Székelyföld autonómiájáról az Igazság Napján

A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától hirdeti, hogy a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig megoldást csak az kínálhat, ha maga a Székely Nép határoz a maga ügyeiben. A szubszidiaritás elvének megfelelően csakis a közösség demokratikusan létrehozott, önálló intézményei képesek igazságos és méltányos döntéseket hozni az őt érintő kérdésekben.

Az egyházi és közösségi ingatlanok használatával, tulajdonjogának szabályozásával sincs másképp. Az Igazság Napjára készülve ki kell mondani: ebben a nagyon fontos ügyben is az igazat és csakis a teljes igazat szabad mondani. A Református Székely Mikó Kollégium ügyében egy jogfosztó és veszélyes bírósági ítélet született. A Református Egyház tulajdonát a román állam megpróbálja visszaállamosítani, ezzel súlyosan megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Ám a teljes igazság az, hogy a kommunista román hatóságok közösségünktől, történelmi egyházainktól, nem csak épületeket, hanem közösségünk adófizető polgárainak pénzéből finanszírozott intézményeket oroztak el. A Református Székely Mikó Kollégium nem csupán egy épület volt, hanem a székelység történelmi hagyományait ápoló, nemzeti értékeit megtartó intézmény is. Románia kötelezettségvállalása sem pusztán az egyházi javak visszaszolgáltatására, hanem az egyházi iskolák visszaállítására is vonatkozik. Emlékezzünk meg az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezéséről, amely kimondja: 

A Közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, és tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására.  

A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának, - amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja - tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget.  

A teljes igazság, hogy tizenkilenc év halogatás, taktikázás, hazudozás után a román hatóságok a Református Székely Mikó Kollégium ügyében olyan érvekkel álltak elő, amelyeket 1993-ban nem mertek volna megfogalmazni!

A teljes igazság, hogy tizenkilenc esztendei türelmes várakozás és alkudozás után elegünk van a megtévesztésre építő balkáni politizálásból, és kinyilvánítjuk, hogy nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását.    

A teljes igazság, hogy Romániában nincs független bíróság, az igazságszolgáltatás intézményei még mindig a politikai hatalom kiszolgálói, politikai megrendelésre fércelték össze a Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítéletet is. Fölháborító, de egyben nevetséges is, hogy olyan, nyelvünket nem beszélő, kultúránkat nem ismerő, idegen hivatalnokok hoznak döntést a mi ügyeinkben, és érvelnek közösségeink és egyházaink múltbeli viszonyaival, akiknek elemi ismereteik sincsenek rólunk.

A teljes igazság, hogy a közösségünk által kinyilvánított és Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése a megoldás a Református Székely Mikó Kollégium ügyében is. 

Menjünk minél többen Sepsiszentgyörgyre szeptember elsején, és mondjuk ki együtt: az Igazság Napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!

Marosvásárhely 2012.VIII.22.                                        Izsák Balázs 

                                                                       A Székely Nemzeti Tanács elnöke

                                                                       

Nyílt levél José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság Elnökének

 Tisztelt Elnök Úr!

            Amikor Románia belépett az Európai Unióba, mi székelyek joggal bizakodtunk abban, hogy egy olyan európai szövetség polgárai lettünk, amelyben hosszú és változatos eszközökkel folyó jogfosztottságunk véget ér. A bizakodásra okot azok az alapvető értékek és célok adtak, amelyek az Európai Unióról szóló szerződések értelmében minden tagállamra kötelezőek, de biztatóak voltak Románia erőfeszítései is, hogy megfeleljen a koppenhágai kritériumoknak, és csatlakozzon ahhoz az értékközösséghez, amelynek alapja a nyugati civilizáció államainak közös alkotmányos öröksége.

            Ez a bizakodás korainak és átmenetinek bizonyult. Hamar kiderült, hogy Románia nem a valós demokrácia ismérveinek akar megfelelni, hanem beéri a vállalt kötelezettségek teljesítésének látszatával, hogy annyi évvel a diktatúra bukása után a nemzetközi közvélemény felé mutatott megtévesztő felszín alatt folytatódik a beolvasztásunkat vagy elüldözésünket célzó diszkriminatív, asszimilációs politika.  

            A demokrácia mai romániai válsága az egész világ számára látható módon jelzi, amit mi székelyek megtapasztaltunk: a romániai diktatúra módszerei és eszközei túlélték magát a diktatúrát, és közelebb állnak a ma kormányzó politikai elithez, mint a nyugati demokrácia alkotmányos öröksége. Miközben az elmúlt évek során a demokrácia eredményeként könyvelte el a világ, hogy magyar emberek is tagjai a román kormánynak, alapvető jogaink sérültek, anyanyelvhasználatunkat folyamatosan korlátozták, a kommunizmus idején elorzott egyházi és közösségi javaink visszaszolgáltatása eddig csak akadozott, de mára már elindult a visszaszolgáltatott javak visszaállamosítása is.

            Székelyföld, 13.500 négyzetkilométernyi terület Románia közepén, ahol a székelység közel hétszázezres közössége 75%-os többségét a román asszimilációs politika praktikái ellenére is megőrizte. Joggal reméltük, hogy ha az Unió polgárai leszünk, akkor elérhetjük, hogy a szubszidiaritás jegyében területi autonómiával rendelkezzünk, amilyen nagyon sok működik még az Európai Unióban. Mára már bebizonyosodni látszik, hogy az Unió polgárai sem mind egyenlők. Mert hogyan lehet másként értelmezni azt, hogy az Unió számos tagállamában megvalósítható, a demokrácia intézményeként működő sajátos (autonóm) közigazgatási státus nekünk székelyeknek elérhetetlen? Évekkel ezelőtt, két alkalommal is, Székelyföld autonómiájára vonatkozó, a nemzetközi jog normáival és az Unió értékeivel összhangban levő törvénytervezetet terjesztettünk Románia parlamentje elé. A tervezet túl azon, hogy a székelyek kifejezett akaratára épült, nem sértette Románia alkotmányos rendjét, és beillett a decentralizáció folyamatába, amelynek szükségességét folyamatosan hirdeti minden román politikus. Ezek ellenére a tervezetet annak megvitatása nélkül utasította el a román törvényhozás. A székelyföldi önkormányzatok az autonómiára vonatkozó népszavazás kiírását kezdeményezték, ám a központi román hatóságok a népszavazások megtartását megakadályozták. A Székely Nemzeti Tanács végül saját erejéből szervezte meg a népszavazást, melynek során a szavazók több mint 98% fejezte ki akaratát: igényli Székelyföld területi autonómiáját. A román hatóságok azonban még a párbeszédet is elutasítják, az ország magyar nemzetiségű polgárait gyanakvással és ellenségesen kezelik.

            Jelenleg az a veszély fenyeget, hogy Románia közigazgatási reformja során attól a kevés döntési jogtól is megfosztanak bennünket, amelyet a jelenlegi közigazgatási beosztás biztosít a számunkra, hiszen folyamatosan Székelyföld feldarabolását, vagy egy nagyobb, román többségű közigazgatási egységbe való beolvasztását célzó tervek látnak napvilágot. 

            Meggyőződésünk, hogy az Unió csakis akkor tud a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget kínálni polgárai számára, ha minden tagállam jóhiszeműen és következetesen tiszteletben tartja a szerződésekben meghatározott értékeket és célokat, az Unió pedig képes kikényszeríteni mindazoknak a kötelezettségeknek a tiszteletben tartását, amelyeket a tagállamok népeik szabad akaratából magukra vállaltak.

            Kérjük Elnök úr, fokozottan figyeljenek a romániai demokrácia válságára, ezen belül a mi helyzetünkre, hiszen nincsen részleges demokrácia, annak ki kell terjednie az állam minden polgárára és a társadalmi élet minden területére, abban a szellemben, ahogyan azt a Lisszaboni Szerződés után az Európai Unióról szóló szerződések előírják.

Makfalva 2012. augusztus 5.

                                                                    A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

                                                                                               Izsák Balázs

                                                                                                    elnök

           

Makfalván ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

2012. augusztus 4-én Makfalván ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (SZNT ÁB). A testület meghallgatta az utolsó bizottsági ülés után eltelt időszakra vonatkozó beszámolót, különös hangsúlyt fektetve az önálló székely diplomácia kiépítésének koncepciójára és első eredményeire.

Az SZNT 2011. november 19-i ülésének meghatalmazása alapján a testület egyhangú döntéssel elfogadta a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés részletes indoklását – a dokumentumot jelen közleményünkhöz csatoljuk –, továbbá kijelölte a kezdeményezést szervező polgári bizottság romániai tagját, az SZNT elnöke, Izsák Balázs személyében, akit egyben megbízott a polgári bizottság megszervezésével. Az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet értelmében a kezdeményezés beterjesztője egy olyan, legkevesebb hét személyből álló polgári bizottság lehet, amelynek tagjai az Unió hét különböző tagállamának lakói. Az ÁB tagjai megállapították: a kezdeményezés egyre szélesebb körű támogatottságát jól mutatja, hogy folyamatosan bővül a partnerek köre, számos önkormányzat és civil szervezet döntött már úgy, hogy támogatja azt. Ezek napra kész listája fellelhető a kezdeményezés honlapján, a www.nationalregions.eu címen. Ilyen téren kiemelt jelentőséggel bír, hogy a hazai magyar politikai szervezetek majd mindenike már a támogató szövetségesek között található, s jó esély mutatkozik arra, hogy e téren az RMDSZ-el is hamarosan sikerül megállapodni.

Az ÁB-ülés napirendjén szerepelt, hogy ki kell használni a Románia iránt megnövekedett nemzetközi figyelmet, így az SZNT hamarosan nyílt levélben keresi meg az Európai Bizottság, illetve az Európa Tanács vezető tisztségviselőit, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld és a székely nép jogfosztására, sajátos gondjaira, autonómiatörekvésére.

Az Állandó Bizottság döntött arról, hogy a Székely Nemzeti Tanács csatlakozik a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetés szervezéséhez. Teszi ezt azzal a meggyőződéssel, hogy ami a Székely Mikó Kollégium esetében történik, az nem csak a város, a református egyház, avagy a történelmi magyar egyházak ügye, hanem jelzés-értékű egész Székelyföld szempontjából, egyben intő példa arra nézve, hogy az ilyen esetekben is egyetlen megnyugtató és hosszú távú megoldás van: Székelyföld autonómiája. A konkrét sérelem kapcsán akkor járunk el helyesen, ha szeptember elsején nem csak a Mikó Kollégiumért, hanem Székelyföld autonómiájáért tüntetünk. Az ÁB tagjai és a széki elnökök gondoskodnak arról, hogy a küldöttek a rendezvényre eljussanak és ott a kérdés megoldását, Székelyföld területi autonómiáját megjelenítsék.

Makfalva 2012. augusztus 4.

 A Székely Nemzeti Tanács Sajtóirodája

Ferencz Csaba, tájékoztatási alelnök

Az Állandó Bizottság tagjai és a széki elnökök az ülés után: Ferencz Csaba – alelnök (Sepsiszentgyörgy), Incze Béla – jegyző (Székelyudvarhely), Ferencz Botond – széki elnök (Kovászna), Vass Imre – Makfalva alpolgármestere, az egyik házigazda, Tulit Attila – alelnök (Sepsiszentgyörgy), Bíró Zsolt – alelnök, széki elnök (Marosvásárhely), Izsák Balázs – elnök (Marosvásárhely), Kiss Károly tiszteletes, a Makfalvi Székely Tanács elnöke, a másik házigazda, Albert Mátyás – jegyző (Farkaslaka), Árus Zsolt – széki elnök (Gyergyószentmiklós), Péter János – alelnök (Kézdivásárhely), Thamó Csaba – széki elnök (Székelyudvarhely), Csinta Samu – alelnök (Sepsiszentgyörgy), Bíró Levente - széki elnök (Kézdivásárhely), László György – jegyző (Marosvásárhely)

Európai polgári kezdeményezés a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák     fenntarthatóságáért

- Részletes indoklás -

Az Európai Uniónak számos olyan régiója, illetve közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzete van, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a velük szomszédos területektől. A helyi többséget alkotó, vagy jelentős számban ott élő nemzeti közösségek, amelyek az adott tagállamban számbeli kisebbségben vannak, és az állam azokat kisebbségként kezeli, régi európai kultúrák, nyelvek őrzői, és jelentős forrásai az EU és a szélesebb Európa kulturális, nyelvi sokszínűségének. A továbbiakban ezeket a területeket nemzeti/etnikai kisebbségi régióknak, vagy még egyszerűbben nemzeti régióknak fogjuk nevezni.

Szükséges a nemzeti/etnikai kisebbségi régiók jogszabályban foglalt meghatározása, amelyhez az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke kontextusában is támpontként szolgálhat:

1. Az Európa Tanács 1811/2007 számú, „Régiósítás Európában” című ajánlása, amely 6. pontjában megjegyzi: az Európa Tanács legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek, és amelyek nem csupán régiók, de népek és társadalmak, ugyanakkor szembetűnő kollektív önazonossággal rendelkeznek attól függetlenül, hogy régióként, nemzetiségként, országként határozzák meg őket, ám nem alkották meg önálló államukat. Ennek ellenére látható megkülönböztető jegyekkel rendelkeznek, amelyek politikai akaratot jeleznek az önkormányzatiság elérésére;

2. A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről több rendelkezése, amely a „nemzeti kisebbséghez tartozó személyek által hagyományosan, vagy jelentős számban lakott területekről” beszél;

3. Az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának 11. cikke, amely kimondja: „Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek joguk van ahhoz, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges jogállással rendelkezzenek.”;

4. A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, amely a regionális vagy kisebbségi nyelv használatának területét úgy határozza meg, mint azt a földrajzi körzetet, „ahol ez a nyelv olyan számú személy kifejezési eszköze, amely indokolja a jelen Karta által előírt különböző védelmi és ösztönző intézkedések meghozatalát.”;

5.  Az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásának 16. cikke, amely kimondja: „a központi kormányzatnak megértéssel kell reagálnia, amikor a kisebbségi csoportok, különösen, ha számottevőek, és régóta élnek egy adott területen, nagyobb szabadságot követelnek saját ügyeik önálló intézésében.”;

6. Az EU-tagállamok közös alkotmányos hagyományai a Lisszaboni Szerződés 6. cikke értelmében és az Európai Bíróságnak, továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei, többek között a Hauer, a Nold illetve a Thimosev ügyben hozott ítéletek – ez utóbbiban a bíróság kifejti: „ethnicity has its origin in the idea of societal groups marked by common nationality, tribal affiliation, religious faith, shared language, or cultural and traditional origins and backgrounds”;

7. Az  Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke, amely előírja az Unió kulturális és nyelvi  sokféleségének tiszteletben tartását, Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását;

8. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 167. cikke, amelynek értelmében az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket.

Ezek a jelenlegi meghatározások, rendelkezések, állásfoglalások egyformán alkalmazhatóak a jogalkotói hatáskörökkel felruházott, autonómiát élvező régiókra, valamint olyan területekre, amelyek közigazgatási hatáskörökkel sem rendelkeznek, de megfogalmazták azt az igényüket, hogy az államon belül autonómiával rendelkezzenek.

A fentiekből le kell vonni azt a következtetést, hogy a „nemzeti/etnikai kisebbségi régió” (v. nemzeti régió) fogalma nem a jelen polgári kezdeményezés szervezőinek az újítása, a fogalom EU jogszabályban történő meghatározásának minden lényeges eleme adott, számos, a tagállamok által is elfogadott nemzetközi dokumentumban, amelyek tökéletes összhangban vannak az EU alapvető értékeivel és céljaival. 

Az e területeken élő közösségek sajátos, történelmi gyökerű hagyományai, kultúrája, nyelve, vallása a társadalmi, területi kohézió olyan fontos eleme, amelyeket az EU kohéziós politikája nem mellőzhet. A kulturális sajátosságok kihatással vannak az adott régiók, illetve a tagállamok és az Unió gazdasági életére és fejlődésére, az Unió kohéziós politikája pedig meghatározó lehet eme régiók kultúrájának, ez által Európa kulturális sokszínűségének fenntarthatóságában, Európa kulturális sokszínűségét ugyanis éppen ezekben a régiókban fenyegeti a legtöbb veszély. Egyrészt a régióknak a tagállamokénál lényegesen kevesebb erőforrás áll a rendelkezésére, amelyet a sajátos, regionális kultúráik megőrzésére fordíthatnak, de őket veszélyeztetik leginkább azok a gazdasági változásokat kísérő spontán folyamatok is, mint amilyen a munkaerő vándorlás és az ezzel járó asszimilációs folyamatok. Ezeken túlmenően ki vannak szolgáltatva egyes tagállamokban a gazdasági diszkrimináció akár nyílt, vagy burkolt formáinak, amely az ott élő őshonos lakosság elvándorlását és a sajátos regionális identitás felszámolását célozza.

Ugyanilyen hátránnyal jár a nyelvi jogok bármilyen korlátozása, a régió saját nyelvének kiszorítása a gazdasági életből és általában a közéletből, a diszkrimináció más jogi, gyakorlati megnyilvánulása, ideértve az EU-politikákhoz és megvalósulásukat szolgáló Uniós pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó egyes tagállami eljárásokat.

Ezek a folyamatok ellentétesek az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében meghatározott alapvető értékekkel, és tevőleges jogalkotói kötelezettséget rónak az Unióra, amennyiben a Szerződés 3. cikke már nem csak azt mondja ki, hogy „az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét”, hanem ezen túlmenően azt is, hogy: „biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását.” Tehát a passzív jogalkotói magatartás, pusztán csak az Unió alapvető értékeinek tiszteletben tartása önmagában elégtelen a fenti folyamatok megállítására és az Unió politikáinak az alapvető európai értékek sérelme nélküli érvényesítésére.

Az Unió kulturális sokszínűségének tiszteletben tartását a kötelező jogi erőre emelkedett Alapjogi Charta 22. cikke is megerősíti: Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.” Az Európai Unió működéséről szóló szerződés pedig 19. cikkében ugyanakkor kimondja: „A Szerződések egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.”

A régiók egyenlőségéért indított polgári kezdeményezésnek hármas célja van. Egyrészt az Unió kohéziós politikája fontos szerepet tölthet be a fentiekben megfogalmazottak valóra váltásában, és a régiók közti egyenlőség szavatolásának fontos eszköze lehet a nemzeti régiók tekintetében is, ha ezt egy külön jogszabály szavatolja, másrészt minimális elvárásként fogalmazható meg, hogy maga az Unió kohéziós politikája ne sértse az EU általános jogelveit, céljait, Európa kulturális sokszínűségét a nemzeti régiók nem megfelelő kezelésével. Ezeken túlmenően a nemzeti/etnikai kisebbségi régiók társadalmi, területi kohéziójában rejlő addicionális gazdasági potenciál megfelelő kohéziós politika mellett felszabadítható, és gazdasági erőforrássá változtatható az adott régiók hasznán túl a tagállamok és az Unió egészének javára.    

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 174. cikke kimondja: átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Unió úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze. Az Unió különösen a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.

A továbbiakban a 174. cikk kitér arra, hogy az érintett régiók közül kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók.

A 174. cikk példaként hat kategóriáját sorolja fel azoknak a régióknak, amelyek az Unió kitüntetett figyelmét élvezik kohéziós politikájának valóra váltásában. A megfogalmazás azonban nem kizárólagos, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy a régióknak ez a sora egy külön jogszabályban kiegészüljön más kategóriákkal, így a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező, - azaz a nemzeti/etnikai kisebbségi - régiókkal. Az Uniónak kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy lakosságuk jelentős arányát vagy éppen többségét egy őshonos európai kisebbség képezi, amely ott saját, történelmi gyökerű kultúrát teremtett. 

Szigorúan meg kell tiltani eme régiók hátrányos megkülönböztetését, beleértve a diszkrimináció burkolt formáit is. Biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét az Unió strukturális alapjaihoz, minden más EU alaphoz, forráshoz, programhoz. Semmiképpen nem fordítható az Unió kohéziós politikája nemzeti, nyelvi, kulturális jellegzetességeik felszámolására, vagy gyengítésére, semmiképpen nem tehetők az Unió gazdasági eszközei és céljai kisebbségellenes politikák akár közvetett eszközeivé. Így például az Unió politikái és pénzeszközei nem használhatóak az adott régiók nemzetiségi összetételének, regionális identitásának, kulturális arculatának megváltoztatására, olyan foglalkoztatás-politikák támogatására, amely más kultúrájú és nyelvű munkaerő betelepedését mozdítaná elő. Az ilyen gyakorlat ellentétes a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásával, közös alkotmányos örökségével is.

Ennek megfelelően a NUTS régiók kialakításánál tekintettel kell lenni a nyelvi, nemzetiségi, kulturális határokra, a régióban többséget alkotó, vagy jelentős arányban élő  őshonos nemzeti közösségek akaratára, amely a NUTS régiók kijelölését megelőző népszavazáson nyilvánítható ki.   

A statisztikai célú területi egységekre vonatkozó 1059/2003/EK számú rendelet előírása is kimondja, hogy a NUTS területi egységek kialakításánál figyelembe kell venni a társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális körülményeket is. Szükségesnek tartjuk, hogy ezt az előírást, a nemzeti régiók védelmében hozott jogszabály egyértelműen és határozottan megfogalmazza, a tagállamok vállalt kötelezettségeivel és az Unió alapvető értékeivel, valamint az Unió kohéziós politikájának céljaival összhangban.  

Az Unióban több olyan nemzeti régió van, amely széleskörű jogalkotói hatáskörrel rendelkezik. Ezek önállóságuk révén képesek sajátosságaikat gazdasági erőforrássá tenni. Sem az Unió kohéziós politikája, sem a tagállamok gazdaságpolitikája nem működhet a „fűnyíró elv” alapján. Ha egy nemzeti régió képes az önszerveződés képességének, a saját kultúrába gyökerező munkaerkölcsnek, a regionális hagyományoknak köszönhetően magasabb életszínvonalat kialakítani, akkor azt a regionális kultúra részeként kell kezelni, semmiképpen nem szabad sem korlátozó intézkedéseket hozni, vagy többletadókat kiróni rájuk. Ez aláásná az Uniónak azt az addicionális növekedési potenciálját, amelyeknek épp ezek a régiók a forrásai. Tekintettel kell lenni arra, hogy számos ilyen, EU tagállamban létező, széleskörű önigazgatási joggal felruházott régió fejlődési eredménye mutatja, hogy az államon belüli autonómia az adott népcsoport fejlődésén túl, gazdasági, kulturális többletet nyújtott az adott tagállamnak és az EU egészének is. A nemzeti/etnikai régiók általános, Európai Uniós meghatározása és jogi, intézményi kerete olyan addicionális előnyt kínál az EU egésze számára, mely más módon ma nem biztosított. 

A nemzeti régiók többségi közösségei: népek. Következésképp a nemzeti régiók népek hazái, akárcsak Európa országai, és ennek megfelelően kell kezelni őket. Semmiképpen nem kezelhetők gyarmatként, kizsákmányolásuk bármilyen, akár rejtett formája is ellentétes az Egyesült Nemzetek alapvető értékeivel, így az Európai Unió értékeivel és céljaival is.

Emlékeztetünk arra, hogy az Egyesült Nemzetek népei, az ENSZ alapokmányában hitet tesznek a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig kimondja: „Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.” Az emberi jogok egyetemességéből következik, hogy ez a jog a kisebbségekhez tartozó személyekre is kiterjed, függetlenül attól, hogy a közösségeket, amelyhez tartoznak régióként, nemzetiségként, vagy országként határozzák meg.

Számos olyan nemzeti régió van, amelynek nyelve nem tartozik az Unió hivatalos nyelvei közé. Az ilyen nyelvek (katalán, baszk, korzikai, breton, walesi, skót. fríz, stb.) régi, hagyományos európai kultúrák hordozói, semmiképpen sem kezelhetők másodrendű nyelvekként. Hozzátartoznak Európa kulturális sokszínűségéhez, hátrányos megkülönböztetésük nem megengedett. Ennek jegyében egyes nyelvek a Szerződés hivatalos nyelvévé is válhatnak, az EUSZ 55. cikke értelmében: "E szerződés a tagállamok által meghatározott bármely további olyan nyelvre lefordítható, amely egy adott tagállam területének egészén vagy egy részén a tagállam alkotmányos rendjének megfelelően hivatalos nyelv."

Az európai gazdasági életben, az Európai Unió intézményeiben ugyanaz a jogállás illeti meg őket, mint a tagállamok hivatalos nyelveit.   

A kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában című EP állásfoglalás a 44. cikkében kimondja: az Európai Parlament „úgy ítéli meg, hogy különös figyelmet kell fordítani a nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek csoportjaira, és felszólítja a Bizottságot, valamint a tagállamokat arra, hogy őket a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelmét Szolgáló Európai Keretegyezményben és a fent említett hágai és lundi ajánlásokban lefektetett elvekkel összhangban kezelje.”

Ugyanez az állásfoglalás 45. cikkében úgy ítéli meg, „hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek problémái kezelésének a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvein alapuló döntéshozatalban történő hatékony részvétel az egyik leghatékonyabb módja, az Unión belüli legjobb gyakorlatot követve”. A 46. cikk ugyanakkor kiemeli, hogy a “hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek olyan különleges szükségleteik vannak, amelyek eltérnek az egyéb nemzetiségi csoportokéitól, illetve, hogy magának az Uniónak megfelelőbb módon kell ezeket a szükségleteket figyelembe vennie.”

Mi, a régiók egyenlőségéért indított polgári kezdeményezés szervezői és támogatói messzemenően egyetértünk az Európai Parlamentnek ezzel az állásfoglalásával, és csatlakozunk a Bizottsághoz és a tagállamokhoz címzett felszólításhoz, igényeljük, hogy a Bizottság által megalkotandó jogszabály tegyen eleget az állásfoglalásba foglalt igényeknek. Üdvözöljük az ez irányba mutató szerény lépéseket, ideértve az EU AJÜ által közzétett Migránsok, kisebbségek, oktatás című dokumentumot, mely külön fejezetet szentel az őshonos és „bennszülött” nemzeti kisebbségeknek (The Educational Situation of National Autohtonous and Indigenous Minorities).  

Úgy véljük, hogy a régiók egyenlősége és a regionális kultúrák fenntarthatósága érdekében Európa nemzeti régióinak gazdasági lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális és más EU alapokhoz, forrásokhoz, programokhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon. 

Ezek a garanciák a fent idézett állásfoglalással és az érintett közösségek akaratával összhangban a regionális önkormányzás többlethatáskörrel felruházott intézményei lehetnek, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük, hogy a régió nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságai, regionális identitása fenntartható legyen.

A jogszabálynak ki kell mondania azt is, hogy a tagállamoknak maradéktalanul teljesíteniük kell a kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásaikat, ezek megsértése, nem teljesítése az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében felsorolt értékek megsértésének minősülnek és a 7. cikkben meghatározott eljárást vonják maguk után.

A megalkotandó jogszabálynak túl azon, hogy meg kell határoznia a nemzeti régiók fogalmát, a függelékben tételesen meg is kell neveznie azokat, figyelembe véve a felsorolt nemzetközi dokumentumokban foglalt kritériumokat és az érintett közösségek akaratát.       

A jogszabálynak tartalmi szempontból az Európa Tanács 1201/1993, 1334/2003, 1811/2007 számú ajánlásaiban, a Helyi Autonómia Európai Chartájában, a Regionális Autonómia Európai Chartájában, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában, a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményben, az Európa Parlament uniós állampolgárságra vonatkozó, 1991. november 21.-én elfogadott határozatában, az Európai Parlament 2005/2008(INI) számú, A kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában című állásfoglalásában meghatározott értékekre kell épülnie, és ezek céljait kell követnie. Ezzel egy időben EU- és nemzetközi standardként kell kezelnie mindazoknak az egyéni és kollektív jogoknak az elismerését, amelyeket az Európai Unió tagállamai eddig általánosan elfogadtak, a közös alkotmányos örökséget, mégpedig abban az értelemben, ahogyan azt az Európai Bíróságnak a Hauer ügyben hozott ítélete meghatározta.  

Makfalva 2012. augusztus 4. 

                                                              A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

                                                                                           Izsák Balázs