2013. február 11., hétfő

Nyílt levél Thorbjørn Jagland Úrnak, az Európa Tanács főtitkárának



Tisztelt Főtitkár Úr!
  
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének januári ülésszakán egy magyar képviselő megkérdezte Öntől: kiáll-e a romániai székelyek autonómiatörekvése mellett. Ön a válaszában azt mondta, nem ismeri a romániai állapotokat, de kiáll minden kisebbség mellett. A mi számunkra nagyon fontos ez, és nem felejtjük el, hogy azt is mondta: „Természetesen be kell tartassuk a Keretegyezménybe foglalt kötelezettségeket”.
Engedje meg tisztelt Főtitkár Úr, hogy tájékoztassuk a székelység helyzetéről, és a Romániai állapotokról.
Románia, amikor csatlakozott az Európa Tanácshoz, egy sor olyan kötelezettséget vállalt, amelyek többségét máig sem teljesítette. Az 1201/1993 számú ajánlás teljesítésére tett kötelezettségvállalása is beváltatlan ígéret maradt. Székelyföld 13500 négyzetkilométernyi területén 700.000 magyar nemzeti önazonosságú székely ember él. Bár 75%-nyi többséget alkot szülőföldjén, hiába nyilvánította ki népszavazáson is, hogy autonómiát akar, a román hatóságok erről még a párbeszédet is elutasítják.
A Székely Nemzeti Tanács a székely nép autonómiaigényét felvállaló civilszervezet, a helyi hagyományokra, a működő európai autonómiákra és az Európa Tanács ajánlásaira épülő törvénytervezetet terjesztett a román törvényhozó hatalom elé, amely épp az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlására hivatkozva utasította el a törvénykezdeményezést. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessék, a román hatóságoknak előbb meg kellett hamisítaniuk az Európa Tanács dokumentumát, amelynek a 12.-ik cikkét rosszhiszeműen átírták, bár a helyes, román nyelvű fordítás is a rendelkezésükre állt. Büntető feljelentést tettünk az illetékes bukaresti hatóságnál, aki nem indít eljárást, azzal az indoklással, hogy a törvényhozási folyamatban nagy jelentőségű Törvényhozási Tanács csak konzultatív testület!
Romániában ezzel elfogadott gyakorlattá vált, hogy az Európa Tanács kisebbségvédelmi ajánlásait, határozatait a hatóságok meghamisítják és a kisebbségek ellen használják fel.
Románia közigazgatási átalakítás előtt áll, és bár a kormány - tiltakozó beadványunkra válaszolva - ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy tiszteletben fogja tartani Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, mégis egy olyan tervet tett közzé, amely betagolná Székelyföldet egy olyan régióba, amelyben a székelység részaránya mindössze 29%. Ez sérti a Kisebbségi Keretegyezmény de a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartájának előírásait is, de ellentétes az Európa Tanács 1881/2007 számú ajánlásával is.
A kommunizmus alatt jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása elakadt, az erre vonatkozó vállalásának is alig egy töredékét teljesítette Románia, és egyre nyíltabban adja jelét a román kormány, hogy nincs már szándékában a restitúciós folyamatot folytatni.
Tisztelt Főtitkár Úr! Meggyőződésem, hogy a kisebbségi szervezetek és mozgalmak radikalizálódását úgy lehet megelőzni, ha az Európa Tanács képes betartatni a tagállamok által vállalt kötelezettségeket, érvényt tud szerezni azoknak a jogoknak, amelyeket a tagállamai elismertek, és nem engedi meg, hogy határozatait, ajánlásait meghamisítsák és rendeltetésükkel ellentétes célokra használják fel.
Tisztelettel kérem, fogadja Főtitkár úr a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét, hogy személyesen tudjuk ismertetni a Székely Nemzeti Tanács törekvéseit és Székelyföld helyzetét.

Marosvásárhely 2013. február 11.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése