Előszó

    Az olvasó a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentumát[i] tartja a kezében. Székelyföld Autonómia Statútuma világos és kimerítő választ ad arra kérdésre, mit jelentene Székelyföld területi autonómiája. Ismerteti azokat az intézményeket is, amelyeknek a létrehozása és működése szavatolná Székelyföld önkormányzását. Leírja részletesen a hatáskörüket, működésüket, elhelyezi a román alkotmány és közigazgatási jog kereteiben. Hiánytalan és meggyőző cáfolata annak a téves vélekedésnek, hogy mindenki beszél ugyan az autonómiáról, de senki nem tudja, hogy mi az.   

Alapja a Dr. Csapó József által kidolgozott tervezet, amelyre először 1995-ben figyelt fel a közvélemény. Ekkor alakult meg az RMDSZ székelyföldi területi szervezeteiből a Székelyföldi Egyeztető Tanács, amely megvitatta és elfogadta a Csapó József Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. A székelység újkori autonómiaigénye először jelent meg törvénytervezetbe foglalva, először vált mindenki számára láthatóvá az az intézményrendszer, amely Székelyföld leendő önrendelkezésének garanciája lehet. Politikai akarat hiányában azonban az egyeztető tanács rövid életűnek bizonyult, a tervezetet éppen azok fektették el, akik választások idején, a későbbiekben is az autonómia felvállalóiként léptek a szavazópolgárok elé.

Nyilvánvalóvá vált, hogy pusztán a képviseleti demokrácia eszközeivel tovább lépni nem lehet, ezért döntenek úgy a 2003 tavaszán létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai, hogy élni fognak a közvetlen demokrácia eszközével és 2003. július 7.-én megalakítják a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét. A testület állampolgári közgyűlések összehívását indítványozza Székelyföld településein, amelyek közvetlen akarat-nyilvánítással új utakat nyithatnak a székely autonómiatörekvés előtt. 2003. október 12-én ilyen állampolgári közgyűléseken jönnek létre a települési székely tanácsok, amelyek munkadokumentumként fogadják el Csapó József törvénytervezetét, és elhatározzák, hogy megalakítják a székelység autonómiatörekvésének közképviseleteként a Székely Nemzeti Tanácsot. Ez meg is történik 2006. október 26.-án Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

Ezután következik az a közvita, amelynek eredményeként száznál is több módosító indítvány érkezik, ezek többségét a Székely Nemzeti Tanács a 2004. január 17-én tartott ülésén elfogadja, és ezzel véglegesíti Székelyföld autonómiájának statútum-tervezetét, amelyet március 1-én terjesztenek Románia parlamentje elé Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró Tibor, Vekov Károly országgyűlési képviselők. A törvényja­vaslatot a képviselőház március 30.-án, a szenátus június 29-én megvitatás nélkül elutasítja.

Bízva az európai integrációs folyamattal együtt járó bizonyítási kényszer erejében 2005. június 30-án a Székely Nemzeti Tanács felkéri Sógor Csaba szenátort és Becsek Garda Dezső képviselőt, hogy ismét a parlament elé terjesszék a tervezetet, amely korábbi változathoz képest néhány módosítást tartalmaz, többek között a parlament Törvényhozási Bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasítja, a szenátus elé hét évvel később kerül, 2012. szeptember 25-én, ahol megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, 54-en pedig ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita, a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után a szenátus plénuma is elutasította.

A véleményezések közül csak a Törvényhozási Tanácsé, valamint a közigazgatási szakbizottságnak a jogi szakbizottsággal közösen kiadott véleményezése tartalmaz érdemi indoklást is, a többiek pusztán az elutasítás tényét közlik.

A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a tervezet első cikkében megfogalmazott cél, az egységes román nemzetállammal párhuzamos, de önálló állami entitás létrehozását jelenti. Valójában a megfogalmazott cél egy többlethatáskörökkel felruházott régió létrehozása a román államon belül, annak törvényeivel összhangban.

Ezek után egyenesen cinikus, hogy a Törvényhozási Tanács a nemzetközi jogra hivatkozik, nem releváns általánosságokat idézve az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásából, miközben tudatosan elhallgatja a legfontosabbat, hogy az ajánlás a központi hatalom és a nemzeti közösség közötti feszültségek megelőzésének demokratikus eszközeként ajánlja a területi autonómiát!

Hasonló módon hivatkozik az 1201/1993 számú ajánlásra is, tudatosan, és rosszhiszeműen megfeledkezve annak 11. cikkéről, amely kimondja:

Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státussal rendelkezzenek.

Ennél is súlyosabb azonban az, amit az ajánlás 12. cikkével követ el Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa. A nevezett cikk arról rendelkezik, hogy a jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az korlátozza vagy beszűkítse a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogait, illetve a nemzeti kisebbségre vonatkozó kollektív jogokat, amelyek a szerződő állam törvényeiben vagy olyan nemzetközi szerződésekben foglaltak, amelynek az állam részese.

Ezt a rendelkezést a Törvényhozási Tanács egyszerűen meghamisítja, átírja, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak a tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza. („A jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető egy kisebbséghez tartozó személy egyéni jogának korlátozásaként, vagy beszűkítéseként, vagy egy nemzeti kisebbség kollektív jogaként.”)[1]

Túl azon, hogy a nemzetközi jog egyetlen kisebbségvédelmi dokumentumát sem szabad a kisebbségek ellen használni, ez a cselekmény kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát is, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét.

Fontosnak tarjuk leszögezni, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, és eme vállalásnak mindmáig nem tett eleget, mi több az ajánlás szövegét a hatóságok meghamisítják, hogy a törvényhozási eljárásban azt eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használják fel.

Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa tizenöt-oldalas, elutasító véleményezése nagyjából egyezik a 2004. március 12-én, a tervezet első beterjesztése alkalmával kiadott szöveggel, amelynek állításait Dr. Csapó József egyenként megcáfolta, a cáfolatot megküldte a Törvényhozási Tanácsnak és nyilvánosságra is hozta. Mindezek ellenére az újabb szövegváltozatban a téves érvek, a hamis állítások úgy ismétlődnek, mintha ez nem történt volna meg.

A közvéleménynek tudnia kell, hogy a tervezet a regionális autonómiák európai tapasztalataira épül. Csapó Józsefnek a munkadokumentumként elfogadott eredeti tervezete könyvészeti anyagában nemcsak Dél-Tirol vagy a spanyol régiók autonómiastatútumait tünteti fel, hanem azokat az európai alkotmányokat is, amelyek megteremtik a régiók autonómiájának alkotmányos kereteit. Hivatkozik az Európa Tanács ajánlásaira, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet dokumentumaira, felmutatva ezzel a székely autonómia korszerűségét és európaiságát.

Érdemes összevetni például Székelyföld autonómia statútumának első szakaszát baszkföldi párjának első szakaszával:

„Történelmi azonosságának kifejezéseként, polgárai esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében, Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.”

Baszkföld autonómia-statútumának első szakasza pedig így hangzik:

„A baszk nép, vagy Euskal Herria, nemzeti önazonosságának kifejezéseként, hogy valóra váltsa saját önkormányzását, önkormányzati közösségé alakul a spanyol állam keretein belül Euskadi, vagyis Baszkföld néven, összhangban az alkotmánnyal és jelen statútummal, amely intézményeinek alaptörvénye.” 

Azért is hasznos az összehasonlítás, mert Székelyföld Autonómia Statútumának az autonómiák gyakorlatában járatlan kritikusai éppen ezt a cikket kifogásolták elsőként, megkérdőjelezve a nemzeti önazonosság védelmének európai jellegét, vagy éppen összeférhetőségét a nemzetközi jog normáival.

A tervezet ugyanakkor a helyi hagyományokra is épít, és nagyfokú autonómiát biztosít a székely székeknek, azokon belül pedig a településeknek. Ennek megfelelően a 70. cikk kimondja:

„Székelyföld települési önkormányzatai sajátos jogállásúak, amely jogállás magába foglalja a jellegzetes történelmi, kulturális, területi feltételekből adódó többlet-hatásköröket, és kiegészíti a helyi közigazgatási egységekre vonatkozó, módosított 2001/215. sz. Törvény rendelkezéseit. E többlet-hatáskörök alkalmazását a jelen Statútum garantálja.”

Az idézetből az is kiderül, hogy a tervezet összhangban van Románia közigazgatási törvényével, megerősíti annak érvényességét Székelyföld autonóm régió területén. Tehát nincs szó arról, hogy Székelyföldet ki akarná szakítani az országból – ahogyan azt az autonómia román ellenzői állítják, – mindössze olyan államon belüli nagyobb önállóságot valósítana meg, amilyent Skócia, Baszkföld, Katalónia, vagy Dél-Tirol is élvez a maga országában. 

Az autonómia a területet illeti, így annak minden polgára élvezi annak minden előnyét. Ezt a 8. cikk így rögzíti:

„Jelen autonómia-statútumnak megfelelően, az állam általános törvényeivel össz­hangban, Székelyföld autonómiája megillet minden olyan román állampolgárt, aki Székelyföld bármely helységében állandó lakhellyel rendelkezik.”

Ezen túlmenően a tervezet a pozitív diszkriminációt is lehetővé teszi a székelyföldi román közösség számára (9 cikk): „Az Önkormányzati Tanács azon különleges rendelkezései, amelyek – a törvény keretei között – a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megőrzésére és fejlesztésére irányulnak, nem tekinthetőek diszkriminációnak.”

Az Önkormányzati Tanács a regionális parlament szerepét töltené be, míg a regionális kormánynak az Önkormányzati Bizottság felel meg.

Hasonlóan az autonómiák európai gyakorlatához, a statútum pontosan megjelöli azokat a területeket, amelyeken az Önkormányzati Tanács, az állam jogrendjével összhangban és saját hatáskörének megfelelően törvényerejű rendeleteket bocsáthat ki. (23. szakasz).

Nem lehet lezárni a Székelyföld Autonómia Statútumának ismertetését anélkül, hogy az autonómia-népszavazásokról szót ejtenénk.

Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa a statútumra adott, 2004. március 11-én kiadott negatív véleményezésében többek azt is kifogásolta, hogy a törvénytervezet beterjesztését nem előzte meg népszavazás azon a területen, amely Székelyföld autonóm régióhoz tartozna, márpedig a közigazgatási határokat e nélkül nem lehet megváltoztatni. A Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi önkormányzatokhoz fordult, hogy írják ki a népszavazást, a Törvényhozási Tanács véleményezését követve.  A román kormány helytartói, a prefektusok, megtámadták a népszavazást kiíró tizenegy tanácsi határozatot a közigazgatási bíróságokon és érvénytelenítették azokat.  

Ezek után a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy közvetlenül a közösség tagjait kérdezi meg: akarják-e, hogy Székelyföld autonóm jogállást kapjon? A népszavazás 2006. december 16-ától 2008. februárjáig tartott, és ezalatt 254 település 395.008 szavazatra jogosult polgárának nyílt lehetősége véleményt nyilvánítani. Közel 210.000-en éltek a lehetőséggel, és mondtak igent Székelyföld autonómiájára.

A kinyilvánított közakarat által megerősítve, a Székely Nemzeti Tanács 2008 őszén ismételten a székely önkormányzatokhoz fordul, hogy ezúttal a közigazgatási határok megváltoztatásáról szervezzenek népszavazást, megteremtve ezzel a törvényes előfeltételét a Statútum ismételt, harmadszori beterjesztésének. Ezúttal közel negyven önkormányzat hoz döntést, ám a bíróságok a 2004-ben felhozott érvekkel teljesen azonos forgatókönyv szerint ismét megsemmisítik a tanácsi határozatokat. Az ítéletek indoklásai nem a megtámadott önkormányzati határozatokkal szemben fogalmaznak meg érveket, hanem a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetével szemben. Az alkotmány kimondja, hogy a parlament az egyetlen törvényhozó hatalom Romániában. A fentiek alapján el lehet mondani: a jogsértő és alkotmányellenes valóság, hogy a törvénytervezetről a bíróságok és a prefektusok döntöttek. Véleményezték és minősítették, és végül törvénytelenül megakadályozták, hogy az a törvényhozó hatalom elé kerüljön. Ki kell mondani, az az ország, amelynek a bíróságai és kormányhivatalai beavatkoznak a törvényhozó hatalom hatáskörébe, amelynek bíróságai nem függetlenek és politikai döntéseket hoznak, az az ország nem jogállam.

Eltelt több mint tíz esztendő a statútum elfogadása óta. Sok minden történt ez alatt itthon és a nagyvilágban. Ám sem a nemzetközi, sem a közösségi jog változásai, sem a politikai események között nem találni bár egyet, amely miatt változtatni kellene Székelyföld autonómia statútumán, amely máig az egyetlen koherens, világos elképzelés, amely mögött ott van az érintett közösség, a székelység akarata is.

A magyar politikai pártok közötti verseny következtében felmerültek lehetséges alternatívái a statútumnak. Ennek kapcsán vált szükségessé leszögezni azokat az alapelveket, amelyekre jelen statútum felépül, és amelyeket sérthetetlennek lehet tekinteni. Foglaljuk össze ezeket:

1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat. 

2. Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.  

3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet. 

4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.

5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.

*

A népszavazások kiírásáért, általában az autonómiáért folytatott küzdelem nem zárult le. A Statútum első kiadásával, amelyet 2009-ben három nyelven, magyarul, románul és angolul jelentettünk meg, a közvéleményt kívántuk mozgósítani, és érzékennyé tenni a demokrácia elveinek és értékeinek romániai sérüléseire, s felerősíteni a mozgalmat, amely Székelyföld autonómiáját tűzi a zászlajára.  Jelen kiadást, amely a Székely Nép mellékleteként kerül az olvasóhoz, elsősorban Székelyöld lakóinak szántuk. Szeretnénk elmélyíteni általa a székelyek ragaszkodását ahhoz a jövőképhez, amelyről végső következtetésként elmondható, összhangban van a nemzetközi jog normáival, követi az európai autonómiák általános gyakorlatát, nem sérti sem Románia integritását, sem a székelyföldi románok jogait, de szavatolja a székelység magyar nemzeti önazonosságának és sajátos regionális identitásának, kultúrájának, hagyományainak a védelmét, és megnyitja az utat a gazdasági fellendülés előtt. Végül, de nem utolsó sorban, megtartja székelynek a jövőben is a székelyek hazáját.

---

[i] A Székely Nemzeti Tanács második alkalommal 2014 júniusában 40.000 példányban jelentette meg a Statútumot, a Székely Nép mellékleteként, hogy az eljusson magához az érintett közösséghez, a székely emberekhez is.    

Viszontválasz Kelemen Hunornak, Románia miniszterelnök-helyettesének

Kelemen Hunor Miniszterelnök-helyettes, RMDSZ elnök részére

Tisztelt Elnök Úr! 

Közel egy hónapja nyílt levélben hat kérdést intéztünk Önhöz. Olyan kérdéseket, amelyek a nyilvánosságra tartoznak, de ezen túlmenően szükséges és hasznos is, hogy megvitatásuk közösségünk minden tagjának lehetőséget kínáljon a tájékozódásra és a véleményalkotásra.   

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a marosvásárhelyi petícióra adott válaszát egyeztette-e Önökkel Románia miniszterelnöke. Nem mindegy ugyanis, hogy ehhez a válaszhoz milyen mértékben van Önöknek közük, Önöknek, akiknek céljai közt – mint írja - szerepel Székelyföld területi autonómiája. 

Az Ön válasza nemleges volt, - ez megnyugtató – ám ezt Ön meg is indokolta: „a miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelessége, hogy kiküldött leveleiről minden egyes esetben a koalíciós partnereivel egyeztessen.” Ezzel az indoklással már nem tudunk egyetérteni, hiszen az Önök által megkötött koalíciós megállapodás harmadik pontja kötelező konzultációt ír elő minden olyan kérdésben, amely a magyar közösség identitását vagy az anyanyelvű oktatást érinti. Következésképp a Miniszterelnök olyan kérdésekben fogalmazta meg a válaszát, amelyekben köteles lett volna előzetesen egyeztetni Önökkel. 

Mi több, az is része a szerződésüknek, hogy csakis közös megállapodás alapján kezdeményezik a közigazgatási átszervezést, amelynek figyelembe kell vennie az egyes területek hagyományait, kultúráját, történelmét. Ezzel a szerződésben rögzített vállalással homlokegyenest ellentétes a miniszterelnök levelének a közigazgatási átszervezésre vonatkozó megállapítása: „az államoknak nem kötelességük az etnikai szempontoknak, vagy a szegregáció elvének megfelelő közigazgatási-területi reformot megvalósítani. Sőt, egy ilyen elveken alapuló reform súlyosan veszélyeztetné az állam működését, a többség és kisebbség együttélését, valamint az állam területén élő személyek alapvető jogainak a védelmét.” 

Ezek szerint egyenesen az állam működését veszélyeztetné, ha Románia egy sor kötelezettségvállalását tiszteletben tartva olyan jogot garantálna számunkra továbbra is, amilyent a jelenlegi közigazgatási törvény elismer! De veszélybe kerülne a többség és kisebbség együttélése, az alapvető emberi jogok! Már nem is szeparatizmus, egyenesen szegregáció, ha a közigazgatási határok kijelölésénél éppen az történne, amit az RMDSZ-el megkötött koalíciós szerződés is előír: figyelembe vennék az egyes területek hagyományait, kultúráját, történelmét. A közvélemény számára is nyilvánvaló a szakadék a koalíciós szerződés és a miniszterelnök nyilvános üzenete között. Emellett a magyarság sorsa iránt felelős közéleti ember nem mehet el szó nélkül. 

A továbbiakban Ön megismétli a Miniszterelnök állítását: nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómia megadását bármelyik ország számára előírja. Ezzel szemben a mi kérdésünk nem valamely nemzetközi egyezményre vonatkozott, hanem „csak” az Európa Tanács 1201 (1993) számú ajánlására, amelynek teljesítését Románia önként vállalta. A Monitoring Bizottság létrehozására vonatkozó, 1115 (1997) számú Európa-tanácsi határozat pedig kimondja, hogy a tagállamok kötelesek a csatlakozáskor tett vállalásaikat teljesíteni, és szankciókat is kilátásba helyez, ha valamely tagállam hosszú távon nem tenné meg ezt.   

Nem az a gond tehát, hogy nincsenek olyan kötelezettségei Romániának, amelyek elmulasztása szankcionálható lenne, hanem az, hogy él a kormányzati szerepvállalásra vonatkozóan egy téves felfogás, amelynek lényegét Markó Béla így fogalmazta meg 1999-ben:  „A külpolitikai eszközök egy részéről, azáltal hogy kormányba léptünk és koalícióra vállalkoztunk, lemondtunk. Lemondtunk arról, hogy kormányban lévén és koalícióban lévén, elmenjünk az Európa Tanácshoz, az Európai Unióhoz és hangosan, egyértelműen, világosan elhatároljuk magunkat és elítéljük a román kormányt.  Azt, amelyikben mi is benne vagyunk.  Igaz? Holott lenne rá bőven okunk, indokunk.” Márpedig a nemzetközi fórumok előtt a kötelességszegés mindaddig láthatatlan marad, amíg annak létezését maguk az érintettek, a hátrányt szenvedő közösség képviselői rejtik el. A kanadai kormány levelével kapcsolatos kérdésünkre például Ön azt írja:  „Az RMDSZ soha nem gondolta azt, hogy az erdélyi magyar emberek problémáit a kanadai kormánynak kell megoldania.” Ez a megközelítése a kérdésnek téves és káros. A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről első cikkében ugyanis kimondja: „A nemzeti kisebbségek és ezen kisebbségekhez tartozó személyek jogainak és szabadságainak védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik.” A világ államainak - így Kanadának is - joguk és lehetőségük a hátrányosan megkülönböztetett nemzeti közösségek védelmében a szavukat felemelni, az érintettek képviselőinek pedig kötelességük a helyzetet őszintén ismertetni, és soha de soha nem szabad a segítő szándékot elhárítani, soha nem szabad a jogsértő, a kötelességszegő kormányzat érveit átvéve megtéveszteni a világ államainak közösségét.  

Ön a feltett hat kérdés közül többre nem adott érdemi választ. Pedig az utóbbi napok eseményei pont a polgári kezdeményezés ügyében feltett kérdéssel kapcsolatban bizonyították be: a választ meg lehet tagadni, de ezzel még a következményeket elhárítani nem lehet. Kérjük tehát, hogy viszonyuljon jóhiszeműen a feltett kérdésekhez, vizsgálja meg az azok által érintett problémákat, és válaszoljon rájuk, illetve tegye meg azokat a lépéseket, amelyeket a helyzet megkíván. Ilyen téren biztatónak találjuk azt, hogy a FUEN európai polgári kezdeményezése ügyében igen határozottan lépett fel a kormány érthetetlen és ellenséges hozzáállásával szemben. Meggyőződésünk, hogy ez a helyes út, a romániai magyarság, a székelység ügyét a választási érdekek, pártok közti alkuk és egyéb politikai kényszerpályák fölé kell emelni. A román pártok számára pedig nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a magyar közösség alapvető jogai és érdekei nem képezhetik alku tárgyát, azokat egy magyar pártnak mindenek felett képviselnie kell.

                                                                                                              Izsák Balázs 

                                                                                             A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Calgary, 2014. július 8.        

Az alábbiakban az eredeti levél, és az RMDSZ válasza olvasható:

Az RMDSZ válasza Izsák Balázsnak

Az RMDSZ programjában 1993 óta szerepel kiemelt célkitűzésként az autonómia, és ettől huszonöt év után sem áll el a Szövetség. Az SZNT által megfogalmazott petíció kérdésében a kormányfő nem konzultált az RMDSZ-el, mert a miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelezettsége, hogy a kiküldött leveleiről minden egyes esetben a koalíciós partnereivel egyeztessen.
Azt tudni kell, hogy egy kormánykoalícióban mindig egyezség tárgya a kormányprogram, és az még soha sem történt meg, és ezután sem valószínű, hogy ez teljes mértékben azonos legyen az RMDSZ programjával, bármennyire is szeretnénk. 1996 óta az RMDSZ különböző kormányokat támogatva, vagy kormánytagként programjának számos pontját megvalósította, például az anyanyelv használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy az egészségügyben, az oktatási törvény, az aradi Szabadság-szobor visszaállítása, és műemlékké való nyilvánítása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása, ami pedig a nemzetközi politikát illeti, a Szövetség már a ’90-es évek elejétől az Észak- Atlanti Szövetséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozás elkötelezett híve volt. Mindez természetesen csak egy töredéke az RMDSZ megvalósításainak, a részletes beszámolókat az érdeklődők megtalálják a Szövetség honlapján.
Az RMDSZ kormányzati tényezőként, de ellenzékben is mindig arra törekedett, hogy programja minden egyes pontját megvalósítsa. Minden józanul gondolkodó erdélyi magyar ember számára világos, hogy vannak olyan programpontok, amelyeket könnyebben, és vannak olyanok, amelyeket nehezebben tud az RMDSZ megvalósítani. A nehezebben megvalósítható pontok között van az autonómia is, amellyel szemben még mindig jelentős az ellenállás. De azért van RMDSZ, hogy minden eszközt bevetve folytassa a párbeszédet a román politikai osztállyal és társadalommal, még akkor is, ha ez a párbeszéd időnként akadozik, vagy nem olyan válaszok érkeznek, amelyek elfogadhatóak. De ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ feladta volna elveit, céljait.
Amint azt bizonyára Izsák Balázs úr is tudja, a nemzetközi közjogban nincs egyoldalú kötelezettségvállalás. Tény az, hogy nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómiát bármely aláíró és ratifikáló állam részére kötelező módon, jogi erővel, szankciókat rögzítve előírja. Ilyen értelemben sem az Európa Tanács 1201-es ajánlása, sem az ECRI jelentése, sem a Kalmár-jelentés, sem a Koppenhágai dokumentum, sem az EBESZ Lund-ajánlása nem írja elő az államoknak azt a jogilag értelmezhető kötelezettséget, hogy szankciók terhe mellett területi autonómiát biztosítson. Ilyen értelemben tehát a területi autonómiát „szabályozó" dokumentumok be nem tartása nem von maga után semmilyen szankciót, senkit sehonnan nem zárnak ki, az államok belátásuk szerint tekintik azokat magukra nézve irányadónak vagy teljes mértékben mellőzik azokat. Ez nem jelenti azt, hogy nem adnak támpontot az autonómiák biztosításához, nem emelik az államok megítélését, amennyiben azok megteszik, nem képezik alapját különböző európai és nemzetközi jelentéseknek. Romániának tehát elsősorban morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása. Ezt maga a Gyulafehérvári nyilatkozat is megerősíti, bár annak sincs törvényi ereje. Románia politikai osztálya és társadalma előtt még nagyon sok feladat áll, és az RMDSZ-nek az a dolga, hogy az erdélyi magyar emberek jogkörei bővüljenek, biztonságérzetük állandósuljon.
Ami a romániai régióátszervezést illeti, az RMDSZ már bebizonyította, hogy akkor, amikor az erdélyi magyarokra, a Székelyföldre vonatkozóan bárki ártó, szétválasztó szándékot fogalmaz meg, akkor minden közösségi és politikai súlyát latba vetve ezt meg tudja akadályozni. Így volt 2011 júniusában is, így volt ez utána is, akárhányszor felmerült a régiók átszervezésének kérdése. A tavalyi alkotmánymódosítási tervezetbe is bekerült az RMDSZ azon javaslata, hogy a régiók átszervezésénél figyelembe kell venni a történelmi, kulturális összefonódásokat, és a jelenlegi koalíciós megállapodás is tartalmazza azt a kitétet, hogy az RMDSZ beleegyezése nélkül ebben az ügyben nem születhet döntés.
Az RMDSZ minden erejével azon van, hogy a közösségi jogok, a közösségi önrendelkezés terén partnereket szerezzen mind Romániában, mind pedig külföldön. Nemzetközi színtéren számos partnere, szövetségese van az érdekképviseleti szervezetnek: mind az ECRI, mind pedig az Egyesült Államok azért foglalta a jelentésébe az RMDSZ közösségi szimbólumokért folytatott küzdelmét, az egyházi és közösségi ingatlanok visszaadásának fontosságát, vagy minden más problémánkat, mert a Szövetség politikusai, szakértői tájékoztatták őket ezekről. Az RMDSZ folyamatos kapcsolatot tart fenn az Európa Tanács testületeivel és intézményeivel, a világ jelentős, demokratikus államainak diplomáciai testületeivel.
Az RMDSZ soha nem gondolta azt, hogy az erdélyi magyar emberek problémáit a kanadai kormánynak kell megoldania. A nemzetközi politikában mindig is vitás kérdésnek számított az, hogy egy adott kisebbségnek közösségi vagy csupán egyéni jogokat kell biztosítani. Az RMDSZ megalakulása óta következetesen a kollektív jogokért harcolt, mert ezek az őshonos erdélyi magyar kisebbséget megilletik.
A Szövetség bízik abban, hogy közösségi vezetőkként – politikai vagy civil oldalon – a cél ugyanaz: közösségi gyarapodás, jólét és anyagi biztonság, önrendelkezés a maga különféle formáiban, hatékony önkormányzatok, az anyanyelvünk szabad és teljes körű használata, színvonalas oktatás minden szinten, erős és megtartó magyar egyházak. Ugyanakkor az RMDSZ abban is bízik, hogy nemzetközi és hazai jogi kényszer híján mindannyian felismerjük az ezekhez vezető, egyáltalán nem könnyű, de mindeddig egyedülálló utat: a többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd útját.
rmdsz.ro
        

Hat kérdés az RMDSZ vezetéséhez

Kelemen Hunor Miniszterelnök-helyettes, RMDSZ elnök részére

Tisztelt Elnök Úr!

Románia kormánya válaszolt arra a beadványra, amelyet a Székely Szabadság Napján közfelkiáltással fogadott el több tízezer résztvevő. Tekintettel arra, hogy az RMDSZ tagja Románia kormányának, fontos a közvélemény előtt, nyilvánosan tisztázni a kormánypolitikával kapcsolatban néhány kérdést, köztük a válaszlevélben foglaltakat is:

1. A válaszlevelet a kormány illetékese egyeztette-e a Románia Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel, mint koalíciós partnerével?

2. Románia kormányának álláspontja szerint az 1201/1993 számú ajánlásnak nincs kötelező jogi ereje az ET tagállamai számára. Ezzel szemben a valóság az, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt ennek teljesítésére, és a tagállamok csatlakozáskor tett vállalásai kötelezőek. Mit tett, és mit fog tenni Románia Miniszterelnök-helyetteseként, hogy Románia kormánya teljesítse vállalt kötelezettségeit, különös tekintettel az ajánlás 11. cikkére?

3. Az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról kimondja, hogy amennyiben a NUTS2 régiók kialakításához a népességszám szükségessé teszi létező közigazgatási egységek összevonását, akkor ennek során figyelembe kell venni a kulturális és történelmi körülményeket is. Romániában a Középrégió kialakítása ennek mellőzésével történt, a kormány álláspontja mégis az, hogy a rendelet nem ró semmilyen kötelezettséget Romániára. Valójában az Unió rendeletei minden tagállam számára kötelezőek és közvetlenül alkalmazandók! Mit tett, és mit fog tenni Románia Miniszterelnök-helyetteseként, hogy a rendeletben előírt szempontok figyelembevételével önálló fejlesztési régióvá váljon Székelyföld?

4. Románia kormánya úgy értékeli, hogy az Európa Tanács intézményei maradéktalanul elégedettek a Kisebbségi Keretegyezmény és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazásával. Ezzel szemben az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) számos kérdésben bírálja Romániát, és határozott intézkedéseket sürget a diszkrimináció leküzdésére. Megállapítja például azt is a székely zászlóval kapcsolatban, hogy Románia kettős mércét alkalmaz, amikor a románok, illetve amikor a székelyek jelképeiről van szó. Rá tudja-e venni az RMDSZ koalíciós partnerét, hogy vessenek véget a székely jelképek üldözésének, és a kormány maradéktalanul tegyen eleget az ECRI jelentésben megfogalmazott kéréseknek/felszólításoknak?

5. Az RMDSZ és a FUEN európai polgári kezdeményezése ügyében indított luxemburgi perbe beavatkozott-e Románia az alperes Európai Bizottság oldalán? Rá tudja-e venni az RMDSZ koalíciós partnerét, hogy egy másik, az SZNT által kezdeményezett, a nemzeti régiók perében az alperes oldalán beterjesztett beavatkozási kérelmet Románia visszavonja?

6. A Székely Szabadság Napján néhány kanadai állampolgár beadvánnyal fordult saját kormányához, kérve a székelyek törekvéseinek támogatását. A kanadai kormány válaszában leszögezte: a kanadai külpolitika lényeges eleme az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása az egész világon. Romániában viszont a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak része a romániai magyarság közképviselete, és ezzel lényegében a helyzete megoldott. Mindezeket figyelembe véve: igényli-e a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a nemzetközi közösségnek, a világ demokratikus államainak, így Kanada kormányának támogatását, vagy elegendően erős ahhoz, hogy a román kormány tagjaként a jogainkat kivívja, beleértve Székelyföld területi autonómiáját?

Marosvásárhely, 2014. június 11.

Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke