2012. augusztus 23., csütörtök

Székelyföld autonómiájáról az Igazság Napján


A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától hirdeti, hogy a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig megoldást csak az kínálhat, ha maga a Székely Nép határoz a maga ügyeiben. A szubszidiaritás elvének megfelelően csakis a közösség demokratikusan létrehozott, önálló intézményei képesek igazságos és méltányos döntéseket hozni az őt érintő kérdésekben.
Az egyházi és közösségi ingatlanok használatával, tulajdonjogának szabályozásával sincs másképp. Az Igazság Napjára készülve ki kell mondani: ebben a nagyon fontos ügyben is az igazat és csakis a teljes igazat szabad mondani. A Református Székely Mikó Kollégium ügyében egy jogfosztó és veszélyes bírósági ítélet született. A Református Egyház tulajdonát a román állam megpróbálja visszaállamosítani, ezzel súlyosan megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Ám a teljes igazság az, hogy a kommunista román hatóságok közösségünktől, történelmi egyházainktól, nem csak épületeket, hanem közösségünk adófizető polgárainak pénzéből finanszírozott intézményeket oroztak el. A Református Székely Mikó Kollégium nem csupán egy épület volt, hanem a székelység történelmi hagyományait ápoló, nemzeti értékeit megtartó intézmény is. Románia kötelezettségvállalása sem pusztán az egyházi javak visszaszolgáltatására, hanem az egyházi iskolák visszaállítására is vonatkozik. Emlékezzünk meg az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezéséről, amely kimondja: 
A Közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, és tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására.  
A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának, - amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja - tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget.  
A teljes igazság, hogy tizenkilenc év halogatás, taktikázás, hazudozás után a román hatóságok a Református Székely Mikó Kollégium ügyében olyan érvekkel álltak elő, amelyeket 1993-ban nem mertek volna megfogalmazni!
A teljes igazság, hogy tizenkilenc esztendei türelmes várakozás és alkudozás után elegünk van a megtévesztésre építő balkáni politizálásból, és kinyilvánítjuk, hogy nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását.    
A teljes igazság, hogy Romániában nincs független bíróság, az igazságszolgáltatás intézményei még mindig a politikai hatalom kiszolgálói, politikai megrendelésre fércelték össze a Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítéletet is. Fölháborító, de egyben nevetséges is, hogy olyan, nyelvünket nem beszélő, kultúránkat nem ismerő, idegen hivatalnokok hoznak döntést a mi ügyeinkben, és érvelnek közösségeink és egyházaink múltbeli viszonyaival, akiknek elemi ismereteik sincsenek rólunk.
A teljes igazság, hogy a közösségünk által kinyilvánított és Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése a megoldás a Református Székely Mikó Kollégium ügyében is. 
Menjünk minél többen Sepsiszentgyörgyre szeptember elsején, és mondjuk ki együtt: az Igazság Napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!

Marosvásárhely 2012.VIII.22.                                        Izsák Balázs 
                                                                       A Székely Nemzeti Tanács elnöke

                                                                       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése