2012. december 11., kedd

Nyílt levél Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének


Tisztelt Elnök Úr!
            Lezajlottak a parlamenti választások, és az RMDSZ ismét képviselethez jutott Románia parlamentjében, mi több, kormányzati részvételre készül Bukarestben. Ez nagyon jó lehetőséget kínál Önöknek, hogy a választási kampányban tett ígéreteket valóra váltsák. Az Önök részvétele a kormányzásban a kétharmados többségű törvények elfogadásához szükséges. Engedje meg, hogy emlékeztessem, Székelyföld autonómia statútumának elfogadása egy ilyen kétharmados többséget igényel. Üdvözölve az RMDSZ választási eredményeit, a Székely Nemzeti Tanács nevében arra kérem Önöket, hogy tegyék kormányzati részvételük feltételévé Székelyföld területi autonómiáját.
            Ennek az autonómiának egyik eleme a magyar nyelv hivatalossá tétele Székelyföldön, úgy ahogy azt a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés 2010. március 12-én Sepsiszentgyörgyön elfogadott határozata is kimondja:
„1. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. 2. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet.”
Elégedetten állapítottuk meg, hogy Ön a választási kampányban hasonló nyilatkozatot tett: „a magyar nyelvet hivatalossá akarjuk tenni ott, ahol a magyarok tömbben élnek.” Ezek után természetes, logikus és jogos elvárás, hogy az RMDSZ csak olyan kormánykoalícióban vegyen részt, amely programjába foglalja a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön.
Románia regionális újrafelosztása Ön szerint, de szerintünk is, „kitörési pontot jelenthet az autonómiatörekvéseinknek”. Ez a közös nézőpont tölt el bizakodással, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai készek Románia parlamentje elé terjeszteni a nyolc székely székből - semmiképp sem három megyéből - álló Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezetet.
Befejezésül a lehetséges együttműködésről szólnék az európai polgári kezdeményezés ügyében. Bízom abban, hogy az RMDSZ támogatni fogja a sajátos hagyományokat, nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságot őrző európai régiók érdekében elindított polgári kezdeményezésünket, amint mi is készek vagyunk támogatni az RMDSZ tervezetét, amint az elkészül, és esetleges bejegyzése a romániai magyarság érdekeit fogja szolgálni.
Bízom abban, hogy a fentiekről kétoldalú, személyes megbeszélést is tudunk folytatni, amelyet nagyon régóta szorgalmazok, és amely elől, a választások végeztével, remélhetőleg minden akadály/aggály elhárult.
Áldott ünnepeket és sikeres újesztendőt kívánok Önnek és az RMDSZ minden képviselőjének és szenátorának.

Marosvásárhely 2012. december 11.                  
                                                                             Izsák Balázs
                                                                          A Székely Nemzeti Tanács elnöke

A Székely Nemzeti Tanács 2012. november 30.-i ülésének határozatai



Az Európai Unió belső bővítésére vonatkozó nyilatkozat

- Tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, amely kimondja: "Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket. Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől";
- Figyelembe véve a Székely Nemzeti Tanács korábban elfogadott határozatát Európa népeinek egyenlőségére vonatkozóan, amely többek között kimondja: "Az Európai Unió alapértékeit tiszteletben tartani, kulturális sokszínűségét megvédeni és hosszú távon fönntartani csak úgy lehet, ha egyetemes elismerést nyer Európa népeinek egyenjogúsága, függetlenül attól, hogy az önmagát népként, nemzetként meghatározó közösség megalkotta-e saját államát, vagy egy más ország területén él őshonos közösségként";
- Figyelembe véve, hogy az Európai Unióról szóló szerződés második cikkében leszögezi: "Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában";
- Tekintettel az Európai Szabad Szövetség (EFA) javaslatára az Európai Unió strukturális átalakítására vonatkozóan, kiemelten az új fogalomra: az Európai Unió belső bővítésére; 
 
 A Székely Nemzeti Tanács kinyilvánítja:

Elfogadja és támogatja az Európai Unión belüli, demokratikus változásokról szóló belső bővítés gondolatát, melyeknek során hangsúlyosan érvényesül a szubszidiaritás elve és kiteljesedik a népek önrendelkezési joga, beleértve akár új, független államok megjelenését is.
Ennek a folyamatnak ki kell terjednie a tagállamok és az őket alkotó régiók viszonyának újrafogalmazására, a regionális szintű kompetenciák bővítésére, az önrendelkezésre törekvő közösségek elismerésére, illetve az autonómiával rendelkező régiók hatásköreinek bővítésére, a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók európai szintű védelmére is.    
           Szükséges a fent leírt folyamtokban érdekelt közösségek európai szintű összefogása, olyan határokon átnyúló mozgalmak elindítása, amelyek az Európai Unió belső bővítésének folyamatát sikeressé teheti.

Marosvásárhely, 2012. november 30.
                                                                                            Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács küldöttei a testület 2012. november 30.-i marosvásárhelyi ülésén, a Kultúrpalota nagytermében. Középen Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács második elnöke. 

Székelyföld Külügyi Szolgálatára vonatkozó határozat


- Tekintettel arra, hogy szükséges a Székely Nép által kinyilvánított, Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó közakaratot nemzetközi fórumokon, illetve a világ más országaiban folyamatosan megjeleníteni és képviselni; 
- Figyelembe véve, hogy Székelyföld lakói, az Európai Unió polgáraiként korlátozások nélkül létesíthetnek kapcsolatokat az Unió más polgáraival, azok társadalmi és politikai szervezeteivel, és intézményeivel;
- Tekintettel arra, hogy a helyi közigazgatásra vonatkozó 215/2001 számú törvény 11. cikk 3. szakasza kimondja, hogy: területi-közigazgatási egységek döntéshozatali és végrehajtói hatáskörükön belül jogosultak együttműködni és társulni külföldi közigazgatási-területi egységekkel a helyi és megyei tanácsok határozatai alapján;
- Figyelembe véve, hogy a rendszerváltás után eltelt időszakban Románia Külügy-minisztériuma Székelyföld regionális érdekeit nemzetközi szinten nem jelenítette meg, és az RMDSZ, kormányzati részvétele ellenére sem volt soha, semmilyen hatással Románia külpolitikájára;
- Tekintettel arra, hogy az Európai Unió által 2006-ban létrehozott „Európai Területi Együttműködési Csoportosulás” (European Grouping of Territorial Cooperation - EGTC) intézménye által kínált lehetőségekkel, külkapcsolatok hiányában egyetlen székelyföldi önkormányzat sem élt, és jelenleg sincsenek erre vonatkozó tervek;
            - Tekintettel arra, hogy Románia Parlamentje másodszor is elutasította Székelyföld autonómia statútumát, amely törvényben szabályozná a hatáskörök megosztását a régió demokratikusan létrehozott közhatalmi intézményei és a központi hatalom hatóságai között;

A Székely Nemzeti Tanács elhatározza

 1. Kezdeményezi Székelyföld Külügyi Szolgálatának létrehozását, azzal a céllal, hogy:
- Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó közakaratot, és Székelyföld regionális érdekeit nemzetközi fórumokon, illetve a világ más országaiban folyamatosan megjelenítse és képviselje; 
- A Székelyföldhöz hasonló helyzetű régiókkal és közösségekkel az állandó kapcsolatok rendszerét a szolidaritás és együttműködés jegyében fenntartsa;
- A székelyföldi önkormányzatok kapcsolatépítését más országok önkormányzataival segítse;
- A székelyföldi vállalkozások külföldi üzletkötéseihez intézményi hátteret teremtsen, és Székelyföld nemzetközi gazdasági kapcsolatait előmozdítsa;
- Székelyföld kultúrájának terjesztését, hagyományainak megismertetését a nagyvilágban előmozdítsa kétoldalú intézményközti kapcsolatok építésével. 
2. Székelyföld Külügyi Szolgálata jogi személyiség nélküli, nonprofit szervezetként jön létre a székelyföldi önkormányzatok és a célt támogató magyar szervezetek bevonásával.
3. Székelyföld Külügyi Szolgálatának felügyelete, működési szabályzatának kidolgozása a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának feladata, amely a cselekvési program kidolgozását a partner székelyföldi önkormányzatokkal, Székelyföldi szervezetekkel közösen végzi.
4. A Székelyföldi Külügyi Szolgálat vezetőjét a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága nevezi ki, a Székely Nemzeti Tanács elnökének javaslatára.
                                                                                             
                                                                                           Székely Nemzeti Tanács
Marosvásárhely, 2012. november 30.
Az önálló székely diplomácia kezdete: a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét Bozenben Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója fogadja 2012 januárjában




Határozat a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívásának kezdeményezéséről

                                 
   Figyelembe véve, hogy több mint egy éve napirenden van Románia közigazgatási átszervezése, s várhatóan erre a decemberi parlamenti választások után immár valóban sor kerül;
- Tekintettel arra, hogy a közigazgatási egységek újrarajzolása a jelenleg több megyébe mesterségesen szétszórt Székelyföldnek is érdeke;
 - Tekintettel arra, hogy a választások megnyerésére esélyes pártok vezetői számos jelét adták annak, hogy romániai közigazgatási reform során mellőzni szándékoznak a szubszidiaritás elvét, s az új közigazgatási egységek határainak meghúzását és azok hatásköreinek meghatározását önkényesen szándékoznak megejteni;
 - Tekintettel arra, hogy Székelyföldön még mindig csak az önkormányzatok rendelkeznek választásokon elnyert legitimitással, amely feljogosítja őket arra, hogy a központi hatalommal szemben hitelesen jelenítsék meg a népakaratot;
 - Figyelembe véve azt is, hogy a tavaszi önkormányzati választások nyomán jelentős mértékben megújultak a székelyföldi önkormányzatok;

A Székely Nemzeti Tanács elhatározza

Kezdeményezi a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívását 2013 első negyedévére,  továbbá kezdeményezi, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés legalább évente egyszer ülésezzen.
Felhívja Székelyföld önkormányzati képviselőit és polgármestereit, hogy pártállástól függetlenül vegyenek részt a nagygyűlésen, vállaljanak szerepet a népakarat megjelenítésében.
Elvárja, hogy a nagygyűlésen kiemelt fontosságú témaként kezeljék az ország közigazgatási átszervezésének a kérdését, s ennek megfelelően határozzanak arról, hogy a 2009. szeptemberi, a közigazgatási reformról szóló SZÖN-határozat szellemében milyen lépéseket fognak tenni azért, hogy Székelyföld a közigazgatási átszervezés nyertese legyen.
Hasonlóképpen elvárja, hogy nagygyűlés arról is döntsön, hogy milyen lépéseket fog tenni abban az esetben, ha a központi hatalom megpróbálja figyelmen kívül hagyni a székely nép akaratát.

Marosvásárhely, 2012. november 30.
                                                                                                            Székely Nemzeti Tanács
2012. november 30. Marosvásárhely - a Székely Nemzeti Tanács gyűlésvezetésben (balról jobbra) Tulit Attila, sepsiszéki alelnök, Izsák Balázs elnök, Bíró Zsolt marosszéki alelnök


Határozat az Erdélyi Magyar Néppártnak a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsba történő felvételéről


Tekintettel arra, hogy a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács, alapító okiratában, mely jelen határozatnak függelékét képezi, a hét alapító tag leszögezte:
 A KMAT-hoz társulhat minden olyan Kárpát-medencei testület, közképviseleti – polgári vagy politikai – szervezet, amely következetesen cselekszik a magyar közösség autonómiájáért, és együttműködési, illetve csatlakozási szándékát bejelenti.
 Figyelembe véve, hogy a testület a későbbiekben, házszabályában is rögzítette a bővítésnek ezt a lehetőségét, de egyben fontos feltételhez is kötötte a következőképpen:
A KMAT-hoz társulhat minden olyan Kárpát-medencei testület-szervezet, amely közképviselettel felhatalmazva, következetesen cselekszik a magyar közösség autonómiájáért és bejelenti együttműködési szándékát. A KMAT-hoz való csatlakozást minden társult tagnak jóvá kell hagynia.
            Figyelembe véve, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette csatlakozási szándékát, és felvállalta, hogy a magyar közösség autonómiájáért következetesen fog cselekedni,

A Székely Nemzeti Tanács elhatározza

 1. Jóváhagyja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt teljes jogú tagja legyen a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak.

 Marosvásárhely, 2012. november 30.
                                                                                             Székely Nemzeti Tanács

 Függelék:
Határozat a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács megalakulásáról
           
A Kárpát-medencében őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseinek képviseletére társult testületekként elhatározzuk a közösségi autonómiaformák iránti közakarat demokratikus eszközökkel való egységes képviseletére hivatott Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) létrehozását.
      A KMAT célja a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek diszkriminációjának megszüntetése, a teljes és tényleges egyenlőség nemzetközi segítséggel, az európai intézmények közvetlen közreműködésével, az autonómiát igénylõ magyar közösségek egységes fellépésével való elérése.
      A KMAT jogosítványa és hatásköre képviseleti, társult tagokra érvényes határozatokat nem hozhat. A társult tagokkal együtt, azok önálló törekvéseit és határozatait képviseli az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, az Európa Tanácsban, annak Parlamenti Közgyűlésében, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben, az Egyesült Nemzetek Szervezetében, a nem kormányszintű szervezetekben, minden olyan fórumon, amelyet a KMAT társult tagjai egységesen vagy önállóan megjelölnek.
      A KMAT-hoz társulhat minden olyan Kárpát-medencei testület, közképviseleti – polgári vagy politikai – szervezet, amely következetesen cselekszik a magyar közösség autonómiájáért, és együttműködési, illetve csatlakozási szándékát bejelenti.
     
Nagyvárad, 2004. június 16.

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tõkés László elnök,
Székely Nemzeti Tanács, Dr. Csapó I. József elnök,
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Jakab Sándor alelnök,
Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Tomka György elnök,
Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Milován Sándor alelnök,
Magyar Polgári Szövetség, Szász Jenõ elnök,
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Ágoston András elnök



A Székely Nemzeti Tanács elnökének megválasztására vonatkozó határozat



1. A Székely Nemzeti Tanács elnökét a Székely Nemzeti Tanács választja négy éves időszakra, többes jelöleléssel, titkos szavazással, a jelenlevők abszolut többségével, a székely székek jelöltjei közül.
2. Elnökjelöltet a széki tanácsok állíthatnak. Minden egyes széknek joga van az elnökválasztó gyűlést megelőzően egy jelöltet állítani. A széki jelölteket a széki székely tanácsok határozatképes, szabályosan meghirdetett ülésein jelölik ki.
3. Ha az elnökválasztó gyűlésen megtartott szavazás után egyik jelölt sem nyeri el a szavazatok abszolút többségét (a fele plusz egyet), akkor az első két jelölt között második fordulóra kerül sor.
4. A választási gyűlésen a jelöltek tíz percnél nem hosszabb, bemutatkozó beszédet tarthatnak abc sorrendben.  

 Marosvásárhely 2012. november 30.

                                                                                                            Székely Nemzeti Tanács