Az MPP tizenhárom, vezető tisztséget viselő tagja az EP választásokat megelőzően felhívásban fordult a közvéleményhez, mert „bízva a magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésében” úgy látták, „itt az ideje annak, hogy vasárnap, június 7-én mi is elmenjünk szavazni. Szabad akaratunkból, senki által nem kényszerítve, egyedül a nemzet érdekét tartva szem előtt.” A felhívás megfogalmazói így érveltek:
„Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken a Vajdaság autonómiájának a lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül.”
A felhívás logikai buktatója, hogy az úgynevezett „magyar összefogás” három képviselőt juttathat be – jó esetben – az Európa Parlamentbe, pont azt a hármat, aki abban az időben is EU képviselő volt, amikor a felhívásban felsorolt sérelmek megestek. A felhívás megfogalmazói a status quo fenntartásában látnák a változás zálogát? Ne találgassunk, elégedjünk meg annak megállapításával, hogy beismerték, nem látnak sem utat, sem eszközt a felsorolt jogsérelmek orvoslására vagy megelőzésére, csak a választókat akarnák az urnákhoz terelni, és hirtelen a fentieknél hitelesebb kampányszöveget nem sikerült kitalálniuk.
De nem ez ösztönzött elsősorban arra, hogy bírálóan szóljak a felhívásról, hanem az a megelőlegezett bizalom, amely a „magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésének” szól. A felhívás megfogalmazásakor már a közvélemény előtt is ismert volt Nyárádszereda Székely Tanácsának a választási kampány bizonyítási kényszerét kihasználó kezdeményezése - próbára téve egyben a „magyar összefogás” erejét és hitelességét is, - hogy sikerre vigye a népszavazás ügyét a helyi tanácsban. Ismert volt az is, hogy sem a bizonyítás kényszere, sem az adott szó megtartásának erkölcsi parancsa nem tudta az autonómia ellenzőit rávenni arra, hogy ezúttal megszavazzák a népszavazás kiírását, amint azt már előttük megtette közel negyven székely önkormányzat.
Milyen lesz a „magyar összefogás” kampányon kívül? Csak annyira lesz autonómiaellenes, mint a kampányban volt, vagy vannak még fokozatok?
Tudott dolog, hogy a rendszerváltás után az egység-demagógia egész Kelet-Európában a kommunizmus haszonélvezőinek lett az ideológiája. Szemben állva a többpárti rendszerváltókkal, a régi, pártállami egységet és vele saját hatalmukat féltették és féltik. Nekünk, erdélyi magyaroknak sem az „egység” elvesztése vagy hiánya a legnagyobb gondunk, hanem az, hogy késik azoknak az intézményi garanciáknak a megteremtése, amelyek hosszú távon szavatolnák a jogainkat. Maga az erdélyi közélet polarizációja, a szakadás is akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a hatalom uszályába került politikai elit alapvető közösségi érdekeket feladott, és éppen azokról az intézményi garanciákról, azaz az autonómiáról mondott le, amely a magyar összefogás egyedüli alapja lehet. Következésképp akkor lesz újra egységes az erdélyi magyarság, ha az autonómia ellenzői irányt váltanak, és cselekedni is fognak az autonómiáért. Tehát érte tesznek és nem ellene. Ez önmagában elegendő lesz az egység megteremtéséhez, nem lesz szükség a pótcselekvés látványos, testületeket és bizottságokat fialó, ám erkölcsi, szellemi fedezet nélküli gesztusaira.
Június hetedike van, este kilenc óra. Az urnákat lezárták, ez a beírásom senki szavazókedvét nem fogja befolyásolni.
„Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken a Vajdaság autonómiájának a lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül.”
A felhívás logikai buktatója, hogy az úgynevezett „magyar összefogás” három képviselőt juttathat be – jó esetben – az Európa Parlamentbe, pont azt a hármat, aki abban az időben is EU képviselő volt, amikor a felhívásban felsorolt sérelmek megestek. A felhívás megfogalmazói a status quo fenntartásában látnák a változás zálogát? Ne találgassunk, elégedjünk meg annak megállapításával, hogy beismerték, nem látnak sem utat, sem eszközt a felsorolt jogsérelmek orvoslására vagy megelőzésére, csak a választókat akarnák az urnákhoz terelni, és hirtelen a fentieknél hitelesebb kampányszöveget nem sikerült kitalálniuk.
De nem ez ösztönzött elsősorban arra, hogy bírálóan szóljak a felhívásról, hanem az a megelőlegezett bizalom, amely a „magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésének” szól. A felhívás megfogalmazásakor már a közvélemény előtt is ismert volt Nyárádszereda Székely Tanácsának a választási kampány bizonyítási kényszerét kihasználó kezdeményezése - próbára téve egyben a „magyar összefogás” erejét és hitelességét is, - hogy sikerre vigye a népszavazás ügyét a helyi tanácsban. Ismert volt az is, hogy sem a bizonyítás kényszere, sem az adott szó megtartásának erkölcsi parancsa nem tudta az autonómia ellenzőit rávenni arra, hogy ezúttal megszavazzák a népszavazás kiírását, amint azt már előttük megtette közel negyven székely önkormányzat.
Milyen lesz a „magyar összefogás” kampányon kívül? Csak annyira lesz autonómiaellenes, mint a kampányban volt, vagy vannak még fokozatok?
Tudott dolog, hogy a rendszerváltás után az egység-demagógia egész Kelet-Európában a kommunizmus haszonélvezőinek lett az ideológiája. Szemben állva a többpárti rendszerváltókkal, a régi, pártállami egységet és vele saját hatalmukat féltették és féltik. Nekünk, erdélyi magyaroknak sem az „egység” elvesztése vagy hiánya a legnagyobb gondunk, hanem az, hogy késik azoknak az intézményi garanciáknak a megteremtése, amelyek hosszú távon szavatolnák a jogainkat. Maga az erdélyi közélet polarizációja, a szakadás is akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a hatalom uszályába került politikai elit alapvető közösségi érdekeket feladott, és éppen azokról az intézményi garanciákról, azaz az autonómiáról mondott le, amely a magyar összefogás egyedüli alapja lehet. Következésképp akkor lesz újra egységes az erdélyi magyarság, ha az autonómia ellenzői irányt váltanak, és cselekedni is fognak az autonómiáért. Tehát érte tesznek és nem ellene. Ez önmagában elegendő lesz az egység megteremtéséhez, nem lesz szükség a pótcselekvés látványos, testületeket és bizottságokat fialó, ám erkölcsi, szellemi fedezet nélküli gesztusaira.
Június hetedike van, este kilenc óra. Az urnákat lezárták, ez a beírásom senki szavazókedvét nem fogja befolyásolni.
