2012. szeptember 16., vasárnap

Tovább épül az önálló székely diplomácia


Ez év januárjában kezdte el a Székely Nemzeti Tanács az önálló székely diplomácia kiépítését. Az első állomás Dél-Tirol volt, most Baszkföldön és Katalóniában folytattuk a megkezdett munkát. Az első közös feladat, amely elmélyült szövetséggé teheti a kiépülő kapcsolatokat Székelyföld, Dél-Tirol, Baszkföld, Katalónia és a többi, ezután bekapcsolandó régió/ország között, az nyilván az európai polgári kezdeményezés lesz a nemzeti régiók védelmében.     

Baszkföldön épít kapcsolatot a Székely Nemzeti Tanács

A Baszk Nemzeti Párt (Euzko Alderdi Jeltzalea) meghívására Bilbaoba érkezett a Székely Nemzeti Tanács Izsák Balázs elnök által vezetett négytagú küldöttsége. Kedden, szeptember 10-én a párt székházában Ińigo Urkullu elnök, illetve Ińaki Goikoetxeta és Aitor Olaizola, a vezetőtanács tagjai, valamint José Mari Etxebarria külkapcsolati koordinátor fogadta a vendégeket. A küldöttségben részt vett Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár, a Székely Nemzeti Tanács elnökének tanácsadója és Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja. Izsák Balázs ismertette a házigazdákkal a székelyek önrendelkezési törekvését, átadta a házigazdáknak Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét, valamint Székelyföld zászlaját és térképét. A Baszk Nemzeti Párt vezetői pártjuk programfüzetével ajándékozták meg a vendégeket, beszéltek Baszkföld jelenlegi helyzetéről és a közelgő választásokról. A tárgyalások során mérlegelték az együttműködés lehetőségét a Baszk Nemzeti Párt és a Székely Nemzeti Tanács között, és természetesen szóba került a Székely Nemzeti Tanács elképzelése a nemzeti régiók védelmében elindítandó európai polgári kezdeményezésről. A házigazdák ígéretet tettek arra, hogy elemezni fogják a kezdeményezést és a baszkföldi választások utáni időszakra rögzítették az intenzívebb együttműködés kezdetét.
Ezt követően a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége a bilbaoi városházára látogatott, ahol Ibone Bengoetxea Otaolea polgármester-helyettes, a Baszk Önkormányzati Szövetség elnöke és Andoni Aldekoa városmenedzser fogadta őket. Bizkaia regionális kormányának székhelyén Juan Mari Aburto alelnök ismertette a vendégekkel a baszk autonómia fontos elemének tekintett adóügyi megállapodást Baszkföld és a központi kormányzat között.
Délután José Mari Etxebarria a Vitoria-Gasteizbe kalauzolta el a székelyek követeit, ahol ellátogattak a baszk parlament épületébe.

A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata

Sepsiszentgyörgy, 2012. szeptember 11.
Aitor Olaizola, Ińaki Goikoetxeta, Ińigo Urkullu, José Mari Etxebarria, Bakk Miklós, Izsák Balázs, Dabis Attila, Árus Zsolt

Katalánok és székelyek szolidaritása

Baszkföldi látogatása után Katalóniába érkezett a Székely Nemzeti Tanács Izsák Balázs elnök által vezetett négytagú küldöttsége, melynek tagjai Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár, a Székely Nemzeti Tanács elnökének tanácsadója és Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja. A legnagyobb katalán párt, a CDC (Convergència Democràtica de Catalunya) barcelonai székházában, szeptember 12.-én szerdán, Víctor Terradellas i Maré, a párt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára fogadta a székelyek követeit. Egymás kölcsönös tájékoztatása után az együttműködés távlatait vitatták meg, majd a vendégek részletesen ismertették az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó elképzelésüket. Víctor Terradellas i Maré ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy tanulmányozzák az átadott dokumentumokat, és döntenek az együttműködés formáiról.
Délután a kormány székházában Francesc de Paula Gambús i Millet a katalán kormány elnöki titkárságának külügyi főigazgatója fogadta az SZNT küldöttségét. Kifejezte rokonszenvét a székelyek iránt, hangsúlyozva, hogy természetes az együttérzés és a támogatás egy olyan nép részéről, amely hasonló módon megtapasztalta az üldöztetés, a hátrányos megkülönböztetés változatos formáit, így a jövőbeni együttműködés természetes módon épülhet a katalánok és székelyek szolidaritására. Kérdésre válaszolva Izsák Balázs elmondta, Magyarország kormánya támogatja a székelyek autonómiatörekvését, de a magyar parlament különböző frakció is egységesek az SZNT által célként meghirdetett területi autonómia támogatásában.
Az SZNT küldöttsége szeptember 13-án további tárgyalásokat folytat Katalóniában.  

A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Sepsiszentgyörgy 2012. szeptember 13.
Árus Zsolt, Dabis Attila, Izsák Balázs, Víctor Terradellas i Maré, Marc Gafarot i Monjó és Bakk Miklós

A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége a katalán parlamentben

Barcelonai látogatása második napján a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét dolgozószobájában fogadta Josep Rull i Andreu a kormányzó CDC főtitkárhelyettese, a katalán parlament titkára. Tájékoztatta a küldöttség tagjait a katalóniai helyzetről, illetve a távlatokról. Izsák Balázs, az SZNT elnöke ezúttal is hangsúlyozta: a székelyek támogatják a katalánok törekvését, a szabad és független katalán állam létrehozását, hiszen egy demokráciában a kifejezett népakaratnak érvényesülnie kell, és ezt Spanyolországnak is be kell látnia. Ezt követően Mireia Canais i Botines képviselőasszony bemutatta a vendégeknek a katalán parlament épületét, ismertette velük az intézmény történetét és működését.
A nap folyamán munkamegbeszélésre került sor civil szervezetekkel a nemzeti régiók védelmében indítandó európai polgári kezdeményezésről, a lehetséges együttműködésről. A művelődési minisztériumban a nyelvi jogok szakértőivel tanácskozott az SZNT küldöttsége, ismertették a magyar nyelv romániai haszanálatával kapcsolatos gondokat, és megismerkedtek a három hivatalos katalóniai nyelv helyzetével.


A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata
 Sepsiszentgyörgy, 2012. szeptember 14.
Bakk Miklós, Josep Rull i Andreu, Izsák Balázs, Dabis Attila, Árus Zsolt

2012. szeptember 3., hétfő

Az Igazság Napján



A Székely Nemzeti Tanács sajtótájékoztatója

Ma, 2012. szeptember 3.-án, sajtótájékoztatót tartott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Bíró Zsolt alelnök. Az Igazság Napjával és a Mikó Iskola ügyével kapcsolatban Izsák Balázs kifejtette: megnyugtató megoldást csak az autonómia jelenthet. A közösségünkre vonatkozó döntéseket, nem Bukarestben, vagy Buzauban kell meghozni, ezekben az autonóm Székelyföld közhatóságai lennének illetékesek.
Izsák Balázs hangsúlyozta, az Igazság Napján a Mikó ügyben fontos tényekről senki nem beszélt Sepsiszentgyörgyön. Nem hangzott el, hogy az egyházi javak visszaszolgáltatásának alapja Románia nemzetközi kötelezettségvállalása. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, amikor Románia csatlakozási kérelmét tárgyalta, kiadott egy véleményezést, amely tartalmazza a csatlakozás feltételeit. Ebben felszólította Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházaknak javaikat, tegye lehetővé, hogy egyházi iskolák működjenek, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekek az anyanyelvükön tanulhassanak. Románia erre kötelezettséget vállalt, mert e nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja. Erre azóta nem szokás hivatkozni, amióta az RMDSZ koalíciós alkuk tárgyává tette a történelmi egyházak vagyonának visszaszolgáltatását is. Markó Béla ki is mondta, hogy a kisebbségvédelem nemzetközi eszközeiről lemondtak, mivel nem panaszolhatják be azt a kormányt, amelyben ők is benne vannak.
Ha lenne Romániában oknyomozó újságírás, bizonnyal kiderítette volna, hogyan kerülhet két magyar család olyan helyzetbe, hogy a Mikó iskola ügyében pert indítson, és ezzel kezdetét vegye a visszaállamosítási cirkusz is. Senki nem beszélt arról, hogy azokat tanári lakásokat, amelyek a Mikó Iskolával együtt a Református Egyháztól vettek el az államosítás során, az Albert Álmos vezette önkormányzat, és Olosz Gergely (a mostani képviselő édesapja) által vezetett ingatlankezelő eladta a benne lakó bérlőknek a 112 számú törvény alapján. Az SZNT elnöke Fodor Imrére, Marosvásárhely polgármesterére hivatkozott, aki megtagadta minden ilyen esetben, hogy egyházi ingatlant megvásároljanak a benne lakók. Az ő emberi, erkölcsi tartása pajzsa volt egyházaink vagyonának, hiszen ő vállalta fel minden ilyen esetben akár a konfliktust is, elhárítva az egyházak fölül a Mikó iskoláéhoz hasonló bonyodalmakat. Ennek tudható be talán, hogy mindenkitől elfeledve töltötte nemrégiben hetvenötödik születésnapját, míg az egyház vagyonát kiárusító Albert Álmos szenátor újabb mandátumért indulhat a választásokon.
Izsák Balázs a továbbiakban elmondta, a Mikó ügy nem előzmény nélküli. A zilahi Wesselényi Református Kollégium visszaállamosítását Seres Dénes szenátor kezdeményezte, Tőkés Lászlót pedig, aki egyháza püspökeként fellépett a visszaállamosítás ellen, az RMDSZ szankcionálta, majd megfosztotta tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Ekkor jelentette ki Markó Béla, hogy mindegy, ha az iskola az egyházé, vagy az államé, ha egyszer abban magyarul folyik az oktatás.
Bíró Zsolt arról beszélt, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldöttei és szimpatinzánsai tíz autóbusszal érkezetek Sepsiszentgyörgyre, és a helyiekkel együtt, körülbelül nyolcszázan, együtt vonultak autonómiát követelő felirattal és székely zászlókkal a helyszínre. A továbbiakban beszámolt arról, hogy Sántha Imrét csak a tüntető tömeg többrendbeli hangos követelésére engedték a mikrofonhoz. Meglátása szerint az RMDSZ megpróbálta választási kampányrendezvénnyé tenni a tüntetést.
                        
                                                                          A Székely Nemzeti Tanács Sajtóirodája
Sepsiszentgyörgy 2012. szeptember 03.