2014. június 29., vasárnap

A zászlótörvény tervezete továbbra is elfogadhatatlan!


     A Székely Nemzeti Tanács saját jelképeinek elfogadásáról döntött 2004. január 17.-én.  A testület zászlóról, lobogóról és címerről szavazott, amelyek a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett célnak, Székelyföld területi autonómiájának, a székely önrendelkezésnek jelképeivé is váltak a következõ években. A székelység nagymúltú jelképeit, hagyományos színeit megjelenítõ zászló, lobogó és címer ma általánosan elfogadott egész Székelyföldön, de ismertté válik Európában és az egész világon.
     2010-ben Románia mûvelődési minisztériuma a segesvári ügyészség kérésére adott hivatalos szakvéleményezésében egy „történelmi közösség jelképeként” határozta meg a székely zászlót, az ügyészség pedig megállapította, hogy annak kitûzése nem ütközik törvénybe. Ennek ismeretében értelmetlen bármiféle jogszabályt kezdeményezni, ami lehetővé tenné a székely zászló szabad használatát. 
     Ha azonban valaki mégis ilyet tesz, annak föltétlenul figyelembe kell vennie az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014.-es  országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely  jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza  az egyenlő elbánás elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatához való viszonyában.
     Áttanulmanyozva a készülő zászlótörvenyt, bárki számára nyilvánvalóvá válik, hogy annak célja nem az, hogy a székely zászló szabad, a románnal egyenlő alkalmazását tegye lehetővé. Ha ugyanis a zaklatások beszüntetésének az az ára, hogy megyezászlóvá vagy községi zászlóvá kell leminősíteni Székelyföld, a székely nép zászlaját, akkor túl azon, hogy egy ilyen eljárás méltatlan és elfogadhatatlan volna bármely nép jelképeivel szemben, joggal lehet feltenni a kérdést, hogyan fog ilyen körülmények között érvényesülni az egyenlő bánásmód elve?
     Egy hónap sem telt el az ECRI jelentés nyilvánosságra hozatalától, s az eddigi önkényes eljárást a parlament immár törvénybe foglalná? Nyilvánvaló tehát, hogy a tervezet nem a székely jelképek használatát akarja megkönnyíteni, ellenkezőleg, jelenlegi formájában ráadásul mélységesen antidemokratikus.
     Ismételten a székely önkormányzatokhoz, és a székely falvak és városok közösségeihez fordulunk: álljanak ki határozottan és következetesen a székely zászló, Székelyföld zászlaja mellett, ne engedjék azt átminősíteni sem községi, sem megyezászlóvá. A helyi zászlók elfogadását pedig halasszák el addig, amíg azok elfogadását és használatát az autonóm székely hatóságok fogják szabályozozni. 
       Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében. Mi azzal tudjuk segíteni ezt az egységet, hogy közzétesszük a székely zászló, lobogó és címer pontos képét és leírását.
        A továbbiakban is fenntartjuk a székely zászló védelmében, nagypénteken kiadott felhívásunkat, abban a reményben, hogy meg tudjuk akadályozni, hogy önazonosságunk illetve közösségi céljaink jelképeit Bukarest az ellenőrzése alá vonja. 

Strasbourg 2014. június 26.

                                                                                                           Izsák Balázs
                                                                                         A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése