2013. január 11., péntek

Kelj, magyar ifjúság...



Egy névtelen beíró jegyzi meg egy internetes újság egyik anyagát kommentálva: nem jó, ha egy gyásznapon tartjuk az autonómia-tüntetést és ráadásul a vértanúk kivégzésének színhelyén. Azt sem tartja jónak, hogy pont március 15.-e előtt kerül rá sor. Nos, a döntés éppen azért esett március 10.-re, mert mi pont az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve! Vegyük sorra:
 1. Március tizedike a Székely Vértanúk emléknapja. A tanúságtétel napja, amikor a nemzeti önrendelkezésért életét adta Török János, Horváth Károly és Gálffy Mihály, példát mutatva az utókornak. A ma nemzedékének nem az a küldetése, hogy gyászoljon. Az kevés. A mi küldetésünk az, hogy nyitott szívvel és elmével emlékezzünk, és ne engedjük veszni a hajdanvolt áldozatvállalás ösztönző erejét. Emlékeztetek arra is, hogy a katalánok szeptember 11.-én másfél-millióan vonultak utcára tüntetni Katalónia függetlenségéért. Azon a napon, amikor Barcelona elestére (!) emlékeznek. 1714.-ben  V. Fülöp, spanyol király csapatai elfoglalták a katalán fővárost, ezt követően betiltották a katalán intézményeket. Saját szememmel győződhettem meg a tavaly: az évfordulón nyoma sincs a gyásznak, vagy gyászolóknak. Egy fiatalos, dinamikus, tenni akaró nép ünnepelte saját erejét, képességét a szolidaritásra, s a hitét, hogy győzni tud. Azt hogy erővé, akarássá képes változtatni a két évszázada történt vereség emlékét.
 2. Ne a vesztőhelyen! A vesztőhely ma emlékhely. Az emlékoszlopon Jókai Mór szavai olvashatók: „Törvényes szabad és független nemzeti állás intő szobra legyen honfi e drága jel itt.” Van egy néhány gyászolni akaró „honfi”, akinek a fenti sorok semmit nem mondanak. A törvényes, szabad és független nemzeti állás, a huszonegyedik század elején, itt Székelyföldön a területi autonómiát jelenti. Hol lehet leginkább megemlékezni erről, ezért tüntetni, mint Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a tanúságtétel színhelyén?
 3. Nem jó, ha pár nappal március 15. előtt van. Március 15.-én majd minden településen szerveznek megemlékezést. Nagyszerű lesz, ha azok, akik részt vettek a marosvásárhelyi tüntetésen, elviszik haza azt itt megfogalmazott üzeneteket. És minden település közössége követheti a példát, március 15-én követelve a területi autonómiát Székelyföldnek. Hátha ennek nyomán lesz végre magyar ifjúság, amely március 15.-én letépi a hatalom koszorúiról a virágokat, követve Babits Mihály biztatását:

      Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"    

Egy korszaknak is véget lehetne vetni, amikor: „Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal/ hozza koszorúit” március tizenötödikén. Hadd legyen újra ez a nap a nemzeti önrendelkezés ünnepe!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése