A székelyek szövetséget ajánlanak Dél-Tirolnak

MAROSVÁSÁRHELY - A Székely Nemzeti Tanács nyílt levélben ajánl szövetséget Dél-Tirolnak, egy európai polgári kezdeményezésben való együttműködés formájában. A székelység, egy hozzávetőlegesen 700.000 lelket számláló magyar népcsoport, mely viszonylag egy tömbben él Erdély (Románia) 3 megyéjében.

    A Nemzeti Tanács, az EU működéséről szóló szerződés által bevezetett európai polgári kezdeményezés eszközével egy olyan szabályozást szeretne megvalósítani, mely megakadályozná a "nemzeti régiók" hátrányos gazdasági megkülönböztetését, valamint szavatolná az európai strukturális alapokhoz való egyenlő hozzáférés lehetőségét. A nemzeti kisebbségek regionális identitása, kulturális és nyelvi sajátosságaik sem a már létező, sem pedig a jövőben felállítandó regionális önkormányzatokban nem változhat meg.

    A székelyek ezzel arra utalnak, hogy Románia tervezett közigazgatási reformjával a magyarok kisebbségbe kerülnének saját régiójukban, elveszítve ezzel  azt a csekély mértékű önkormányzatiságot is, melyet jelenleg birtokolnak.

       Ezért kell Európa nemzeti kisebbségeinek összefogniuk és ezért hívja fel a Székely Nemzeti Tanács Dél-Tirolt.

Dolomiten 2012-06-12

Ez pedig maga a levél: 

 

Nem segítséget kérünk, hanem szövetséget ajánlunk

Székelyföldi üzenet Dél-Tirolba

Európának számos olyan régiója van, amelyet nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a környező régióktól. Az Európai Unióról szóló szerződés fontos értéknek tekinti a nyelvi és kulturális sokszínűséget, következésképp ezeknek a régióknak a változatlan fennmaradása, fejlődése az Unió céljai közé tartozik.

Történelmüket, közjogi helyzetüket, az őket magukba foglaló államokat tekintve nagyon nagy eltérés mutatkozhat eme régiók között. Van köztük olyan, amely széleskörű, példaértékűnek tekintetett autonómiát élvez, mint Dél-Tirol, Katalónia, Baszkföld vagy Skócia. Van olyan, amelyet az állam, amelynek területén van, még sajátos tájegységnek sem ismer el, és a helyi lakosság akaratát figyelmen kívül hagyva, azt sem engedi, hogy egyetlen közigazgatási területi egységet alkosson. Ilyen helyzetben van a romániai Székelyföld.

Felmerül a kérdés: vannak-e ezeknek a régióknak, a felsoroltak ellenére, közös érdekeik és van-e esély ezek közös megfogalmazására?         

Mi, székelyek nagy rokonszenvvel követjük a hozzánk hasonló térségek sorsát. A hozzánk hasonló sorsú közösségek mindennapjait, függetlenül attól, hogy azok hagyományos kisebbségként, őshonos közösségként vagy népként határozzák meg önmaguk. Aggódunk, ha a katalánok nyelvhasználati joga visszaszorul, pedig mi annyira sem használhatjuk szabadon az anyanyelvünket, mint ők. Az ő jogaik viszont nekünk hivatkozási alapot jelentenek, és minket is érint, ha a hivatkozási alapunk gyengül. Szeretnénk, ha az Unió hivatalos nyelvei közt lenne a katalán, a baszk, és ezek a régiók a termékeiket a maguk nyelvén feliratozva forgalmazhatnák az Unióban.

Tetszik nekünk a Dél-Tiroli autonómia, de aggódva kérdezzük, miért nem fontos Monti úr kormányának a Dél-Tiroliak véleménye a megszorító intézkedésekről, és a gazdasági terhek viselésének módjáról, olyan helyzetben, mikor Dél-Tirol gazdasági teljesítménye enyhítette és enyhíti Olaszország gazdasági válságát? Szeretnénk, ha az SVP vollautonomie programja bővítené Dél-Tirol autonómiáját, és a dél-tiroli nép akarata még jobban, teljesebben érvényesülhetne a jövőben.

Milyen esélyt kínálhat erre egy uniós polgári kezdeményezés? Milyen jogszabály megalkotását kell kérnünk a Bizottságtól, hogy a „nemzeti régiók” ügye előre lépjen?

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés kiemelt figyelmet szentel a súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régióknak, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók. El kell érnünk, hogy külön, uniós jogszabály biztosítson a nemzeti régiók számára is különleges figyelmet az Unió kohéziós politikájában, akadályozza meg ezeknek a régióknak a hátrányos gazdasági megkülönböztetését, biztosítsa az esélyegyenlőséget a strukturális alapokhoz való hozzáférésben. Egy ilyen jogszabálynak alapelvként kell kimondania a nagy és kis népek közötti egyenlőséget, a diszkrimináció tilalmát, és biztosítania kell a jogi feltételeit annak, hogy az Unió kohéziós politikája ezekben a régiókban úgy valósuljon meg, hogy közben azok regionális identitása, kulturális, nyelvi sajátosságai ne változzanak meg, hiszen ez alapvető feltétele annak, hogy Európa kulturális sokszínűsége fennmaradjon.

Ennek érdekében biztosítani kell az adott földrajzi körzet számára a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon. 

A mondat első fele egyértelműn olyan régiókra vonatkozik, amelyek a regionális önkormányzás intézményeivel egyáltalán nem rendelkeznek, a második fele viszont (elegendő hatáskör) az autonómiával már rendelkező régiók előtt nyitná meg a jogkörök bővítésének uniós szintű esélyét. Közös feladatunk, hogy egymást segítve, egymással szövetségben megtaláljuk azokat a konkrét megfogalmazásokat, amelyek Dél-Tirolnak is, Székelyföldnek kedvező uniós perspektívákat nyitnak a jövőben. Egyelőre viszont annyi a feladatunk, hogy a Bizottság a „nemzeti régiók” ügyében elindított polgári kezdeményezést nyilvántartásba vegye.

Szeretnénk elérni, hogy a nemzeti régiók lakói pont úgy érezhessék hazájuknak a régiót, ahol élnek, mint a többségi nemzetek Európa országait. Csakis így valósulhat meg az Európai Unióban a nagy és kis népek egyenlősége, úgy ahogyan azt az ENSZ alapokmánya is megfogalmazza.  

                                                                                             

                                                                                               Izsák Balázs

                                                                             A Székely Nemzeti Tanács elnöke
http://www.nationalregions.eu/

Polgári kezdeményezés a régiók egyenlőségéért

         Amint az Európai Unió polgárai előtt megnyílt a lehetőség, hogy közvetlenül beleszóljanak a jogalkotás folyamatába, felerősödött a közérdeklődés a közösségi jog iránt. Ennek egy olyan szeletére korlátozzuk a figyelmünket a továbbiakban, amely bennünket közvetlenül érint. Hosszú évek során gyakran hallottuk, nincsenek az Uniónak kisebbségvédelmi jogszabályai, nincs kisebbségvédelmi stratégiája. A kívülálló, - aki azt látja, hogy különböző szervezetek most éppen ebben a tárgyban akarnak élni az uniós szintű polgári kezdeményezés lehetőségével, - azt hiheti, hogy a Lisszaboni Szerződés olyan változást hozott, amely a kisebbségi jogok védelmében nyit új távlatot. Holott erről szó sincs. E tekintetben nem bővült az Unió hatásköre, s pont úgy nem alkothat kisebbségvédelmi jogszabályt a Lisszaboni Szerződés után, amint azelőtt sem. 

Az uniós polgári kezdeményezésre vonatkozó új rendelkezés ugyanazt a lehetőséget kínálja az Unió egymillió polgárának, amellyel korábban már az Európai Parlament is rendelkezett. Ha egy EP-képviselő vagy képviselők csoportja saját közössége számára is hasznos jogszabálytervezetet dolgozott ki, akkor – képviselőtársai támogatásával – épp olyan jogalkotási folyamatot indíthatott volna el az elmúlt évek során, mint most egymillió uniós polgár támogatásával. Ilyen jogszabálytervezet azonban soha nem készült. 

              A regionális megközelítés esélye

      Mire épülhet akkor egy olyan uniós szintű jogszabálytervezet, amely a székelység ügyét is előrelendítheti? A Székely Nemzeti Tanács 2003. október 26-án tartott alakuló ülésén olyan határozatot is elfogadott, amely Székelyföldet önálló európai régióvá tette volna a jövőben. Ezzel azt a természetes igényt fejezte ki, hogy a fejlesztési régiók kialakítása során Székelyföld esetében is figyelembe kell venni a kulturális, nyelvi és történelmi körülményeket. Az EU általános gyakorlatát követő törekvés, - mely a 1059/2003/EK számú rendeletre is tekintettel volt – Dél-Tirol, Valle d’Aosta, Friuli-Venezia Giulia, Korzika, Szardínia, Katalónia, Baszkföld, Galícia, Frízföld, Bretagne helyzetét tekinthette mintának, amelyek szintén az Unió önálló NUTS-II régiói.  

A Csapó József által kidolgozott és SZNT által elfogadott koncepció lényege az volt, hogy a bukaresti törvényhozás előtt tett lépésekkel párhuzamosan egy másik eszközt is használni lehet: az uniós jogalkotást. Mindkét út végcélja az autonóm Székelyföld megteremtése. Akkor Románia még nem volt tagja az Uniónak, a fejlesztési régiók kijelölése sem történt meg, erre csak a következő év júniusában került sor a 315/2004 számú törvény elfogadásával. Sajnos az SZNT által megfogalmazottaknak éppen az ellenkezője történt: a törvény Székelyföldet betagolta a középrégióba, amelyben Székelyföld többségi székely-magyar lakosságnak részaránya 30 százalék alatt.

        A statisztikai régiók az Unió kohéziós politikájának eszközei, amely a régiók egyenlő mértékű gazdasági fejlődését, a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását célozza meg. A jogalkotási folyamatban, az uniós politika végrehajtásában nem sérülhetnek az Unió alapvető értékei, köztük a kulturális sokszínűség.   

 Az európai polgári kezdeményezés tartalmára vonatkozó határozatában az SZNT a törekvés páros pillérévé tette az Unió kohéziós politikáját és Európa kulturális sokszínűségét. A kezdeményezés kulcsmondata: a nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságokkal rendelkező régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg.  

A Székelyföld ügyét is előrevivő sikeres kezdeményezésnek nem a kisebbségvédelemből, nem a demokratikus alapelvekből kell kiindulnia – hiszen ezen a területen az Uniónak nincs jogalkotási hatásköre –, hanem az Unió kohéziós politikájából és annak végrehajtó területi eszközeiből, a régiókból. Csakis egy ilyen kezdeményezésnek van esélye arra, hogy az Európai Bizottság bejegyezze, és elinduljon egy olyan folyamat, amelynek Európa minden nemzeti régiója haszonélvezője lehet.

A polgári kezdeményezés közösen megfogalmazható címe, célja és tárgya     

A Székely Nemzeti Tanács 2011. november 19.-én tartott gyűlésén határozatot fogadott el a polgári kezdeményezés címére, tárgyára és céljára vonatkozóan. A határozatot magyar, angol és német nyelven nyilvánosságra hoztuk, szakértők elé terjesztettük, dél-tiroli tárgyalásaink során valamint a KMAT (Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács) februári budapesti ülésén is bemutattuk. Az idézett cél fenntartásával, a potenciális partnerek, szakértők véleményének és az első, sikeresen bejegyzett polgári kezdeményezésekkel szerzett tapasztalatoknak a figyelembevételével - lehetséges szövetségeseinkkel közösen - az alábbi megfogalmazásban készülünk a Bizottság elé terjeszteni a kezdeményezés elindításához kötelező információkat:   

1. A javasolt polgári kezdeményezés címe: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért.

2. A javasolt polgári kezdeményezés tárgya: az Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok jellemeznek.

3. A Bizottságot a javaslat beterjesztésére felhívó, javasolt polgári kezdeményezés céljainak leírása: a fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon. 

4. A szerződések azon rendelkezései, amelyek a szervezők megítélése szerint a javasolt fellépésre vonatkoznak

          Az Európai Unióról szóló Szerződés 2.-3. cikkelyei

          Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 153, 167, 170, 174, 176, 177, 178 cikkei

           

Felszólítjuk a Bizottságot és a tagállamokat

Bizonnyal akad olyan, akit meglep az alcím, hiszen egy polgári kezdeményezés legfeljebb kér vagy javasol. A fordulat azonban nem tőlünk származik, hanem idézet az Európai Parlament állásfoglalásából, A kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában című dokumentumból. A 44. cikk kimondja: az Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy különös figyelmet kell fordítani a nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek csoportjaira, és felszólítja a Bizottságot, valamint a tagállamokat arra, hogy őket a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelmét Szolgáló Európai Keretegyezményben és a fent említett hágai és lundi ajánlásokban lefektetett elvekkel összhangban kezelje.” Ugyanez az állásfoglalás 45. cikkében kimondja: az Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek problémái kezelésének a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvein alapuló döntéshozatalban történő hatékony részvétel az egyik leghatékonyabb módja, az Unión belüli legjobb gyakorlatot követve”. A 46. cikk ugyanakkor kiemeli, hogy a “hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek olyan különleges szükségleteik vannak, amelyek eltérnek az egyéb nemzetiségi csoportokéitól, illetve, hogy magának az Uniónak megfelelőbb módon kell ezeket a szükségleteket figyelembe vennie.”

            A kezdeményezés részletezésében ki kell térni az Európai Parlament ezen állásfoglalására, méghozzá oly módon, hogy kiderüljön, az Unió egymillió polgára erősíti meg az Európai Parlamentnek a Bizottsághoz és a tagállamokhoz címzett felszólítását. Elengedhetetlenül ki kell térni arra, hogy a szóban forgó területek számára biztosítani kell a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit. Ezeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez.

Kisebbségvédelmi jövőkép

Befejezésül szólni kell arról a kritikáról, hogy a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése nem terjed ki minden kisebbségre, hiszen vannak a nemzeti régiókon kívül, szórványban élő kisebbségek is. Válaszként azt tudjuk mondani, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a kisebbségvédelem elérte azt a szintet, amelyen túl, általános, mindenkire érvényes normák már nem alkothatók.Továbblépni éppen a kérdés differenciált kezelésével lehet. A nemzeti régiók többségi közösségei: népek. Következésképp a nemzeti régiók népek hazái, akárcsak Európa országai. El kell érni, hogy a nemzetközi közösség is ennek megfelelően kezelje őket. Ők pedig a határaikon kívül élő nemzettársaik anyaországaiként fognak működni, s ha elég erősek lesznek, az empátia és a közös érdek más kisebbségek segítőivé, támaszaivá teheti őket a jövőben. Így válhat a nemzeti régiók várt sikere az európai kisebbségvédelem következő közös célállomásává.     

IZSÁK BALÁZS

Erdélyi Napló 2012. május 31.  

Nyílt levél Victor Ponta Úrnak, Románia miniszterelnökének

Miniszterelnök Úr!

Ön a napokban közzétette Románia régiósításának új tervét, amely Székelyföldet három különböző régióba tagolná. Ez a terve rávilágít arra, hogy meg akarja előzni politikai ellenfeleit, akik „csak” egy nagyobb megyébe akarták beolvasztani Székelyföldet. Ők is, Önök is megfeledkeznek arról, hogy mindkét tervezet sérti Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a közigazgatási térkép pedig nem rajzolható át a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménynek és a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának figyelmen kívül hagyásával.

Emlékeztetünk arra, hogy a megyéknél nagyobb közigazgatási egységeket létrehozó reformnak tekintettel kell lennie a helyi közösségek akaratára, és nem lehet régióhatárokat kijelölni az érintett közösségek népszavazás útján történő konzultálása nélkül. Mi székelyek, Székelyföld többségi lakói nem fogunk megszavazni egyetlen olyan tervezetet sem, amely Székelyföldet szétdarabolná, vagy egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolná.     

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy új régiók létrehozása érinti a statisztikai régiók (fejlesztési régióként emlegetik nálunk) kijelölését is, amelyeket az Európai Unió azért hozatott létre a tagállamokkal, hogy azok eszközei legyenek kohéziós politikájának, amely nem használható fegyverként a tagállamok területén élő, a többségtől eltérő nyelvű és kultúrájú népek ellen.

Mi több, az Unió 1059/2003 számú, a statisztikai célú területi egységek nomenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló rendelete leszögezi, hogy ezeket a régiókat úgy kell kialakítani, hogy azok tükrözzék „a gazdasági, társadalmi, történelmi, kulturális, földrajzi vagy környezeti körülményeket.”

            Ennek az előírásnak a figyelembe vételével lett önálló NUTS 2 régió Dél-Tirol, Valle d’Aosta, Friuli-Venezia Giulia, Korzika, Szardínia, Katalónia, Baszkföld, Galícia, Frízföld, Bretagne. Románia az egyetlen ország Európában, amely a történelmi, kulturális, földrajzi követelményeket figyelmen kívül hagyta, és Székelyföldet beleerőltette egy olyan régióba, ahol az egy tömbben élő, Székelyföldön 75%-os többséget alkotó székely-magyar közösség részaránya 30% alatt van. Az ön által bemutatott tervezet a jelenlegi helyzetünket tovább akarja rontani, és fel akarja „robbantani” a történelmileg, kulturálisan, nyelvileg egységes Székelyföldet.  

Az idézett uniós rendelet azt is kimondja, hogy a NUTS osztályozást nem szabad túl gyakran módosítani, annak hosszútávon stabilnak kell lennie. Az önök tervezetéről azt biztosan nem lehet elmondani, hogy hosszú távú stabilitást biztosítana, hiszen alapja nem a társadalmi kohézió, a régió lakóinak szolidaritása, nyelvi, kulturális, társadalmi, és földrajzi egysége, hanem az állampolitikai rangra emelt nacionalizmus.

Hadd emlékeztessünk arra, hogy Nicolae Ceausescu a falvakat azért akarta lerombolni, hogy eltűnjön Románia térképéről több ezer magyar falu minden műemléke, temploma, temetője, eltűnjön minden bizonyítéka a magyarság történelmi jelenlétének Erdélyben. Ceausescu sem vette észre, hogy nemcsak a magyarok, de egész Románia ellen, saját népe ellen is cselekszik. Hasonlóan az Önök terve is ellentmond a gazdasági racionalitásnak is, nem hogy előmozdítaná, hanem lehetetlenné teszi Romániában az Unió kohéziós politikáját, és mélyebb válságba taszítja az országot, amelynek jövőjéért Ön és kormánya felelős.   

Végül biztosítom Önt, hogy mi székelyek nem fogjuk engedni szülőföldünket a hozzánemértés és a gyűlölet prédájává tenni, ha kell a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük.

Van viszont egy másik, Románia szempontjából előnyösebb út a közigazgatási reform felé. Ha az Ön kormánya tiszteletben kívánja tartani Románia alkotmányát, és mindazokat a  nemzetközi szerződéseket, amelyeknek Románia részes állama, akkor a Ioan Stanomir professzor által vezetett szakértői bizottság jelentését tekintik Önök is a közigazgatási reform kiindulási pontjának, és ez a párbeszéd és együttműködés alapja lehet. Mi készek vagyunk a párbeszédre, az együttműködésre, de csakis akkor, ha az Önök politikája a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és konstruktív együttműködésre épül. 

A választás felelőssége Öné miniszterelnök úr: a párbeszédet és a társadalmi békét választja, vagy a nemzetiségi feszültségek elmélyítését? Mi a béke, a párbeszéd és az együttműködés oldalán állunk.

Befejezésül felhívjuk a figyelmét arra, hogy a székely nép és hazája, Székelyföld eleven valóság lesz akkor is, amikor a beolvasztásunkat, szétszórásunkat célzó tervezetek rég feledésbe merültek.   

                                                                                          Izsák Balázs

                                                                        A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2012. május 13.

A levél külföldieknek szánt, angol nyelvű változatához készült egy magyarázó melléklet térképekkel. Többen igényelték a melléklet magyar nyelvű változatát. Az alábbiakban ez is megtekinthető: 

   Székelyföldre és a székelyekre vonatkozó tájékoztatás

Székelyföld a kommunizmus korában

1. ábra Romániában 1952-ben hozták létre a Magyar Autonóm Tartományt, amely lefödte Székelyföldet.

 2. ábra 1960-ban úgy szervezték át a Magyar Autonóm Tartományt, hogy a magyar népesség aránya csökkenjen, és Maros Magyar Autonóm Tartománynak nevezik el. 1968-ban Nicolae Ceausescu végleges felszámolja a tartományt, és megteremti a ma is érvényben levő megyerendszert. 

3. ábra Románia jelenlegi közigazgatási beosztása és NUTS-II régiói

4. ábra Erdély és a Középrégió. A székelyek Kovászna, Hargita és Maros megye területén élnek. Traian Basescu és PDL kormány a NUTS-II régiókat akarta közigazgatási egységekké változtatni, és egyben megszüntetni a megyéket. 

5. ábra Székely népesség Kovászna, Hargita és Maros megyében

 6. ábra Victor Ponta miniszterelnök pártjának, az USL-nek a terve az új közigazgatási egységek létrehozásáról. A kék vonallal körülhatárolt Maros, Hargita és Kovászna megyét három különböző közigazgatási egység között osztaná el.  

Felhívás a Székely Nemzeti Tanács uniós polgári kezdeményezésének támogatóihoz

 A Székely Nemzeti Tanács, nem sokkal a polgári kezdeményezést lehetővé tevő Lisszaboni Szerződés aláírása után, 2008 februárjában határozatot fogadott el, amelynek értelmében egy uniós szintű szabályozást kezdeményez az Európai Unióban élő, szülőföldjükön őshonos népek és népcsoportok jogaira vonatkozóan, különös tekintettel az önrendelkezés jogára. A későbbiekben ezt a határozatát megerősítette, és konkrét lépéseket tett a kezdeményezés elindítása érdekében.

A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző Európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak. Meggyőződésünk, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az adott régiók számára biztosítják a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

A kezdeményezés sikere érdekében egymillió aláírást kell összegyűjteni, legkevesebb hét országából az Európai Uniónak. Erre egy év áll rendelkezésre a kezdeményezés nyilvántartásba vételétől számítva. Az elvárásnak úgy tudunk megfelelni, ha a bejegyzést megelőzően megkezdjük az önkéntes munkatársak, aláírásgyűjtők toborzását. Erre egy internetes oldalt nyitottunk, amelynek címe: www.nationalregions.eu

Kérem a Székely Nemzeti Tanács küldötteit, szimpatizánsait, a székelyföldi önkormányzatokat és civil szervezeteket, minden magyarországi szövetségesünket, az európai nemzeti régiók védelmében érintetteket, az Európai Unió minden olyan polgárát, aki az európai demokrácia elmélyítésében érdekelt, hogy iratkozzon fel az önkéntes munkatársak közé a fent jelzett honlapon. A megadott email címre pontos tájékoztatást fogunk küldeni minden önkéntes munkatársunknak a további tennivalókra vonatkozóan.

Marosvásárhely 2012. április.23.         

                                                                                                Izsák Balázs

                                                                               A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Árnyékok árnyai közöttünk XII

15. Komplex intézkedési terv

1988. február 23-án Ghile Gavrila főhadnagy „komplex intézkedési tervet” készített a megfigyelésemre. Ezen a napon a fiam, első gyerekünk éppen öt napos volt, és én állandó sürgésben készültem a pillanatra, amikor hazavihetem a szülészetről. Korábbi bejegyzésben utaltam már rá, hogy 1987-ben mégis kisütött a nap, ám a magyarázattal adós maradtam. A fiam születése és az azt megelőző boldog várakozás volt az, ami a diktatúra mindennapi szorítását enyhítette. Emlékszem 1988 januárjának egy estéjére, amikor szokásos esti sétánkon apámmal és Oláh Tiborral találkoztunk a főtéren. Tibor bácsi mondta ekkor Johannának:

1988. augusztus: az állambiztonsági kockázat hat hónapos

- A háború idején az óvóhelyen is szültek az anyák. Az idők kegyetlenséget mindig felülírja az élet, és ma azért nem annyira rossz a helyzet. Legalább bombák nem hullnak az égből.

Nekem pedig eszembe sem jutott a Securitate, nem érdekelt a megfigyelés, nem érdekeltek a köröttem lábatlankodó informátorok, és semmi a világon a családomon kívül. A CNSAS bukaresti olvasótermében szembesültem először a ténnyel, hogy a megfigyelőim ebben az időszakban is szorgosan munkálkodtak. Az intézkedési terv feladatait szeptember elsejéig kellett végrehajtani. Hat hónapossá cseperedett ez alatt a fiam. A lakásomon lefolytatott nyomozás, a titkos megfigyelés során, amint azt az intézkedési terv elrendeli, többször is láthattak, észlelhettek úgy, amint a mellékelt képen látható vagyok: a fiammal a karomon. A kép hiánypótló lehet a román nemzetbiztonság számára. Akkori „kapcsolataimról, és azok természetéről”, valamint mindennapi elfoglaltságaimról, ha megkésve is, de majdnem mindent elárul. („Komplex nyomozást kell lefolytatni a lakásán, hogy mindennapi elfoglaltságát, életmódját, az általa látogatott társaságokat, valamint a kapcsolatait és ezek természetét megismerjük.”)

Az intézkedési terv magyar fordításban

Annak, hogy Ghile hadnagy fogalmazását egészében lefordítottam magyarra több oka is van. Más-más okokból ugyan, de szinte minden részlete fontos.

Itt van például a záró mondat: „Az operatív helyzet alakulásától függően a jelen tervet újabb intézkedésekkel bővíthetjük.”

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Internetes folyóiratában, a Betekintőben, Papp István Markó Béla könyvét (Egy irredenta hétköznapjai, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) ismertetve veti papírra:

„Ugyanakkor a lehallgatási jegyzőkönyvek olvasójának nem lehet kétsége afelől, hogy az 1987-es terv csupán az első szintet jelentette Markó Béla megrendszabályozásában, hiszen a szöveg így zárul: »Az operatív helyzet alakulásától függően a jelen tervet újabb intézkedésekkel bővíthetjük»”

Egyértelmű, hogy a záró mondat kötelező befejezése volt minden intézkedési tervnek, mint ilyen teljesen alkalmatlan arra, hogy a nimbuszteremtő igyekezet nyersanyaga legyen.

Az intézkedési terv több részlete is arra világít rá, hogy az iratcsomót megcsonkították, illetve utal egy olyan megfigyelési iratcsomóra, amelyet „AZ ENERGETIKUS” fedőnév alatt állítottak össze a nevemre, és amelyet nem kaptam kézhez.   

Nem valószínű, hogy a határidő leteltével, 1988. szeptember 1. után, Ghile hadnagy ne jelentett volna ismét a feladatok teljesítéséről. Érthetetlen és indokolatlan, hogy ez az utolsó önálló dokumentum az iratcsomóban, amelyet 1991. május 28-án zártak le, és amelyről 1991. január 7-én mikrofilmmásolat készült, hiszen az egész „komplex intézkedési terv” éppen a megfigyelés fokozásáról szól. Furcsa az is, hogy hiányzik az iratról Moldovan Vasile alezredesnek, a II. Ügyosztály főnökének a jóváhagyó aláírása. 

Ghile Gavrila, aki 1986 júliusában hadnagyként kommentálja „Constantin” fedőnevű besúgó kollégám jelentését, a mellékelt intézkedési tervet már főhadnagyként írja alá. A nevét hiába keresem a CNSAS honlapján, úgy tűnik, eddig senki nem kérte az azonosítását, én pedig a megfigyelőim és besúgóim leleplezésére vonatkozó, 2010 márciusában benyújtott kérésemre még nem kaptam választ. Lesz-e válasz egyáltalán? 

Elgondolkodtató apróságra figyeltem fel. Bukaresti megfigyelőmnek, Bota Emilnek a nevét is hiába keresem a CNSAS által nyilvánosságra hozott névsorban, ilyen nevű tiszt nincs. Megtalálom viszont a Tőkés László által nyilvánosságra hozott szekus névsorban. Ennek megfelelően 1988-ban a Maros megyei Securitatén volt egy Bota Emil nevű kapitány. Markó Béla megfigyelési iratcsomójában, egy 1989-es jelentést Bota Emil őrnagy ír alá. A CNSAS nyilvántartásában azonban „egyikük” sem szerepel. Az idézőjellel nyilván arra akartam utalni, hogy a három szerintem egy és ugyanaz. Ami érthetetlen: miért nem lehet a román politikai rendőrség teljes állományának névsorát, adatait nyilvánosságra hozni húsz évvel a rendszerváltás után? Hogyan lehetséges az, hogy van olyan név, mint a Bota Emilé például, amely már három különböző, a CNSAS által tanulmányozásra évekkel korábban kiadott iratcsomóban szerepel, az intézmény számára mégis láthatatlan? A neve bukkan fel itt, ott, de se arca, se személyleírása, se életrajza nincs. Mint egy árnyéknak. Lehet, hogy találkozom vele néha az utcán. Ő tudja, hogy én ki vagyok, az én tekintettem pedig átsiklik rajta. Ki látja meg közülünk az árnyékok árnyait?  

 

Árnyékok árnyai közöttünk XI

13. A Securitate nem szűnt meg 1989-ben

            Ez az állítás több szubjektív benyomásnál. Több közszájon forgó, sztereotip ítéletnél. Ez az én személyes tapasztalatom, amelyet a Securitate fogdmegjei által összeállított iratcsomóm tanulmányozásával is szereztem.

            Ennek bevezetéseként fel kell idézni a rendszerváltás utáni Románia egyik fontos, és egyre inkább feledésbe merülő eseményét. 

            „1991. május 21-én Berevoiesti község, Arges megyének ez a csendes települése csupa nyüzsgés volt. Emberek sokasága tolongott, rendőrök, katonák, újságírók. Az ok, ami annyi embert összegyűjtött, a volt Securitate megégett és betemetett dokumentumainak felfedezése egy vízmosásban, nem messze Rausor patakától. A helyiek közel egy éve tudtak már a „vízmosás kincséről”, de a botrány csak ekkor tört ki elemi erővel. A Romania Libera 1990 decemberétől közölt Berevoiesti-en kiásott dokumentumokat, de csak 1991. május 20-án szerveztek egy sajtótájékoztatót, amelyen nyilvánosságra hozták a dokumentumok forrását. A konferenciát követően egy „expedíciót” szerveztek a helyszínre, ahol élőben bizonyították a bejelentést.” Ezekkel a sorokkal kezdődik az a tanulmány (a magam fordításában közlöm magyarul az idézett sorokat), amelyet Diana Rucinschi, Andreea Caşcaval és Petru Zoltan közölt A Berevoiesti botrány címmel, és amely román nyelven itt is elolvasható.

Vessünk most egy pillantást a mellékelt ábrára, a megfigyelési iratcsomóm fedőlapjára. A jobb alsó sarokban kézzel írott dátum és egy megjegyzés: lezárva 1991. május 28.-án. („Închis la 28.05.1991.”) Azaz a Berevoiesti-botrány után pontosan egy héttel, és közel másfél évvel a rendszerváltás után zárták le azt az iratcsomót, amelyet a Securitate 1974. október 22-én nyitott meg az én megfigyelésemre, és amelybe az utolsó – számomra is hozzáférhető – beírást a rendszerváltás után, 1990. április 14-én „követték el”. A Román Hírszerző Szolgálat – nyilvánvalóan a botrány hatására – elkezdte a Securitate irattárának rendezését, hiszen abban a pillanatban repült már a nehéz kő, de azt, hogy hol áll meg, kit hogyan talál meg, senki nem tudta még.   

Az iratcsomót az RHSZ vette mikrofilmre 1991-ben

Nincs kétségem afelől, hogy ma is megfigyelnek. Jóllehet, a Székely Nemzeti Tanács által képviselt autonómiatörekvés egy, a román parlament elé terjesztett törvénytervezetben ölt testet, amely Románia közigazgatási reformjába is beilleszthető, így normális körülmények között nem lehetne a székelyek törekvését román nemzetbiztonsági kockázatként értékelni, ám Romániában ennek hivatalos megítélése továbbra is 1989 előtti mentalitásra épül, amely a puszta létünket is veszélyforrásként értékeli, a Román Hírszerző Szolgálat pedig, elődjének a szerepét betöltve, változatlanul politikai rendőrségként működik. Magát a sorozatot is azért indítottam, hogy erre felhívjam a figyelmet. Míg a Securitatéról szóló visszaemlékezések többsége arról szól, hogy a múltat nem szabad elfeledni, én folyamatosan arról beszélek, hogy nem a múlton van a hangsúly, hanem a jelenen. A Securitate ugyanis nem szűnt meg 1989-ben, ahogyan azt a forradalom hevében hangoztatták, és ahogyan ezt a közvélemény tudni véli. Én magam is elhittem – le is írtam e sorozat második bejegyzésében –, hiszen közszájon forgott az ünnepelt tény ’89 decemberében: a szekusok három hónapi végkielégítést kaptak, az intézményt pedig megszüntette a forradalom. A marosvásárhelyi események igazi indoka is ez volt: a Securitatét helyreállítani, ha más néven is. Valójában csak elfogadtatni, tehát törvényesíteni kellett az intézmény működését, amely megszakítás nélkül tevékenykedett a rendszerváltás után is.

A fent idézett tanulmány is erről számol be A Securitate túlélte a forradalmat alcímmel. A Berevoiesti ügyet vizsgálva a szerzők megtalálják Gelu Voican Voiculescunak, a nemzetbiztonság főnökének 1. számú parancsát, amely világosan elrendeli, hogy az Állambiztonsági Főosztály Igazgatóságai (Directiile Departamentului de Securitate a Statului) továbbra is fennmaradnak, csupán a személyi állományukat kell a hadsereg tisztjeivel kiegészíteni. 

A Berevoiesti-ügyet vizsgáló Parlamenti Bizottság a választások előtt javasolta, hogy a választások után alakuljon új bizottság, és az folytassa majd a vizsgálatot. Ilyen bizottság azonban soha többé nem alakult. A román politikai osztályból hiányzott az akarat a vizsgálat folytatására. Így az átmenet a Securitate és a Román Hírszerző Szolgálat között – néhány elfelejtett botránytól eltekintve – sima volt.

És ez az a pillanat, amikor egy észrevétel erejéig vissza kell térnem az iratcsomóm fedőlapjához. Egy négyszögű bélyegzővel ütötték rá, hogy a 05081 számú, Maros megyei katonai egység 1991. január 7-én mikrofilmmásolatot készített róla. Korábban említettem már, hogy édesapám iratcsomóját 1978. augusztus 5-én vette mikrofilmre a Securitate, és ezt az én iratcsomómra ütött bélyegző lenyomatának tökéletes mása adta tudtomra. Azt a fáradtságot nem vette magának a Maros megyei Román Hírszerző Szolgálat, hogy bár egy új bélyegzőt csináltasson, tehát nemcsak a módszer volt ugyanaz 1991-ben, mint 1978-ban, de még az árulkodó bélyegző is.

14. Egy megfigyelt irredenta a damaszkuszi úton        
          Markó Béla megfigyelésének iratait közel ötszáz oldalas könyvben közli (Egy irredenta hétköznapjai, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). Ezek azonban szinte kizárólag megfigyelési jegyzőkönyvek. Bevallom, nem érdekel, mit rögzítettek – amint ő mondja: a kukkoló szekusok – a lakását, vagy telefonját lehallgatva. Ezért fölöslegesen soknak tűnik az ötszáz oldal. Annál inkább érdekel például az, hogy az ő megfigyelési iratcsomójáról is mikrofilmet készített a Román Hírszerző Szolgálat Maros megyei egysége (UM 05081), a már ismerős bélyegző lenyomata szerint. Ennek időpontja 1991. június 26., azaz jó hónappal Berevoiesti utáni. Még ennél is jobban érdekel az, miért hagyta ezt szó nélkül az RMDSZ volt elnöke?

A könyv előszavából megtudom erre is a választ:   

„Miközben kormánytagként azt a különös ellentmondást is el kellett fogadnom, hogy az én asztalomra is kerültek titkosszolgálati jelentések, és ugyanakkor rólam is készültek ilyenek. Viszonylagossá válik minden, és egyre távolodnak tőlünk a gyermekkor abszolút értékei és ítéletei. De szabad-e ezt elfogadnunk? Vajon csak afféle értelmiségi kényeskedés lenne feketére és fehérre bontani a mindennapok szürkeségét? Hiszen az emberi társadalmak így vagy úgy ősidőktől fogva legalizálták a leskelődést, a hallgatózást… és valóban lehet hallgatózni az állampolgár érdekében is.”

Úgy tűnik, Markó Béla észre sem vette, hogy fordított irányba sodródik a damaszkuszi úton. Irredenta üldözöttből az üldözők közé, még pontosabban föléjük került. A megfigyelés megrendelői, felhasználói közé. Fel is menti önmagát – ugye nem meglepő –, s mentő körülménye az erkölcsi relativizmus. Attól függ a megfigyelés, az üldözés erkölcsi megítélése, hogy honnan nézzük. Ami jogsértő volt ’89 előtt, az szolgálhatja ma az állampolgárok érdekeit is. Mindössze ésszerű keretek közé kell szorítani az üldözöttek jogfosztását, be kell őket is vonni a döntésekbe, tiszteletben kell tartani a „kölcsönösség és a testületi döntések elvét.” Mintha elfeledné, hogy a hatalom birtokosai a jogsértéseket minden időben az állampolgárok érdekében követik el, és megtalálják a korszaknak megfelelő retorikát a maguk felmentéséhez.

De túl az általánosságokon, nézzük meg azt is, mi volt az ára annak, hogy a hatalom birtokosa  legyen, megkapva kiváltságként az íróasztalára tett titkosszolgálati jelentéseket is. Markó Béla a román politikusokat megelőzve, elsőként mondta ki, a Székely Nemzeti Tanács népszavazás-kezdeményezése alkotmányellenes. Valójában a román alkotmánynak egy téves, antidemokratikus és jogsértő értelmezése az, amelyre az autonómia ellenzői a népszavazás elleni érveiket alapozták. Ezek után, a könyvének elolvasása nélkül is tudtam, a Securitate átkeresztelt utóda neki is fog jelenteni.    

Ma az ágyúkból kell harangot önteni!

Orbán Balázs, miután elbeszélte a székely vértanúk küzdelmét, elárultatásuk és mártírhaláluk történetét, levonja a következtetést a történész, lényegében az értékelő utókor számára. Az emlékezéssel „egyrészt a nemzet homlokára illesztjük a hősiesség méltán kiérdemelt cserkoszorúját, másrészt az ellenre sütjük rá a gyávaság bélyegét. Ez a történész kötelessége, s mi csak kötelességünket teljesítjük, midőn jutalmazzuk az érdemet s büntetjük a gyávaságot és aljasságot.”

Ez utóbbit mi az emlékező utókorra bízzuk, ám az érdem jutalmazásaként a Székely Nemzeti Tanács évről évre átadja a Gábor Áron díjat azoknak, akik a legtöbbet tették Székelyföld autonómiájának megvalósításáért.  

A 2011-es év kitüntetettje az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációja. Megtisztelő feladat a nyilvánosság előtt megindokolni a döntést, megértetni – Orbán Balázs szavaival szólva - „mi csak kötelességünket teljesítjük, midőn jutalmazzuk az érdemet.”

Kövér Lászlónak, az országgyűlés elnökének védnöksége alatt, 2010. szeptember 15.-én az Országházban tanácskozott a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége a magyar delegációval. Minden párt képviselője jelen volt, és vállalta, hogy támogatja, és az Európa Tanácsban képviseli Székelyföld autonómiatörekvését. Ezt a delegáció elnöke, Braun Márton országgyűlési képviselő megerősítette a nyilvánosság előtt, a tanácskozás végén tartott sajtótájékoztatón.

Ezt követően a Közgyűlés minden ülésszakán sikerült Székelyföldre terelni a közfigyelmet. Amióta Románia tagja az Európa Tanácsnak nem hangzott el a strasbourgi nagy ülésteremben annyiszor az a szó, hogy Székelyföld, mint az elmúlt egy év alatt.

2011 januárjában a román államelnök a vendége az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, és Gaudi-Nagy Tamás felszólal a székelyföldi autonómia érdekében, feltéve a kérdést a román államfőnek: kész-e tárgyalni a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel, miután Székelyföld hatszázezres magyar lakosságának kilencven százaléka kinyilvánította igényét az autonómiára?

2011. június 18: Kalmár Ferenc Strasbourgban Románia közigazgatási átszervezésének a terveit bírálta. Emlékeztetett arra, hogy amikor Románia 1993-ban csatlakozott az Európa Tanácshoz, kötelezte magát egyebek közt arra is, hogy kisebbségvédelmi politikáját az Európa Tanács ajánlásaira és határozataira alapozza. Ezeknek megfelelően egy nemzeti kisebbség által jelentős számban lakott régió demográfiai összetételét tilos annak hátrányára megváltoztatni. Márpedig a tervezett átalakítás erőszakkal változtatná meg a nemzetiségi arányokat, amely Románia kötelezettségvállalásának a megszegését jelentené, hangsúlyozta felszólalásában Kalmár Ferenc.

2011. október 4.-én fogadta el az Európa Tanács a 1832/2011 számú, határozatot, amely magyar kezdeményezésre a tagállamok feladatává teszi az autonómia szavatolását. Az erre vonatkozó módosító indítványt a magyar delegáció nevében Gaudi-Nagy Tamás és Kalmár Ferenc terjesztette be, és meg is szerezte a kellő számú támogatást ahhoz, hogy azt a Közgyűlés elfogadja. Az eredeti, Marina Schuster által készített jelentés arról szólt, hogy miként lehetne tisztázni a nemzeti szuverenitás és az államiság elvének egymáshoz való viszonyát. A tisztázás célja az volt, hogy jogszerű kereteket biztosítsanak az etnikai, nemzeti kisebbségi törekvéseknek. Az eredeti határozati javaslat azt szorgalmazta, hogy erre, az Európa Tanács korábbi, a kisebbségvédelmi keretegyezményébe foglalt, meglehetősen erőtlen előírások alapján törekedjenek. Ebben szó sem volt autonómiáról, és abban a formában kétségtelen visszalépést jelentett volna a korábbi Európa Tanácsi ajánlásokhoz viszonyítva, különös tekintettel az Andreas Gross jelentése alapján elfogadott 2003/1334 számú határozatra. Gaudi-Nagy Tamás és Kalmár Ferenc fellépése – a magyar delegáció támogató egyetértésével, - sikerrel akadályozta meg ezt a visszalépést, és lényegében a kisebbségi sorban élő nemzeti közösségek önrendelkezési jogát tette a határozat elvi pillérévé.   

A határozat körüli vitában felszólalt Szabó Vilmos képviselő is, aki a határon túli magyarok helyzetét illetően felhívta a figyelmet az anyanyelv használatával összefüggő hátrányos megkülönböztetésre, és az önigazgatási formák, az autonómia megvalósításának akadályozására.

Az 2011/1832 számú határozat, a magyar képviselőknek köszönhetően vált hivatkozási alappá a Székely Nemzeti Tanács számára az autonómiaküzdelemben.

Ez volt a legfontosabb segítség, amelyet az elmúlt időszakban a magyar delegációtól kaptunk. De nem fejezhetem be úgy ezt a beszédet, hogy ne tegyünk említést arról a segítségről is, amelyet a népszavazás alkalmával nyújtottak. Ékes József és Kelemen András képviselő urak 2007-ben, mint a Parlamenti Közgyűlés képviselői érkeztek megfigyelőként Székelyföldre, járták az önkéntesekkel a székely falvakat, hogy a kezdeményezés sikeréhez saját tekintélyükkel, az Európa Tanácsban betöltött szerepükkel hozzájáruljanak.

Végül beszélnünk kell arról a támogatásról is, amelyet a magyar delegáció nyújtott 2008 nyarán, amikor a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét tájékoztatással, tanácsokkal, komoly lobbi-munkával segítették kint Strasbourgban. Külön köszönet illeti érte Sárdi Péter államtitkár urat, a diplomatát és nemzetközi jogászt, aki a magyar delegációban a szakmai folytonosság szavatolója.      

Tisztelt képviselő urak, hölgyeim és uraim, kedves barátaink!

1848-ban, a Háromszék ellen vonuló Puchner császári tábornok seregét a székelyek ágyútűzzel fogadták. Gábor Áron a templomok harangjaiból öntetett ágyúkat, hogy meg tudják védeni a szabadságot. Ma a székelyek szabadságát a jog eszközével kell kivívni, és ehhez továbbítani kell a székelység népszavazáson is kinyilvánított akaratát Európa és a nagyvilág minden fórumára, és érvényt kell neki szerezni. Metaforikus képpel élve: ma az ágyúkból is harangot kell önteni, hogy összegzett hangjuk hallható legyen az egész világon.   

Ebben, a jog eszközével folytatott küzdelemben segített nekünk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációja. Köszönet érte. Arra kérjük, hogy a jövőben is figyelmeztesse a Közgyűlést, Székelyföldön ma nem dörögnek az ágyúk, de a harangok zúgnak, és azt üzenik, felkészültünk arra, hogy a sorsunkat magunk irányítsuk.

Azt üzeni a székely harangok, a csíksomlyói harangok zúgása: Székelyföld készen áll a területi autonómiára! 

(Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának laudációja, elhangzott Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében, 2012 március 10.-én, a Gábor Áron díj átadásakor)