2013. december 10., kedd

Írjuk alá a Székelyek Nagy Menetelésének kiáltványát!

Két héttel ezelőtt nyitottuk meg aláírásra a Székelyek Nagy Menetelésének kiáltványát. A cél az, hogy legalább annyian írják alá, ahányan részt vettek a menetelésen, azaz legalább 150.000-en. Két hét alatt a kérésünk mindössze 4000 emberhez jutott el. Ki kell mondani: ez kevés. Jó lenne, ha magyarok százezrei értenék meg: nem pusztán a kiáltvány újbóli megerősítéséről van szó, hanem seregszemléről is, és annak a mozgalmi potenciálnak a felerősítéséről is, amelyen a székely autonómiatörekvést továbbépíteni lehet Székelyföldön és szerte a nagyvilágban. Meg kell teremtenünk a mozgósításnak azt a nagy tömegekre kiterjedő kapcsolatrendszerét, amelyet használni lehet a jövőben.

Értessük meg ismerőseinkkel, hogy a Székelyek Nagy Menetelése nem egyszeri szalmaláng fellobbanás volt, hanem létezik mindnyájunkban egy állandó lelki készültség, készség a közös cselekvésre, hogy békés eszközökkel, de bátran és határozottan lépjünk fel újból és újból Székelyföld autonómiájáért. Készüljünk a Székely Szabadság Napjára, március 10-ére, amikor Marosvásárhelyen, Székelyföld örök fővárosában együtt fogunk megemlékezni vértanúink kivégzésének 160-ik évfordulójáról, és együtt fogalmazhatjuk meg újból igényünket a szabadságra. 

 Ezeknek megfelelően kérem a Székelyek Nagy Menetelésének minden résztvevőjét, a támogató szervezeteket, a Székely Nemzeti Tanács minden küldöttét, és mindazokat, akik rokonszenvvel követték az eseményt, hogy írják alá a rendezvény kiáltványát a http://www.autonomia.ro honlapon (petíciók menü), és mozgósítsanak másokat is az aláírásra.


                                                                                                        Izsák Balázs,
                                                                                       a Székely Nemzeti Tanács elnöke
 Marosvásárhely, 2013. december 10.

Izsák Tamás fotója öt menetelőről valahol Réty és Maksa között

2 megjegyzés:

  1. követtem az aláírásom, de nem jelent meg, talán később ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudjuk ellenőrizni, ha nem írja meg a nevét, esetleg sorszámát. A névnek azonnal meg kell jelennie, amint beírta. Frissítenie kell az oldalt, ahhoz hogy Ön is lássa.

      Törlés