2013. május 20., hétfő

A román kormány régiósítási terve Ceausescu telepítés-politikájára épül!



 Románia kormánya egy szakértői bizottságot hozott létre a kormány korábban közzétett közigazgatási céljainak tudományos alátámasztására. (Consiliul Consultativ pentru Regionalizare, rövidítve CONREG). A jelentés említést sem tesz Románia azon nemzetközi kötelezettségvállalásairól, amelyeket mindenképpen figyelembe kell venni a régióhatárok kialakításánál, viszont ezekkel ellentétes elveket, célokat fogalmaz meg, azt sugallva például, hogy a kisebbségek nyelvi, kulturális sajátosságai a kevert népességű településeken lehetnek a fejlődés előmozdítói. A jelentéshez mellékelt térképek lényegében a Ceausescu rendszer telepítéspolitikáját tükrözik A térkép feletti felirat magyarul: „A vándorlási áramlatok térképei, mint a 2013-as régiósítás magalapozói”. 
       A csatolt térkép a 2002 népszámlálás alapján készült. A nyilak kiindulási pontja a költöző állampolgárok születési helyét, a nyíl hegye az állandó lakhelyet jelöli. A Ceuasescu rendszer a gazdaságfejlesztést teljes mértékben a nemzetiségi arányok megváltoztatásának rendelte alá. A CONREG jelentés térképe nagyon jól tükrözi ezt. Moldvából tömegesen telepítették be a román lakosságot Brassóba, ahol az ötvenes évektől kiemelt nagyberuházások biztosították a betelepedők munkahelyét. A helyi, őshonos székely-magyar lakosság a Székelyföldre telepített üzemekben nem kapott munkát, őket arra kényszerítették, hogy Brassóban keressék a boldogulást. Brassó megyéből pedig folyamatos ma is a románok betelepítése Székelyföldre. Ennek eredményeként Sepsiszentgyörgy hatvanezer lakosából a román nemzetiségűek száma ma eléri a 20.000-et!  
  A CONREG jelentés a Ceausescu korszak migrációs folyamatait - hamisan - természetesként kezeli, és a közigazgatást úgy akarja átalakítani, hogy az új közigazgatási rendszer továbbra is a népességkeveredést szolgálja.
   Állításuk szerint egy régió annál működőképesebb, minél intenzívebb az őt alkotó megyék között a népességvándorlás. „Paradox módon” ennek a követelménynek annál kevésbé tud megfelelni egy régió minél homogénebb kulturális szempontból.[1]  A kisebb történelmi régiók lecserélése nagyobb közigazgatási régiókkal kulturálisan heterogénebb közigazgatási régiókat fog eredményezni, de növekedni fog a működésük hatékonysága. Olyan ez, mintha a gazdasági-társadalmi hatékonyság növekedését a terület kulturális homogenitásának csökkentésével fizetnénk meg. A kisebb történelmi-kulturális területek kiterjesztésének (?) másik következménye a fejlesztési régiók kulturális sokszínűségének megnövekedése lesz[2].- áll a jelentésben.    
      A második térképen a CONREG jelentés migrációs térképét helyeztük rá a Középrégió nemzetiségi összetételének térképére, amely azok számára is illusztrálja a román kormány valódi szándékát, akik nem rendelkeznek helyismerettel.       
Dél-Tirol németajkú közössége, a katalánok, a baszkok, és mi székelyek egyformán felismerjük a Mussolini, Franco, Ceausescu féle bolsevik-fasiszta asszimilációs politika frazeológiáját, bármilyen európai vagy tudományos álcát használ, mint például a Ponta kormány szakértői bizottsága.   
 Románia kormánya a március tizedikén, Marosvásárhelyen tüntető harmincezer állampolgár beadványát, amely a tervezett közigazgatási átalakítás ellen is tiltakozott, és meghallgatást kért, több mint két hónap után is válasz nélkül hagyja. Victor Ponta miniszterelnök párbeszédet ígért az európai fórumok előtt, de lényegében elutasítja azt. Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak betartását ígérte, valójában azok megszegésére készül.
Közösségünknek nagyon határozottan kell fellépnie Románia kormányának tervezett közigazgatási átalakítása ellen. Ha nem változtatnak rajta, akkor az alkotmánymódosítást akkor sem szabad megszavazni, ha az engedményeket is tartalmazna. Minden erdélyi magyarnak el kell mennie az alkotmánymódosító népszavazásra és nemmel kell szavaznia. Ha ezek ellenére a többségi erőszak Székelyföldet a román többségű Középrégióba akarja belekényszeríteni, akkor a polgári engedetlenség eszközeihez kell folyamodnunk. Támaszkodva a nagyvilág magyarságára, a demokráciának, jognak, az Európai Unió közös alkotmányos örökségének elkötelezett polgároknak a szolidaritására, az egész világot mozgósítanunk kell.
Ne engedjük Székelyföldet beolvasztani, vagy feldarabolni!
Állítsuk meg Bukarest asszimilációs politikáját. 

                                                                                                Izsák Balázs

Marosvásárhely 2013. május 20.  


[1] O regiune este cu un potenţial de funcţionalitate cu atât mai mare cu cât judeţele care o compun sunt legate prin mai multe fluxuri importante.
[2] Înlocuirea regiunilor istorice mici cu regiuni administrative mai mari, care le integrează pe cele istorice, duce la regiuni administrative mai eterogene cultural decât nucleele istorice pe care le includ dar sporește eficiența funcțională pentru toate județele din cadrul regiunii administrative. Este ca si cum sporul de funcționalitate social  - economică ar fi ”plătit” prin reducerea omogenității culturale a ariei. În fapt o altă consecință a extinderii ariei cultural - istorice mici este și sporirea diversității culturale în regiunea de dezvoltare. 

A CONREG jelentés migrációs térképe, felette a felirat: „A vándorlási áramlatok térképei, mint a 2013-as régiósítás magalapozói”.
Népességvándorlás és nemzetiségi összetétel

2013. május 6., hétfő

Európai mozgalom indul a nemzeti régiók védelmében

Megalakult a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének polgári bizottsága

2013. április 30. és május 3. között megalakult Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács javaslata alapján indítandó európai polgári kezdeményezés polgári bizottsága. Harmincadikán a Jókai utcai Bocskai teremben Marosszék Székely Tanácsa látta vendégül a bizottság három tagját: Boldoghy Olivért, Dabis Attilát és Izsák Balázst. Miren Martiarena Barkaiztegi, Jordi Xuclá i Costa, Publik Antal és Roland Dudda internetes telekonferencián, illetve telefonon erősítette meg korábbi vállalását, hogy részt vesz a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított európai polgári kezdeményezés beterjesztésében, azaz tagja lesz a kezdeményezés polgári bizottságának. A holland Drs. Frans Jeursentől technikai okok miatt ugyanez a megerősítés május 3-án érkezett meg.   
            A 211/2011 számú EU rendelet értelmében a szervezőknek olyan polgári bizottságot kell létrehozniuk, amely legalább hét olyan személyből áll, akik legalább hét különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. Bár a beterjesztés feltételei ebben a pillanatban teljesülnek, a továbbiakban újabb tagokkal fog bővülni a fentiekben bemutatott csoport,  hogy a bejegyzés után minél jobb körülményeket biztosítsanak az aláírások összegyűjtésének. Eddig a bizottságnak hét tagállamból (Ausztria, Hollandia, Magyarország, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia) van nyolc tagja, a szervezők tervei szerint ez kilenc országra és tizenegy személyre egészül majd ki.
            A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs kifejtette, hogy ezzel egy olyan európai szintű mozgalmat indítanak útjára a nemzeti régiók védelmében, amely túlmutat az európai polgári kezdeményezésen. A nyelvi, kulturális, nemzeti sajátosságokkal jellemezhető régióknak egymás törekvéseit kölcsönösen támogatniuk kell, hogy érvényre juthasson a területeiken élő népek, közösségek akarata. Ehhez együttműködésre van szükség, egymás kölcsönös megismerésére, és létre kell hozni európai szintén az együttműködés intézményi keretét.
  
                                                                                     A Székely Nemzeti Tanács
                                                                                                 Sajtószolgálata


Sepsiszentgyörgy – Marosvásárhely 2013. május 4.   

       
   

                     Boldoghy Olivér - Szlovákia          Dabis Attila - Magyarország                   Roland Dudda - Ausztria


  Izsák Balázs - Románia                  Drs. Frans Jeursen - Hollandia           Miren Martiarena Barkaiztegi 
                                                                                                                         Spanyolország

                                                       Anton Publik - Svédország    Jordi Xuclà i Costa - Spanyolország 

Magáról a kezdeményezésről további részleteket lehet olvasni angol, német, magyar, baszk, katalán, spanyol és lengyel nyelven:

http://www.nationalregions.eu/
http://www.nationaleregionen.eu
http://www.nemzetiregiok.eu
http://www.eskualdeaberria.eu/
http://www.regionynarodowe.eu/