Tudomásul vettük
és üdvözöljük az RMDSZ bejelentett szándékát, hogy saját törvénytervezetet
készít Székelyföld autonómiájára vonatkozóan. Üdvözlendő és örvendetes, hogy a
szövetség érdemben akar foglalkozni a kérdéssel. Ugyanakkor felhívjuk a
figyelmet arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezet
a működő európai autonómiák mintájára készült, de figyelembe vette a székely
hagyományokat, a székelység igényeit és a Romániában hatályos jogszabályokat,
beleértve Románia alkotmányát is. Mögötte tudhatjuk az érintett közösség alkotó
hozzájárulását, és népszavazáson kifejezett akaratát is.
Ez a tervezet
olyan alapelvekre épül, amelyekről meggyőződésem szerint a Székely Nemzeti
Tanács nem mondhat le, és amelyek nem is képezhetik vita tárgyát. Ismerve több
RMDSZ vezető politikusnak e tárgyban tett megnyilvánulásait, bízom abban, hogy
az RMDSZ készülő tervezete hasonló módon ezekre az alapelvekre épül:
1. A székelység
fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a
régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a
művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt
területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi
érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás,
vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek,
regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális
érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás,
vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás,
regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság,
tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések,
régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó
rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját
televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely
céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket,
gazdasági társaságokat.
2. Nem képezhetik
vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi
Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia.
Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros,
Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld
határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás
véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója,
önálló fejlesztési régió.
3. Nem képezheti
vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar
nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel.
Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja
mindkét nyelvet.
4. Nem képezheti
vita tárgyát a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú
értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése.
Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék,
Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és
egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.
5. Az autonómia
intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben
tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét
szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.
Készek vagyunk részt venni nemcsak egy javító
szándékú vitában, de együttműködni a tervezet népszerűsítésében és társadalmi
elfogadtatásában, de akár az elkészítésében is.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke