya lehet Románia küszöbön álló alkotmányos és közigazgatási reformja. Kezdeményező módon elébe kell mennünk a megyerendszer átrajzolásának, hogy az - Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban - ne távolítson, hanem közelebb vigyen Székelyföld autonómiájához.

Világossá kell tennünk, hogy Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, és csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell!

Szükséges és elodázhatatlan Románia alkotmányának módosítása a decentralizáció regionális intézményeinek megteremtése végett. Szükséges megteremteni a leendő romániai régiók - köztük Székelyföld - regionális önkormányzásának alkotmányos biztosítékait.

Szükséges megteremteni a székelyföldi összefogás konszenzusra épülő keretét, támogatni és bátorítani a példát, amelyet a Székely Városok Szövetsége mutat. Ezen belül a székely székek regionális érdekeinek megjelenítésére és képviseletére létre kell hozni az önkormányzatok széki szövetségeit. Ez a székelyföldi politikai erők együttműködésével érhető el, és csak az ő feladatuk a székely önkormányzatok szolidaritásának a megteremtése, például a népszavazások és a székely jelképek használatának ügyében.

Az Európa Parlamenti magyar képviselők és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának támogatásával lehetne Székelyföld érdekeit hatékonyan megjeleníteni az Európa Tanács és az Európai Unió intézményeiben, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában, valamint a Régiók Bizottságában.

A példákat lehetne tovább sorolni. De álljunk meg itt, azzal a következtetéssel, hogy együttműködni világos és konkrét célok érdekében lehet, tiszteletben tartva alapvető értékeket és elveket, tiszteletben tartva a szubszidiaritás elvét és az együttműködő partnerek egyenlőségét.

A Székely Nemzeti Tanács kész a jövőben is az együttműködésre Erdélyben, Romániában, a Kárpát-medencében, vagy bárhol a világon minden szervezettel és közéleti személyiséggel, aki a fentieket el tudja fogadni.

IZSÁK BALÁZS

________________________________________

[1] The initiative for the autonomous process belongs to all the interested deputations or to the pertinent inter-island body and to two-thirds of the municipalities whose population represents at least the majority of the electorate of each province or island.
[2] Statute of Autonomy The draft of the statute shall be prepared by an assembly consisting of members of the Deputation or inter-insular organ of the affected provinces and by the Deputies and Senators elected in them and shall be forwarded to the Parliament for its enactment into law.

Beköszöntő

Különös műfaj a blog. Nemcsak a cenzúra, de a minőségi szűrés hiányával is jár. Ez utóbbi egy rangos folyóirat esetében olyan többletszolgáltatás, amelynek szerző és olvasó egyformán haszonélvezője. Az olvasó szavatoltan minőségi olvasmányt kap, világos, érthető mondatokba ágyazott gondolatokat, a szerző pedig a lap védjegyét, amely a közléssel az ő munkájára is kiterjed.

A blog más. Itt se szűrés, se védjegy. Azonban a közvetlen kapcsolatot, a gyors tájékoztatatást, a párbeszéd lehetőségét kínálja annak, aki a kommunikációnak ezt az eszközét választja. Ha közéleti szereplőről van szó, ezt éppen azok felé teheti meg, akiknek sorsáért, jövőjéért a nyílt színre lépett.

A Székely Nemzeti Tanács törekvései világosak. Öt esztendő alatt elfogadott határozatai, folyamodványai félreértésekre nem adnak alkalmat. Sokan mondják mégis, hogy sok mindent helyére kell tenni, szükséges pontosítani, árnyalni, kiegészíteni, vitázva tanítani és tanulni. Minden közlés, legyen párbeszéd, vagy közéleti diskurzus a megfogalmazástól a befogadó megértéséig ível, és állandó csiszolásra szorul, ha úgy tetszik, wittgensteini nyelvi játékok sorozatában. Bevallom, a modern nyelvfilozófia értelempróbáló elméletei fölött az én gondolkodásomban Illyés Gyula egyszerű és érthető tanítása uralkodik:

“Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetnivalójuk egymás előtt. Akik nem szorultak se hazugságra, se hízelgésre.

Ebből az következik, hogy a jó magyar írás és beszéd tanítását voltaképpen a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkodik helyesen? Aki az igazat keresi.

Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés.”

Ezt a tanítást követve, de vitára, párbeszédre és tisztázásokra készen nyitom meg ezt a blogot. Sem nekem, sem az SZNT küldötteinek nincsen rejtegetnivalója. Ha vannak vitáink egymás között, azok is a nyilvánosságra tartoznak.

Azokhoz szólok, akiknek nem közömbös Székelyföld jövője.

Izsák Balázs